7 sportoló, aki sportágának professzora – I. rész: Az urak

Szerző Kovács Krisztián
Dátum 2018. július 24.

Rovat Satöbbi

Hozzászólás Nincs

Címkék

Benedek Tibor mondta egyszer, hogy sosem számított különösebben tehetséges vízilabdázónak (ezzel azért vitatkoznék), az ő sikereiről nem a tehetség tehetett, hanem az akarat, a tény, hogy ő jobban akarta a sikert, mint mások, és emiatt hajlandó volt a lehető legtöbb munkát belefektetni, hogy elérje a céljait. Sikerült neki, ezért pedig mi magyarok is hálásak lehetünk, elvégre a magyar válogatotton kívül még senkinek sem sikerült három egymást követő olimpiát aranyéremmel kipipálnia.

Akadnak azonban olyan tehetségek, akik minden mozdulatából, gesztusából sugárzik, hogy erre születtek. Ők már-már tudósok, művészek a saját területükön belül, és sokszor ők azok, akik egy-egy sport népszerűsítéséhez a legtöbbet tudják hozzátenni, és egyben azok, akik arca idővel egybeolvad és hivatkozási alapot képez majd a sportágon belül. Belőlük születnek a legendák, és szinte minden sportágban akad valaki (néhol többen is), aki kiérdemelte már ezt a státuszt, és alakjával motivációt adhat fiatalok egész generációjának. Összeszedtünk most közülük hét urat, és a sorozatnak itt még nincs vége, néhány héten belül jövünk a hölgyekkel is.

Autóversenyzés: Alain Prost

A négyszeres Formula 1-es világbajnokot már aktív versenyzői karrierje alatt is csak úgy emlegették, mint „A professzor”. A sport történetének egyik legsokoldalúbb versenyzője a Forma 1 aranykorának pilótája volt, alakja pedig szinte összefonódott a tragikusan elhunyt Ayrton Sennáéval. Prost és Senna mind mentalitást, mind vezetési stílust tekintve tökéletes ellentétei voltak egymásnak, a zsenialitás egy más szintjét képviselték, csatáiktól voltak hangosak a 80-as évek végi futamok. A franciáról mindig is úgy beszéltek, mint egy végtelenül higgadt emberről, aki már-már megszállottan igyekezett kielemezni a versenyhétvégékkel, kocsibeállításokkal kapcsolatos apró részleteket, lényegében becenevét is ennek köszönhette, és ez a nyugodtság vezetési stílusán is kiütközött. Hacsak nem volt muszáj, egyetlen felesleges kormánymozdulatot sem tett. Friss világbajnokként vonult vissza, majd tévékommentátorként dolgozott, 1997-ben pedig néhány évre csapatvezetőként, és tulajdonosként tért vissza a csúcskategóriába, de a korábban a pályán elért sikereit már nem tudta megismételni.

Kosárlabda: Michael Jordan

Jordan a tökéletes sportoló prototípusa, elképesztő tehetség és akarat ötvözete, akinél mindez egy hihetetlenül higgadt, és tiszta fejjel párosult, aminek köszönhetően döntő helyzetekben kimagaslóan teljesített. Még felsorolni is nehéz mindazt, amit pályafutása során elért, nyert 6 bajnoki címet, mind a 6 alkalommal őt választották a döntő legjobb játékosának, az 1998-as fináléban az utolsó másodpercekben dobott győztes kosara azóta is a sport egyik legszebb pillanata. Mindezen kívül 5-szörös MVP, 14-szeres All-Star, az NBA történetének valaha volt egyik legjobb pontdobója, 11-szeres pontkirály, és nem mellesleg 2-szeres olimpiai bajnok. Háromszor vonult vissza, de kétszer visszatért, végül 2003-ban végleg felhagyott az aktív játékkal. Miután bejelentette, hogy befejezi karrierjét, és mindenki tudta, hogy ez már valóban a vég, minden egyes város minden stadionjában hosszú percekig állva tapsolták a nézők. Legendás, 23-as mezét természetesen visszavonultatták, 2009-ben pedig beválasztották a sportág Hall of Fame csarnokába, beiktatásán jelen voltak egykori chicagói csapattársai és edzője is.

