2019. május 20., hétfő

„Mindig az élet történéseinek közelében kell lenni” – Interjú Nagy Ervin, színművésszel

Kovcs Krisztin
Kovács Krisztián
2019. május 13.

Sok tucat különböző férfi hős típust tudunk felsorolni, akik már szembe jöttek velünk filmélményeink során, de azt el kell ismerjük, hogy ahhoz, hogy egy nagy léptékű történelmi film megálljon a lábán, szükséges egy karakteres főhős, akiből árad az az őserő, ami arra késztet minket, hogy egészen a vége főcímig szorítsuk érte a moziszék karfáját.

2019. június 21-én különleges filmvetítéssel készülünk a Lurdy Moziban. Az elmúlt 10 év legnagyobb kritikai és közönségsikert aratott magyar filmje, Herendi Gábor Kincsem című alkotása egyetlen estére visszakerül a nagyvászonra, a filmet követően pedig maga a főszereplőt alakító Nagy Ervin lesz a vendégünk, akivel beszélgetünk a filmről, a forgatásról, felkészülésről, és általánosságban a színészi pályát meghatározó kihívásokról, szakmai célokról, magyar filmek és sorozatok erejéről és jövőképéről. Ennek kapcsán készítettünk most Ervinnel egy felvezető interjút az Akvárium teraszán.

Nagy Ervin

Nagy Ervin Forrás: magyarnarancs.hu /Fotó: Sióréti Gábor/

Szüleid sportolók voltak, édesapád NB1-es labdarúgó, és Te is sokáig versenyszerűen sportoltál, négytusa, aztán futball. Nem volt esetleg valamiféle szülői elvárás azzal kapcsolatban, hogy Te is élsportoló legyél?

Volt, de elvárás helyett inkább iránymutatásnak nevezném.  Az magától értetődő volt, hogy sportoljak, de mivel nem éreztem elég tehetségesnek magam, abbahagytam. A szüleim egyik legnagyobb ereje abban rejlett, hogy nem azt nézték, hogy nekik mi a jó, vagy ők mit akarnak, hanem hogy én mit szeretnék. Ez a fajta szabadság a családomban valahogy mindig is meg volt. Akaratom ellenére soha semmire nem kényszerített se az apám, se az anyám, és ez egy nagyon nagy dolog, mert ezzel egyébként erősen tönkre lehet tenni életeket. Miután felhagytam a sporttal, apám nem volt boldog, de aztán elfelejtette, most pedig már nagyon büszke rám.

Azt mondtad egyszer Szily Nórának, hogy azért hagytad abba a futballt, mert ki tudtad mondani magadnak, hogy nem vagy benne elég jó, és soha nem is leszel, és hogy ezt mindig ki tudod mondani magadról adott dolog kapcsán. Úgy fogalmaztál, hogy nem akarsz négyes alá lenni. Színészként, akár színház, akár film, akár szinkron, tudsz magadnak mindig ötöst adni?

Nem, rengetegszer nem. Próbálom ötösre megcsinálni, de olyan is van, hogy akár önhibámon kívül valami nem sikerül, pl. filmek terén, mert az rengeteg mindentől függ, hogy mennyire tehetséges a rendező, milyen jó a vágó, milyen a forgatókönyv minősége. Egy jó vágó kezében például csodák születnek, elképesztő hogy mit tud dobni egy filmen. De történt olyan is, hogy egy kiváló forgatókönyv után, azt hittem, hogy ez életem alakítása lesz, és aztán csak négyes alá lett. Az is érdekes, hogy nem mindig találkozik a közönség reakciója az én ízlésemmel. Annak, hogy a munka előtt, közben és után mit gondol az ember, annak a végtermék minőségéhez nem mindig van köze. Én olykor tudom, hogy egy carrarai márványból dolgoztunk, és abból egy borstartót sikerült kihozni, holott ilyen alapanyagból a világ egyik legszebb szobrát is építhettük volna. Engem az idegesít igazán, amikor minden megvan ahhoz, hogy csillagos ötöst kapjunk, és emberi hibák miatt mégsem kapjuk meg.

A Kincsem főszerepében

A Kincsem főszerepében Forrás: hirado.hu /Fotó: Szabó Adrienn/

Aki követi a pályafutásod, tudja, hogy igencsak bohém életet éltél, de az utóbbi jó néhány évben már ezekről az időkről elképesztően éretten és józanul tudsz nyilatkozni. Ehhez a változáshoz, vagy inkább alakuláshoz mi szükséges, az, hogy eltelt azóta jó néhány év, vagy az, hogy az élet kicsit megrángassa az embert bizonyos szempontból?

Inkább az a néhány év, meg persze élettapasztalat, ami csak akkor jön, ha történik is valami az emberrel. Nekem biztosan kellett a gyerekem születése, a válás, sok minden kellett hozzá. Mindig keresem az élet különlegességeit, sosem törekedtem egy kispolgári, normális életre. Mindig azt akartam, hogy az élet sűrűjében legyek, hogy átjárjon. Egy színészhez mindig is hozzátartozik a kalandvágy. Mindig igyekeztem érdekes helyzetekben találni magam, folyton keresem azokat a kihívásokat, amelyek nem feltétlenül a szakmámhoz tartoznak. Persze van bennem fék, és ezt a féket épp az élettapasztalat adja, tudom, hogy a hülyeségeket érdemes elkerülni. Ez a szemlélődés is hozzátartozik a színészhez, hiszen később szinte mindent bele tudunk építeni egy-egy alakításba. Mindig az élet történéseinek közelében kell lenni.

Ha arról beszélünk, hogy művész, azt látom, hogy a mai napig akad bizonyos szinteken ennek egy negatív előjele, ez főleg sztereotípiákból táplálkozik. Hogy határoznád meg a művészt, művészlelket?

