10 tökös rockalbum a 80-as évekből

Szerző Kovács Krisztián
Dátum 2018. június 29.

Rovat Álláspont

Hozzászólás Nincs

Címkék

Odaírhattam volna akár azt is a cím mögé, hogy „találomra”, és nagyjából tükrözte is volna a valóságot, milyen válogatási elv mentén vettem elő 10 kiváló albumot a több százból, mely azokban az években született, így aztán úgy döntöttem, az egyetlen kritérium kizárólag a saját élményeimen alapszik majd. Amit tehát itt látsz, mind-mind olyan klasszikusok, melyek számomra meghatározóak, és segítettek felfedezni ezt a csodálatos, szerteágazó és komplex műfajt.

Amennyiben pedig egy földönkívüli faj megkeresne azzal a nem titkolt szándékkal, hogy rockszakértővé képezzék magukat, mielőtt leigázzák a bolygót, és eltörlik az emberiséget, előkapnám ezt a tíz albumot, mert amit ebben rögzítettek ott az alkoholgőzös 80-as években, magában foglalja a műfaj esszenciáját A-tól Z-ig. Hiszek egyébként abban is, hogy ahogy számomra, úgy másnak is az alábbi tíz album megfelelő belépő lehet a rockzene világába, onnan pedig jöhet az igazi felfedezés, elindulni lassan a különböző alzsánerek nyomvonalán.

Cinderella – Long Cold Winter (1988)

A ráspolyos hangú Tom Keifer és csapata saját tehetségükön túl Jon Bon Jovinak is köszönhetik, hogy profi szerződéshez jutottak, és ha az első lemezzel még tökéletesen nem is, a második, Long Cold Winter címre keresztelt koronggal végérvényesen megmutatták, hogy méltók voltak a bizalomra. A blues rockot és a hard rockot ilyen kemény, mégis közérthető formában kevesen tálalták a közönségnek akkoriban, ezzel persze ki is lógtak a korszak népszerű glam metal csapatai közül, ami a népszerűségen egyáltalán nem látszott meg. MTV sikerek, a lemezbemutató turné kapcsán 260 koncert, csordultig töltött arénák, majd 1989-re a lemez tripla platina státusza mutatta meg, mennyire méregerős dalokat sikerült összerakniuk.

Guns N’ Roses – Appetite For Destruction (1987)

A lemez, amit senkinek sem kell bemutatni, amin ott pihen 2-3 olyan dal, melyet az is kívülről fúj, akinek soha semmiféle köz sem volt a rockzenéhez. Manapság már nehezen tudjuk elképzelni, micsoda elképesztő őrület uralkodott akkoriban a banda háza táján, ők voltak „A” sztárok, és bár sokan a mai napig kételkednek benne, kijárt-e nekik ez a státusz, ha a debütáló lemezt nézem, nem sajnáltom tőlük. Az album hihetetlenül tökös, mind dalokat, dalszövegeket, hangszerelést nézve, mindazonáltal hihetetlenül változatos is, ami köszönhető a tagok különböző zenei gyökereinek is. A bandát végül a Welcome to the Jungle MTV-n éjszakai műsorsávban leadott klipje emelte ki a tömegből, ezt követően a Guns-láz járványként terjedt el a bolygón, a mai napig nagyjából 30 millió példányt adtak el belőle világszerte.

Queen – A Kind Of Magic (1986)

Bizony Freddie Mercury és társai pályafutásában is akadtak hullámvölgyek, amikor az egyébként elképesztő precizitással és összhangban dolgozó csapat tagjai szívesen nélkülözték egymás társaságát. A Queen-t végül Bob Geldof Live Aid-re vonatkozó meghívása hozta össze ismét, az ott előadott 20 perces műsorukat minden idők legjobb élő fellépésnek kiáltották ki, a csapat pedig újra megérezte a kreatív energiákat. Ennek apropóján, és Russell Mulcahy rendező felkérésére, hogy írjanak zenét a készülő Hegylakó című filmjéhez, megszületett az A Kind Of Magic album, ami visszaadta a Queennek a maga koronáját. Kétlem, hogy lenne ember, aki ne ismerné a Princes Of The Universe-t, ami erejét tekintve nem is dal, sokkal inkább harci induló.

AC/DC – Back In Black (1980)

A pokolból a mennybe is lehetne az album történetének címe. Angus Youngék az előző album, a Highway To Hell után veszítették el emblematikus énekesüket, Bon Scottot, és az új frontemberrel, Brian Johnsonnal, valamint a Back In Black lemezzel főnixmadárként éledtek újjá. Nem is kell túlragozni, a lemez a hard rock egyik mérföldköve, alfája és omegája, 41 pernyi tiszta esszencia, nem csoda, hogy több mint 50 millió példányban kelt el világszerte, ezzel pedig minden idők harmadik legtöbb példányban elkelt albuma Michael Jackson Thrillerje és a Pink Floyd Dark Side Of The Moon-ja után, korszakos mestermű, mely már önmagában is képes lett volna a banda nevét beírni a zene halhatatlanjai közé.

