Nicolas Cage pokoli karrierútja az Oscar-díjtól a B-kategóriáig

Szerző Kovács Krisztián
Dátum 2018. november 29.

Becsült olvasási idő 7 perc

Tudom-tudom, miért kell már megint belerúgni egyet ebbe a szerencsétlen emberbe? Nos, egyrészt úgysem fog tudni róla, másrészt legújabb, iszonyatos kínszenvedést okozó filmjének megtekintése közben (Mandy – A bosszú kultusza) sorra vettem karrierjének állomásait, és rá kellett jönnöm, hogy ennek tényleg van íve, és annak a mélységnek az ígérete, melyben a pályafutása jelenleg tanyázik, megvolt már a 90-es, sőt a 2000-es években is. Magyarán szólva, az, hogy Nicolas Cage adóhátralékok és tartozások miatt ma a leggyatrább filmekben játszik, nem jelenti azt, hogy az adósságok nélkül jobb filmekben kapna szerepet.

Felháborít az az egyedülálló helyzet, ahogy egy egykor A-kategóriás, Oscar-díjas színész még a videotékába is méltatlan filmekben játszik, és úgy árusítja ki a tehetségét a könnyű pénzért, ahogy arra még Bruce Willis sem volt képes, pedig ha valaki, hát a Die Hard-filmek egykori sztárja is belecsap mostanság a lecsóba. Nicolas Cage nekem olyan, mint a Forma 1-ben Fernando Alonso. Tehetség, aki leginkább saját magának, és a sorozatos rossz döntéseknek hála nem ünnepelt sztárja már annak a kategóriának, melynek egykor legnagyobb ígérete, és meghatározó egyénisége volt.

1996. Oscar-díj, végállomás

1996. Oscar-díj, végállomás Forrás: steemit.com

A tehetséges aranygyermek

A legendás Keresztapa-filmeket rendező Francis Ford Coppola unokaöccsének lenni nem lehet egyszerű, az emberre nagy árnyék vetül, leginkább akkor, mikor eldönti, hogy az ő útja is a filmszakmába vezet. Nicolas Kim Coppola azonban gondolt egy merészet, és úgy döntött, nem akarja, hogy bárki is felróhassa neki származását, így a nevét Nicolas Cage-re változtatta. Ez a lépés iszonyúan erős eltökéltséget sugároz, ahogy az is, miként igyekezett jóbarátját, Johnny Deppet is befuttatni a pályán. Cage-t egy jólelkű kezdőnek tudom elképzelni, akiben ott parázslott a pálya iránti szenvedély, és aki valóban meg akarta mutatni a világnak, mire képes a filmvásznon.

Az a bizonyos parázs pedig kétségtelenül felizzott, és már a 80-as évek közepén olyan filmekben tűnt fel, mint a Madárka, melyben érzéstelenítés nélkül húzatta ki két fogát is – már-már Daniel Day-Lewis magasságába emelkedve a method acting terén – hogy hitelesebben tudjon fájdalmas arcot vágni a kamerák előtt. Az 1987-es Arizonai ördögfióka pedig az egyik, ha nem a legjobb korai filmje, ahol mintegy prototípusát hozta annak a lecsúszott kisembernek, melyet egész pályája során a leghitelesebben alakított a különböző filmekben. Már itt is világosan kiviláglott, hogy a lecsúszott, piti alakok bőrébe bújva elementáris alakításokra képes, a beköszöntő sikernek azonban nem csak hozadékai voltak.

Egy egészen kiváló, valóban aranyszobrot érő alakítás

Egy egészen kiváló, valóban aranyszobrot érő alakítás Forrás: imdb.com

Túl gyorsan a csúcsra?

David Lynch alighanem tökéletesen érezte, milyen szerepek állnak igazán jól Cage-nak, be is válogatta az 1990-es Veszett a világ című filmjébe, mely, ha a Holdkórosok című vígjáték három évvel korábban nem lett volna elég, végleg a legkelendőbb sztárok közé katapultálta. Cage dollármilliókat keresett a filmjeivel, bátran válogathatott a szerepek közt, és némi hedonizmussal hódolhatott azoknak a szenvedélyeknek, melyekre korábban nem volt alkalma. Több ezer darabossá bővítette képregénygyűjteményét, sok ezer dolláros ritka példányokkal, ingatlanokat vásárolt szerte az Egyesült Államokban, és méregdrága hobbiknak hódolt. Megtehette, hisz már nem ő járt castingokra, az álomgyár közvetlenül ostromolta a legjobb szerepekkel.