A művészlélek leginkább az érdekességkeresést jelenti számomra, az impulzusvadászatot. Akiknek tele lett a hócipője azzal, hogy én milyen vagyok, azok általában attól sokalltak be, hogy állandóan programban vagyok, mint aki fel van húzva. Ha a csokibolt élményekkel lenne teli, akkor, mint Gombóc Artúr, én is az összeset akarnám. Gyermeki rajongással mindent ki akarok próbálni, és mindenben részt akarok venni, ez bennem az idő múlásával sem csitul. A kislányom születése óta persze visszaveszek, és már csak az 50%-át hozom annak, ami korábban volt. Egy nap, egy program. Azt hiszem, hogy ezt jelenti a művészlélek, az embert, akiből az állandó szomjúság nem veszik ki.

A tanár című sorozat Vasvári Szilárdjaként

A tanár című sorozat Vasvári Szilárdjaként Forrás: rtl.hu

Csuja Imitől is megkérdeztem, hogyha egyszer választania kellene film, színház és szinkron közt, melyiket választaná, azt felelte, hogy lehetőleg soha ne kelljen választania. Te viszont egyszer azt mondtad, hogyha megtehetnéd, inkább csak filmeznél, miért?

Egy filmben egészen másfajta elmélyülésben lehet létezni. Miután ott a kamera nagyon közel tud jönni, ezért olyan mély rétegekben lehet játszani, ami színházban sosem valósulhat meg. Ráadásul amíg a színházban megszülsz valamit, az egy sokkal lassabb folyamat, a film gyorsabb. Azt szeretem, ha bemegyünk, dolgozunk, és hazamegyünk. Ez a filmezés sajátja, hiszen az aznapi penzumot meg kell csinálni, ezért sokkal fókuszáltabb munka, mint a színház. Ez az alapkarakteremhez valahogy jobban passzol. Türelmetlen ember vagyok. Mindemellett persze a Katona József Színház a művészi identitásom alapja.

A Kaméleon után – most hagyjuk is, hogy miért – elkerültek a főszerepek, aztán jött a Kincsem. Amennyire én látom, az ehhez hasonló nagyívű történelmi eposzokat a legtöbbször a főszereplő kell, hogy a hátán vigye. Érezted ennek a nyomását a felkészülés időszakában?

Nem foglalkoztam vele. Amikor megkaptam a szerepet nagyon örültem neki, aztán igyekeztem felnőni a feladathoz és menni előre. Ha görcsösen próbálsz megfelelni az emberek elvárásainak, vagy ha nagyon megéled, hogy „most te vagy a sztár” abban sajnos el is lehet vérezni. Volt olyan osztálytársam, aki ettől idegroncs lett, és el is hagyta a pályát, pedig szerintem a világ egyik legjobb színésze volt. Nem bírt középen állni, egy idő után ráment mindene, és pánikbeteg lett. Talán különösen hangzik, de nem könnyű elviselni azt a nyomást sem, hogy most te vagy a hadvezér. Ehhez kell egy személyiségtípus. Én ilyenkor igyekszem a közösség egészéért felelősséget vállalni, ahogy ez a Kincsemnél, vagy A tanárnál is történt. Igenis az utolsó világosítóért is tűzbe megyek, ha azt látom, hogy valamiért rossz neki. Nem bírom elviselni az igazságtalanságot, nem csak magammal, de másokkal szemben sem. A környezetemben számomra mindenki fontos, van bennem egy atyáskodó szellem. A törődés aztán valahogy mindig visszaszáll rám, ami erőssé tesz. Úgy merítek belőle, mint egy fa a gyökereiből. Annyi szeretetet kapok vissza, hogy úgy érzem, engem semmiféle vihar nem tud elfújni.

A Kincsem elképesztő sikere, és az, hogy a játékodat is egyértelműen dicsérték a kritikák, meghozta az érzést, hogy megveregethesd a saját válladat, hogy „na tessék, Ervin, türelem és kitartást, és megcsináltad”?

Leginkább azért örültem a Kincsem sikerének, mert a Kaméleon után úgy éreztem, hogy elfelejtettek. Az a film mindenkinek tetszett, kivéve a kritikusokat, producereket, a szakma gyakorlatilag leírt. A Kincsemet tulajdonképpen egy jóvátételnek éltem meg. Kellett, hogy kapjak egy labdát az élettől, hogy újra bizonyíthassak, és azt hiszem, ez film visszaemelt oda, ahová eredetileg pozícionáltam magam. Hálás vagyok ezért a sorsnak.

Szeretnél Te is találkozni Nagy Ervinnel? Akkor gyere el június 21-én a Lurdy Moziba, ahol együtt nézzük meg újra az utóbbi 10 év legsikeresebb magyar filmjét, a Kincsemet, majd beszélgetünk egy jót Ervinnel filmről, művészetről, színházról! Jegyek kaphatóak a Ticketportal országos hálózatában IDE kattintva!

Június 21-én a Lurdy Moziban

Június 21-én a Lurdy Moziban

Címkék

Legutóbbi cikkeink a témában

A legendás Erika írógép, ahol a mai napi készülnek a regények

Eszmecsere Tehetség hangjai

2019. február 27.

„Attól azért nem kell tartani, hogy a könyvek kimennek a divatból” – Interjú Lőrincz L. László, íróval

Magyarország egyik legolvasottabb szerzője hatásokról és pályafutásról.

2017 egyik legfontosabb hazai regénye volt az Odakint sötétebb

Eszmecsere Tehetség hangjai

2019. január 16.

„A jó horror őszinte, de nem feltétlenül nihilista” – Interjú Veres Attila, íróval

2017-es év egyik legfontosabb debütálása egy hamisítatlan magyar weird sztori.

Facebook