Az OPNI titkai, avagy a Lipótmező nem is olyan titkos galériája // Ecto:[Polis]

Az OPNI titkai, avagy a Lipótmező nem is olyan titkos galériája

// Szerző Kovács Krisztián
// Dátum 2018. május 14.

// Kategória Satöbbi

// Hozzászólás Nincs

// Címkék

Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, OPNI, Lipótmező. Egy 1868-tól 2007-ig datálódó történet, mely jelenleg csupán sárgán omladozó falakat, betört üvegeket, hámló vakolatot, kihalt folyosókat, és az enyészet általi lassú végre ítélt, egykor óriási szakmai presztízzsel bíró intézetet jelent. Ezek a mindenki számára nyilvános és szomorú tények az immáron 11 éve üresen álló komplexumról.

Azt viszont kevesen tudják, hogy létezik egy másik hely, egy zárt galéria, ahol azokat a műveket (festményeket, kerámiákat, grafikákat, stb.) őrzik, melyeket alkoholisták, drogfüggők, személyiségzavartól szenvedők, vagy épp súlyos depresszióba süllyedt egykori kezeltek készítettek az intézet falai közt eltöltött különböző alkotóterápiákon. Volt olyan szerencsém, hogy beléphettem ebbe a groteszk, szűk és olykor kifejezetten rémisztő zárt világba.

Zettl Lajos tervei alapján I. Ferenc József rendeletére épült intézet immáron 11 éve üresen áll

Zettl Lajos tervei alapján I. Ferenc József rendeletére épült intézet immáron 11 éve üresen áll Forrás: wikipedia.hu

Kezdjük mindjárt ott, vajon miért is kerülhetett ez a gyűjtemény ebbe a sanyarú státuszba, azon kívül, hogy kétségtelenül kuriózumról van szó. Valahol mélyen persze értem a koncepciót, értem, miért nem tárták a kíváncsi szemek elé ezt a sokezer darabot számláló különleges tárlatot. Előzetesen úgy gondoltam, hogy értem az okát, hiszen nem egy és nem két egészen rémisztő, bizarr alkotás is akadhat a sorban, de megmondom őszintén nem éreztem azt, hogy Hyeronimous Bosch, Salvador Dalí, Joan Miró vagy Max Ernst bármelyik műve ne lenne legalább olyan groteszk, nem beszélve némely posztmodern képzőművészeti irányzat termékéről. Ám be kellett mennem, végig kellett járnom, és így meg kellett értenem, milyen okok is bújnak meg a háttérben.

A publikum kizárása alighanem sokkal inkább a művek mögöttes tartalmának köszönhető, nem pedig az általuk ábrázolt eseményeknek, személyeknek, vagy helyszíneknek. A tény, hogy az alkotások zavart elmékből táplálkoztak, még ha terápiás célzattal is jöttek létre, egészen furcsa, megfoghatatlan atmoszférát kölcsönöznek a tárlatnak, ami szép lassan, kellemetlen érzésként telepszik rá az emberre, és percek alatt eléri az élményt, hogy a negyedik emeleti szűk folyosókon, ahol a galéria helyet kapott, és ahol kis híján megfulladunk a megrekedt meleg levegőtől, a tarkónkon égnek merednek a szőrszálak.

Az OPNI tárlatának alkotásai

Az OPNI tárlatának alkotásai Fotó: Ballok Boglárka

A több ezer darabra rúgó tárlat minden bizonnyal az enyészeté lett volna, ha nincs a Magyar Tudományos Akadémia lelkes mentőmunkája, akik az elkészült műveket (és még így sem az összeset) kimenekítették 2007-ben a már betegektől száműzött lipótmezei épületből, hogy aztán a gyűjtemény látszólag céltalan kallódást és vándorlást követően végül megállapodjon jelenlegi helyén. A tárlat egy egyébként neves budapesti bérház negyedik szintjét foglalja el, a város egyik legforgalmasabb kereszteződésétől mindössze néhány lépésre. A szűk folyosó, és az arról nyíló szobák, melyekben tulajdonképpen kevés kivételtől eltekintve tökéletesen rendezetlenül állnak, hevernek, fekszenek vagy épp függenek akár egymás helyén-hátán is a művek, rögtön megadja az alaphangulatot, amint átlépjük a küszöböt.

Az épület inkább hasonlít hatalmas kastélyra, mint pszichiátriára

Az épület inkább hasonlít hatalmas kastélyra, mint pszichiátriára Forrás: kitervezte.hu

A falakon portrék, az MTA igazgatóinak képmásai az alapítástól egészen napjainkig, árgus szemekkel figyelik minden lépésünket, amit csak megteszünk a kopott parkettán. Az első szoba afféle tárgyaló, tárlatvezetőnk itt meséli el nekünk röviden Lipótmező történetét, a bezárás körüli hercehurcát, és a művek keletkezését. A szobában alig tizenöten férünk el, feszengve keressük a helyünket, körülöttünk a polcokon a szintén az OPNI-ból kimenekített magyar és idegen nyelvű pszichiátriai szakkönyvek néznek le ránk, a hőség pedig rekkenő, pedig alig pár perce érkeztünk.

