Koncertdeviancia pro és kontra, avagy, amit megtehetsz, meg amit nem

Szerző Kovács Krisztián
Dátum 2018. május 21.

Az elmúlt években koncertekkel foglalkozó fórumok közkedvelt témája, hogyha zsebben a koncertjegy, akkor a küzdőtéren állva vagy ülve, melyek azok a tevékenységek, amikhez jogunk van, és melyek azok, amelyekhez nincs, mi az, amivel rövid úton tehetjük tönkre mások koncertélményét, és vajon számít-e, hogy a színpadon álló zenész erről miként vélekedik?

Az a tény, hogy manapság már a koncertezés élménye is átalakulóban van, talán nem újkeletű hír, aki nyaranta visszatérő fesztivállátogató, vagy épp megrögzött fotelrocker, mindegy is, bizonyára pontosan látja a nyilvánvaló jeleket, melyek nem feltétlenül jó irányba mutatnak, a dolog pedig olyannyira kezd elvadulni, hogy már-már maguk a zenekarok tagjai is állást foglalnak az ügyben, nem is igazán tehetnek mást, hiszen rendszeresen nekiszegezik az újságírói kérdéseket.

A világ egy legnagyobb rock és metálzenei fesztiválja, a Wacken Open Air

A világ egy legnagyobb rock és metálzenei fesztiválja, a Wacken Open Air Forrás: metalrecusants.com

A magam részéről jobbára csak a rock és metálkoncertekből tudok kiindulni, hisz főleg ezeknek vagyok rendszeres látogatója, de kétlem, hogy a koncertlátogatói szokások megváltozásának romló tendenciája egyedi jelenség lenne, és kizárólag ezt a zsánert érintené. A régen minden másképp volt, és régen minden jobb volt szócséplések úgy tűnnek tehát, hogy ez esetben nem csak pofátlan sablonok, de igazságként is megállják a helyüket.

Lassan-lassan 20 éve lesz, hogy 1999 nyarán, az eredeti Woodstock fesztivál előtt tisztelegve, és megünnepelvén annak 30. évfordulóját, újra megrendezésre került a neves seregszemle, az eredeti helyszíntől mintegy 330 kilométerrel arrébb. A helyszín, és a szervezés az első pillanattól problémákba ütközött, a fesztivál területére tilos volt ételt és italt bevinni, odabent azonban borzalmasan magas áron mérték a különböző termékeket, a mellékhelyiségek katasztrofális állapotban voltak, a helyzetet pedig csak tovább tetézte a több százezresre duzzadt tömeg, és a 38 fokos nappali hőmérséklet. Pedig a dolog még jól is elsülhetett volna, hiszen az akkoriban divatos nu metal-éra kellős közepén egész sor sztár fellépő tette tiszteletét, köztük a Korn, a Limp Bizkit, a Rage Against The Machine, a Red Hot Chili Peppers, a Megadeth, Kid Rock, Jamiroquai és DMX.

Július 24-én, szombaton, a fesztivál 3. napján lépett színpadra a Limp Bizkit. A körülmények hatására a tömegben pattanásig feszülő indulatok végül oda vezettek, hogy az énekes, Fred Durst felszólítására a Break Stuff című dal alatt a rajongók konkrétan lebontották az őket körülvevő környezetet, funérlemezeket tépkedtek, és azon szörföztek, miközben több szexuális zaklatás is történt ezzel egy időben. Durst, amikor látta a féktelen pusztítást, már próbált hatni a tömegre, lebeszélni őket a rombolásról, de ekkor már késő volt. A sztori pedig másnap folytatódott. A Red Hot Chili Peppers koncertje alatt az egyik helyi érdekképviseleti szerv gyertyákat osztogatott, hogyha a közönség majd kollektív gyújtja meg őket, az milyen pompásan fog mutatni a tévé felvételeken, a publikum azonban egészen másra használta őket. Valóságos máglyatüzeket gyújtottak, műanyagpalackokkal, és minden éghetővel, amit csak találtak, majd mintha valami törzsi rituálét tartanának, körbe táncolták őket. Mindeközben a színpadon a Peppers belekezdett a Jimi Hendrix-féle Fire-be, amit ugyan ők a fiatalon elhunyt gitáros iránti tiszteletből (és állítólag Hendrix nővérének kifejezett kérésére) játszottak volna el, végül csak tetézte a megőrülni látszó közönség káoszközeli hangulatát. Kurt Loder, az MTV helyszínen tartózkodó, és onnan a zavargások közben azonnal kirendelt munkatársa a fesztivál után az USA Today-nek adott interjújában azt mondta, olyan volt az egész, mint egy koncentrációs tábor.

