A tehetség siratófala – Kifogytunk a jó magyar írókból? // Ecto:[Polis]

A tehetség siratófala – Kifogytunk a jó magyar írókból?

// Szerző Kovács Krisztián
// Dátum 2018. július 5.

// Kategória Álláspont

// Hozzászólás Nincs

// Címkék

Nemrég olvastam egy egyébként évekkel korábban született interjút egy igencsak neves, és közkedvelt magyar (ponyva?)íróval, aki az egyik kérdésre válaszolva elmerengett, és azt találta kijelenteni, hogy Magyarországon igazán nincs olyan író, akire érdemes lenne odafigyelni, ezért ő, ha olvas is, kizárólag angolszász irodalmat. Teljességgel meghökkentett, hogy egy egyébként tájékozottnak tűnő, és már a 80-as évek eleje-közepe óta folyamatosan alkotó, jól eladható írónak miképp lehet ennyire beszűkült véleménye saját országának irodalmi piacát tekintve, és hogy nyilatkozhat ilyen demagóg módon.

A kijelentés azért is különösen fájó, mert hiába téves a megállapítás, rávilágít az egyik legégetőbb problémára, vagyis arra, hogy lehetsz bármennyire is jó író, ha a lehetséges befogadó közeghez képtelen vagy eljutni. A sztori és a probléma persze nem újkeletű, 4-5000 forintos könyvárak mellett az emberek nem mindig engedhetik meg maguknak a könnyelmű kísérletezést, tény, ami tény, kevesebb kockázatot jelent Kazuo Ishiguro, vagy Stephen King, mint Moskát Anita, vagy Szöllősi Mátyás, ráadásul míg előbbi írók létezéséről, és munkáikról a laikusoknak is lehet némi fogalma, ahhoz, hogy utóbbiakról információkat szerezzünk, az bizony utánajárást igényel, és nem kevés marketingköltséget a kiadók oldaláról.

Grecsó Krisztián

Grecsó Krisztián Forrás: cultura.hu

A magam részéről nem igazán mennék bele a miértek boncolgatásába, vagy épp abba, ki és mit csinál rosszul, inkább mintegy válaszként arra a bizonyos interjúra, felvázolnék néhány magyar írót, akikre – főleg ilyen könnyelmű kijelentések fényében – érdemes odafigyelni, ha másért nem, hát azért, hogy némileg tágítsuk saját irodalmi horizontunkat.

Elsőnek itt van rögtön a fentebb már említett Szöllősi Mátyás. A civilben fotóriporterként is működő író nem újkelet jelenség a piacon, 2010-től jelentek már meg önálló kötetei, ugyanabban az évben Örkény István Drámaírói ösztöndíjban is részesült, 2017-ben pedig elnyerte a Margó-díjat, mint a legjobb első prózakötetes író. A díjnyertes Váltóáram című novellafüzér írásait a magam részéről egyedi és nyomasztó hangulatukért szerettem igazán, érdemes tenni vele egy próbát.

Aztán ott van a Bűnös Budapest-ciklussal óriási dobbantó Kondor Vilmos (róla azért tényleg elég sokan hallottak már), akinek hírnevét csak bebetonozta a nem túl combosra sikeredett Gárdos Éva-féle filmadaptáció is. A Budapest Noir kétségtelenül hozott valami újat a magyar krimi műfajába, de csak oda, mert azért ez a műfaj a tengerentúlon a mai napig meglehetős népszerűségnek örvend, és olyan kiválóságok tartják mozgásban, mint pl. James Ellroy. Kondor azóta letett az asztalra egy valós idejű kalandregényt, és egy újabb trilógiát, mely már a Szent-Korona története körül bonyolódott, de első regényeinek sikerét megismételni már nem sikerült, ettől függetlenül folyamatosan fontos szereplője a magyar irodalomnak még úgy is, hogy személyesen kevesen találkozhattak vele (vagy senki.) (Az íróval készült beszélgetésünket ide kattintva olvashatod el!)

