Dracula, a legvámpírabb vámpír, akit Orloknak hívtak

Szerző Kovács Krisztián
Dátum 2018. június 1.

Van bennem egy egészen ködös félelem attól, hogy az elkövetkezendő generációk számára az egyik legkomplettebben megalkotott, legmélyebb történettel rendelkező popkulturális gonosz(ikon) nem jelent majd többet, mint hófehér képű, kék szemű, bárgyú tekintetű tinédzsereket, akik önmérsékletet gyakorolnak a vér iránti vágyuk felett, ahogy azt az Alkonyat-széria, vagy a True Blood is olyan végtelenül együgyűen ábrázolta.

Bram Stoker, mikor 1890-ben beszédbe elegyedett Vámbéry Árminnal, nem gondolta volna, hogy az akkor hallott vad történet Vlad Tepes rémtetteiről, melyek valahol a XV. századi havasalföld vértől mocskos földjén eredtek, egyszer elvezet majd a bájolgó, kölyökképű vámpírok alakjához, akik ezüstszürke Volvót hajtanak, és több mint száz év élettapasztalattal a hátuk mögött is a gimnázium kémiaóráit látogatják.

III. Vlad, a karóbahúzó

III. Vlad, a karóbahúzó Forrás: en.wikipedia.org

Azért különösen fájó ez a tény, mert maga a vámpírizmus, mint jelenség – még ha közvetlenül nem is nevezték nevén – már az ókori Mezopotámia területén is szerves részét képezte az ott élők hiedelemvilágának. E meggyőződés szerint a temetetlen halott éjjelente visszajár, hogy az élők vérével táplálkozzék. Az 1730-as évektől már a vérivás orvosi és anatómiai vonatkozását is vizsgálták, de igazán előtérbe csak Bram Stoker 1898-ban megjelent főművével, a Dracula gróf válogatott rémtettei című gótikus rémregénnyel került, illeszkedve a Mary Shelley, Edgar Allen Poe és Ambrose Bierce megkezdte sorba, melybe később, a XX. század első felében csatlakozott H. P. Lovacraft, August Derleth és Clark Asthon Smith is.

Dracula gróf alakja nem hiába fertőzte meg aztán a filmesek fantáziáját is, és bizonyítván, hogy a karakter jóval többet rejt magában egy egyszerű filmes gonosznál – hisz tagadhatatlanul hordoz magában némi romantikát és erotikát – olyan neves színészek is szerepet vállaltak a Stoker-regény feldolgozásaiban, mint Christopher Lee, Peter Cushing, Anthony Hopkins, Gary Oldman, valamint természetesen Lugosi Béla, illetve a „színészkirálynak” is nevezett Laurence Olivier.

Mégis, a talán legjobb feldolgozást, még a némafilm korszakából a fiatalon, autóbalesetben elhunyt német rendező Friedrich Wilhelm Murnau készítette, az azóta emblematikus, patkányformájúra maszkírozott Max Schreck-el Dracula szerepében. És épp ez a dolog pikantériája, ugyanis a Stoker örököseivel folytatott jogi csatározások miatt Murnau kénytelen volt megváltoztatni a szereplők nevét, és a sztori bizonyos pontjait, így fordulhatott elő az, hogy a legjobb vérszívó valójában úgy Dracula, hogy tulajdonképpen mégsem az.

És mégis, ez az alkotás, a maga egyedi megoldásaival számtalan inspirációt szolgáltatott a már Hollywood aranykorában született műveknek, mint a Boris Karloff főszereplésével készült 1931-es Frankenstein, a legendás Spencer Tracy játékával fűszerezett Ördög az emberben – Dr. Jekyll és Mr. Hyde 1941-ből, de említhetnénk Lon Chaney hátborzongató alakítását az Operaház fantomjában, mely mindössze 3 évvel követte Murnau filmjét.

Max Schreck a vérszívó gróf szerepében

Max Schreck a vérszívó gróf szerepében Forrás: www.bfi.org.uk

A mű megannyi, mára kultikus és milliószor elhasznált horrorklisé forráspontja is egyben, elég ha Orlok gróf félelmetes, görnyedt hátú árnyékát említjük, ahogy a Huttert játszó Gustav von Wangenheim nyomában oson, de megemlíthetjük a napfényben bizarr haláltusáját vívó vérszívó alakját, illetve a pillanatot, amikor Max Schreck merev bábként kel ki a koporsóból. Jóllehet manapság ezeken az eszközöket unalomig koptatták az újabb és újabb feldolgozások, ez volt az a film, melyből minden – bizony, még a bárgyú képű, romantikus tinédzser vámpírok is – kisarjadt.

