Eszmecsere

Magánbeszélgetések
Az utcákat emberek járják, megannyi élettörténet jön szembe velünk, megállítjuk, megkérdezzük és meghallgatjuk őket. Annyi érdekes mese létezik, én kíváncsi vagyok rájuk.

Cikkek száma: 15

Kriszta magánpraxisa és előadásai mellett állandó televíziós szakértőként is ismert

Eszmecsere Tehetség hangjai

2018. október 18.

„Ha még a szexualitást is elveszik tőlünk, akkor nagy bajban vagyunk” – Interjú dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológussal

Szexualitásról és a párkapcsolatok hatékony működéséről a szexuálpszichológus szemén át.

Az első edző a sporttörténelemben, aki három egymást követő olimpiai aranyhoz vezette csapatát

Eszmecsere Tehetség hangjai

2018. szeptember 6.

„A tudás, a munka és a tehetség eredője” – Interjú dr. Kemény Dénes, volt szövetségi kapitánnyal

A sporttörténelmi sikerek felett bábáskodó tréner kezdetekről, motivációról, és a sport jövőjéről.

Szente Vajkkal a Magyarország Szeretlek című műsorban

Eszmecsere Tehetség hangjai

2018. augusztus 17.

„Nem hiszek benne, hogy munka nélkül van siker” – Interjú Jakupcsek Gabriella újságíróval

Az elmúlt 20-25 év egyik leghitelesebb hazai riportere kezdetekről, karrierről, és szakmáról.

Előadáson

Eszmecsere Tehetség hangjai

2018. július 25.

„A zenélés a pillanat művészete” – Interjú Bolyki László, zenésszel, a Bolyki Brothers tagjával

Szerénység, hit, alázat és tehetség szerteágazó találkozása.

A Könyvhéten

Eszmecsere Tehetség hangjai

2018. július 18.

„Minden rendes író kizsákmányolja saját magát” – Interjú Baráth Katalin íróval

Tartalmas és tanulságos beszélgetés Magyarország egyik legnépszerűbb krimi írójával.

Az első Dona International által minősített dúla Magyarországon

Emberi oldal Eszmecsere

2018. július 12.

„Én a magam csendes, nőies módján harcolok” – Interjú Dézsi Rékával, a Dona International dúlájával

Amikor az elhivatottság szakmai alázattal és mérhetetlen empátiával társul.

Matematikus, pszichológus, és publicista

Eszmecsere Tehetség hangjai

2018. július 4.

„Ami a világban történik, az előbb-utóbb Magyarországon is megtörténik” – Interjú dr. Mérő László, matematikussal

Matematikus, habilitált pszichológiából, a legtöbben talán mégis egyedi elméleteiről és saját köteteiről ismerik

109 ország, 6 kontinens 1957-től egészen napjainkig

Eszmecsere Tehetség hangjai

2018. június 20.

„A gleccsereket tartom a Föld legjobb hőmérőjének” – Interjú dr. Juhász Árpád, geológussal

60 év alatt 6 kontinens 109 országát járta be, sok tucat ismeretterjesztő műsor, és több mint húsz tudományos kötet szerzője.

16 éve a pályán

Eszmecsere Tehetség hangjai

2018. június 14.

„Minden regényem története egyfajta kirakós-játékként formálódik” – Interjú Markovics Botond, íróval

Magyarország talán legnépszerűbb sci-fi írója munkamódszerről, az irodalmi piac helyzetéről, és jövőbeli lehetőségekről.

Kacskaringós út vezetett a Forma 1-ig

Emberi oldal Eszmecsere

2018. június 6.

„Nem az számít, honnan jöttél, hanem, hogy hogyan dolgozol” – Interjú Jánvári Zsolttal, a Forma 1-es magyarjával

Rögös út egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosból a Forma 1 garázsáig

Az írónő 2009-ben bukkant fel a Preyer Hugo tiszteletére kiírt pályázaton győzelmet aratott novellájával

Eszmecsere Tehetség hangjai

2018. május 30.

„A fantasy remek eszköz a valóság problémáinak megértésére” – Interjú Moskát Anita, íróval

Az utóbbi évek magyar fantasy könyvtermésének egyik legegyedibb hangja útkeresésről

Az íróról fellelhető kevés fotó egyik, gyermeke társaságában

Eszmecsere Tehetség hangjai

2018. május 23.

„Az olvasás egyik nagy élménye a magunkra ismerés” – Interjú Kondor Vilmos, íróval, a Budapest Noir szerzőjével

Beszélgetés az elmúlt tíz év legnépszerűbb magyar írójával miértekről, kulisszatitkokról.

Már visszatérő vendégként a Rock Rádió stúdiójában

Eszmecsere Tehetség hangjai

2018. május 16.

„A korlátokat mi állítjuk fel saját magunknak” – Interjú Lázár Gergely, pszichológussal

Türelem, kitartó munka és szakmai ambíció találkozása a pszichológiával és a megfelelő önkritikával.

Az ikonikus bőrdzseki

Eszmecsere Tehetség hangjai

2018. május 8.

„Erre a munkára kiválasztódik az ember” – Interjú Doszpot Péter, volt gyilkossági főnyomozóval

A 90-es évek legnépszerűbb magyar rendőre hivatásról, bűnügyekről, családról, és egy különleges pályafutás részleteiről

Kutyatitkok című esten

Emberi oldal Eszmecsere

2018. április 6.

„Sokat tanultam a kutyáktól” – Interjú Nyakas Gábor, kutyaviselkedés-szakértővel

Ha kutyasuttogót keresünk, nem szükséges a tengerentúlra utaznunk, bőven elég Székesfehérvárig autózni.