Bon Jovi – Slippery When Wet (1986)

Végy egy jó dalszerzőt, szólhatna a mondás, a harmadik lemezükön pedig Jon Bon Jovi és társai vettek, a magyar származású Desmond Child személyében, aminek meg is lett az eredménye. A szerzőzseni három dalban működött közre, ebből kettő a rocktörténelem leghatalmasabb himnuszai közé emelkedett, nincs ember, aki ne hallotta volna őket. A Livin’ On A Prayer, és a You Give Love A Bad Name szupersztár státuszt hozott a bandának, mindkét dal kislemezként a Billboard lista első helyén kezdettnagy kár, hogy valahol a 2000-es évek elején valamit elvesztettek a fiúk, és a régi útra nem igazán akarnak visszatalálni, igaz, ők ezzel a lemezzel, és az ezt követő New Jersey-vel megtették, amit zenészként megtehettek.

ZZ Top – Eliminator (1983)

A blues rock, vagy southern rock pápái legsikeresebb lemezüket, és csak az Egyesült Államokon belül 10 millió eladott példányt köszönhetnek az Eliminator slágereinek. Saját, texasi zenei gyökereiket ebben az albumban sikerült a leginkább integrálni a hard rock sablonjai közé, aminek eredménye egy elképesztően tökös, húzós, és feszes album lett, elérte a gyémántlemez fokozatot, és világszerte a listák élére repítette a két szakállas, és egy bajszos úriembert. A siker persze itt is megismételhetetlen volt, de a trió azért néhány évenként leszállított egy-egy kimagasló korongot, közülük a későbbiekben leginkább az Afterburner és a Recycler ért még el az Eliminator árnyékába.

Aerosmith – Pump (1989)

Szokás mondani a Steven Tyler és Joe Perry vezette bandáról, hogy két nagy korszakukat különböztethetjük meg, az elsőt a hetvenes évek közepén-végén, másodikat pedig a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején, és bár a legtöbben a Get a Grip balladagyáráról ismerik a bandát, a magam részéről a Pump „Az” Aerosmith-lemez. A slágerekkel telepakolt, kemény megszólalású album a megjelenés évének legkelendőbb korongja lett, csak az Egyesült Államokban hétmillió példányban talált gazdára, egy sor listaelsőséget, valamint az első Grammy-díjat is meghozta a bandának, melyet a Janie’s Got a Gun című nem kevésbé zseniális dalért kaptak.

Mötley Crue – Dr. Feelgood (1989)

A Mötley a 80-as évek elején intenzív hangzásával és magával ragadó színpadi jelenlétével berobbant a könnyűzenébe, és a rockpiacra, aztán az alkohol és a heroin kis híján kisiklatta ezt a vadul dübörgő vonatot, míg végül a legendás Bob Rock producerkedése mellett készült Dr. Feelgood album kimondatlanul is egy új korszak kezdete lett náluk. A számtalan slágert fialt korong megerősítette a Mötley uralkodását a glam metál trónján. Európában a Dr. Feelgood aranylemez fokozatig vitte, míg csak az Egyesült Államokban 6 millió példány fogyott belőle, és bár pusztán zeneileg nem ez a csapat legerősebb lemeze, sokan mégis az ezen található slágerekkel azonosítják őket.

Twisted Sister – Stay Hungry (1984)

A Rolling Stone magazin Minden idők 100 legjobb metalalbuma listáján is szereplő harmadik Sister-korong elképesztő mainstream sikereket, és főleg az egyház és némely kormánytag jóvoltából megannyi támadást hozott az akkor már több mint tíz éve működő bandának. Dee Snider még egy bírósági meghallgatáson is megjelent, hogy bebizonyítsa, zenéjük nem a sátán dicsőítéséről szól, ám ezek a kritikus felhangok még inkább hozzásegítették őket a sikerhez. A lemez hozta a csapat legnagyobb slágerét is, mely a tinédzserek lázadó himnuszává vált a 80-as években, és egyike azon daloknak, melyeket még időnként a poprádiók is műsorukra tűznek.

Skid Row – Skid Row (1989)

Ismét egy banda, akik befutásához Jon Bon Jovira is szükség volt, de kétségtelen az is, hacsak a tehetséget nézzük, a Skid Rownak borítékolható volt a siker előbb vagy utóbb. Négy elképesztő tehetségű zenész, és egy elementáris színpadi jelenléttel bíró, zseniális hangú énekes bandája, a kemény, ám végtelenül fülbemászó dalaiknak, és jó eltalált balladáiknak köszönhetően első lemezükkel azonnal robbantottak, világszerte 10 millió példány ment el belőle, és a Billboard lista 6. helyéig jutott. Nagy kár, hogy összesen három lemezt ért meg ez a felállás, de attól még a Skid Row és az első lemez a nyolcvanas évek végének egyik legüdébb hangja volt.

Vélemény, hozzászólás?

Legutóbbi cikkeink a témában