Tupírozott haj a Sunset Stripen – 10 meghatározó glam metal album

// Szerző Kovács Krisztián
// Dátum 2018. szeptember 18.

// Rovat Álláspont

// Hozzászólás Nincs

// Címkék

(becsült olvasási idő: 3 perc)

Korábbi cikkünkben foglalkoztunk már a 90-es évek elején felbukkant norvég black metal-mozgalommal, most azokhoz a vészterhes időkhöz képest egy jóval vidámabb zsáner felé kalandozunk, ami nem más, mint a 80-as évek legnépszerűbb könnyűzenei stílusa, melyet annak idején szimplán metalnak, vagy heavy metalnak, hivatalos besorolás szerint glam(our) metalnak, a keményebb vonulatok hívei pedig egyszerűen rágógumimetalnak hívtak.

A tény, hogy az olyan bandák, mint a Bon Jovi, a Ratt, a Whitesnake, vagy a Mötley Crüe milliós eladásokat produkáltak a 80-as években, olyan bandák emelkedtek világsztári státuszba, mint a Guns N’ Roses, vagy a Def Leppard, a legmenőbb helyek azok a klubok voltak, ahol tupírozott hajú bandák léptek fel, és mindenki, de tényleg mindenki ezt a zenét hallgatta. Talán sosem volt a világ zenei közéletének olyannyira központja a rockzene, mint ebben az évtizedben.

A Steel Panther mind zenéjével, mind megjelenésével a glam metal-éra paródiabandája manapság

A Steel Panther mind zenéjével, mind megjelenésével a glam metal-éra paródiabandája manapság, mintegy emléket is állítva és tisztelegve a stílus előtt Forrás: gettyimages.com

Ahogy mindenhol, úgy persze itt is kifújt a történet egy idő után, amit legtöbben a felbukkanó grudge-zenekaroknak tulajdonítanak, amilyen a Pearl Jam, az Alice in Chains, vagy a Nirvana, de valljuk be őszintén, a glam metalban lévő puskapor erőteljesen kimerült az évtized végére, és a 90-es évek elejére, amikor már csak elvétve bukkant fel a zsánerbe igazi egyediséget, és színt hozó csapat, mint amilyen a Winger, vagy a Danger Danger, a kópiabandák erőlködésére pedig hamar ráunt a közönség.

Ennek ellenére ez a tíz év mai füllel hallgatva is kiváló, sőt olykor-olykor zseniális lemezek egész sorát, és a mai napig azonnal ható, mindenki számára ismert, és a stílust definiáló slágereket fialt. Az alábbi listában most 10 olyan lemezt szedtem csokorba, melyek szigorúan szubjektíven a saját kedvenceim, és ha valaki megkérdezi tőlem, mi az a glam metal, ezeket mutatnám meg neki elsőként. (Miután azonban korábbi listámban kedvenceimből pár már ellőtem, nem ismételném önmagam, így helyettük másokat választottam, melyek legalább annyira definiálták a stílust.)

Whitesnake: Whitesnake (1987)

David Coverdale, aki többek közt a Deep Purple énekese volt a hetvenes évek végén, az anyabandából való kiválása után alapította meg saját zenekarát, melyben a 80-as években többek közt olyan zseniális gitárosok is megfordultak, mint Vivian Campbell és Steve Vai, és aki karrierje legjobb lemezét 1987-ben készítette el, mely egyszerűen csak a banda után kapta a nevét. A később csak 1987-ként hivatkozott lemez egy sor zseniális slágert fialt, karcos, harapós gitárzenét rejt, ami hangzásában leginkább John Sykes-nak köszönhető, és kreatívan lépett tovább a blues rockból a harapósabb hard rock vonal felé. Nagyjából 17 millió példányban kelt el világszerte.

