2018 második félévének legizgalmasabb megjelenései I. – A könyvek

Szerző Kovács Krisztián
Dátum 2018. augusztus 1.

Rovat Álláspont

Hozzászólás Nincs

Címkék

Úgy döntöttünk, érdemes átnézni, mi is vár ránk az év második felében a kultúrtermékek frontján, így az elkövetkező három napot arra szánjuk, hogy a figyelmetekbe ajánljunk néhány fontos megjelenést 2018 augusztusától egészen az év végéig. Miután pedig az ectopolis.hu tematikája meglehetősen eklektikus, megengedhetjük magunknak, hogy átnézzük, mi várható a könyv, a film és a zenei megjelenések piacán is.

A sort a könyvmegjelenésekkel indítjuk, a második félévben ugyanis érkeznek újrakiadások, életműkiadások, ritkaságok, és a magyar könyvkiadók évek óta halmozódó tartozásainak törlesztései is. Ami azt illeti, annyi kiváló mű várható, hogy lényegében ez tényleg csak egy rövid szemelvény, de igyekeztünk széles skáláról válogatni, amiben viszont biztosak vagyunk, hogy ezek közül bármelyiket is emelitek le a könyvesboltok polcairól, nagyot nem tévedhettek.

Alan Moore: V for Vendetta (Fumax Kiadó)

Mindjárt egy régóta várt, és már nem is igazán remélt képregénymegjelenéssel kezdünk. A Fumax iszonyatos tempóra kapcsolt, ami náluk szerencsére értő szándékkal is párosul, ezt láthattuk a legutóbbi két gyűjteményes kiadásuk, a Death – Halál, és a Teljes Watchmen példáján is, most pedig a hazai képregénypiac adósságát törlesztik éppen. A mára legendás hírű képregényrajzoló, Alan Moore egyik legkiválóbb munkáját hozzák ősszel, a kiadó ígérete szerint ismételten exkluzív, keménytáblás kiadásban, folytatva a fenti két munkával megkezdett sort. (A Watchmennel korábban mi is részletesen foglalkoztunk, azt a cikket ide kattintva tudod elérni.)

Várható megjelenés: 2018. ősz

Alan Moore: V for Vendetta

Alan Moore: V for Vendetta Forrás: designmuseumshop.com

Tom Sweterlitsch: Letűnt világok (Agave Könyvek)

Az Agave most már évek óta igyekszik elhozni az angolszász nyelvterületen megjelenő legjobb regényeket, ezen törekvésnek hála jelent meg náluk Ben Winters, N. K. Jemisin, vagy épp Pierce Brown, és Blake Crouch. Sajnos a közönség olykor meglehetősen furcsán reagál – ezt hallhattuk is Velkei Zoltántól, a kiadó vezetőjétől a Könyvhéten – emiatt a legnagyobb külföldi sztárok olykor itthon eladhatatlannak bizonyulnak. A szerencse, hogy mindez nem szegi kedvét a srácoknak, mert idén Zachary Mason mellett hozzák a tengerentúlon nagy sikert aratott Tom Sweterlitsch bemutatkozó regényét is. A krimit, a sci-fit és a thrillert ötvöző új próbálkozással remélem, sikerrel járnak.

Várható megjelenés: 2018. november

Tom Sweterlitsch: Letűnt világok

Tom Sweterlitsch: Letűnt világok Forrás: www.theverge.com

Edward St. Aubyn: Nincs ​baj/Baj van/Van remény (Patrick Melrose 1-3.) (Jelenkor Kiadó)

A Jelenkor Kiadó ezúttal nem sokat kockáztat, abszolút biztosra megy, egyrészt hozza majd Cormac McCarthy új regényét, mely bár ismét a szokott déli vidékeken kalandozik, mégis más lesz kicsit, mint az eddigiek, aztán pedig piacra dobja egy kötetben az idei, nagy sikerű Showtime sorozat alapját képező regényt is az angol származású Edward St. Aubyn tollából. Miután a Benedict Cumberbatch főszereplésével készült széria is hihetetlenül feszült, és érdekes volt, bizonyára a regényből még több részlet derül majd ki a főhős életének viszontagságairól, úgyhogy vélhetően annak is érdemes lesz beszerezni, aki már ledarálta a sorozatot.

Várható megjelenés: 2018. augusztus 1.

Edward St. Aubyn: Patrick Melrose

Edward St. Aubyn: Patrick Melrose Forrás: pinterest.com

Art Spiegelman: A teljes Maus (Libri Kiadó)

Ismét egy óriási képregényadósság, a több fórumon is a világ legjobb képregényének kikiáltott Maus augusztus végén végre elér a magyar könyvpiacra. A Svédországban született, amerikai állampolgárságú Art Spiegelman szülei holokausztdrámáját vitte papírra, egymaga írója és rajzolója a két párhuzamos szálon futó, egészen egyedi történetnek. A piac egyébként elkényezteti idén a képregények szerelmeseit, volt már Incal, meg Blacksad, jött a Watchmen, és majd a V for Vendetta, de hogy valóban teljes legyen az idei paletta, és még inkább sokszínű, mindenképpen érdemes invesztálni a Mausba. Azt garantálom, hogy hihetetlenül egyedi élményben lesz részetek.

Várható megjelenés: 2018. augusztus 29.

