2019. március 21., csütörtök

„A színész mindig nyitott szemmel jár a világban” – Interjú Csuja Imre, Jászai Mari-díjas színművésszel

Kovcs Krisztin
Kovács Krisztián
2019. január 10.

Becsült olvasási idő: 8,5 perc

Kevés olyan aktív magyar színészt tudok felsorolni, akinek a színművészet minden egyes területén olyan ikonikus szerepek jutottak volna, mint Hajdúnánás közkedvelt szülöttének. Al Bundy, vagy Jose Luis Torrente szinkronhangja, A mi kis falunk Polgármestere, az Üvegtigris Csokija, a Pillantás a hídról Eddie Carbonéja, az Imi, mondj egy verset főszereplője, aki szerepei mellett karitatív tevékenységével is egy sor égető problémára hívja fel a figyelmet.

Az igazi színművészi nagyság alighanem mégsem kizárólag ebben rejlik, sokkal inkább a népszerűség kezelésében, és abban a tulajdonságban, hogy valaki, akinek egy ország ismeri az arcát és jellegzetes orgánumát mégis meg tud maradni annak a jó értelemben vett egyszerű, kedves és közvetlen embernek, akinek minden szavából árad a szakma szeretete és a közönség feltétlen tisztelete is. Csuja Imrével beszélgettem.

Imre több, mint 800 filmben szinkronizált már

Imre több, mint 800 filmben szinkronizált már Forrás: 24.hu

Amikor tavaly találkoztunk, az akkor még a próba időszakában járó IV. Henrikről azt mondtad, hogy ennél nagyobb szerep nincs, és lényegében itt vissza is vonulhatnál. Megkaptad a szereptől végül azt a jutalomjátékot, amit ez a kijelentésed sejtetett?

Többet is kaptam, igen. Egyrészt valóban jutalomjátéknak fogtam fel a kezdettől fogva. Elkezdtem tanulni tavaly február 10-én, és csak május elején jutott el hozzám a húzott példány, és képzeld el, hogy a májusi olvasópróbára olyan 80%-os volt a szövegtudásom, onnantól már nagyon könnyű volt készre tanulni a szerepet. Olyan pillanatoknak voltam részese, hogy – miután mindenki két szerepet játszott – ha egy olyan kollégával próbáltunk, aki akkor a kisebb szerepét játszotta, és még nem tudta a szöveget, másnapra már tejes szövegtudással jött. Összenéztünk, a szemünk sarka villant egyet, és az egész valami fantasztikus munkát eredményezett. Arról nem is beszélve, hogy végül pont ezért a szerepért kaptam egy Gábor Miklós-díjat, ami abszolút váratlan volt, és nagyon megtisztelő.

Ez a Gábor Miklós-díj már egy Jászai Mari-díj, illetve egy Páger-gyűrű után jött. Egy színész életében tud jókor jönni egy díj? Túl korán, vagy túl későn a pályája, a szerepválasztásai, vagy a karrierdöntések tükrében?

Nem tudom most már megítélni, hogy én milyen voltam fiatalon, amikor a Jászai Mari-díjakat osztották, akkoriban ugye az még egy fiataloknak járó, vagy adható díj volt. Nem tudom, mert 1984-től 1994-ig soha, semmiféle díjra nem terjesztettek fel, ezt követően aztán több mint tíz évig szabadúszó voltam, és a szabadúszókat ugye nincs aki felterjessze, tehát ebből  a szempontból a Jászai Mari-díj későn jött, miután a Mácsai Pali végül felterjesztett rá, onnantól pedig sorban jött a többi, az Érdemes Művész, a Kiváló Művész. De mi is az, hogy későn? A díj jókor jön, mindig jókor jön. Gondolj bele hány olyan színész van, akár a fővárosban, akár vidéki városokban, akik soha életükben nem kapnak semmiféle díjat, szóval az ember becsülje meg, és ezért mondom, hogy egy díj mindig jókor jön. De az ember soha nem a díjakért játszik, hanem a szakma szeretetéért, és a közönség hálájáért és tapsáért.

