„A gleccsereket tartom a Föld legjobb hőmérőjének” – Interjú dr. Juhász Árpád, geológussal, a kék bolygó vándorával

Szerző Kovács Krisztián
Dátum 2018. június 20.

Rovat Eszmecsere

Hozzászólás Nincs

Címkék

Viszonylag korán feltűnt, mennyire szeretem hallgatni nagyapám és a hozzá hasonló idős urak és hölgyek meséit arról, hogyan élték meg Magyarország viszontagságos elmúlt 50-60 évét. Fiatalemberként mások széleskörű tapasztalatai is azon dolgok közé tartoztak, melyek képesek voltak tágítani az addig a világról kialakított nézeteimet, ráadásul ezek a történetek hozzásegítettek ahhoz, hogy bizonyos eseményeket képessé váljak egy egészen más nézőpontból is megvizsgálni.

Egy több, mint fél évszázados munkásság, és az azalatt meglátogatott hat kontinens 109 országa, az ott megismert emberek és kultúrák olyan elképesztő tapasztalatot halmoztak fel, melyeket tökéletesen és maradéktalanul átadni közel lehetetlen, ám akad, aki mégis megpróbálja, aki sok száz ismeretterjesztő útifilmben, és több tucat tudományos kötetben, és cikkben igyekszik megismertetni velünk azt a kitágult világot, amit magáénak tudhat. Megtiszteltetés volt beszélgetni vele ezekről a tapasztalatokról, világnézetekről, és tervekről, ami megint – akárcsak nagyapám történeteinél – nyitott nálam egy új nézőpontot, és megannyi izgalmas gondolatot indított újtára. Dr. Juhász Árpáddal, a kék bolygó vándorával beszélgettem.

109 ország, 6 kontinens 1957-től egészen napjainkig

109 ország, 6 kontinens 1957-től egészen napjainkig Forrás: beol.hu

Ha jól tudom, a természet szeretete már egész korán megtalálta, és éjszakánként olykor kiszökött az erdőbe egy pokróccal, hogy ott aludjon a szabad ég alatt. Volt valamilyen különleges élménye, ami esetleg már akkor kimondatlanul is a geológusi pálya felé orientálta?

Inkább talán az erdei élővilághoz való kapcsolatomat határozta meg, azt, hogy geológus legyek, azt inkább csak az érettségi tájékán tudtam eldönteni magamban. Egyébként az erdei tartózkodásaim alatt olyan szituációkat éltem meg, melyeket, ha elmesélek erdész ismerősöknek, vagy vadászoknak, nem is akarják elhinni, hogy egyáltalán lehetséges. Volt például úgy, hogy késő éjszaka egy erdei tisztáson álltam, ahova egyszer csak bevonult egy egész vaddisznókonda. Minden oldalról körbevettek, túrtak, röfögtek, és tudomást sem vettek rólam, pedig nyilván a szagom alapján érezték, hogy ott állok, de abszolút nem váltak agresszívvé, szép lassan keresztülvonultak a tisztáson. Emlékszem, hogy máskor, talán egy szeptemberi alkonyaton ácsorogtam az erdő szélén hallgatva, hogy bőgnek-e a szarvasbikák, és aztán hirtelen ott volt előttem az egyik, amit egy tucatnyi szarvastehén követett. A másik oldalon megjelent egyedül egy másik szarvasbika, aztán a két bika úgy esett egymásnak, hogy rólam egyáltalán tudomást sem vettek, és ami igazán furcsa volt, és amit máskor soha nem láttam, hogy megjelent egy muflonnyáj is, és amíg folyt a harc, addig a muflonbárányok teljesen nyugodtan legelésztek a tisztáson. Nyilván az állatok megérzik azt, ha egy adott helyen valaki ellenséges szándékkal közelít, talán ezért is történhet meg, hogy ilyet vadászok nem nagyon látnak.

Ha jól tudom, 109 országban járt összesen, rengeteg helyen megfordult a világban és látta, mennyire változatos ez a bolygó, látott gazdag és szegény térségeket, nagyvárosokat, sivatagokat. Mennyiben formálja ez az ember jellemét, személyiségét? Az az ember, aki elindult az első külföldi útjára, mennyiben más, mint a mostani?