Fred Durst szól a néphez kevéssel mielőtt elszabadult a pokol

Fred Durst szól a néphez kevéssel mielőtt elszabadult a pokol Forrás: www.cvltnation.com

Hasonló, bár szerencsére kevésbé súlyos esetekkel az azóta eltelt közel húsz évben is találkozhattunk, de szerencsére nem ez a tendencia. Néhány évvel ezelőtt olvastam egy interjút egy antropológussal, elő is akartam keresni, de nem emlékeszem sem a címre, sem az író nevére, azonban a szakember megjegyezte, hogy szerinte egy a 99-es Woodstockhoz hasonló tragikus esetre azért sincsen manapság esély, mert az okostelefonok és közösségi oldalak korának eljövetelével tökéletesen megváltoztak a koncertlátogatók szokásai.

Mert mi is a tendencia manapság? A koncertszervezők általában kikötik, és a legtöbb jegyen – legyen az elektronikus, vagy hagyományos – feltüntetik, hogy szúrós tárgyakat (pl. esernyő), és videorögzítéshez alkalmas eszközt, valamint fényképezőképet tilos bevinni a küzdőtérre. Manapság, amikor mindenki űrtechnológiával készült mobilt hord a zsebében, és amikor egy iPhone-ba, vagy egy Huawei-be 10-12 megapixeles kamerát szerelnek, vajon van-e szükség még fényképezőgépre? Szúrószerszám? Vajon, ha elég ügyes vagyok, a bejárati ajtóm kulcsával nem tudnék-e maradandó sérüléseket okozni a mellettem állónak, ha épp Fred Durst azt mondja, én pedig már rég alámerültem valamiféle delíriumos állapotba? A Toolból is ismert Maynard James Keenan másik bandája, az A Perfect Circle egyébként pl. minden erejével küzd az okostelefonok ellen, és mindez odáig fajult, hogy 2017-ben egyik koncertjükről több tucat rajongót vezettettek ki a biztonságiakkal, mert azok a mobiljukkal a zenészeket fotózták az első sorokból. De vajon ez a megoldás? Egyáltalán a zenésznek lehet ebbe beleszólása?

A Woodstock '99 itt inkább úgy fest, mint egy apokaliptikus filmrészlet

A Woodstock ’99 itt inkább úgy fest, mint egy apokaliptikus filmrészlet Forrás: www.huffingtonpost.com

Az állandóan az ember keze ügyében lévő mobilok vetik fel talán a legégetőbb kérdést. Amennyiben elköltöttem (egy Papp Lászlós koncert esetén, legyen szó Judas Priestről, Metallicáról vagy Iron Maidenről) akár 25-35-ezer forintot is egy-egy jegyre, és én percenként szeretnék elmosódott képeket készíteni, mintegy emlékeket gyártva a harmadik sorból, akkor minden bizonnyal ezt én megtehetem. Sokan azonban elfelejtik, hogy a jegy megvásárlásával elfogadok bizonyos kötelezettségeket, melyek kivétel nélkül mindenkire vonatkoznak. Csak néhány példa: ha állatkertbe mész, jó esetben nem mászol be a gorillák közé selfizni, ha jegyet váltasz a MÁV egy járatára, nem mész oda a kalauzhoz és köpöd szemközt, ha érvényesítené a jegyedet, a múzeumban jó esetben nem tapogatod össze a Mona Lisát, a moziba pedig nem kamerával mész, hogy felvedd a Bosszúállók legújabb részét, csak azért, mert úgy gondolod, hogy megteheted. A jegyvásárlással tulajdonképpen kijelented, hogy a szabályok, melyek az adott térben érvényesek, rád is vonatkoznak. És, ha a zenekar, a koncertszervezővel és a fellépőhellyel karöltve azt köti ki, hogy nem fotózhatsz a telefonoddal, akkor ez az a szabály, ami rád is érvényes.