Labdarúgás: Zinedine Zidane

Igen, tudom, hogy Puskás, és Pelé, vagy akár Platini és Eusebio is ideférne, most mégis azt az embert választottam, akinek a játékát nézve úgy érezte magát az ember, mintha egy sportművészeti tárlaton bámészkodna. Zidane a futballelegancia megtestesítője, végtelenül laza, szinte már kecses játéka, és elképesztő játékintelligenciája emelte a kortársai fölé, és mindez igazán a francia válogatottban mutatkozott meg, hiszen a Real Madridnál, ahol pályafutása utolsó éveit töltötte, egy zsák hasonló kaliberű játékossal játszott együtt. A válogatottnak azonban sokszor az ő játéka adott arcot. Zidane 1998-ban a döntő hőseként hódította el hazájával a világbajnoki trófeát, ráadásul hazai pályán, Párizsban, két évvel később pedig Európa-bajnokságot is nyert, és volt olyan szerencsés (igen-igen, ismerjük a végső fejes, és piros lap történetét), hogy élete utolsó meccsét is egy világbajnoki döntőben játszhatta, amin egy ezüstéremmel lett gazdagabb. Zidane zsenialitását, és intelligenciáját mutatja, hogy edzőként is hasonló sikereket tudott elérni. A futballtörténelem első edzője lett, aki csapatával három egymást követő évben hódította el a Bajnokok Ligája elsőséget, ráadásul vélhetően az emberi tartása is megmaradt, mert ragaszkodván elképzeléseihez nem kötött kompromisszumot, és a példátlan sikerek után is képes volt felállni, és távozni.

Jégkorong: Wayne Gretzky

A kanadai születési hokist bátran nevezhetjük az NHL Michael Jordanjének. Bár már lassan húsz éve, hogy szögre akasztotta a korcsolyát, még ma is minden idők legponterősebb játékosának számít, a Liga több tucat rekordjának birtokosa. Bár karrierje során megfordult az Oilers, a Kings, a Blues és a Rangers csapatában is, státuszát jól jelzi, hogy már visszavonulása évében vele együtt 99-es mezszámát is visszavonultatták az egész ligában, és még abban az évben bekerült a sportág Hall of Fame csarnokába. Rekordjait és díjait felsorolni is nehéz, 4 bajnoki címén kívül, 10-szer volt pontkirály, 9-szer a liga legjobb játékosa, az alapszakaszban ő tartja a gólok, gólpasszok, a legtöbb pont, legtöbb mesterhármas csúcsát, és mindezeken kívül még legalább három tucat különböző rekordot. Már aktív játékos pályafutása alatt megkapta a „The Great One” becenevet, játékfilozófiája pedig egyetlen rövid mondatban kimerült, és mégis ez határozta meg, hogy legendává válhatott: „Ne oda korcsolyázz, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.” Profi karrierje befejezése után két különböző trófeát is elneveztek róla. Akadnak néhányan, akik hírnévben talán felérnek hozzá, mint Mario Lemieux, vagy Jaromír Jagr, de eredményeit megközelíteni nem tudták.

Amerikai futball: Joe Montana

Az NFL történetének egyik legjobb irányítója játékával alapvetően határozta meg a 80-as éveket, és ő volt az, aki csapatát, a San Francisco 49erst először vitte be a Super Bowl-ba. Hihetetlen sasszemmel látott a pályán, a legkilátástalanabb helyzetekben is higgadtan döntött, csak az utolsó negyedben passzaival összesen 31 alkalommal fordította meg a meccs állását, egyik leghíresebb szériája az 1988-as döntőn volt, mely játék meg is kapta a „The Drive” címkét, őt magát pedig Comeback Kidnek nevezték el. Visszavonulása után 5 évvel a Hall of Fame tagja lett. Montana négyszeres bajnok, háromszoros Super Bowl MVP, melynél többször csak Tom Bradyt választották a döntő legértékesebbjének. Az ún. Quarterback Rating-je visszavonulásakor 92,8 volt, melynél magasabb értéket csak két játékos tudott felmutatni. Szinte már kötelező módon választották be a Liga 75 évének legjobb csapatába. 35 évesen, 1991-ben csúnya könyök sérülést szenvedett, aminek hatására majdnem két teljes szezont kellett kihagynia, a pályán pedig utódja Steve Young tökéletes pótolni tudta, így törvényszerű volt a csapatváltás. Karrierjét végül a Kansas City Chiefsnél fejezte be. Miután bejelentette visszavonulását, az abban az évben megrendezett Super Bowl-on őt kérték fel az érmefeldobásra, búcsúsztatóján pedig olyanok mondtak beszédet, mint John Madden, vagy korábbi edzője Bill Walsh.

