Kövess minket a Facebookon! Kövess minket az Instagramon! Kövess minket a YouTube-on! Iratkozz fel az Ectopolis hírlevelére! Fogadj értesítéseket az új tartalmakról!

2020. február 19., szerda

Film

A sci-fi lényege nem a tudomány, hanem az ember maga – Rod Serling és az Alkonyzóna

2020. február 13.
Becsült olvasási idő: 7 perc

A sci-fi, akárcsak a fantasy, a lehetőségek zsánere. Gondolhatjátok, mennyire nehéz újítani egy olyan szűkre szabott keretrendszerrel bíró műfajban, mint például a krimi, mégis az elmúlt évtizedek alatt még a bűnügyi regények is elképesztő evolúción estek át (foglalkozunk is velük egy egész estés előadásban), akkor a sci-fi, mely határtalan teret enged a fantáziának, borítékolható módon alzsánerek egész seregét termelte ki a XX. század második felében, sőt, az elmúlt két évtizedben is. Megjelent a soft sci-fi, a hard sci-fi, a cyberpunk, az űropera, a steampunk, és az alternatív történelmi sci-fi is, hogy csak a legnépszerűbbeket említsük.

A magam részéről azt látom, hogy a zsáneren belül az igazán maradandó alkotások nem azok, melyek a történetek tudománytechnológiai oldalát ragadják meg, hanem éppen azok, melyek az embert állítják a középpontba. Egy 1950-ben technológiai csodának számító újítás mára jó eséllyel megmosolyogtató retróvá vált, az embert azonban most is ugyanazok az alapvető érzelmek irányítják. Erre érzett rá Rod Serling is 1959-ben, mikor bemutatta mára a popkultúra szerves részévé váló szériáját, az Alkonyzónát, mely úttörő jelentőséggel bírt a sci-fi, a horror, vagy a fantasy tematika népszerűsítésében.

Rod Serling és az Alkonyzóna

Rod Serling és az Alkonyzóna

A háborús hősből lett televíziós

Óriási sajnálatomra rendkívül kevés magyar szakirodalom foglalkozik Rod Serling nevével, életével, vagy művészetével, pedig az 1924-ben Syracuse-ban, zsidó családba született, és 50 évvel később tragikusan korán eltávozott férfi hihetetlenül izgalmas alakja az amerikai, és az egyetemes popkultúrának egyaránt. Serling mesélésre való hajlama már egészen kisgyermekkorában megmutatkozott, és szülei bátorították is, hogy igyekezzen ebbe az irányba mozdulni. Az osztály bohócaként már az iskolaújság szerkesztőjeként, és írójaként tevékenykedett, első forgatókönyv kezdeményeit már ekkoriban papírra vetette. A kissé balhés modorú fiú, amint lehetősége volt rá, jelentkezett a hadseregbe, ahol a Fülöp-szigetekre vezényelték.

Serling később elmondta, hogy háborús élményei örökre vele maradtak, és a célkitűzése, hogy minden szituációban az arra való emberi reakciót kutatta, későbbi történetei középpontját pedig szintén a lélek, és magatartás vizsgálata töltötte ki, lényegében ezekből a tapasztalatokból fakadtak. A Bíbor Szívvel és Bronz Csillaggal leszerelt Serling a háborút követően az egyetemen ismerkedett meg a rádiózással. Fiatalkora megközelítőleg párhuzamba állítható a televízió térhódításával, amiben a fiatalember meglátta saját jövőjét. Forgatókönyveivel kezdett házalni, de a stúdiók, és ügynökök nem láttak fantáziát bennük. Serlingnek azonban pénzre volt szüksége, ezért háborús ejtőernyős tapasztalatait bevetve jelentkezett a hadsereg éles tesztjeire. Egy alkalommal egy később egy sugárhajtású repülőbe kerülő ülés teszteléséért például 1000 dollárt kapott készpénzben, mert a korábbi három tesztalanyt megölte a szerkezet.

Serling az Alkonyzóna forgatásán

Serling az Alkonyzóna forgatásán

A karrier beindul

Serling – felesége visszaemlékezése szerint – 1952 telén egyszer csak felállt, bejelentette, hogy otthagyja állását, hogy szabadúszó íróvá váljon. Ekkoriban már megtehette, hiszen korábban hat évet töltött el különböző rádióműsoroknál, és televízióknál, ahol gyakornokból vezető íróvá képezte magát, történeteit pedig egyre nagyobb lelkesedéssel fogadták a producerek, ám már ekkor szembesült azzal a ténnyel, melyet egész életében gyűlölt: a készítők keretek közé akarták szorítani mindazt, amit írt, kitételeket szabtak neki a változtatásokra. Lényegében ez a tény hozta magával az Alkonyzóna megszületését, Serling ugyanis, megelőzve, hogy a beleegyezése nélkül valamely csatorna felhigítva készítsen műsor az ötleteiből, inkább úgy döntött, elkészíti a saját szériáját.

