Az M. Night Shyamalan-féle filmes evolúció

Szerző Kovács Krisztián
Dátum 2018. július 10.

A Hollywoodban dolgozó, amerikai állampolgár, ám az Egyesült Államokon kívüli országokból származó filmrendezőkre általában jellemző, hogy ha nem is találják fel újra a minőségi filmkészítést (amiről a filmfőváros az utóbbi tíz évben alapos kezd megfeledkezni), de eltérő gondolkodásmódjuk ad némi egyedi színezetet alkotásaiknak, így aztán némelyikük neve időről-időre a jövő nagy reménységeként kerül a mozimagazinok címoldalára.

Közéjük tartozott egykor Federico Fellini, Milos Forman, Akira Kuroszava, aztán ilyen volt az örmény származású Atom Egoyan, a lengyel Krzysztof Kieślowski, Roberto Benigni Olaszországból, és a listát gyarapítja Pedro Almodóvar, Fernando Meirelles, Ang Lee, Alejandro González Iñárritu vagy Michael Haneke. És közéjük tartozik (vagy tartozott?) az indiai származású M. Night Shyamalan, aki a kilencvenes évek végén valósággal berobbant a filmes köztudatba, és készített is néhány filmet, melyek egy elképesztően sikeres karrier lehetséges képét vetítették előre. Aztán történt valami. Hogy mi, az nem tartozik a cikkhez, ami viszont tény, hogy Mr. Shyamalan filmes pályája végül egészen széles minőségi skálát írt le, amin most megkísérlünk végigmenni a legpocsékabb daraboktól a legkiemelkedőbbekig.

Mélypont: Az esemény (2008), Az utolsó léghajlító (2010) A Föld után (2013)

Le kell szögezzük, hogy Shyamalan művészete akkor működőképes, amennyiben nem lép ki a saját komfortzónájából. Ez ugyan nem feltétlenül dicséret, ami a rendezői munkásságot illeti, de attól még valaki lehet zseni, hogy a saját maga által választott zsáner keretein belül tud folyton megújulni, és kiváló munkákkal előrukkolni. Shyamalan talán a 2006-os viszonylag jobban sikerült Lány a vízben című filmje miatt gondolta, hogy érdemes kicsit más vizekre eveznie, ám a kísérlet hosszabb távon egyértelműen megbukott. Az esemény kesze-kusza és értelmetlen növényinváziója millió sebből vérzett a gyenge szereplőkön, átláthatatlan magyarázatokon át az indokolatlan történésekig, az Utolsó léghajlító konkrétan nézhetetlenre sikerült, nem volt több gyermeteg mesénél, míg a Föld után érezhetően nem az ő saját projektje, sokkal inkább Will Smith-szé, aki mindent bele akart szuszakolni a történetbe, amit csak megtanult a szcientológiáról, ráadásul még a fiát is belerángatta ebbe a kétes projektbe. A végeredmény a totális kudarc, így tehát elmondható, hogy Shyamalan a 2010-es évek fordulójakor a levitézlett hírű rendezők listájára került.

Will és Jaden Smith a szcientológia propagandamozijában

Will és Jaden Smith a szcientológia propagandamozijában Forrás: www.altfg.com

Alsó kategória: Lány a vízben (2006) Nyitott szemmel (1998)

A rendező két kevésbé ismert filmje. A Nyitott szemmel az első hollywoodi mozi, és már magában foglalja azt, amit a fenti három remekmű nem mondhat el magáról: bizonyos momentumaikban kifejezetten működőképesek. A Nyitott szemmelnek helyenként kifejezetten tetszetős a humora, olykor egészen bájos a történet, ráadásul itt már megjelenik Shyamalan egyik kedvenc témája, az élet és a halál viszonya. A Lány a vízben bizonyos szempontból párhuzamba állítható vele, szintén egy kedves is mese, ám meglehetősen komolytalan, és bár egy fantasybe hajló történetről beszélünk, semmiféle erőfeszítést nem tesz, hogy bemutassa saját világát, amire ebben a zsánerben nagy szükség lenne, utóbbi mozi nem véletlenül vitte el a rendezői Arany Málna-díjat is. Mindkettő meglehetősen kidolgozatlannak és kevésbé egységesnek tűnik, mint a kettő közt készült nagy hármas, ami majd a későbbiekben a csúcskategória filmjei közé került.

