Űrbéli dallamok, avagy a sci-fi megjelenése a könnyűzenében

Szerző Kovács Krisztián
Dátum 2018. november 5.

Becsült olvasási idő 5 perc

Alighanem a science fiction nem pusztán egy hihető jövőképet, és az eljövendő technológia, vagy társadalmi viszonyok hű és logikus ábrázolását jelenti, hanem egyfajta hangulatot is, mely ezen művek – beszéljünk filmművészetről, vagy irodalomról – sajátja. Azért szeretjük a sci-fit, mert kiránt minket abból a világból, abból a közegből, melyet viszonylagosan jól ismerünk, és amíg a hatása alatt vagyunk, anélkül teszünk kirándulást más világokba, hogy elhagynánk a kanapénkat.

Meglepődnénk, hány olyan zenész, és banda létezik a könnyűzene elmúlt negyven-ötven évéből, akik hozzánk hasonlóan rajongtak a sci-fi hangulati elemekért, és akiket olyannyira megihletett a távoli világok, és a távoli jövő misztikussága, hogy diszkográfiájukban komplett anyagokat szenteltek a tematikának. Összegyűjtöttem most 8+1 művet, hogy Ti is átérezzétek, milyen is, amikor egy alapvetően irodalmi zsáner befurakszik a könnyűzene keretei közé.

Az egyik leginkább kultikus sci-fi, Ridley Scott-tól, a Szárnyas fejvadász

Az egyik leginkább kultikus sci-fi, Ridley Scott-tól, a Szárnyas fejvadász Forrás: twitter.com

Voivod – The Outer Limits (1993)

A kanadai progresszív metálosok egész pályafutását a sci-fi zsáner ihlette, a stúdiólemezek egyetlen összefüggő történetet, a főszereplő Voivod viszontagságait mesélik el, és bár választott műfajukon belül felfedezni némi eklektikusságot a zenéjükben, összességében elmondható, hogy egész karrierjük alatt kimagasló minőséget hoznak. Véleményem szerint az 1993-as remek a lehető legtökéletesebb munkájuk, mert tökéletesen és észrevétlenül vegyíti a történetmesélést, a progresszív metal, és a klasszikus progresszív rock elemeit, ráadásul ilyen tisztán és erőteljesen megdörrenő albumot talán azóta sem sikerült összehozni, ami a hangszerelést illeti.

Rush – 2112 (1976)

A Rush pályájával foglalkoztunk már korábban behatóbban is, de ezen a listán is itt a helyük. Több lemezük, és több daluk merítkezett és épült sci-fi elemekre, nekik végtelen kreativitásukban nem volt azonban szükségük arra, hogy létező zsánertoposzokat vegyenek át, önállóan építettek történetet egyik legnagyobb hatású albumukra, az 1976-os 2112-re. Bár a kiadó óva intette őket, ők, ahogy pályájuk alatt mindig, követték a saját szándékaikat, és megírták a több, mint 20 perc hosszúságú címadó dalt. A héttételes mű egy 2112-ben játszódó disztópikus történet, tökéletesen eltalált zenei és hangulati elemekkel, mely meg is hozta a bandának az első aranylemezét, és kultikus státuszra tett szert a 70-es, 80-as években.

Iron Maiden – Somewhere In Time (1986)

A Maident megannyi kritikus és persze a közönség a mai napig az egyik legjobb koncertbandának, és a heavy metal úttörőjének tartja, ezt a státuszt pedig leginkább a nyolcvanas években megjelent legendás albumainak köszönhette, mely zenekarok egész generációinak jelölte ki az utat. 1986-os lemezük bár nem konceptalbum, nem mesél el egybefüggő történetet, de különálló darabjaiban is egyértelműen sci-fi ihlette remekmű, melyre már maga a cím is egyértelműen utal. Az egyértelmű utalásokon kívül, mint a Robert Heinleintől kölcsönzött Stranger in a Strange Land, vagy a Caught Somewhere in Time, a leginkább Adrien Smith gitáros, és Steve Harris zenekarvezető basszeros agyából született dalok szinte mindegyike utal sci-fiből ismert sablonokra, és talán ennek is köszönhető, hogy a mai napig története egyik legjobb lemezének tartják.

Mike Oldfield – The Song Of Distant Earth (1994)

A Tubular Bells-szel befutott, mára szintén legendás gitáros-zeneszerzőnek annyira megtetszett Arthur C. Clarke 1986-os A távoli Föld dalai című regénye, hogy 1994-ben elkészítette és megjelentette a mű afféle aláfestőzenéjét. A teljes instrumentális, világzenei hatásokkal tarkított album egy az egyben Clarke művének szerkezetére épül, így valóban afféle háttérzenét biztosít az olvasáshoz. A leginkább billentyűs hangszerekre és tablára épülő album számtalan zenei kísérleti effektet használ és próbál ki, ezzel mintegy rokonságot jelezve az Enigma zenéjével. Clarke-ot olyannyira meghatotta Oldfield műve, hogy saját maga írt ajánlót az eredeti kiadás belső borítójába, és bár messze nem ezt emlegetik legtöbbször, ha felmerül Oldfield neve, kései korszakának igen különleges, és atmoszférikus alkotásáról van szó.

