2018 második félévének legizgalmasabb megjelenései II. – A filmek

Szerző Kovács Krisztián
Dátum 2018. augusztus 2.

Úgy döntöttünk, érdemes átnézni, mi is vár ránk az év második felében a kultúrtermékek frontján, így az elkövetkező három napot arra szánjuk, hogy a figyelmetekbe ajánljunk néhány fontos megjelenést 2018 augusztusától egészen az év végéig. Miután pedig az ectopolis.hu tematikája meglehetősen eklektikus, megengedhetjük magunknak, hogy átnézzük, mi várható a könyv, a film és a zenei megjelenések piacán is. (A könyvmegjelenésekről szóló korábbi cikkünket itt éred el.)

Előre szólok, hogy nem a látványfilmeket várjuk a legjobban, a művek, melyeket itt látsz – legalábbis az alapján, amit eddig tudunk róluk – olyan alkotásoknak tűnnek, melyek értéket képviselnek és közvetítenek, és itt az Ectopolisnál mi ezt szeretjük a legjobban. Akad köztük olyan, mely egészen meglepően ígéretesnek tűnik, olyan, mely hányatott előkészületi fázisa után végre elér  a mozivászonra, és olyan is, mely témájánál, vagy épp karaktereinél fogva tűnik többnek, mint az átlag. Nézzük is, miről is beszélünk!

A kíméletlen (Premier: 2018. augusztus 9.)

Meglehetősen brutálisnak tűnő filmmel kezdünk, egy Billy Moore nevű angol fickó történetével, aki Thaiföld egyik legbrutálisabb börtönébe kerül. Kitanulja a thai boxot, és elindul a börtönben rendezett tornán. Eddig még többé-kevésbé szokványos bunyós filmnek tűnik, ebből a műfajból láttunk pár kiválóságot az elmúlt években, elég csak a Creedre, vagy a Warriorra gondolni, A kíméletlen mégis annyival ad többet, hogy egészen naturális képsorokkal dolgozik, a sztori igaz történeten alapszik, a statiszták pedig valódi foglyok.

Kaliforniai rémálom (Premier: 2018. augusztus 23.)

Pár éve a Valami követ az egyik legegyedibb hangulatú horror(?)film volt nálam, és most itt a rendező következő mozija, ezúttal már befutott nevekkel a főbb szerepekben. Andrew Garfield világból kiábrándult figurája egy titokzatos nő nyomába ered, miközben feltárul előtte Los Angeles csúnyábbik arca. Klasszikus neo-noir klisék, de ismerve David Robert Mitchell eszköztárát, kétlem, hogy átlagos film születik majd belőle, csak ezt a kínosan az Oscar-zsákutcába futott Kaliforniai álomra hajazó, magyar címet tudnám felejteni.

A jelenés (Premier: 2018. augusztus 30.)

Imádom a francia filmeket. Ezúttal egy oknyomozó újságíró indul a Vatikánba, hogy részt vegyen egy vallásos jelenést vizsgáló bizottság munkájában, főszerepben a nemrég Rodint is eljátszott Vincent Lindonnal, aki lassan harmincadik éve van a pályán, és egyelőre úgy fest, ezt a szerepet végképp neki találták ki. Nyilvánvalóan nem durran majd akkorát, mint egy Életrevalók, vagy a Rozsda és csont, de nem is ezért készült, én mindenesetre remélem, hogy realista formában ad választ az elmúlt évek amerikai Insidious-dömpingjére.

Utoya, július 22. (Premier: 2018. szeptember 27.)

Az Utoya szigetén 2011-ben történt események Norvégia történetének legsötétebb órái közé tartoznak. Az Anders Breivik által végrehajtott merényletekben több mint 70 ember halt meg, és közel 100-an megsebesültek. Breivik tette, brutalitásánál és szenvtelenségénél fogva szinte kiáltott a megfilmesítésért, és ugyan fiktív karakterekkel dolgozik, egy fiatal lány, Kaja szemén át felidézve az eseményeket, a vágás nélküli képsorok már az előzetesek alapján hihetetlenül erősnek, és kíméletlennek tűnnek. A film egyébként a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválról elhozta a zsűri különdíját is.

Könnyű leckék (Premier: 2018. október 11.)

Kicsit talán kilóg a sorból, hiszen nem játékfilmről, hanem dokumentumfilmről van szó, ráadásul egy magyar hölgy, Zurbó Dorottya rendezésében. A film főszereplője egy fiatal szomáliai lány, aki kénytelen addigi életét teljes mértékben feladni, és maga mögött hagyni, hogy letelepedhessen Magyarországon. A bevándorlásról mindenkinek megvan a maga véleménye, én csak azt remélem, hogy ez a film képes lesz tisztán, és naturálisan bemutatni az eseményeket, és nem foglal állást, nem próbál majd tanítani. Ha így lesz, jól csinálja majd, amit csinál. (Sajnos nem találtam hozzá előzetes, ami nagy kár.)