Bryce Dallas Howard, a Lány a vízben főszerepében

Bryce Dallas Howard, a Lány a vízben főszerepében Forrás: misantropey.com

Átlag: A látogatás (2015) A falu (2004)

A falu igazi sztárparádé, William Hurt, az akkor viszonylag friss Oscar-díjas Adrien Brody, a már befutott Joaqium Phoenix, és a bájos arcú Bryce Dallas Howard akár egy egészen egyedi mozit is összehozhatott volna, és bár a film végi cliffhanger üt, de közel sem úgy, ahogy azt a rendező szánta volna. Itt jön ki a film hibája, hogy bizonyos epizódok kifejezetten unalmassá válnak, pedig megannyi lehetőséget tartogatott volna, ráadásul úgy tűnik, mintha sem Brody, sem Phoenix nem lett volna megfelelően vezetve a rendezői instrukciók által, mert kvalitásaikhoz képest nem mutatnak túl sokat. A 2015-ös A látogatás visszanyúl időben a Nyitott szemmel eszközeihez, megint csak vígjátéki elemeket használ fel, és egy kis rejtett misztikummal vegyíti, de valahogy időközben mégis széthullik a film, és akárcsak a Falu, egy idő után teljesen érdektelenné válik, én pedig azt érzem, ha lekapcsolnám, és nem folytatnám soha, akkor sem veszítenék vele semmit.

A falu, és az ő titokzatos lényei

A falu, és az ő titokzatos lényei Forrás: wordpress.com

Felső kategória: Széttörve (2016)

Nevezhetjük talán nagy visszatérésnek is, bár úgy következett el a James McAvoy főszereplésével mindössze 9 millió dollárból készült film premierje, hogy a Shyamalan B-közepet kivéve már mindenki legyintett a rendező legújabb filmjére. Ehhez képest a Széttörve végre hozta azt az érzést, amit a rendező munkássága valahol 2002 táján hagyott maga mögött, és mely azóta csupán felejthető villanásokig volt jelen a vásznon. A 23 személyiséggel rendelkező disszociatív zavarban szenvedő főszereplő alakja végre újra egy érdekes, és élettel teli figura, még akkor is, ha nem szeretnénk egy szobában lenni vele. A film végig feszült, végig érdekes, McAvoy alakját sokan egyenesen az eredeti Anthony Hopkins által alakított Hannibal Lecterhez hasonlították, és igen, elmondható, hogyha a Széttörve tíz évvel korábban, mondjuk a Lány a vízben helyett érkezik, akkor talán egészen másképp alakul a rendező karrierje. Azt is fontosnak tartom leszögezni, hogy ahogy némelyik filmjében érezhetően Shyamalan sem tudott mit kezdeni a színészeivel, itt tökéletesen vezette McAvoy-t, no persze, ehhez kellett egy kiváló színész, és egy egyébként szintén a rendező által írt erőteljes forgatókönyv, ami, szintén visszautalva a 2000-es évek elején született kiváló filmjeire, újabb kiváló és meghökkentő csavart tartogat.

James McAvoy ezúttal nem Xavier professzor, hanem jóval több annál

James McAvoy ezúttal nem Xavier professzor, hanem jóval több annál Forrás: www.awardscircuit.com

Csúcskategória: Hatodik érzék (1999) A sebezhetetlen (2000) Jelek (2002)

És akkor itt is vagyunk, a Shyamalan-féle szentháromságnál, az ezredforduló táján ugyanis az indiai rendező egymás után három olyan alkotást tett le az asztalra, mely alapjaiban határozta meg saját stílusát, adott egy plusz színezetet a zsánereknek, és melyeket azóta is csak megközelíteni tudott. A Hatodik érzék Haley Joel Osment kiváló játékával és jéghideg, borzongató atmoszférájával, no meg a filmvégi brutális csavarral manapság már kultusz filmnek számít. A rendező aztán újra felkérte Bruce Willist a Sebezhetetlen főszerepére, mely tökéletesen új oldalról mutatta be a szuperhőssé válás folyamatát, jó és rossz viszonyát egy végtelenül emberi, egyszerre szomorú és diadalmas történetbe ágyazva. Aztán következett a Jelek, ami ezúttal egy UFO-inváziót csavart ki, ezúttal nincsenek romba dőlő városok, és sikongatva pusztuló embertömegek, ezúttal csak egy család van, egy hitevesztett pap, és egy leszerelt tengerészgyalogos öcs, és a pap gyermekei, akik életét még mindig meghatározza nemrég elveszített édesanyjuk emléke. Ez a három film a Shyamalan-művek prototípusa, mind karakterek, mind történet, mind fordulatok terén, amit már egyik későbbi alkotásnak sem sikerült felülmúlnia. Persze, reménykedhetünk, hiszen két évvel ezelőtt a Széttörve végre visszahozta a korai triumvirátusban látott motívumokat, és hangulatot, úgyhogy részemről újra reménykedem, hogy indiai barátunk végre befejezte a bohóckodást, és a különböző zsánerekre való kikacsintást, végre visszatalál saját világába, és onnan folytatja a sorozatot, ahol lassan tizenhat évvel ezelőtt befejezte.

Mel Gibson a Jelek főszerepében

Mel Gibson a Jelek főszerepében Forrás: www.headstuff.org

Címkék

Legutóbbi cikkeink a témában