Méghozzá nem is akármilyen szerepekkel. A 90-es években felajánlották neki A gyűrűk urából Aragorn, a Mátrixból Neo, John Constantine, Willy Wonka és Superman szerepét is, utóbbin jelmezpróbán is járt, de végül mindegyik meghiúsult. Cage ügyesen nyerészkedett, a félbemaradt forgatások esetén is bebiztosította magát a szerződésében, így akkor is felvehette a gázsiját, ha a film történetesen soha nem készült el.

Jelmezpróbán a Superman címszerepére

Jelmezpróbán a Superman címszerepére Forrás: www.denofgeek.com

Kevés jó, sok rossz döntés

Fénykorában jól látszik, mikor, mi motiválta egy szerep kiválasztásánál. A Las Vegas, végállomás című film, melynek főszerepéért 1996-ban Oscar-díjat kapott, egy mindössze 250 ezer dolláros szerep volt, ám kétségtelenül kihívást jelentett a számára, a forgatást megelőzően hónapokat élt valódi alkoholisták közt, hogy magáévá tegye a karaktert, aminek meg is lett az eredménye.

Cage, amennyire én látom, hajlamos elbízni magát. Az Oscar-díj évében jött A szikla, ami egy élvezetes film, azonban bántóan kiviláglottak az ő és Sean Connery szerepidentitása közti különbségek. Connery jóval több helyütt bevethető karakter volt még idősebb korára is, Cage viszont tökéletesen oda nem illő, és bizonyos jelenetekben már-már ripacs a vegyifegyver szakértő szerepében. A tudós alakja egész egyszerűen nem állt jól neki, ő azonban a film sikerén felbuzdulva elhitte, hogy komoly akciósztár lehet belőle. És nem ez a baj, hanem, hogy tényleg az lett.

A szikla után jött a Con Air, aztán az Ál/arc, szintén két igencsak élvezetes akciómozi. Cage azonban egész egyszerűen nem akciósztár alkat, nincs meg benne az, amitől a The Expandables egész stábja még mindig működképes a nosztalgiafaktorral együtt is, ebben a zsánerben nem tud elég karizmatikus lenni, hogy elvigyen egy filmet a hátán. Ez meg is látszott, mert a Con Air John Malkovich, az Ál/arc John Travolta miatt lett olyan emlékezetes, amilyen.

Sean Conneryvel A sziklában

Sean Conneryvel A sziklában Forrás: www.digitalspy.com

Ha van kedvem, ha nincs kedvem

Ez a másik probléma, amit valahogy mindig éreztem Cage alakításain. Néha volt kedve színészkedni, néha nem, és ha nem, akkor bizonyos szerepei kínos ripacskodássá váltak. Iszonyúan jól állt neki a Las Vegas, végállomás főszerepe, az Adaptáció, vagy a Trükkös fiúk karakterei, a 8 mm-ben pedig egészen kiválót hozott, de minden jó szerepére jutott egy, később kettő, vagy három rossz választás, mintha csak az adott évben keletkezett hatalmas szabadidejét akarta volna kihasználni, pedig akkor még nem volt szó adótartozásokról.

Jött a Nemzet Aranya, amivel a készítők az új Indiana Jones karakterét akarták megteremteni, de még ha élvezhető filmről beszélünk is, megint rámutatott, milyen szerepek nem valók Cage-nek. Egész egyszerűen nem hiszem el róla, hogy több diplomás tudós, ahogy azt sem, hogy akciósztár, márpedig a 2000-es években visszatért erre a pályára is. Ráadásul a Veszélyes Bangkok, vagy a Next – A holnap a múlté után ezúttal már következtek a kifejezetten kínos szerepválasztások: A varázslótanonc, Boszorkányvadászat, Féktelen harag, no meg persze a Szellemlovas. E filmek bukását persze nem lehet kizárólag Cage nyakába varrni, a bugyuta témák és még bugyutább megvalósítás egyértelműen a produkció gyengesége, de a legfurcsább, hogy Cage a forgatókönyv elolvasásakor erre nem érzett rá. Vagy mégis, de hidegen hagyta.

A nagybácsival, Francis Ford Coppolával, és az unokahúggal, Sofia Coppolával

A nagybácsival, Francis Ford Coppolával, és az unokahúggal, Sofia Coppolával Forrás: www.bekia.es

Rosszkor, rossz döntés

Egy döntés akkor válik igazán jó döntéssé, ha az ember a megfelelő időben hozza meg, és igen, akadnak szerepek, melyekre Cage egész egyszerűen rosszkor mondott igent. Ha 60-65 évesen játssza el a Nemzet aranya főszerepét kevesebb ugrabugrálással, talán elhiszem, hogy komoly tudósról beszélünk, hiszen Harrison Fordnak is elhittük ősz hajjal, közel hetven évesen, ha ellenben tizenöt évvel korábban vállalja el a Szellemlovas címszerepét, még az is működőképes lehetett volna anélkül, hogy ócska műhajat kelljen a fejére applikálni.