Könnyű leckék

Könnyű leckék Forrás: mafab.hu

Tranzit (Premier: 2018. október 11.)

Francia-német koprodukcióban készült film. Főhősünk egy halott író bőröndjével, és annak személyazonosságát felvéve igyekszik kijutni a német csapatok által megszállni készült Franciaországból, ám a hajón találkozik az író feleségével, aki épp eltűnt férjét keresi. Azt az embert, akinek főhősünk épp kiadja magát. Izgalmas felütés, izgalmas háttér, bízom benne, hogy mindez együtt elég lesz egy jó filmhez, annál is inkább, mert a rendezőnek, Christian Petzoldnak előző filmjei alapján van érzéke a masszív és erős hangulat és atmoszféra kialakításához.

Az első ember (Premier: 2018. október 18.)

Igazán csodálom, hogy ennyit kellett rá várni, de végre az első ember a Holdon is megkapja a maga filmjét. A 2012-ben elhunyt Neil Armstrongot Ryan Gosling kelti életre (ez egy egyik, amitől egy kicsit tartok, Gosling finoman szólva sem egy Daniel Day-Lewis), a film pedig úgy fest, nem vállalkozik rá, hogy teljes tablót állítson az űrhajóslegendának, hiszen kizárólag az 1961 és 1969 közti éveit meséli el, remélhetőleg azt viszont alaposan. A mozit Damien Chazalle rendezi (ez a másik, amitől tartok, a Kaliforniai álomnál nagyobb lufit nem látott még Hollywood), és remélem, hogy a Whiplash lebegett a szeme előtt a film készítése közben.

Bohém rapszódia (Premier: 2018. november 1.)

Számomra, ahogy sok más zenerajongó számára is, a Queen jelentette a belépőzenét a rock és metál zsánerbe, és olyan régóta ígérgették már a Freddie Mercury életéről szóló filmet, hogy végül teljesen lemondtam róla. Most viszont itt van, az előzetesek alapján egészen szenzációs Rami Malekkel, aki nem egyszerűen eljátssza minden idők egyik legjobb énekesét, hanem konkrétan eggyé válik vele. Nem pusztán Queen, de zenerajongóként is alighanem kötelező a Bohém rapszódia megtekintése (apropó, tudom, hogy 1/1-es címfordítás, de már csak jelentősége miatt is nem lett volna logikusabb meghagyni az eredetit?)

Az Úr hangja (Premier: 2018. december 20.)

Egyszer Mérő László azt mondta nekem, azért kedveli Stanislaw Lemet, mert rendkívül agyas író volt, aki pontosan értette a tudósokat. Nyilván nem várunk Tarkovszky-féle adaptációt, ezúttal nem is ez adja a film kuriózumát, hanem az, hogy magyar produkcióról van szó. Pálfi Györgyöt a Taxidermia óta figyelem, az, hogy ő rendezhette kedvenc Lem-regényem adaptációt, hihetetlen izgalommal tölt el, az ő kezei közt olyanná válhat a sztori, ami képes elmondani azt, ami az író eredeti törekvése is volt. Az egyetlen gond, hogy még sokat kell rá várni.

Ragadozó városok (Premier: 2018. december 27.)

A lista tulajdonképpen egyetlen igazi látványfilmje, Philip Reeve 2001-es nagy sikert aratott kalandregénye alapján készült, Hugo Weaving főszereplésével. A sztori persze első hallomásra elég elrugaszkodottnak tűnik, a kataklizma utáni föld új létformájával, a mozgó városokkal, akik szó szerint bekebelezik a kisebbeket, és őszintén szólva tartok is tőle, hogy a történet belefullad majd saját látványorgiájába, és nem foglalkozik olyasmikkel, mint az új társadalmi forma rétegződése, a hierarchia, vagy az emberi jellemek alkalmazkodóképessége, de adja az ég, hogy tévedjek.

Címkék

Legutóbbi cikkeink a témában

Vélhetően a valaha volt egyik legjobb filmrendező

Álláspont Filmművészet

2018. december 7.

Őrület és a zsenialitás határán – 90 éve született Stanley Kubrick

Egy rejtőzködő zseni, akit még Orson Welles és Akira Kurosawa is dícsért.

Macskafogó

Álláspont Filmművészet

2018. december 3.

A Macskafogó 6 értelmezési rétege

Időtálló, kultikus remek, ezerszínű komplexitással, értelmezési körrel.

1996. Oscar-díj, végállomás

Álláspont Filmművészet

2018. november 29.

Nicolas Cage pokoli karrierútja az Oscar-díjtól a B-kategóriáig

Elementáris lejtmenet Hollywood egyik legígéretesebb aranyifjújától.

Facebook