Még nem beszéltünk a színpadon álló zenész szemszögéről. Hiába élete sokezredeik koncertjét játssza, és hiába megy már mindez rutinból, aki zenél, pontosan tudja, milyen kíméletlen odafigyelést igényel, hiszen vélhetően ki is akarod szolgálni azt, aki nem keveset fizetett, hogy láthasson téged (ha hozzávesszük, hogy manapság a CD-piac hanyatlásának hála a zenekarok konkrétan a koncertekért kapott pénzből élnek). Teszem azt, gitárral a nyakadban a dal közepén lenézel a közönségre, és egyetlen arcot sem látsz, mert mindegyiket kitakarja a tenyérnyi méretű mobil. Ez a jelenség egyébként meglehetősen megosztja a zenésztársadalmat is, az olyanok szerint, mint Steve Harris, az Iron Maiden alapító-basszusgitárosa, nincs a dologban semmi rossz, ha eljött, azt csinál (nyilván bizonyos keretek közt), amit akar, ám léteznek ellenforradalmárok is, akik szerint ez nem más, mint a zenész munkájának kigúnyolása. Corey Taylor, a Slipknot és a Stone Sour énekese 3-4 éve azt nyilatkozta, zokszó és lelkiismeretfurdalás nélkül nyakon önti vízzel azt, akinél mobilt lát, tönkretéve így a készüléket. Taylor szerint, aki nem élvezni jön a zenét, az ne vegye el a helyet attól, aki esetleg miatta maradt le a koncertről, és aki mobilozás nélkül, a zene szeretete miatt ácsorgott volna az első sorokban. Legutóbb egyébként két évvel ezelőtt ki is ütötte a telefont egy fiatal srác kezéből, aki koncert közben chatelt.

Nagyjából egyetért Corey Taylorral a Disturbed énekese, David Draiman. A frontember egy 2016. márciusi koncerten a mikrofonba kérdezte meg egyik rajongóját: „Milyen hihetetlenül fontos dolog történik éppen a világban, ami miatt egész koncert alatt a telefonodat nyomkodod? Ennyire unalmasak vagyunk? És most ne mondd, hogy menjek a picsába, mert már megtetted ezt azzal, hogy végig a telefonodat bámultad ahelyett, hogy idefigyeltél volna. Jól mondom, ugye? Ha te lennél itt, és én csinálnám ezt veled, neked hogy esne? Komolyan! Ez kibaszott bunkó dolog!”

Ezek a gondolatok újabb kérdést vetnek fel, vajon a zenésznek van-e joga eldönteni (nem hinném), hogy a közönség soraiban helyet foglalók meddig mehetnek el a még szabályszerű keretek közt. Ha valaki abban leli örömét (szomorú tapasztalat), hogy a sörrel teli műanyag korsókat tíz sorral arrébb hajítja, hadd terítsen be a vizezett sör több tucat embert, vagy ha valaki a hétközben felgyülemlett feszültséget részeg és agresszív pogózásban tudja csak levezetni, esetleg felmászna a színpadra, hogy onnan vetődjön a többi rajongó közé, ezek kezelése és megfékezése a biztonsági emberek és a koncertszervező feladata, nem a zenészeké. (A Lamb of God frontembere, Randy Blythe 2010-ben egy prágai koncerten pl. visszalökte egy színpadra mászó rajongóját a tömegbe. A férfi később belehalt az esés következtében szerzett sérülések szövődményébe, Blythe pedig felmentéséig 5 hetet töltött a Pangrác börtönben.)

Végső konzekvenciát nehéz levonni, tény és való, hogy pro és kontra is léteznek helytállónak tűnő érvek, de a lényeg, és így a megoldás valahol talán a toleranciában keresendő. Az „élni és élni hagyni” elvében. Az ökölrázás, a szüntelen piálás, a fotózás és az állandó facebookozás is megállja a helyét egymás mellett a küzdőtéren, a zenész figyeljen arra, hogy a dalok leginkább lemezhűen, feszesen és pontosan szólaljanak meg, így szolgálva ki azokat az embereket, akik olyakor nem kevés pénzt költöttek arra, hogy élőben láthassák a kedvencüket, a rajongók pedig a koncertszervezők és a fellépőhely által támasztott szabályrendszernek megfelelve, és azt nem áthágva élvezzék a műsort úgy, ahogy az nekik a leginkább kényelmes.

Merthogy van ilyen. A magam részéről pl. egy Toto-koncert a maga örömünnep hangulatával épp ebbe a kategóriába tartozik.

Címkék

Legutóbbi cikkeink a témában

A visszatérő műsor Csernus Imrével és Hajós Andrással

Álláspont Vélemény

2018. július 17.

Kulturális tarkólövés – A magyar televíziózás értékes, mégis megszűnt műsorai

Kulturális vállalkozások a valóságshow-k és tehetségkutatók árnyékában

Grecsó Krisztián

Álláspont Vélemény

2018. július 5.

A tehetség siratófala – Kifogytunk a jó magyar írókból?

Keresünk néhány példát arra, miért érdemes olvasni és olvasással támogatni honfitársainkat.

Max Schreck a vérszívó gróf szerepében

Álláspont Vélemény

2018. június 1.

Dracula, a legvámpírabb vámpír, akit Orloknak hívtak

Stoker legendáriuma, és egy közel száz éves filmalkotás, ami magára haragította az író örököseit.

Facebook