És persze közben beütött az a bizonyos adótartozás, ami azonban úgy fest, mindössze Cage szerepvállalásain változtatott, az élethez, és hedonista életviteléhez való hozzáállásán szemernyit sem. 2010-ben építtetett egy 3 méter magas piramis alakú kriptát saját magának, azért, mert éppen ilyen pillanata volt, és bár törleszti az adósságát, ma sem gondolkodik, ha szembejön vele egy drága képregényritkaság. Éppen ezért is mondom, hogy Cage vélhetően nem kizárólag azért vállal el mindent, mert valóban rá van szorulva, hanem mert egyszerűen úgy tűnik, hogy neki mindegy.

Több ilyen szerepet. Cage a 2013-as Joe című filmben

Több ilyen szerepet. Cage a 2013-as Joe című filmben Forrás: time.com

Tud azért ő jókor, jó döntést is hozni

Naná, megmutatta már a Las Vegas, végállomással, de az utóbbi 10 évben is, csak sajnos mindössze kétszer, és ez megint megmutatja, hogy igen, neki mindössze egyetlen szerep áll igazán jól. Hiába, nem lehet mindenki Jack Nicholson, vagy Daniel Day-Lewis. A lecsúszott, meghasonlott kisember alakja, aki vagy megpróbál többnek tűnni, mint ami, vagy egyszerűen csak beletörődik a sorsába, és éli a mindennapjait. 2009-ben Werner Herzog filmjében, a Mocskos zsaruban épp előbbit, a 2013-as Joe című moziban pedig utóbbi hozta. Mindkét alakítás kimagaslik az elmúlt tíz év ZS-kategóriás terméséből, és bőven megállja a helyét a nagyok versenyében, felvillantva valamit abból az emberből, aki annak idején Oscar-szobrot nyert.

Amit nem értek, hogy Cage miért gondolja, hogy érdekesebb egy tudós, egy fregattkapitány, vagy egy pilóta alakja, mint a mindennapi élet nehézségeivel szembenéző kisemberé? Utóbbi megformálásában egészen kiváló, hiszen ugyanez a szerepe hozta neki a díjesőt a Las Vegas, végállomásért, mégis, ő mintha botor módon önmagának próbálná bizonygatni ennek az ellenkezőjét, és olyan víziókba lovallja magát, melyek már húsz éve is ostobaságnak tűntek. Pontosabban már bizonygatni sem akar semmit, és ez az egykedvűség meglátszik az alakításain is. Egy idén 54 éves emberről beszélünk, aki előtt még rászámolva is állhat legalább húszévnyi karrier, és látva a jelenlegi tendenciát, ő nem egyszerűen pazarolja az éveit és a tehetségét, sokkal inkább két kézzel szórja.

A magam részéről már csak egy dologban reménykedek, Quentin Tarantino-ban (és remélem, hogy nem a soron következő lesz az utolsó filmje, ahogy nyilatkozta). Tarantino szokása kiöregedett, a filmszakma által látszólag elfeledett színészek karrierjét újra bebikázni, megtette ezt John Travoltával a Ponyvaregénynél és legutóbb Kurt Russellel a Halálbiztosnál is, szinte esdeklem neki, hogy előbb-utóbb találjon rá Nicolas Cage-re, és láthassuk még egyszer azt a zsigeri beletörődő fájdalmat az általa életre keltett karakter arcán, amivel annak idején elhappolta az aranyszobrot Anthony Hopkins orra elől. Ha nem így történik, akkor tényleg úgy jár, mint Fernando Alonso. Hosszú sikertelenség után szögre akasztott bukósisakkal.

 

Tetszett a cikk? Akkor olvasd el ezeket is, és nyomj egy LIKE-ot, hogy ne maradj le a legújabb írásokról!

Miért olyan pocsék a legtöbb Stephen King filmadaptáció?

Világhírű filmrendezők kedvenc filmjei, avagy az inspiráció eredője

Inspiráció vagy átok – Oscar-díjas rendezők munkássága az Oscar-díj után

Címkék

Legutóbbi cikkeink a témában

Macskafogó

Álláspont Filmművészet

2018. december 3.

A Macskafogó 6 értelmezési rétege

Időtálló, kultikus remek, ezerszínű komplexitással, értelmezési körrel.

1996. Oscar-díj, végállomás

Álláspont Filmművészet

2018. november 29.

Nicolas Cage pokoli karrierútja az Oscar-díjtól a B-kategóriáig

Elementáris lejtmenet Hollywood egyik legígéretesebb aranyifjújától.

Valóság cs. fikció

Álláspont Filmművészet

2018. november 20.

Igaz történet alapján – Mi a valóság a filmes fikció mögött?

Hollywood jótékony és kártékony torzításai a korhű történelemmel szemben.

Facebook