Tyketto: Don’t Come Easy (1991)

A furcsa nevű Tyketto debüt lemeze már jóval a glam metal-éra csúcsa után jött ki, mégis annak egyik vitathatatlan csúcsteljesítménye, köszönhetően a hangszeresek, köztük Brooke St. James gitáros fogós riffjeinek, és az énekes Danny Vaughn különleges és szárnyaló hangjának. A lemez zeneileg egyértelműen túlmutat a glam metal-éra kései bandáinak dalain, tökéletesen ötvözi a lágyabb AOR-vonalat a hard rock keménységével. Sajnos épp a megjelenés szerencsétlen időpontja miatt már nem durranhatott akkorát, mint megérdemelné, ha 3-4 évvel korábban kerül piacra, ma minimum a Dokken, vagy a Poison szintjén emelgetnék őket.

Danger Danger: Screw it (1991)

A meglehetősen túlfűtött hangulatú, lágyabb első lemez után a Danger Danger bekeményített 1991-re, de sajnos úgy járt, ahogy a Tyketto is, történetük talán legjobb lemeze, mely gyakorlatilag egy slágergyűjtemény, elsikkadt a zenei trendváltás közepette. Pedig a Danger Danger-t se nyeretlen kétévesek alkották, ott volt az énekes Ted Poley, aki bár némileg korlátoztak hangi adottságai, de frontemberként simán felvette a versenyt Vince Neillel, míg a gitárt a zseniként emlegetett Andy Timmons kezelte, a bandát pedig a basszusgitáron játszó főnök, Bruno Ravel vezette. Az album, melyen az Extreme zenészei is vendégeskedtek, végül ugyan nem fogyott rosszul, pár százezer példányban gazdára találta, végül a banda ideiglenes végét is jelentette.

Dokken: Back for the Attack (1987)

A Whitesnake lemezén kívül talán 1987 legsikeresebb hajmetál lemezéről beszélünk, melyben még tökéletesen működött a George Lynch-Don Dokken duó, mely legjobb időszakukban a banda kreatív gerincét alkotta. A Back for the Attack a Dokken egyértelműen legkarcosabb lemeze, olykor már túl is mutat a glam metal stílusán, de sajnos ez egyben a zenekar végét is jelentette, hacsak időszakosan is, ugyanis két évvel később feloszlatták magukat. A lemezt egyébként sokan a Dream Warriors című slágerről ismerik, melyet a banda az akkor esedékes Rémálom az Elm utcában-epizódhoz írt, és az album többek közt ennek is köszönhetően két hónap alatt az Egyesült Államokban platina státuszt ért el.

Kix: Blow My Fuse (1988)

A Kix-szet sokan legnagyobb slágerük, a Cold Blood után ismerik, mely az 1988. szeptemberi Blow My Fuse lemezükön jelent meg. A banda 1977 óta mozgott már a pályán, kezdetben szerteágazó zenéjük lassan állt össze a glam metal-divatnak megfelelő irányba, ennek is köszönhető, hogy legnagyobb sikerükre 11 évet kellett várni. Az 1988-as lemez viszont robbantott, köszönhetően Steve Whiteman énekes kifinomult dallamérzékének, a Cold Blood típusú slágerek, és a Don’t Close Your Eyes-féle balladák kombinációjának.

Alice Cooper: Trash (1989)

Manapság már csak úgy emlegetik a lemezt, mint ami ismét beindította a 80-as évek közepén tetszhalotti állapotban leledző Alice Cooper-karriert. A lemezt szinte egyszemélyben írta és producerként felügyelte a korszak emblematikus dalszerzője, a magyar származású Desmond Child. Az 1989-es album visszatette a térképre Alice Coopert, aki jóval keményebb, és slágerorientáltabb zenével tért vissza, és ez egyáltalán nem túlzás. A 10 számos korong igazi slágergyűjtemény, köszönhetően pedig pl. a Poison című emblematikus dalnak, egy hónap alatt félmillió példányban kelt el.

