A filmtörténelem legnagyobb gonosztevői és a pszichológia

Szerző Kovács Krisztián
Dátum 2018. október 25.

Becsült olvasási idő 6 perc

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem valahogy a kultuszfilmek antihősei jóval érdekesebbek, mint azok a karakterek, akiknek papíron drukkolnom kellene. A jó, az jó, nem mondom, hogy nem lehet érdekes, színes, kézzel foghatóan valódi, hogy nem érdekelhet, mely tényezők állnak tetteinek hátterében, de az antihős karakteréhez képest jelentőségben, és izgalomban eltörpül a vásznon.

Hogy miért? Mert ha kitartunk amellett, hogy minden ember jónak születik, és a genetikai vonatkozásokon és fogékonyságon kívül a szociológiai közeg az, amely végül első berögzült személyiségjegyeit alakítja majd ki, akkor sokkal érdekesebb, hogy ez végül miként vesz 180 fokos fordulatot, hogy emberünkből törvényenkívüli, lázadó, vagy zseniális gonosztevő váljon, aki vagy egy elvakult dogmának, vagy saját személyiségzavarának, esetleg nyereségvágyának engedelmeskedve próbálja zülleszteni a társadalmat. Összeszedtem most hat gonosztevőt, akik a filmtörténelem és így a popkultúra igazi ikonjaivá értek, és megpróbáltam meghatározni, milyen lélektani problémák vitték őket tévútra.

Hannibal Lecter – A bárányok hallgatnak (1991)

Tekintve, hogy Thomas Harris, az eredeti regények írója Hannibal alakját több, létező és működő amerikai sorozatgyilkos vonásaiból gyúrta össze, általa lényegében a pszichopata sorozatgyilkos, és így az antiszociális személyiségzavar kivonatát kaptuk meg. Lelkiismeret és bűntudat nélkül, saját maga által teremtett élettani törvényeket követő férfi, aki kisugárzásával vonja bűvkörébe áldozatait, és lényegében mindenkit, aki csak kapcsolatba kerül vele. Ez a tulajdonság a pszichopaták sajátja, gondoljunk csak Ted Bundyra, akit mindenkit megnyerő, sármos és kedves férfinek írt le, miközben harmincnál is több nőt gyilkolt meg, mielőtt villamosszékbe került. Lecter inkognitóját segíti továbbá tekintélyt parancsoló szakmája, hisz pszichiáterként könnyedén az emberek kegyeibe férkőzhet. Ami viszont érdekes, és megintcsak alátámasztja az antiszociális személyiségzavar elméletét, hogy Lecter, bár áldozatait csupán levágandó és elfogyasztandó állatoknak tekinti, valójában nagyon is emocionális lény, gondoljunk csak a Clarice Starlinghoz fűződő gyengéd érzelmeire. És pontosan ez utóbbi az oka annak, hogy alakja borzalmas tetteinek dacára is képes empátiát ébreszteni a nézőben.

Anthony Hopkins alakítása Oscar-díjat ért számára

Anthony Hopkins alakítása Oscar-díjat ért számára imdb.com

Darth Vader – Csillagok háborúja-trilógia (1977-1983)

Nem hiába sorolják általában minden idők legjobb filmes gonoszait gyűjtő listákon szinte mindig az első helyre. Anakin Skywalker átalakulása hihetetlenül komplex, és magával ragadó történet, mely számtalan lélektani tényezőre vezethető vissza, olyannyira, hogy komoly pszichológiai okfejtéseket is olvasni a Nagyúr pszichológiai profilja kapcsán. A Vader által mutatott viselkedés leginkább a boderline személyiségzavarhoz áll a legközelebb, melyet előszeretettel neveznek határeseti zavarnak is. Nem véletlen, hiszen az alany elképesztő végleteket képes megélni saját hangulati síkján, idealizálás és devalválás váltakozik akár hirtelen és indokolatlan ingerek hatására is, ez pedig jól megfigyelhető Vader viselkedésén. Még Anakin Skywalkerként is egyik pillanatban arról szónokol, hogy Amidalával együtt uralják majd a Galaxist, aztán egyetlen pillanattal később kis híján megöli szerelmét. Később, Vader álarca alatt olykor meglepő gyengédséggel beszél fiával, Luke-kal, de ha úgy esik, nem rest egyetlen nyisszantással lecsapni a kézfejét. A zavar valahonnan Anakin gyerek és tinédzserkorából eredeztethető, hisz, ha belegondoltok, ő az, aki mindig a veszteségtől fél, legyen szó anyjáról, szerelméről vagy mentoráról. Vaderré alakulása saját identitászavarának végső felvonása is egyben.