Art Spiegelman: A teljes Maus

Art Spiegelman: A teljes Maus Forrás: amazon.uk

Josikava Eidzsi: Muszasi ​I-V. (Szenzár Kiadó)

A Muszasinak számtalan magyar kiadása létezik korábbról, legutóbb 2008-ban az Ulpius-ház jelentette meg a majdnem kétezer oldalas, ötrészes regényfolyamot, de olyan műről van szó, mely bőven megéri az újabb és újabb kiadásokat. A Muszasit előszeretettel emlegetik a japán irodalom egyik legfontosabb regényeként, és szívesen vonnak párhuzamot közte és Margaret Mitchell legendás regénye, az Elfújta a szél közt. A Szenzár Kiadó korábban is hozott már Japánnal foglalkozó tényirodalmat, mint Az Aikido filozófiája, vagy a Japán kardvívás, úgyhogy külön öröm, hogy annak idején belefogtak Eidzsi regénysorozatának kiadásába, és töretlenül folytatják is azt.

Várható megjelenés: 2018. szeptember 2.

Josikava Eidzsi: Muszasi I-V.

Josikava Eidzsi: Muszasi I-V. Forrás: amazon.com

Patrick Ness: And ​the Ocean Was Our Sky (Vivandra Kiadó)

Az amerikai származású, de Londonban élő Patrick Ness már jól ismert név lehet a magyar olvasók előtt is, a nagy sikert aratott Szólít a szörny című regényének filmadaptációja egyre szélesebb közönséggel ismerteti meg a nevét, melyet még a 2008-ban indult Chaos Walking trilógiával alapozott meg. A Vivandra már elhozta a teljes trilógiát, és további két kötetet is a magyar olvasókhoz, ebbe a sorba illeszkedik majd Ness legújabb ifjúsági regénye, mely nagyjából a világpremier környékén érkezik majd itthon, ez pedig nem kis szó. Ha valaki összetett kérdésekre, mély gondolatokra, és karakterábrázolásra vágyik, Ness tökéletes választás.

Várható megjelenés: 2018. szeptember 1.

Patrick Ness: And the Ocean Was Our Sky

Patrick Ness: And the Ocean Was Our Sky Forrás: twitter.com

Paul Auster: Leviatán (21. század kiadó)

A 21. század kiadó szerencsére folytatja az egyik legjobb kortárs amerikai szépíró, Paul Auster életművének újrakiadását, ezúttal ősszel a Leviatán kerül sorra. Auster tulajdonképpen évek óta folyamatosan ott van a Nobel-díj várományosai közt, legtöbb műve szerencsére olvasható magyarul, ám a 21. század kiadó szemet gönyörködtető életműkiadásába így is érdemes invesztálni. A New York Trilógia, és a Brooklyni balgaságok után érkezik a Leviatán, mely egyrészt Auster egyik legjobbja (számomra jobb, mint a főműveként emlegetett New York Trilógia), másrészt talán ennyire jól eltalált karaktereket még sosem sikerült életre keltenie.

Várható megjelenés: 2018. ősz

Paul Auster: Leviatán

Paul Auster: Leviatán Forrás: kupindo.com

J. G. Ballard: Toronyház (Metropolis Media Kiadó)

Ballard meglehetősen mellőzött szerző idehaza, aki ismeri, talán csak a Galaktika Fantasztikus Könyvek égisze alatt megjelent Vízbe fúlt világ című regénye miatt emlékszik a 2009-ben elhunyt szerzőre. Ezen kívül nem is jelent meg tőle túlságosan sok minden magyar nyelven, mindössze néhány novellán, és egy Cartaphilus Kiadónál megjelent Karambol című regényen kívül. A Galaktika kiadója, a Metropolis Media most ismét adósságot törleszt, Ballard ugyanis kiváló író, nagy kár lenne, ha a magyar nyelven olvasható életműve megállna mindössze néhány kötetnél. Az eredetileg 1975-ben megjelent Toronyház pedig az egyik legígéretesebb, és leghíresebb regénye, hivatkozott rá többek közt a Doctor Who egyik epizódja, de a Hawkwind nevű space-rock banda is, valamint beszámolók szerint ez volt a Joy Division énekesének kedvenc könyve.

Várható megjelenés: 2018. ősz

J. G. Ballard: Toronyház

J. G. Ballard: Toronyház Forrás: www.4thestate.co.uk

Daniel Kalder: A pokoli könyvtár (Athenaeum Kiadó)

Kalder skót születésű újságíró, aki elmondhatja magáról, hogy élt a Jelcin-korszak Oroszországában, és már ekkor magával ragadta a posztszocialista világ, melynek két művet is szentelt, Lost Cosmonauts és Strange Telescopes címeken. Legújabb kötete ezúttal a XX. század diktátorainak írásaiba vezet be minket, Hitler, Sztálin, Mussolini, vagy épp Mao Ce-Tung világába és ködös ideológiájába kalauzol, ráadásul olyasvalaki tollából, aki a téma szakértője. Az Athenaeum ráadásul jó érzékkel nyúl az ehhez hasonló tényirodalmi művekhez, kétlem, hogy ezúttal mellé nyúlnának. (Irodalmár diktátorokról mi is írtunk korábban, cikkünket ide kattintva éred el.)

Várható megjelenés: 2018. augusztus 30.

Daniel Kalder: A pokoli könyvtár

Daniel Kalder: A pokoli könyvtár Forrás: projects.newsday.com

Vélemény, hozzászólás?

Legutóbbi cikkeink a témában