Serling gyermekkorától rajongott a fantasztikus történetekért, és az olyan magazinokért, mint az Amazing Stories, a Weird Tales, vagy az Analog, ám sokszor úgy érezte, hogy ezekben közölt sztorik jobbára csak a felszínt kapargatják, és nem feltétlenül adják hiteles megközelítését annak a koncepciónak, melyet ő maga a műfaj legfontosabbjának ítélt. Ez a vezérmotívum pedig maga az ember volt. Így aztán Serling 1958-ban megírt, és végül eladott egy pilot epizódra írt anyagot a CBS-nek, kikötve, hogy nem enged beleszólást a széria megvalósításába. Miután Serling ekkor már jónevű írónak számított, a csatorna belement, hogy ő maga legyen az író, a rendező, a vezető producer, szerepeljen is benne, és ő maga narrálja. Akkoriban ez szinte példátlan szabadkezet adott a saját elképzeléseihez makacsul ragaszkodó Serlingnek, és még abban az évben megkezdődött az első epizód forgatása.

Az elismert író és tévés

Az elismert író és tévés

Belépés a dimenziók közé

Serling az első epizód történetét tekintve visszanyúlt saját emlékeihez, és háborús tapasztalataihoz, és egy olyan férfiről mesélt, akinek visszatérő álma, hogy megpróbálja figyelmeztetni az embereket a japánok Pearl Harbor elleni támadásáról, de mindenki félkegyelműnek hiszi. Az alig huszonöt perces filmecske nem csak kiválóan mutatta be a poszttraumás stressz hatásait és megélését, de Serling is végre a művészet nyelvén fejthette ki az őt évek óta a háború borzalmai miatt gyötrő rémálmokat. Már ez az egy rész is alapvetően határozta meg a későbbi teljes széria alapelemeit: a nyitó és záró narrációt, a sci-fi, fantasy zsánerek működését, valamint az epizód végén elsütött váratlan csavart.

A sorozatgyártás elindult, méghozzá a Cayuga Productions által, mely céget Serling kifejezetten a széria kedvéért alapított, hogy minden egyes jog az övé maradjon, függetlenül a fogadtatástól, ami nem kis rizikót jelentett, hiszen ilyen jellegű széria nem futott korábban a televízióban, mind a téma, mind a megvalósítás újszerűnek hatott, és benne volt a lehetőség, hogy az egyre fagyosabbá váló hidegháborús, és kommunistaellenes, paranoid légkörben ellenszenvre talál majd. Serling vállalta a lehetséges bukással járó kockázatot, és rá is erősített ezekre a hatásokra, több epizódban boncolgatta a nukleáris háború rémét, a mccarthyizmus, vagy a tömeghisztéria fenyegetését és jelenségét.

Serling a következő epizód forgatókönyvén dolgozik

Serling a következő epizód forgatókönyvén dolgozik

Egy popkultúrális gyűjtőhely

Serling kezdetektől a választott zsánerek legjobb neveinek segítségét vette igénybe. Megtehette, hiszen korábbi sikerei és munkái alatt a legtöbbjükkel személyesen is megismerkedett, és szinte kivétel nélkül tisztelték elhivatottságáért, és azért, hogy amit eltervezett, azért hajlandó volt tűzön-vízen át ragaszkodni. Így aztán írt neki többek közt Ray Bradbury, vagy épp a Legenda vagyok szerzője, Richard Matheson is, vagyis a sci-fi, horror, és fantasy aranykorának már elismert szerzői. Az Alkonyzóna az egyik legfontosabb szerzői szériává vált, nem volt olyan szórakoztatóirodalmi író, aki ne tisztelte, ne rajongott volna érte, mert mindannyian érezték, hogy Serling végre visszakanyarodott a tudományos-fantasztikus irodalom H. G. Wells-féle hagyományaihoz, a középpontba pedig ismét az ember került.

Arról nem beszélve, hogy soha korábban nem akadt olyan fórum, ahol a sci-fit ilyen nyíltan, és kötöttségek nélkül lehetett népszerűsíteni, így abban gyakorlatilag manapság is mindenki egyetért, hogyha nincs az Alkonyzóna, és nem jelöli ki az utat, akkor vélhetően talán a sci-fi sem lenne olyan népszerű mozgóképes műfaj manapság, mint amilyen. Serling persze bőven kapott elmarasztaló kritikákat is a sorozatért, a legtöbb kritikus úgy vélte, ez továbbra is egyszerű ponyva, és olcsó szórakoztatás gyerekeknek, nem látták be, miként szolgálhatná az Alkonyzóna a fantasztikum műfajának komolyanvehetőségét.