David Prowse viselte Darth Vader maszkját

David Prowse viselte Darth Vader maszkját imdb.com

Joker – Batman (1989) és A sötét lovag (2008)

Bár Batman kétségkívül egyik legnagyobb ellenfele önmagára is úgy hivatkozik, mint a „káosz ügynöke”, tetteinek valójában nagyon is megvan a maga logikája. Szenvtelensége, féktelensége, és a bűntudat legcsekélyebb jelének hiánya Hannibal Lecter szintjére emeli, noha filozófiai eszmeiségében másként gondolkodik. Joker egyértelműen nihilista karakter, mindenféle társadalmi normát, elvet, törvényt megvet, önmagát azon kívül és fölé helyezi, ezzel mintegy mintapéldányát teremtve a vásznon az anarchista pszichopata típusának. Joker nem egy ember ellen cselekszik, ahogy Lecter, ő a teljes társadalmat akarja eltörölni, átformálni, annak talapzatát a politikai és gazdasági rétegekben megbontva. Jelképes ugyanakkor Joker megjelenése, a bohóc is. A bohóc eleve egy olyan alak, melyből általában két véglet él, a szomorú, és a boldog, és Joker éppen ezt testesíti meg. Nevet, miközben körülötte mindenki sír, megintcsak alátámasztva az antiszociális személyiségzavar vonásait. Hogy tettei és törekvései mögött világos célok állnak, nem csak pontosan kidolgozott tervei, és terroristaakció, merényletei hívják fel a figyelmet, de az a gondolat, mikor arról beszél, hogy ő nem más, mint a tükör a társadalomnak, ezzel mintegy Carl Gustav Jung által Árnyéknak nevezett autonóm résszemélyiséget csalva felszínre.

Heath Ledger egyesek szerint belebetegedett Joker szerepébe

Heath Ledger egyesek szerint belebetegedett Joker szerepébe imdb.com

Norman Bates – Psycho (1960)

A Robert Bloch megegyező című regényéből Alfred Hitchcock által készített kultikus horror tulajdonképpen a filmművészet első igazi pszichopatáját adta a nézőknek. Anthony Perkins zseniális alakításában Norman Bates alakja előképet teremt olyan későbbi pszichopatáknak, mint amilyen Hannibal Lecter, ugyanakkor jelleme jóval összetettebb, mint Anthony Hopkins gonosza. Bates egyértelműen autisztikus tüneteket mutat, viselkedésében a poszttraumás stressz-szindróma jelei is megmutatkoznak, felnőttkorában pedig egyértelműen elmondható róla, hogy tévképzetektől hajtott szkizofrénia lesz úrrá rajta, mely végül borzalmas tetteihez vezet. Anyjával való kapcsolata segítette elő azt is, hogy végül úgy érezze, a nőn kívül mindenki ő ellene van, ez vezetett ahhoz a megszállottsághoz, melyben már csak a kés megragadása jelenthetett kiutat, és éppen ennek köszönhető az is, hogy a gyilkosságot halott anyja ruháiban követi el. Ugyanakkor néhány éve született egy tanulmány, mely kimondja, hogy Bates túlságosan sok téveszmével harcolt ahhoz, hogy valódi pszichopatává válhasson, tetteit nem lett volna képes ennyire kiszámítani, és ilyen precizitással véghezvinni.