A népszerűséget meghozó Üvegtigris, és Csoki szerepe

A népszerűséget meghozó Üvegtigris, és Csoki szerepe Forrás: origo.hu

Van valamilyen különleges technikád egy-egy szerep megformálása kapcsán? Gondolok itt olyanokra, mint pl. a method acting, amit Daniel Day-Lewis, vagy Marlon Brando is folytatott, és aminek lényege, hogy a forgatáson kívül is szerepben maradtak.

Nagyon érdekes, amit kérdezel, ez nagyon messzire nyúlik vissza, még a pécsi pályakezdő éveimre. Játszottunk egy háromszereplős színművet, a Sipos Lacival, meg a Paál Laci bácsival, ez volt David Mamet Amerikai bölény című darabja. Elképesztően jó, és tényleg olyan jól sikerült, hogy meghívtak minket egy pesti fesztiválra. Úgy képzeld el, hogy kétszer játszottuk el, délután, meg este. A szünetben pedig sztorizgattunk, vicceket meséltünk ott a fesztiválon, és nézett minket a Nógrádi Róbert, az akkori pécsi igazgató, és egy óra múlva egyszer csak azt mondja, hogy én beszarok rajtatok, viccet meséltek, meg heherésztek, és közben látom, hogy még mindig a szerepben vagytok, mert tudjátok, hogy este előadás. Ez egy teljesen önkéntelen dolog, az ember erre kalibrálja be az agyát, és ha ez reggel nyolctól este nyolcig tart, akkor te végig benne vagy. Ha kimegyek a közönséghez pl. közös fotót készíteni, akkor ott lebegek a civil énem, és a színházi énem között, mert utóbbi még nem hűlt ki. Tudod, mikor nem szabad benne maradni a szerepben? Mikor az ember hazamegy. 1-2 óra otthon, egy beszélgetés, és lecseng a dolog, lemegy az adrenalin, helyreáll a vérnyomás. Mi színészek adrenalinfüggők vagyunk egyébként is, olyan ez, mint egy motor, ami hajt minket. Itt ülünk az asztalnál és beszélgetek veled, és közben már bevillannak mondatok az esti Hamletből, Polonius szerepéből, pedig még egyáltalán nem kell azzal foglalkoznom, de önkéntelenül is megérkeznek.

Úgy tudom, kimondottan ragaszkodsz hozzá, hogy egy forgatás jó hangulatban teljen, egyszer azt mondtad, valósággal megbénulsz, ha nem így történik. Van ennek valamilyen különösebb eredő oka, vagy ez a fajta hangulat afféle alapbeállítás nálad?

Szeretem a jó munkahangulatot. Talán túlzás, hogy lebénulok, olyankor inkább én is elvonulok, hogyha feszültebb a hangulat, bár nekem ezzel egyébként nagyon jó tapasztalataim vannak, majdnem minden forgatásról a Törőcsik Maritól kezdve a Rudolf Petin át a Horváth Lajos Ottóig, a Szarvas Józsiig, vagy akár az Antal Nimródig, akivel a Viszkist forgattuk. Nemrég Mosolykával forgattunk, az apukáját játszottam, az is kiváló volt. Nagyon szerencsésnek tartom magam ebből a szempontból is. Nem igazán voltak kirívó, vagy túlságosan szélsőséges esetek. Olyan előfordult, hogy megfingatott minket egy jelenet, és azt többször kellett felvenni, ilyenek vannak. Még az Üvegtigrisben is volt ilyen, hogy valahogy csikorogtak a fogaskerekek. De a Valami Amerika 2-ben is előfordult, tudod, annál a jelenetnél, amikor ülünk a kocsiban, én meg köpködöm a szotyit, a Thuróczy meg elindítja az ablaktörlőt. Közös megegyezéssel, de mindannyian úgy éreztük, hogy bár 99%-os a jelenet, azért vegyük fel még egyszer. Összenéztünk a Herendi Gáborral, és szinte egyszerre mondtuk ki, hogy vegyük fel újra, hátha meglesz a 100%. És meglett. Valami korábban hiányzott, ami aztán rápakolódott, és ez fontos, különösen egy vígjátéknál, ahol az időzítés, a ritmus, a tempó rengeteget számít.