Elsősorban a különböző vallású népcsoportokhoz való viszonyom az, ami nagymértékben változott. Az én gyerekkoromban nem lehetett külföldre utazni, tehát én is már befejeztem az egyetemet, mikor először külföldre mehettem, nyilván először csak Európába, és ezek az utazások is már döntően geológiai jellegűek voltak, hegyekbe mentem, gleccsereket figyeltem meg. Kevésbé érdekelt akkor, és kevésbé érintett meg maga a környezetvédelem például, és az ott élő emberek sem voltak először reflektorfényben számomra. Ez az évek előrehaladtával változott, ahogy egyre több helyre eljutottam – tulajdonképpen az Antarktisz kivételével minden kontinensre – és kitágult a világ, akkor kezdett igazán érdekelni, hogy az emberek pl. Afrikában, vagy Ázsiában hogyan őrizték meg a régi tradíciókat, az idegenforgalom mennyiben torzította el ezeket a szokásokat, melyek azért többnyire nagyon látványosak. Érdekelt, hogy a buddhizmus, a hindu vallás, vagy az iszlám hogyan viszonyul a mindennapi élethez. Az ember megfigyel egy iráni embert, hogy hogyan tölti a napjait, és miben különbözik az ő életvitele a miénktől, no, az ilyen típusú dolgok érdekeltek. Jellemző volt ez Afrikában, ahol számos népcsoportnál, főleg nomád pásztornépeknél jártam és filmeztem, turkanáknál, gabbráknál, rendiléknél, hogy csak néhányat említsek közülük. Ázsiában nagyjából minden országban jártam, írtam is róla könyvet, és vagy harminc filmet készítettem, és én úgy éreztem, hogyha az ember megfelelő empátiával közelít ezekhez a népcsoportokhoz, akkor nagyon könnyen megnyílnak, és befogadják az embert, és sok olyan gesztust gyakorolnak, sok olyan dolgot mesélnek el, amit talán egy átlagos turista számára nem adnának át.

Geológusként nyilván az emberben van egyfajta eredendő tisztelet a természet felé, ez is hatványozódik az utazások során?

Nem is feltétlenül a tisztelet, inkább az aggodalom. Az alatt a fél évszázad alatt, amíg jártam a világot, rendkívül drámai, negatív hatások mentek végbe a Föld természeti környezetében. Mondok is egy példát. Amikor először mentem Borneóra, Kuala Lumpurból indultunk repülőgéppel, és az utazásom idején a repülőről nézve egy összefüggő, zöld lepel borította a tájat, mindenütt érintetlen esőerdő terült el. És nagyjából tíz évvel később, hihetetlen, hogy ennek az eredeti zöld lepelnek csupán nagyjából 10%-a maradt meg, többit ültetvények foglalták el, elsősorban olajpálma ültetvények, hiszen trópusi tájakon ez a legnagyobb területeket foglaló haszonnövény. Tisztán lehetett látni ezeket a negatív változásokat. Vagy például Afrikában, ahol követtük Teleki Sámuel történelmi útját, és összehasonlítottuk, hogy az akkori természeti viszonyok milyenek voltak az 1800-as évek végén, és akkor, amikor mi jártunk ott, az 1900-as évek végén. Azt tapasztaltuk, hogy hihetetlen módon felerősödött a sivatagosodás, hogy az emberi ültetvények, a helyi lakosság farmjai egyre magasabbra nyomultak be a hegyi őserdőkbe, egyre többet tüntettek el az eredeti trópusi esőerdők alsóbb régióiból, és persze még lehetne ezeket sorolni. Persze ez kiváltja a tiszteletet is, főleg egy-egy nagy természeti látványosság, egy nagy vízesés például. Jártam annak idején a Niagaránál, vagy az Iguazu-vízesésnél Argentína és Brazília határán, aztán Afrikában a Viktória-vízesésnél, Zimbabwe és Zaire határán. Ezek óriási hatással vannak az emberre, legalább annyira, mint pl. egy vulkáni kitörés, ezek előtt mindig kalapot emel az ember, kiváltja a tiszteletet, de a döntő, abból, amit észleltem és láttam, inkább aggodalomra ad okot.