A popkultúra ikonja

A popkultúra ikonja

Az Alkonyzóna bevonul a történelembe

Az Alkonyzóna – bár manapság legendák keringenek róla – meglehetősen rosszul nyitott a nézők körében. Az első adás 1959. október 2-án éjszaka került adásba 21 éven aluliaknak nem ajánlva. El kellett telnie két hónapnak, hogy a széria megtalálja a közönségét, a harmadik epizódnál pedig igencsak rezgett a léc, vajon egyáltalán adásban maradhat-e. Végül aztán pár hónap után saját műsorsávjában a CBS-en megelőzte nézettségben az ABC-t és az NBC-t is, ami meggyőzte a szponzorokat a további évadok berendeléséről. Az Alkonyzóna eredeti formájában végül összesen öt szezont élt meg, a negyedik kivételével ugyanebben a 25-30 perces formátumban, és végül a CBS 1964 januárjának végén döntött csak úgy, hogy leveszi a műsorról.

A döntés háttere nem egyértelmű, egyesek szerint a forgalmazó nem volt elégedett a nézettségi adatokkal, mások szerint Serling döntött a széria lezárása mellett, hogy más ötleteire fókuszáljon. Bár az ABC szívesen átvette volna egy új címen, az alkotó erre nemet mondott, és inkább következő projektjeit kezdte kidolgozni, többek közt a Night Gallery-t, vagy a The Zero Hourt. Serling egész életében napi 3-4 doboz cigarettát szívott, ami egészségére is erőteljesen rányomta a bélyegét. 1975 májusában szívrohamot kapott, és bár hazaengedték a kórházból, két héttel később egy újabb infarktus miatt nyitott szívműtétet hajtottak végre rajta. Az utolsó, harmadik szívrohamot a műtőasztalon kapta, mely sajnos végzett vele.

Nem hinném, hogy akad zsáneríró, vagy filmes a szakmában, aki ne tanulta volna meg a profizmus, az elkötelezettség, vagy a művészi koncepció fogalmát Serlingtől, és legendás sorozatától, mely még mai szemmel nézve is friss, és izgalmas, nem érződik rajta az idő múlása, mert olyan egyetemes emberi kérdéseket feszeget, melyek alapvetően a sci-fi, vagy a fantasy zsáner sajátosságai kellene, hogy legyenek. Jelentőségére jó példa, hogy a kor, vagy épp a későbbi évek legnagyobb hollywoodi sztárjai mesélték büszkén, hogy karrierjüket Rod Serling műsorában kezdték. Charles Bronson, Martin Landau, Martin Balsam, Robert Duvall, Peter Falk, Leonard Nimoy, William Shatner, Robert Redford, Burt Reynolds, George Takei, sőt, még a némafilmek korábbi királya, Buster Keaton is feltűnt a képernyőn, miután elhangzott a mára legendássá vált nyitány:

Kapcsolódó cikkek

Sophia Loren 86 évesen sem pihen

2020. február 18.

Hírek

Hét év kihagyás után ismét filmet forgat Sophia Loren

A legendás, és sokat díjazott színésznő még 86 évesen sem pihen, sőt.

Az irodalom vámpírmítosza számtalan változáson esett át

2020. február 18.

Irodalom

Dracula gróf és társai öröksége – Evolúció, vagy recesszió?

Változott-a a horrorirodalom, és ha igen, szűkebb, vagy épp szélesebb lett?

François Baranger művészete

2020. február 17.

Képzőművészet

H. P. Lovecraft szörnyetegei a képzőművészet nyelvén – François Baranger művészete

A Cthulhu-kultusz a popkultúra és a művészetek újabb rétegét vett birtokba.

Harrison Ford és Indiana Jones is visszatér

2020. február 17.

Hírek

Még idén nyáron megkezdődik az Indiana Jones ötödik részének forgatása

Maga Harrison Ford jelentette be, hogy hamarosan érkezik az ötödik kaland.

Legutóbbi cikkek

Külföldi Oscar-díjak Hollywoodban

2020. február 11.

Film

9 remek film 9 országból, mely hazavitte a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díját

Avagy az élet Hollywoodon kívül, amit még Hollywood is értékelt.

Legendás párosok

2020. február 7.

Film

A filmtörténet 5 elválaszthatatlan színészpárosa, akik valóban jóbarátok voltak

Ismerősökből kollégák, kollégákból olykor életre szóló barátok.

Ikonikus jelenetek, ikonikus filmekből

2020. február 5.

Film

20 ikonikus filmjelenet, melyet Te is kívülről fújsz

Legendás snittek, melyeket a legtöbb filmrajongó álmából felkeltve is idézni tud.

Glengarry Glen Ross (1992)

2020. február 4.

Film

Hollywood-i akták 10. – Glengarry Glen Ross

Mocskos szájú kapitalizmuskritika kamaradrámába ágyazva, igaz sztárparádéval.

Facebook közösség