A Gábor Miklós-díjat hozó IV. Henrik szerepe az Örkény Színházban

A Gábor Miklós-díjat hozó IV. Henrik szerepe az Örkény Színházban Forrás: szinhaz.org

Még debreceni színészként borászkodtál, és most nemrég újra visszatértél ehhez. Ez most egy régi-új hobbi, vagy anélkül, hogy vissza akarnálak vonultatni, egyféle készülés azokra az időkre, amikor majd eltávolodsz a színészettől?

Ez szerintem valahol természetes. Nézd, hivatalosan 65 éves koromban nyugdíjba mehetek, és nyilván el is fogok menni, miért ne mennék el? Persze utána is, ha van valami nekem való szerep és meghív a Mácsai Pali, akkor természetesen elvállalom. Én innen, az Örkényből szeretnék nyugdíjba menni mindenképpen. Szóval nem görcsösen, de igen, 58 évesen muszáj előre látni, előre gondolkodni a mi pályánkon is. Amíg beszélni tudsz, amíg menni tudsz, amíg meg tudsz tanulni negyven oldalnyi szöveget, addig csinálod, de igen, van benne egy olyan, hogy tudatosan készülök az – idézőjeles – nyugdíjas évekre. Ami persze nem azt jelenti, hogy bele fogok halni, ha kimaradok egy próbaidőszakból, vagy csak két szerepet próbálok egy évben, sőt. Nagyon jó lesz 1-2 szerepet eljátszani, a többi időmet meg elbohóckodom a kertben, permetezeket, gyomlálok, metszem a gyümölcsfákat, és az unokáimmal leszek. Szóval teljesen jól érezted, de persze azért nem görcsölök rajta. Tudomásul kell vennem, hogy hét év múlva nyugdíjas leszek, nincs ezzel baj, jönnek az ifjak, és még az is lehet, hogy a pihenés jót is fog tenni majd. Ez az élet rendje.

Tudom, hogy ezt a kérdést sokszor megkaptad, és ismerem a válaszodat is rá, de azért csak megkérdezem, hátha. Ha mindenképp választanod kéne, hogy a pályádat filmszínészként, színházi színészként vagy szinkronszínészként folytatod, mit választanál?

Az összeset. Olyat, ne mondjanak, hogy csak egyet választhatok, ezek csak egyben működnek. Az én esetemben pláne, én megbolondulnék, ha nem csinálhatnám így. Azért vagyok színész, mert sok mindent csinálhatok, színházat, ha mázlim van, filmezhetek, mehetek szinkronizálni, most bejött a rádiókabaré, abban is jól érzem magam, vagy ott a versmondás, most újra egyre intenzívebben megy, és egyre nagyobb rá az érdeklődés. Ha valamit letiltanának, az olyan lenne, mintha valamelyik belső szervemből kivennének egy darabot. Csinálnom kell mindent, a diplomámra az van írva, hogy színművész, és egy színművésznek igenis kell tudnia verset mondani, szinkronizálni, mert ki tudja, mit hoz az élet. Nekem a pályámon a különböző területek mindig kiegészítették egymást, nem lehet csak az egyikre, vagy a másikra támaszkodni, mert mi van akkor, ha nem jut a színpadon annyi szerep? Akkor miből élsz meg? Hogyan viszed tovább a tehetséged?

A Valami Amerikai 3. részében

A Valami Amerikai 3. részében Forrás: nlcafe.hu

Időről-időre egészen különleges szerepekben is látunk. Ott van az Imi, mondj egy verset, a Hungary’s Got Talent zsűrijében való részvételed, aztán az Országos Mentőszolgálat kampányfilmje, a Road rockzenekar klipje, amiben a Jónás könyvéből szavalsz, és pl. a január 17-én Zalaegerszegen megrendezésre kerülő beszélgetős est is. Mondhatjuk, hogy a mai napig kitartóan keresed a kihívásokat?