Az OPNI tárlatának alkotásai

Az OPNI tárlatának alkotásai Fotó: Ballok Boglárka

A rövid bevezető után sorra vesszük a szobákat. Az elsőben még jutott hely az igazán bizarr festmények kiállítására, a művek a falakon függnek körbe-körbe, rajtuk szörnyű víziók, tárlatvezetőnkkel együtt találgatjuk, vajon ki és milyen lelki zavarokkal küzdve vetette vászonra saját rémálmait. Egészen megfoghatatlan atmoszféra lengi be a szobát, tizenöten vagyunk, igencsak zsúfoltan, szinte hallani a másik szívverését, de egyetlen hang nélkül bámuljuk a festményeket és grafikákat.

A második szoba már közel sem ilyen rendezett, a művek elhasználódott polcaikon hevernek, tárlatvezetőnk arra buzdít, nyugodtan vegyük kézbe őket, és vizsgálgassuk meg, ha azt szeretnénk. Több papírt is a kezembe veszek, kézről-kézre adjuk őket, megtapogatjuk, megszagoljuk mindet. Akadnak köztük 100-120 éves rajzok, a papírt sokkal nehezebbnek érzem attól a képtől, mely megtölti a felületét. Közben újabb indok jut eszembe, miért is nem szerencsés e műveket a nagyközönség elé tárni. A képek elenyésző százada üti meg ugyanis azt a mércét, melyet esztétikumnak nevezhetünk. A legtöbbjük avatatlan kéz munkája, elnagyolt gyerekrajz csupán, ám még így is tökéletesen mesél a lélekben dúló viharokról.

Az OPNI tárlatának alkotásai

Az OPNI tárlatának alkotásai Fotó: Ballok Boglárka

Következik a harmadik szoba. Hatalmas gyűjtő, tele fakkokkal, dossziékkal, az egykor az OPNI falain belül kezelt betegek kartonjaival. Pontos kórtörténetek, leírások, orvosi észrevételek, emberi sorsok és tragédiák mindössze néhány hanyagul lefirkantott sorba ágyazva. Több ezer karton, sokszázezer oldalnyi betegség. Tárlatvezetőnk azt mondja, mutatni szeretne valamit, benyúl az egyik polcba – láthatóan előre odakészített kartonok közt kotorászik – és kiemel egyet a sok közül, majd átadja. A hírhedt szerb sorozatgyilkos, bérgyilkos, és jelenleg a szegedi Csillagban életfogytiglani börtönbüntetését töltő Magda Marinko kartonját tartom a kezemben. Mágikus tárgy, mint egy ereklye, itt értem meg újra, miért is zárt ez a galéria.

Az OPNI tárlatának alkotásai

Az OPNI tárlatának alkotásai Fotó: Ballok Boglárka

Sajnos a 2007-es kimenekítéskor nem jutott idő arra, hogy a műveket a kartonokhoz párosítsák, pedig akkor lenne igazán izgalmas, ráadásul a pszichiátria nézőpontjából akár rögtön kutatható is. a tárlat. Sajnos a lehetőség úgy fest, örökre odalett, vélhetően ez nem is fog változni, hisz nincs senki, aki képes lenne ekkora munkát elvégezni, ráadásul kompetens az egykori OPNI-s betegek előéletével kapcsolatban.

A negyedik szobában az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet makettje fogad minket, részletesen és pontosan ábrázolja a hatalmas építményt, mely sokkal inkább emlékeztet valamiféle középkori kastélyra, végeláthatatlan folyosókkal, és soktucatnyi szobával, ha valaki látta a Ház a Kísértet-hegyen című filmen, pontosan tudja, mi is jár a fejemben, miközben a makettet bámulom.

Az OPNI tárlatának alkotásai

Az OPNI tárlatának alkotásai Fotó: Ballok Boglárka

Az ötödik szoba újabb érdekességeket rejt, a kerámiaszobrokhoz érkezünk, talán az egész tárlat legbizarrabb részéhez, elnagyolt megoldások, az esztétikum teljes hiánya, egyik-másik torz szobrocska kimondottan rémisztőan hat a társaság bizonyos tagjaira. Ábrázolásukban főleg szemeket, szájat, kezeket és nemiszerveket formáznak. Vezetőnk szerint ez a része sérült leginkább a tárlatnak, mert a művek egy jelentős hányada egyszerűen nem élte túl az OPNI-ból való elszállítását, és darabokban végezte, de a tárgyak így is híven bemutatják azt, amiről tulajdonképpen az egész galéria is mesél nekünk.

És miről is mesél? Hogy a léleknek léteznek olyan sötét mélységei, melyekről a legtöbb embernek sejtelme sincs, hogy egyáltalán léteznek, és ez bizonyos mértékig így van jól. Fontosnak tartom, hogy tisztában legyünk azzal, milyen lelki folyamatok mérgezhetik meg az életünket, de azok a személyiségzavarok, melyekkel az Lipótmező tárlata ismertet meg minket, már közel nem mindennaposak, és nem merő véletlenségből zárják vastag falak és lelakatolt ajtók mögé, így pedig egyáltalán nem baj, ha nem engedjük be őket a mindennapjainkba, mert bizony előfordul, hogy órákra, talán napokra is képesek rányomni bélyegüket a hangulatunkra. Ami pedig a tárlatot látva bátran kijelenthető, hogy nem létezik az embernél összetettebb, rejtélyesebb, érdekesebb, ugyanakkor rémisztőbb lény a bolygón, én pedig kifelé menet, gyöngyöző homlokkal végre megértem, miért zárták ajtók mögé a műveket, épp úgy, ahogy azokat, akik egykor készítették őket.

Az OPNI tárlatának alkotásai

Az OPNI tárlatának alkotásai Fotó: Ballok Boglárka

Vélemény, hozzászólás?

Legutóbbi cikkeink a témában