A Magyar Televízió Delta című műsorában

A Magyar Televízió Delta című műsorában Forrás: wikipedia.org

Rengeteg tévés műsor, az ismeretterjesztő könyvek, cikkek, és utazások közül mit tekint a legnagyobb sikerének?

Elsősorban mindenképpen a gleccserek kutatását, ez gyakorlatilag ötven éve kezdődött, először talán nem is tudatosan dokumentálva azt, hogy egy-egy gleccser milyen tempóban húzódik vissza, jelezve a felmelegedést, aztán később ez egy tudatos kutatási programmá vált. Én a gleccsereket tartom a Föld legjobb hőmérőinek, mert ezek nem a pillanatnyi időjárásváltozást tükrözik, hanem több évtizednek az átlagos légköri hőmérsékleti változását mutatják. Erről írtam is egy vaskos könyvet ugyanezzel a címmel, és tagja voltam az UNEP bizottságnak – ez az ENSZ környezetvédelmi programja – és ennek tagjaként is a gleccserek megfigyelésével foglalkoztam, ezek a megfigyelések pedig arra a meggyőződésre vezettek, hogy a globális felmelegedés, amit sokan csak kétkedéssel fogadnak, sajnos egy megcáfolhatatlan tény, amiben annyira biztos vagyok, hogy az életemet tenném rá. Abban nem tud az ember száz százalékosan állást foglalni, hogy ez mennyiben spontán természeti változás, és mennyiben az ember bűne, de egy biztos, ha van is spontán változás, arra egy hatalmas nagy lapáttal rátesz az ember, és a szén-dioxid emissziónak ez a mérhetetlen növekedése a légkörben, mindenképpen az ember energiatermelésével, és az ipari termeléssel függ össze.

Ha környezetvédelemről beszélünk, azért ezzel kapcsolatban alighanem sokakban él még sztereotípia, hogy mit is jelent pontosan. Akkor, amikor az ember eljut szakmailag egy olyan pontra, hogy már tudja, hogy a nézők és olvasók odafigyelnek a szavaira, elkezdi tudatosan használni ezt, mint eszközt, pl. a környezetvédelem szolgálatában?

Természetesen, persze az ember nem tud tolakodni, de témát ajánlani rádiónak, televíziónak tud ebben a kérdésben, de ez egyébként döntően fordítva szokott történni. Egy-egy esemény kapcsán, egy klímakonferencia kapcsán például, vagy egy természeti katasztrófa kapcsán keresnek meg a legkülönbözőbb médiumok, és akkor lehetőségem nyílik, hogy a konkrét események mellett ezekre az általános tendenciákra is felhívjam a figyelmet. Részt vettem a párizsi klímakonferencia előkészítésében is, olyan értelemben, hogy a Köztársasági Elnöki Hivatal felkért, hogy vegyek részt a kampányban, így aztán üzeneteket fogalmaztam meg az internetre ezzel kapcsolatban. Mai napig ezekben a kérdésekben számos alkalom van szerencsére, ahol kvázi van lehetőségem véleményt nyilvánítani, pl. konferenciákon, ahol általában fővédnök vagyok, vagy a zsűri elnöke, esetleg meghívott előadó.

Ha nem változnak a dolgok, pontosabban mi emberek nem változtatunk, akkor azok a szélsőséges időjárási anomáliák, amiket most már itthon is nap mint nap tapasztalunk, hova vezethetnek majd? Hogy nézne ki a Földünk mondjuk 10-20 év múlva?