Egyiket sem én kerestem, ezek megtalálnak. És ha belefér az időmbe, és jónak tűnik, akkor miért ne? Ha a ROAD együttes a Jónás könyvét velem akarja a klipjükbe, akkor miért ne próbáljuk ki? Aztán kiderül, hogy nagyon jó társaság, nagyon felkészült zenészek, jó volt forgatás, még abban a borzalmas hidegben is. Ha pedig jön egy felkérés a Mentőszolgálattól, azt meg aztán kutya kötelesség elvállalni, már csak azért is, mert ebben a humorosabb formában jobban eljut az emberek tudatáig az üzenet, hogy merjenek cselekedni, és volt is nem egy visszajelzés arról, hogy ennek a hatására bátrabban mertek eljárni egy ilyen helyzetben.

Nem tudok most hirtelen másik aktív magyar színészt mondani, akinek ennyi különböző területen lennének ikonikus szerepei. Ha filmekről beszélünk, ott van természetesen Csoki és Bala, szinkronban Al Bundy vagy José Luis Torrente, sorozatban a polgármester, színpadon pedig felsorolni sem könnyű, a Pillantás a hídról, a Portugál, vagy most épp a IV. Henrik. Adja magát a kérdés, hogy mindezek után miből merítesz még mindig inspirációt és motivációt?

Tudod, ezt a kérdést én is sokszor felteszem magamnak. Talán onnan, hogy mindig nagyon kíváncsi vagyok a következő feladatra. A színész mindig nyitott szemmel jár a világban, én még a kocsiban is négy irányba nézek, és próbálok következtetni a járókelők, vagy a többi autós mozgásából arra, mit fog tenni, hogy pl. lelép-e a járdáról. Az én szakmám az élet számos területén van a segítségemre. Nagyon félelmetes kérdés egyébként, mert minden színész felteszi magának szerintem, hogy ez vajon egy feneketlen kút? Meddig lehet meríteni belőle? Én pl. ha kapok egy szerepet, akkor abba szeretem beletenni a magam ötleteit, hogy attól is több legyen. Lehet, hogy tíz ötletből csak kettő tetszik a rendezőnek, de az már elég is. Alighanem ez isteni adomány, vagy épp születési rendellenesség, és az a jó, hogy mi színészek sosem vagyunk egyedül, hiszen ez egy hatalmas társasjáték, egy közös meccs, éppen ezért csodálatos ez a szakma.

A Mi kis falunk polgármestere

A Mi kis falunk polgármestere Forrás: rtl.hu

Csuja Imrével személyesen is találkozhatsz 2019. január 17-én Zalaegerszegen, ahol 19 órától egy egyedülálló est keretében Imre egy pszichológussal ül asztalhoz, hogy kivesézzék a művészlét lélektanát a gyakorlat és az elmélet oldaláról. Az esemény Facebook linkjét ide kattintva éred el, míg a jegyvásárlás oldalát itt találod!

 

Tetszett a cikk? Akkor olvasd el ezeket is, és nyomj egy LIKE-ot, hogy ne maradj le a legújabb írásokról!

„Nem hiszek benne, hogy munka nélkül van siker” – Interjú Jakupcsek Gabriella újságíró, műsorvezetővel

„A tudás, a munka és a tehetség eredője” – Interjú dr. Kemény Dénes, volt szövetségi kapitánnyal

„Ha még a szexualitást is elveszik tőlünk, akkor nagy bajban vagyunk” – Interjú dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológussal

Címkék

Legutóbbi cikkeink a témában

2017 egyik legfontosabb hazai regénye volt az Odakint sötétebb

Eszmecsere Tehetség hangjai

2019. január 16.

„A jó horror őszinte, de nem feltétlenül nihilista” – Interjú Veres Attila, íróval

2017-es év egyik legfontosabb debütálása egy hamisítatlan magyar weird sztori.

Facebook