„Ha még a szexualitást is elveszik tőlünk, akkor nagy bajban vagyunk” – Interjú dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológussal

Szerző Kovács Krisztián
Dátum 2018. október 18.

(becsült olvasási idő: 8 perc)

A párkapcsolatok és a szexualitás mindig is olyan érzékeny témakört jelentett, különösen kis hazánkban, melyről mindenkinek volt véleménye, melyről mindenkinek volt egy története, melynek kapcsán mindenki mert tanácsot adni, de valahogy mégis tabunak tetszett nagyobb közönség előtt beszélni róla. Olvastam, és láttam persze a terület nagy és kiváló öregjeit, Szilágyi Vilmost, vagy épp Lux Elvirát, de nem éreztem úgy, hogy az ő hangjukra a fiatalság is odafigyelne.

Mostani beszélgetőtársam, meggyőződésem, hogy ezt az űrt tölti be, erre jó példa lehet az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen tartott Szexuálpszichológia című tárgya, melyre olyanok is előszeretettel jelentkeznek be, akik törzsanyagához nem tartozik szervesen a témakör. Magam is azért hívtam meg őt többször előadni, mert végtelenül szimpatikus az a lazasággal vegyes elhivatottság, mellyel a témához közelít, és alighanem éppen ez az, ami manapság szükségeltetik ahhoz, hogy mi, az újdonságokra kevésbé nyitott magyarok is képesek legyünk megszólalni, és beszélni a szexualitásról. Dr. Hevesi Krisztával beszélgettem.

Kriszta magánpraxisa és előadásai mellett állandó televíziós szakértőként is ismert

Kriszta magánpraxisa és előadásai mellett állandó televíziós szakértőként is ismert Forrás: fem3.hu

Sportszakpszichológus, egészségfejlesztő szakpszichológus és szexuálpszichológus vagy. Miért választottad ezt a pályát, volt esetleg konkrét indítóélményed?

Ahogy az életben sok minden, ez is egy-két véletlen történés, találkozás eredménye: a diplomamunkámat sportpszichológiából írtam, s épp akkor indult első ízben a sportpszichológus szakképzés, így evidens volt, hogy jelentkezem. Már az ELTE PPK Pszichológiai Intézetében tanítottam, amikor szintén az első csapat tagjaként végezhettem el az egészségfejlesztő szakképzést. A szexuálpszichológiai pályán pedig egy találkozás indított el Dr. Fekete Ferenccel, a Magyar Szexuális Medicina Társaság akkori elnökével, akinek az európai társaság ösztöndíját köszönhetem. Így az Oxfordi Egyetemen korunk legkiválóbb szakembereitől tanulhattam a szexuális orvoslást.

Több előadásodon vettem már részt, akár nézőként, akár szervezőként és nézőként, és ami számomra abszolút kiemelkedő, hogy ennyi idő után is elképesztő lelkesedéssel viseltetsz a szakmád iránt, és mindig hangsúlyozod a szexuális egészségre törekvés fontosságát. Tekintve, hányszor halljuk, hogy ösztönlények vagyunk, ezek szerint valóban ennyire a kiegyensúlyozottságunk alapeleme a szexualitás?

Nagyon szeretek szexuálpszichológus lenni. Boldog vagyok, hogy az élet egyik legszebb, legtartalmasabb területén segíthetem a párokat a harmónia megtalálásában (olykor meg is mentve ezzel a kapcsolatukat): a szeretni és szeretve lenni szükségletét kielégíteni. A szexuális ösztön velünk születik, ám rengeteg tanulási tapasztalaton megy keresztül – olykor el is csúszik emiatt az egészséges fejlődéstől – ám igazán értelmet egy kapcsolati viszonyban nyer. Összehangolódni azonban az eltérő libidó és szocializáció folytán nem egyszerű – emellett sajnos rengeteg téves elképzelés is tapad hozzá, mire felnövünk. S hogy mennyire fontos a számunkra? A szexualitás által több a párkapcsolat a családi, rokoni, baráti viszonyoknál – ez teszi speciálissá, hogy e téren is örömet tudunk okozni egymás számára. Két ember testi-lelki összeolvadásának ennél nincsen mélyebb szintje. Éppen emiatt azonban az együttlét visszautasítás hosszútávon többet is jelent a visszautasított fél számára a „nem kívánom a szexet” mondatnál – azt is sugallom felé, hogy nem tud nekem örömet okozni, nem jó szerető, nem tudom kívánni, így férfiasságában/nőiességében is megsebzem általa.