Az a nagy baj, hogyha az ember a szén-dioxid kibocsátást most megállítaná ezen a mostani szinten, a légkörnek még így is van egy késése arra vonatkozóan, hogy visszaállítása az eredeti állapotokat. Tehát a felmelegedés még akkor is tovább tartana. Így biztos, hogy 10-20 év múlva ez a folyamat még tartani fog, ez azt jelenti, hogy az átlagos légköri hőmérséklet tovább emelkedik, a gleccserek visszahúzódnak, hogy azok a légköri jelenségek, amelyek különböző katasztrófákkal járnak, pl. trópusi tájfunokkal, hurrikánokkal, ezeknek a gyakorisága, intenzitása növekedni fog. Az éghajlati övek a Földön fokozatosan, lépésről-lépésre tolódnak, az északi félgömbön észak, a délin délfelé, és ezeknek még a mellékhatásai is jelentkezni fognak 10-20 év múlva. Nagyon kell félteni az unokáinkat olyan szempontból, hogy ezzel együtt a Föld tiszta, iható vízkészlete is egyre kevésbé áll majd rendelkezésre. Rengeteg vizet termelünk ki ugyan, de ezzel együtt nő a Föld lakossága, és ugyanakkor nagyon keveset tisztítunk meg. Az elkövetkező években a legnagyobb drámát az ivóvíz fogyatkozásában, a tiszta víz hiányában is látom, ami akár sajnos világháborúhoz is vezethet, mert pl. a migrációnak is vannak ilyen jellegű okai is, hiszen már most is vannak olyan helyek a Földön, ahol emberek milliói nem tudnak egészséges, tiszta ivóvízhez jutni.

A Kék Bolygó Vándora című kötetet dedikálva

A Kék Bolygó Vándora című kötetet dedikálva Forrás: kniznicasamorin.sk

Tegyünk fel egy egészen hipotetikus kérdést. Összefognak a világ vezetői azzal a közös céllal, hogy kvázi megmentsék a bolygót, ha ez egyáltalán lehetséges, és Önhöz fordulnak. Melyek azok az első és legalapvetőbb kérdések a szén-dioxid kibocsátás csökkentésén kívül, melyek megoldását javasolná?

Természetesen nem lehet minden problémát egy év alatt megoldani, minden évben egy új jelenségre kéne koncentrálni. Első lépésként csökkenteni kell a szén-dioxid emissziót, ezt az ENSZ egyébként már megfogalmazta, konferenciák járultak hozzá, de sajnos egyetlen egy országnak, az Egyesült Államoknak a döntése – aki ugye a legnagyobb energiafogyasztó, és a legnagyobb szén-dioxid kibocsátó Kína mellett – alapvetően megtorpedózna egy ilyen korábban kialakult közakaratot. Csak példaként mondom, hogy idén pl. a műanyagok bomlásáról és veszélyeiről szól rengeteg hír. Ebben közrejátszik, hogy a tiszta víz biztosítása azért is nehéz, mert a műanyagok bomlásából származó mikrorészecskék, amelyek szabad szemmel nem is láthatóak, még a tisztának tartott ivóvizet is egyre inkább szennyezik. Sőt, kiderült, hogy ahol a vizet a tengervíz lepárlásával, sótalanítással állítják elő bizonyos sivatagi országok tengerparti területein, ott az óceán vizéből ugyan kiválik az eljárás során a só, de ezek a részecskék benne maradnak. A PET-palackokból származó hatalmas szigetek sajnos épp az óceánnak a szén-dioxid megkötő funkcióját befolyásolják negatívan. Én azt gondolom, hogy minden évben egy konkrét dologra kell fókuszálni, erre nagyon jó alkalom a Föld napja, vagy a Víz napja, vagy a Környezetvédelmi világnap, melyek most már az egész bolygón tartott rendezvénysorozatnak felelnek meg, és ezeken mindig újabb és újabb konkrét részfeladatokat kell megfogalmazni, mert ha mindig csak úgy globálisan gondolkozunk, akkor nincsenek olyan irányelvek, amelyek megfelelően hathatnának a fiatalságra.

A mai napig rendületlenül dolgozik. Valaki, aki tulajdonképpen saját pályáján elért mindent, honnan tud még ezek után is motivációt meríteni?