Baráth Katalin

Baráth Katalin Forrás: kotvefuzve.reblog.hu

Aztán ott van Baráth Katalin. Számomra rendkívül szimpatikus megnyilatkozású szerzőnő már 2003-ban publikált ifjúsági regényt, de nevet 2009-ben a Fekete zongorával indult sorozatával szerzett. A főszereplő Dávid Verona számomra nem kisebb jelentőségű archetípusa a női nyomozóknak, mint pl. Miss Marple. A sorozat lezárulta után sem pihent az írónő, és 2016-ban már egy XXI. században játszódó thrillerrel jelentkezett, mely az Arkangyal éjjel címet viselte.

Itt van aztán a már kétkötetes Moskát Anita, a hazai fantasy élharcosa. A Bábel fiai és különösen második regénye, a Horgonyhely végre olyan írások, melyekről nyugodt szívvel kijelenthető, hogy a nyugati országok fantasydömpingjében is megállnák a helyüket, és jóval túlmutatnak a tolkieni hagyományokon élősködő másolók, meg az Alkonyat-utánérzéseket futószalagon gyártó amatőrök művein. 2018 végén, 2019 elején remélhetőleg már az írónő harmadik kötetét is kézbe vehetjük. (Moskát Anitával készült korábbi interjúnkat itt olvashatod el!)

Hogy újabb zsánert említsek, ha tovább keresgélünk a 2017-es év Margó-díj döntőseinek listáján, óhatatlanul is találkozni fogunk Veres Attila nevével, a legzseniálisabb címválasztás aranyérmesével, akinek Odakint sötétebb című dark és weird fantasyban gyökerező, mégis ízig-vérig magyar tematikájú regénye az egész tavalyi év egyik sokat méltatott darabja lett. A szerző Black Aether magazinban megjelent novelláit olvasgatva, és látva fiatal korát, pedig bátran kijelenthetjük, hogy bőven van még benne tartalék, ezt erősíti legújabb kötete, az Éjféli iskolák című novellafüzér is.

Itt van aztán Markovics Botond, aki ugyan már 2003 óta folyamatos publikál, mégis művei a mai napig népszerűek és frissek, akár ötletekre, karakterekre, vagy történetvezetésre gondolunk. Az Időutazás-duológia után tavaly novemberben a Xeno című regényével jelentkezett, mely egészen egyéni megközelítésből reflektált a bevándorlás kérdésére, és megjelenése óta folyamatosan kapja a jobbnál jobb kritikákat. (Interjút is készítettünk nemrég az íróval, itt elolvashatod!)

Nehéz lenne lehagyni a listáról, és igencsak meggondolatlan dolog volna, Grecsó Krisztiánt, aki már több mint húsz éve a pályán van, 2017-ben novelláskötettel jelentkezett, egy évvel korábban megjelent Jelmezbál című regényét pedig az egyre gyarapodó életmű legjobb darabjai közt tarthatjuk számon.

A 2015-ös könyvhéten, az Időutazás tegnapját dedikálva

Markovics Botond, vagyis Brandon Hackett (jobbra)

Mindenképpen idekívánkozik a Bán Mór írói álnéven alkotó Bán János Hunyadi-sorozata is, mely 2008-as indulása óta 2017-ben immáron a 9. kötettel jelentkezett. A történészek által is méltatott ciklus nem látszik veszíteni a népszerűségéből, ráadásul kétségtelen erényük, hogy felkelthetik a laikus olvasók érdeklődését Magyarország középkori történelme iránt is.

A lista természetesen közel sem teljes, lehagytam jó néhány nevet, akik bár a ma írói, mégsem érzem bennük azt a potenciált, melyet pl. a fent felsorolt több mint féltucat alkotóban, a még köztünk élő nagy öregeket pedig szándékosan spóroltam le, és előfordulhat, hogy nem jutott eszembe néhány olyan név, akinek nagyon is itt lenne a helye, de ez legyen már bocsánatos bűn, alighanem a bevezetőben felvázolt kérdésre így is bőven sikerült választ adni.

Röviden összefoglalva, igen, kitűnő kortárs íróink vannak, ahogy az látszik is, szinte minden műfajban, és zsánerben akad olyan, akinek érdemes követni a pályafutását, tehát igen, olvassatok magyar íróktól, nem csak azért, hogy támogassátok további megjelenéseiket a mai nehezített könyvpiaci lehetőségek közt, hanem azért, mert igenis gyöngyszemekre bukkanhattok köztük!

Vélemény, hozzászólás?

Legutóbbi cikkeink a témában