Egyszer azt mondtad, manapság több a szűz huszonéves, mint az 1960-as években, ugyanakkor azt is látni, hogy 13-14 éves lányok már rég túl vannak az első együttléten. Mi okozhatja ezt a hihetetlen végletességet a fiatalabb generációk körében?

Ma már nem X, Y vagy Z-generációról, hanem lassacskán XXX-generációról beszélhetünk a pornófilmekkel való korai kitettség, találkozás folytán – ami nem ritkán már óvodáskorban megtörténik… Ez mind a hiperszexualitás, mind pedig az aszexualitás irányába is eltolhatja a fiatalokat – de mindenesetre az egészséges és intimitáson alapuló szerelmi és szexuális életet alapjaiban roncsolja.

Legutóbbi könyve 2014-ben, Szextrém címmel jelent meg

Legutóbbi könyve 2014-ben, Szextrém címmel jelent meg Fotó: Horváth Péter

A tavalyi évet meghatározó szexuális zaklatási botrányok, és az abból sarjadó MeToo-mozgalom milyen hatást fejthet ki a párválasztási, párkeresési szokásokra?

A valódi és kölcsönös vonzalmon alapuló kapcsolatokat azt gondolom, alapjaiban nem érinti. Azt sem feltételezném, hogy emiatt a férfiak ne mernének egy kedves bókot mondani a nők szemszínére, vagy frizurájára… A visszaéléseket (gyanúsításokat) természetesen el kell kerülni, valamint fontos az úgynevezett „szürke zónák” (nem egyértelmű helyzetek) minél pontosabb beazonosítása is. Összességében azonban úgy vélem, a mozgalom inkább szolgája az egészséges párkapcsolatokat, és azok védelmét és biztonságát, semmint megakasztaná a férfi-nő kommunikációt, udvarlást.

Egyszer egy interjúban azt mondtad, „a világon minden a szexről szól, kivéve a szex, mert az minden másról”. Nagyon megragadott ez a mondat, kifejtenéd, mire gondoltál pontosan?

A szex testbeszéd, üzenet is egyben a másik felé, de emellett a személyiségünk, a sérüléseink, vagy akár az úgymond patológiánk is kifejeződik benne. Két ember közötti viszony példája, hogy a férfi mennyire másképp viselkedik a nővel az aktus során, ha egyéjszakás kalandról van szó, vagy amikor fülig szerelmes – utóbbinál több gyengédséget, csókot, előjátékot adva, s bizony akár szorong is amiatt, hogy meg tud-e felelni a számára.  Kultúránk is ad iránymutatást a megélhető szexualitásról, amint a viktoriánus korban egy „tisztességes” nőnek nem voltak vágyai (sőt, még lábai se szinte…), így természetesen az ágyban is illett úgy viselkednie, mint egy megdermedt kecskének… A civil életben domináns, irányító személy rendszerint a szexben is dominálni akar – de éppúgy elképzelhető, hogy pont a másik végletet, a szubmissziót szeretné megélni. A parafíliák (perverzió) gyökerei pedig egy az egyben fellelhetőek a gyermekkor történéseiben.

Szokás volt mondani még a szüleim generációjánál is a párkapcsolatra, és leginkább a házasságra vonatkoztatva, és összehasonlítva azt a mai viszonyokkal, hogy ma már nem megjavítjuk a dolgokat, hanem lecseréljük. Lehet ezt ennyire sarkítottan szemlélni, illetve, ha valami nem működik, akkor érdemes toldozgatni-foltozgatni egyáltalán?