Tenisz: Roger Federer

Federer idén éppen húsz éve kezdte meg profi pályafutását, ami alatt összesen 310 hetet töltött az ATP világranglistájának élén, ezzel természetesen rekordtartó, de az őt aktív éveiben a sportág legendájává avató eredmények nem merülnek ki itt. Pályafutása során győzelmei száma meghaladja az 1000 mérkőzést, 20 Grand Slam-győzelmet aratott (ráadásul mind a 4 Grand Slam tornát megnyerte), 8-szor bizonyult a legjobbnak Wimbledonban, a US Openen pedig sorozatban szerzett 5 címet. A sorból talán egyedül a Roland Garros lóg ki, ahol Rafael Nadal többet gyűjtött nála, ráadásul négyszer le is győzte. Federer igazi erejét talán az adja, hogy elképesztően sokoldalú, már-már univerzális játékos, nincs igazán olyan mozzanata a játéknak, amiben ne lenne kiemelkedő, éppen ezért mondják róla korábbi bajnokok, hogy se nem védekező, se nem támadó, és ezért olyan nehéz ellenfél, ha jó napja van, tulajdonképpen lehetetlen legyőzni. A különböző szériákban tartott rekordjai felsorolásához nincs itt elegendő hely, összeszámolni sem könnyű, de az bizonyos, hogy több mint ötven különböző csúcsot tart, és ne feledjük, hogy még mindig aktív, bár a sajtó 2013-ban sérülései, és néhány váratlan veresége után arról beszélt, hogy visszavonulásra készül, végül megújulva tért vissza, és az idei évben megszerezte 20. Grand Slam győzelmét.

Ökölvívás: Papp László

Nagyon, már-már túl könnyű lett volna idecitálni Muhammad Alit, de ha ökölvívás, akkor bizony nekünk magyaroknak is volt egy minden túlzás nélkül legendás harcosunk. Görbe már amatőrként három egymást követő olimpiáról hozta haza az aranyérmet, előbb Londonból középsúlyban, majd Helsinkiből és Melbourne-ből nagyváltósúlyban, hét országos bajnoki címet, és két amatőr Európa-bajnokságot is nyert. Papp László úgy tartozik az ökölvívás halhatatlan legendái közé, illeszkedve abba a sorba, melyben Ali, Tyson, Frazier, vagy Louis is áll, hogy a politikának hála sosem indulhatott, és így sosem nyerhetett világbajnokságot profiként, ellenben 29 veretlen meccsel a háta mögött vonult vissza. Sokat elárul alakjáról, hogy még a színész Jean-Paul Belmondo is példaképének tekintette, játékintelligenciáját pedig jól mutatja, hogy 1972-ben Münchenben már edzőként olimpiai bajnoki címhez segítette a papírsúlyú Gedó Györgyöt. Népszerűségét növelte, hogy a korabeli beszámolók szerint a siker sosem szállt a fejébe, és mindvégig megmaradt ugyanannak a szerény, alázatos és közvetlen embernek, aki a győztes meccsek előtt volt, a magyarok pedig hálásak voltak hihetetlen sikereiért, a londoni aranyéremmel hazatérve például a tömeg a vállán cipelte a Keleti pályaudvartól egészen a lakásáig. 2003-as halála után róla nevezték el az ország legnagyobb fedett sportcsarnokát, a fővárosban pedig két szobrot is állítottak a tiszteletére.

Vélemény, hozzászólás?

Legutóbbi cikkeink a témában