Murnau kétségtelenül felnőttként kezelte a témát, és bár Schreck groteszk maszkírozása olykor elfeledteti az emberrel, mégis tökéletesen villantja fel a gróf gonoszsága mögött megbúvó lehetséges indítékokat, és véleményem szerint – hiába tűnik szentségtörésnek a legendás Lugosival, és a kiváló Christopher Lee-vel szemben – 1992-ig, a Coppola-által rendezett Dracula feldolgozásig kellett várnunk, hogy ez a téma újra ilyen kiváló körítést kapjon. (Igen, tudom, bár felednénk Keanu Reeves-t, akit nagyon kedvelünk, de Harker figurájában az egyik legelbaltázottabb casting díját is elvitte.)

Hihetetlen belegondolni, hogy Murnau filmje mindössze négy év múlva betölti megjelenésének századik évfordulóját, és bár eszköztára, képi világa, színészi játéka nyilvánvalóan nem tud alkalmazkodni a mai kor igényeihez, összességében kétségtelenül unikuma és esszenciája a horror műfajának, mindegy, hogy a félholt, patkányképű vérszívót épp Draculának, vagy Orloknak hívják-e.

A mű iránti érdeklődés időről-időre újra felélénkül. 1979-ben Werner Herzog rendezésében került a mozikba a Nosferatu – Az éjszaka fantomja, melyben Klaus Kinski bújt Dracula gróf szerepébe (ekkor már a film az eredeti neveket és helyszíneket használta), mintegy remakelve az 1922-es némafilmes klasszikust. 2000-ben aztán Willem Defoe-val a kamera előtt A vámpír árnyéka című film borzolta a kedélyeket, amiben az egykor Orlok grófot alakító Max Schreckről derül ki, hogy valójában maga is vámpír (Schreck neve egyébként érdekes módon „borzongást” jelent.)

Murnau sírja, ahonnan 2015-ben ellopták a rendező koponyáját

Murnau sírja, ahonnan 2015-ben ellopták a rendező koponyáját Forrás: mentalfloss.com

A mű 2015-ben került újra némileg reflektorfénybe, amikor ismeretlen tettesek egy Berlin melletti családi sírkamrából ellopták az akkor már közel 85 éve halott legendás rendező koponyáját. Miután a sírja környékét viasz és gyertyamaradványok tarkították, a német rendőrség arra a következtetésre jutott, hogy sátánisták, de legalábbis valamiféle okkult szertartás megszállottjai állhatnak az ügy mögött.

Tavaly aztán felröppent a hír, hogy a tehetséges, fiatal rendező, Robert Eggers (aki már 17 évesen színpadra állította Murnau művét) kezébe veszi egy feldolgozás elkészítését, mely a lehető legpontosabban kívánja követni az eredeti mű nyomvonalát.

Gondot egyedül az jelenthet – előrevetítve a mű elkészülte körüli nehézségeket – hogy a 2010-es évek közönsége vajon mennyire szomjazik egy ehhez hasonló alkotásra, amikor az 1922-es Nosferatu óta eltelt közel száz évben mindent, és még annál is többet mondtak már el nekünk a vámpírokról, és a vámpírizmus jelenségéről.

Akár tudni akartuk, akár nem.

Címkék

Legutóbbi cikkeink a témában

A visszatérő műsor Csernus Imrével és Hajós Andrással

Álláspont Vélemény

2018. július 17.

Kulturális tarkólövés – A magyar televíziózás értékes, mégis megszűnt műsorai

Kulturális vállalkozások a valóságshow-k és tehetségkutatók árnyékában

Grecsó Krisztián

Álláspont Vélemény

2018. július 5.

A tehetség siratófala – Kifogytunk a jó magyar írókból?

Keresünk néhány példát arra, miért érdemes olvasni és olvasással támogatni honfitársainkat.

Max Schreck a vérszívó gróf szerepében

Álláspont Vélemény

2018. június 1.

Dracula, a legvámpírabb vámpír, akit Orloknak hívtak

Stoker legendáriuma, és egy közel száz éves filmalkotás, ami magára haragította az író örököseit.

Facebook