Vannak olyan csomópontok, kérdések, amelyeket érdemes feltenni magunknak a másikhoz való viszonyunkban, amelyek meglehetősen jól behatárolják, meghatározzák azt, hogy menthető-e még a kapcsolat. Ilyenek például: vonzónak látom-e még a másikat, jó-e hozzábújni, és ehhez hasonlóak. Ha ezekre a válasz egyértelmű és határozott nem, akkor lehet, csak még jobban elmérgesítené a két felet a frusztráló jobbítani akarás – pontosabban annak a kudarca.

"A szex testbeszéd, üzenet is egyben a másik felé."

“A szex testbeszéd, üzenet is egyben a másik felé.” Fotó: Csányi István

A Szex – A psziché labirintusában című könyvedben azt írtad, hogy a legtöbb szexuális elakadás nem feltétlenül igényli szakember segítségét. Ha valaki ódzkodik tőle, hogy szakemberhez forduljon, helyettesíthető ez bármivel?

A szexuálpszichológiában van egy, a modern terápiákra vonatkozó modell, ami azt mondja ki, hogy az elakadások többsége egyszerű információátadással, néhány egyszerű feladattal, új technikával, tanáccsal, tehermentesítéssel (nem bűn, rossz, vagy perverzió, amit teszel) feloldható. Ezért lett a könyvem mottója az, hogy: „Az a célom, hogy feleslegessé váljak!” – leírva benne az egyes szintekhez tartozó ajánlásokat, hogy ne legyen rám szükség.

Manapság nekem úgy tűnik, hogy hiába a rengeteg inger, és hogy egyetlen kattintásra vagyunk a másiktól, mégis magányosabbak vagyunk, mint valaha. Pszichológiai nézőpontból ez a technológiai fejlődés mentén egy teljesen természetes folyamatnak tűnik, de vajon hosszú távon hova vezethet el ez minket?

Ez már a jövő és a robotika talánya – hogy valóban lecseréltetünk-e a gépek által. A baj az, hogy sok tekintetben sokkal jobbak nálunk: gyorsabbak, tudnak repülni, nagyobb a memóriájuk, jobban számolnak, több nyelven beszélnek, jobban sakkoznak nálunk – ha még a szexualitást is elveszik tőlünk, akkor nagy bajban vagyunk. Márpedig a VR-pornó és az egyre trükkösebb maszturbátorok már erősebb szenzoros élményt és gyönyört adnak az embernek, mint amit egy másik személy tud. A technikai fejlődés terén a mindig az élbolyban járó japánoknál sajnos ez már bekövetkezett: elég a népesség fogyását nézni, vagy azt, hogy már külön szavuk van arra, hogy „a fiatal felnőtt, aki nem szexel” – ami egyre gyakoribb.

Tudom, hogy ez ennél jóval összetettebb téma, de tegyük fel, hogy üzenhetsz a mai tizenéves generációnak egyetlen tanáccsal, amit meg is fogadnak. Mit mondanál?

Minél több valódi élményben legyen részük, s a hardcore pornófilmek helyett inkább a tantra érzéki örömöket nyújtó szextechnikáját tekintsék hiteles forrás.

 

Tetszett a cikk? Akkor olvasd el ezeket is, és nyomj egy LIKE-ot, hogy ne maradj le a legújabb írásokról!

„Nem hiszek benne, hogy munka nélkül van siker” – Interjú Jakupcsek Gabriella újságíró, műsorvezetővel

„A tudás, a munka és a tehetség eredője” – Interjú dr. Kemény Dénessel, a magyar vízilabda válogatott háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitányával

„Ami a világban történik, az előbb-utóbb Magyarországon is megtörténik” – Interjú dr. Mérő László, matematikus, publicistával

Címkék

Legutóbbi cikkeink a témában