Elsősorban abból, hogy még nem volt lehetőségem és időm megírni azt a rengeteg tapasztalatot, amim van. Reggelente állandóan az a gondolat foglalkoztat, hogy ezeket előbb-utóbb írott formában meg kellene jelentetni. Nem könnyű, mert ma már az ilyen típusú ismeretterjesztő művekre a kiadók nem sok gondot fordítanak, és nekem is közelharcot kell folytatnom most jelenleg két kiadóval is, hogy a már megkezdett könyveimet ki tudjam adatni, és ezek megfelelő példányszámban kikerülhessenek a piacra. Nyilván a korom miatt engem az utazások már nem motiválnak, én már fizikailag sem vagyok alkalmas egy komolyabb expedícióra, tehát mint öregember, elsősorban a tapasztalataim összefoglalása és publikálása, ez az, ami most motivál, és ami minden este elalvás előtt is foglalkoztat.

Juhász Árpád alapító tagja volt a TV2-nek, 1999 óta pedig a csatorna tanácsadója

Juhász Árpád alapító tagja volt a TV2-nek, 1999 óta pedig a csatorna tanácsadója Forrás: blikk.hu

Mi az, amire azt mondaná, hogy kimaradt az életéből, vagy ahová nem sikerült esetleg eljutnia?

Egy kontinens kimaradása kicsit fájó érzés, az Antarktiszra sajnos soha nem jutottam el. Volt olyan szituáció, hogy ott voltam Punta Arenasban, a Magellán-szorosnál, és 100 dollárért át lehetett volna repülni Chile antarktiszi kutatási területére, de nem volt pénzem se, a jegyek sem voltak rendben, úgyhogy le kellett erről mondanunk. Számos barátom volt, és dolgozott az Antarktiszon, meteorológusok, filmes barátok, Rockenbauer Pál, és Szabados Tamás, akik első magyarokként filmet is forgattak az Antarktiszról. Ami számomra érdekes és szimbolikus jellegű dolog, hogy egy egykori osztálytársamról, későbbi egyetemi évfolyamtársamról, Csejtey Béláról egy hegy van elnevezve ott, az amerikai kutatási területen. Ő 1956-ig volt évfolyamtársam az ELTE-n, a geológus szakon, aztán, ahogy régen mondták, disszidált, és az Amerikai Geológiai Szolgálatnál, a USGS-nél dolgozott. Ott az volt a divat, hogyha valaki eredményesen kutatott valahol, akár az északi, alaszkai területen, akár délen, az Antarktiszon, akkor egy addig névtelen pontot elneveztek róla, és nekem megvan a birtokomban az az Antarktisz térkép, amin meg van jelölve a Mount Csejtey. Tehát van egy furcsa, személyes kötődésem is ehhez az általam mos már biztosan meg nem látogatható kontinenshez.

Egyszer egy interjúban azt mondta, idézem „össze vagyok stoppolva, de nem bírok a fenekemen maradni”. Milyen terveket dédelget a jövőre nézve a tapasztalatok publikálásán túl?

Igazából csak annyi, hogy a szűkebb baráti körömmel, akikkel egykor együtt cserkészkedtünk, indiánosdit játszottunk, vagy együtt kajakoztunk, hogy velük megmaradjon ez a baráti kapcsolatom, ami az erdőszeretetben is gyökerezik. Mi azért minden hétvégén elmegyünk egy rövidebb erdei kirándulásra, megvannak azok a Budapesthez viszonylag közeli hegyek, ahova ki szoktunk járni – elsősorban a Budai-hegyekre gondolok, és a Pilisre – de azért néha akár messzebb is.  Az utóbbi években azért csak-csak eljutottam az Alpokba is, a szlovén hegyvidékre, a Magas Tátrába, a Szlovák Paradicsomba, tegnap voltam például a Pálvölgyi-barlangban, igaz nem kirándulni, csak egy interjú kedvéért, tehát fizikailag azért kisebb dolgokat vállalok már, de azért nem adom fel teljesen.

Vélemény, hozzászólás?

Legutóbbi cikkeink a témában