Poison: Open Up and Say… Ahh! (1988)

A Poison a glam metal korszak legtöbbet cikizett bandái közé tartozott, karöltve a Warranttal, pedig nem kevéssel járultak hozzá a glam metal felfutásához. Erre legjobb példa az 1988-as második sorlemez, mely mintegy véglegesen definiálta is a zenekart az olyan slágerekkel, mint a  Nothin’ but a Good Time vagy a Fallen Angel. Az Egyesült Államokban pár év alatt ötszörös, Kanadában négyszeres platina lett, a Poisont pedig a glam metal-éra csúcsbandái közé katapultálta, és nem hiába, a lemezen sorakozó slágerek közül több is megjelent az elkövetkező néhány évben moziba kerülő filmek valamelyikében.

Ratt: Invasion of Your Privacy (1985)

A Ratt egyike azon bandáknak, akik már a glam metal-éra korai éveitől bábáskodtak a műfaj népszerűsítése mellett, karöltve pl. a Mötley Crüe-val. A Ratt annak idején egy sor zseniális muzsikust tudhatott a soraiban, kezdve az énekes Stephen Pearcy-vel, a Warren DeMartini és Robbin Crosby gitárosduóval, vagy épp Bobby Blotzer dobossal. Zenei kreativitásuk az 1985-ös Invasion of Your Privacy lemezen élte fénykorát, zenéjük esszenciáját adva. A siker elképesztő volt, a Billboard lista 7. helyén nyitottak, az album pedig hetek alatt százezres nagyságrendben fogyott a boltok polcairól.

Extreme: II – Pornograffiti (1990)

Az Extreme története különös. Egyrészt talán elsőként hoztak létre élvezhető fúziót a hard rock, glam metal és a funky zenék közt, soraikban tudhatták a korszak legnagyobb zsenijének tartott gitárost, Nuno Bettencourtot, és egy egészen elképesztő frontembert, Gary Cherone személyében, de sikerüket mégis egyetlen akusztikus dalnak, a More Than Words-nek köszönhetik, pedig 1990-es lemezük elejétől a végéig zseniális. A lemez a mai napig egészen friss és szenzációs, pedig annak idején elég lassan ért be, ám végül az említett dal az amerikai listák első helyére repítette őket, és sokan a mai napig ezzel azonosítják őket.

Def Leppard: Hysteria (1987)

Az 1987-es év egyik vitathatatlan sikerlemezéről beszélünk, mely lényegében mai napig tartó sztárstátuszt adományozott a Joe Elliott vezette Def Leppardnek. A slágergyáros album már a dobos Rick Allen kis híján végzetes autóbalesete után készült, a dobos félkarral dobolta fel az albumot, mely többek közt hangzásának egyik egyedi vonását adja. A Hysteria már-már kívül is esik a glam metal zenei körén, bizonyos vonásaiban simán nevezhető pop metalnak is. 96 héten át szerepelt az amerikai Top 40-ben, csak az Egyesült Államokban 12, míg világszerte összesen 40 millió példányban kelt el a mai napig, és egyedülálló módon hét világsikerű kislemez dalt termelt ki.

Miután tíz tagúra akartam szűkíteni a listát (mely igencsak hálátlan feladat), így megannyi szenzációs lemez maradt ki. Nem kerültek most be olyan bandák, mint a Winger, a Warrant, a Mr. Big, a Mötley Crüe (akikkel korábban már foglalkoztunk), a Dangerous Toys, a Quiet Riot, a Slaughter, a Stryper, a Great White, a Tesla, a Pretty Boy Floyd, a Vinnie Vincent Invasion, a White Lion, a Vain vagy a Saigon Kick, de lesz itt még listázás, ahol foglalkozhatunk velük is.

 

Tetszett a cikk? Akkor olvasd el ezeket is, és nyomj egy LIKE-ot, hogy ne maradj le a legújabb írásokról!

Pink Floyd heavy metal-kötésben – 30 éves az Operation: Mindcrime

A királynő nyakékei – A 9 legjobb Queen-lemez

10 tökös rockalbum a 80-as évekből

Vélemény, hozzászólás?

Legutóbbi cikkeink a témában