Anthony Perkins számára Norman Bates hozta meg az áttörést

Anthony Perkins számára Norman Bates hozta meg az áttörést imdb.com

Catherine Tramell – Elemi ösztön (1992)

Sharon Stone Elemi ösztönbeli karaktere a végzet asszonyának pszichopátiával küzdő változata. Ez az alak valahol az 1940-es, 1950-es években népszerű film noirokban gyökerezik, ám már a 80-as évek szexualitással túlfűtött hangulatában kezdi működését. Tramell gátlástalan manipulátor, pontosan tudja, ismeri a szexuális ösztönt, és képes használni céljai elérésére. A kevés hollywoodi filmben szerepeltetett női pszichopata egyike, és talán a legismertebb karaktere, mintegy alfája és omegája is e típusnak. Tramell ismét a Lecter-vonalon mozgó sorozatgyilkos, intelligens, elbűvölő, szexi, munkájánál fogva – regényíró – ráadásul legalább olyan misztikus, amilyen kedvenc emberevő pszichológusunk, és nem véletlen a párhuzam A bárányok hallgatnak című mozival. Ahogy ott Lecter figurája képes gyengéd érzelmeket táplálni a nyomozónő iránt, úgy Tramell sem tesz mást, macska-egér játéka Michael Douglas karakterével egyértelműen kölcsönös szexuális, és érzelmi vonzalomról tanúskodik. Mindazonáltal apró különbségnek tűnik, hogy míg Lecter az áldozatait egyszerű vágási állatoknak tekintette, addig Tramell gyilkosságait mintha valamiféle rendkívül mélyről táplálkozó, férfiak elleni sötét düh hajtaná, ami akár valamiféle gyermekkori trauma utóhatása is lehet.

Sharon Stone máig leghíresebb szerepe, és az egyik leghíresebb filmjelenet

Sharon Stone máig leghíresebb szerepe, és az egyik leghíresebb filmjelenet imdb.com

Jack Torrence – A ragyogás (1980)

A Stephen King regényéből készült kőkemény pszichológiai horror legfontosabb alakja egyértelműen a Jack Nicholson által félelmetes formában életre keltett családfő, aki többek közt alkoholizmusa és saját démonjai elől menekül a Panoráma szállóba családjával. Bár a regény szerint Jacket „hivatalosan” a szálló kísértetei viszik tévútra, ez nyilvánvaló utalás a karakter szkizofréniájára. Tévképzetei, látványos víziói mind-mind egyre lejjebb taszítják a lejtőn, különösen, mikor újra az italhoz nyúl, mely mintegy katalizátorként működve ébreszti fel lelke sötét oldalát. Jack útja a józanságtól a családja elleni gyilkossági kísérletig nem hiába ihletett meg számos pszichológust, és sarkalt kutatásra a témában, hisz ez az út meglehetősen látványos, és a lélektan oldaláról is jól lekövethető. Ennek fontos állomása az írás, hiszen lényegében Jack ezért vállalja el a munkát, mert így nyugodt környezetben alkothat, ezzel a film utal is az írás terápiás hatására, ahogy érezzük a Jackban felgyülemlett feszültséget, mely csak vár az alkalomra, hogy kitörhessen. Mikor felesége belenéz a kéziratokba, és abban nem egy készülő regényt talál, véglegesen rájövünk, hogy Jack egyetlen kapaszkodója is odalett, innentől pedig a film szédületes sebességgel száguld a tragikus végkifejlet felé.

Stanley Kubrick legendás rendezése, és Nicholson ördögi alakítása

Stanley Kubrick legendás rendezése, és Nicholson ördögi alakítása imdb.com

 

Tetszett a cikk? Akkor olvasd el ezeket is, és nyomj egy LIKE-ot, hogy ne maradj le a legújabb írásokról!

„Ha még a szexualitást is elveszik tőlünk, akkor nagy bajban vagyunk” – Interjú dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológussal

Fóbiafilmajánló – Avagy filmek, melyek ösztönös félelmeinkhez kötődnek

5+1 Bosszúálló, akire ráférne egy pszichológus

Címkék

Legutóbbi cikkeink a témában