David Bowie – The Rise And Fall Of Ziggy Stardust And The Spiders From Mars (1972)

A 2016-ban elhunyt legenda nem kevésbé kultikus konceptalbumát manapság, röviden már csak Ziggynek becézik, ami jól jelzi a zenei státuszát. A címéből leginkább egy B-kategóriás sci-fire hajazó történet színtiszta glam rock, középpontban a Bowie által saját magáról mintázott rocksztárral, aki földönkívüli lények hírnökeként ténykedik a Földön. A Bowie-ra oly jellemző polgárpukkasztás persze itt sem marad el, a szexualitás, és a különböző társadalmi tabuk emlegetése és bemutatása ellenére hatalmas kritikai elismerést hozott az énekesnek, és a mai napig Bowie legsikeresebb albumának számít a világszerte értékesített nagyjából 7,5 millió példánnyal, amit mindenképpen elősegített a 170 koncertet tartalmazó lemezbemutató turnén rögzített koncertfelvétel is.

Mastodon – Blood Mountain (2006)

A 2017 nyarán Magyarországon is megfordult, atlantai illetőségű Mastodon a XXI. század egyik legsikeresebb és legelismertebb bandája. Sokrétű, progresszív, atmoszférikus, és nem ritkán kegyetlenül fülbemászó dalaik, és izgalmas lemezeik emelik ki a négytagú formációt a tömegből. 2004-ben már megjelentettek egy konceptalbumot Moby Dick történetéből, ezt két évvel követte a Blood Mountain, mely ugyancsak egybefüggő történetet mesél el. Az iszonyatosan súlyos, sűrű és komplex album egy horror és sci-fi elemekből táplálkozó szörnyeteg, kristálykoponyával, szörnyekkel, világvége hangulattal, és négy hihetetlen zsenijű zenésszel. Nehezen, és lassan emészthető darab, elsőre könnyedén megfekszi az ember gyomrát, de ha hagyunk időt neki, gyöngyszemre bukkanhatunk, melyre sokan a mai napig a banda legjobb lemezeként hivatkoznak.

Nocturnus – The Key (1990)

Ha nem hallottál még az amerikai Nocturnusról, az nem a te hibád. A death metal underground bandáinak underground bandájáról van szó, a mindössze két lemezt megélt formáció azonban hihetetlen mekkora hatást fejtett ki a műfajra. A The Key című első lemez olyasmit tett, amit addig, a death metal leginkább kísérletezős időszakában sem próbált meg egyetlen banda sem. A Nocturnus a gitárral egyenértékűen szintetizátort használt a lemezén, egyetlen sci-fiben gyökerező történetet mesélve el, mindezt olykor jazzes áthallásokkal, ritmusváltásokkal megspékelve, aminek köszönhetően nem is tudott velük mit kezdeni a korabeli kritika, így hiába voltak legalább akkora tehetségek és ígéretek, mint az Atheist, a Death, vagy a Morbid Angel, végül két lemez után a banda beleállt a földbe. Ha csíped a kísérletezőbb, durva fémzenét, akkor ez itt a te világod.

Joe Satriani – Surfing With The Alien (1987)

Az instrumentális rock és a fúziós jazz kiváló elegye az egyik legtehetségesebb és legsokrétűbb gitáros második lemezén jelent meg 1987-ben. Az albumborító már egyértelműen utal a témára, hiszen Satch neve alatt a Marvel egyik kultikus hőse, az Ezüst Utazó jelenik meg, és a sci-fiből merítő tematika a későbbiekben sem változik. Az albumon olyan nagy hatású instrumentális szerzemények sorakoznak, mint a címadó, a Crushing Day, vagy a Satch Boogie, és lényegében ez volt az alkotás, mely végérvényesen az egyik legkeresettebb gitárossá tette Satrianit. Itt fordult elő az is, hosszú idő után, hogy egy instrumentális gitárzenei album előkelő helyen szerepelt a különböző nemzetközi listákon, ami nem csoda, hiszen bár ének egyáltalán nem hallható rajta, szerepét olykor hibátlanul veszi át Satriani gitárja.

+1 Vangelis – Blade Runner (1982)

Csak plusz egy, hiszen itt alapvetően egy sci-fihez készült filmzenéről beszélünk, ami ezáltal természetesen sci-fi ihletettségű, ám olyannyira tökéletes alkotás, hogy érdemes megemlékezni róla. Az akkorra már a Tűzszekerekkel nevet szerzett, és Oscar-díjat nyert görög származású Vangelis olyan tökéletes háttérzenét alkotott, melyet sok kritikus a film fokozatosan kibontakozó borús atmoszférájának elsőszámú hangulati elemeként nevezett meg. A főleg szintetizátor vezérelt, japán zenei elemeket és itt-ott szaxofont is tartalmazó instrumentális zene BAFTA és Golden Globe-díj jelölést hozott a szerzőjének, és a mai napig sokszor hivatkozott motívuma a sci-fi filmzenéknek. Jelentőségét jól jelzi, hogy ha nem láttad a filmet, de hallgatod az albumot, pontosan el tudod képzelni azt az esős, sötét jövőképet, melyet érzékeltetni próbál.

 

Tetszett a cikk? Akkor olvasd el ezeket is, és nyomj egy LIKE-ot, hogy ne maradj le a legújabb írásokról!

A science fiction irodalom valóra vált jóslatai

10 szépirodalmi mű, mely sci-finek se utolsó

Progresszor professzorok – A Pink Floyd legjava

Címkék

Legutóbbi cikkeink a témában