Embert tolláról, avagy a történelem legendás barátságai // Ecto:[Polis]

Embert tolláról, avagy a történelem legendás barátságai

// Szerző Kovács Krisztián
// Dátum 2018. március 30.

// Kategória Satöbbi

// Hozzászólás Nincs

// Címkék

Hogy mi is a barátság? Költői kérdés, vagy létezik egyszerű pszichológiai válasz? Vélhetően is-is, a pontos meghatározás ugyan koronként és kultúránként is eltérhet, de bármilyen definíciót is fogalmazunk meg, olyan szavak kúsznak a nyelvünkre, mint szeretet, tisztelet, kölcsönösség, hasonló érdeklődési kör, bizalom, humorérzék, elfogadás, törődés, és még sorolhatnánk. A történelem legendás alakjait sem hajtják ezektől eltérő érzelmek, mikor az életük és pályájuk során kialakuló barátságokról beszélünk, és bizony olykor előfordul, hogy egészen furcsának ható baráti viszonyok alakulnak ki az évek sodrásában. Az alábbiakban összeszedtem négyet a XX. század híres barátságaiból, ahol a pár mindkét tagja így vagy úgy, de kimagaslót alkotott a saját területén.

Arthur Conan Doyle és Harry Houdini

Sherlock Holmes kiötlője, és a legendás, magyar származású szabadulóművész barátsága meglehetősen furcsa forrásból fakadt. Houdinit a maga korában zseniális mutatványainál fogva a közvélemény és az akkori média mágikus erővel ruházta fel, azt tartották róla, hogy boszorkány, hogy ért a fekete mágiához, és ezért tudja olyan sikeresen kísérteni a halált. A barátságuk tehát a spiritualizmus iránti érdeklődésből fakadt, és furcsa mód végül ez is vetett véget neki. Conan Doyle a fia halálát követően temérdek pénzt áldozott rá, hogy kapcsolatba lépjen az elhunyt szellemével. Houdini pedig a saját édesanyja szellemét kereste túlvilági közvetítők segítségével, de az egyik ilyen szeánsz alatt meglehetősen könnyedén leleplezte a csalást, onnantól pedig egyik legfőbb feladatának tekintette, hogy felfedje a kuruzslók titkait, akik hazugságokkal csalnak ki pénzt a reménykedőkből. Bármilyen bizonyítékokkal is szolgált azonban, Conan Doyle-t nem tudta meggyőzni, minek hála a két férfi végül egymás ellen fordult, ezáltal mintegy pontot téve barátságukra.

John F. Kennedy és Frank Sinatra

Az USA 35., viszonylag fiatalon merénylet áldozatává lett elnöke, John F. Kennedy, valamint a Grammy és Oscar-díj nyertes jazz-énekes és színész, Frank Sinatra közeli viszonya már életükben is ismert volt, azóta pedig számtalan pletyka és legenda lengi be barátságukat. Egyesek szerint – többek közt Sinatra egyik lányának elmondásai alapján – Frank Sinatra tevékeny részt vállalt Kennedy elnöki kampányából is, állítólag ő győzte meg a chicagói maffiát, hogy támogassák az idősebb Kennedy-testvért, sőt, Sinatra volt az, aki bemutatta Marilyn Monroe-t a köztudottan nagy nőfaló hírében álló fiatal elnöknek. Sinatra jegyezte egyébként High Hopes címmel Kennedy 1960-as elnökválasztási kampányának hivatalos dalát is, aztán állítólag végül épp a maffiakapcsolatok okozták kettejük barátságának legfőbb súrlódásait. Ennek ellenére a korabeli beszámolók szerint Sinatra teljesen összetört, miután megtudta, hogy egy orvlövész végzett jóbarátjával Dallasban azon a novemberi napon.

Vajon Kennedy akkor is elnök lesz, ha nincs Sinatra?

Vajon Kennedy akkor is elnök lesz, ha nincs Sinatra? Forrás: pepole.com ( AFP/Getty Images)

Gabriel Garcia Marquez és Fidel Castro

A Nobel-díjas író és Kuba diktátorának barátsága egészen az 1970-es évek közepéig nyúlik vissza. Castro a világirodalom rajongójaként ajánlotta fel Marqueznek, hogy nyelvtani és stilisztikai szempontból, valamint az ábrázolt háttér részleteinek hitelességét ellenőrizve szívesen átnézi az író születendő műveit. Mindez olyan jól sikerült, hogy egy idő után Castro előbb kapta meg a legújabb kéziratokat, mint Marquez saját kiadója, tulajdonképpen nem hivatalos előolvasóvá avanzsálva. Castro rendszeresen ellátta a kiadás előtt álló műveket különböző megjegyzésekkel, de az író hagyatékát gondozók szerint mindvégig tartózkodott tőle, hogy a történet politikai ideológiák szerinti megváltoztatását javasolja, és ahogy ígérte, kizárólag a stilisztikára és a hitelesség kérdésére helyezte a hangsúlyt. Marquez 2014-es halála után Fidel Castro azt mondta, amikor ilyen közeli jó barátok távoznak az életéből, az komolyan válságba taszítja a saját egészségét is.

Nobel-díjas író, és az ő híres-hírhedt korrektora

Nobel-díjas író, és az ő híres-hírhedt korrektora Forrás: elpais.com (Adalberto Roque)

J. R. R. Tolkien és C. S. Lewis

A XX. század talán két legnépszerűbb fantasy szerzőjéről beszélünk, Tolkien a Gyűrűk Ura történetekkel, Lewis pedig a Narnia krónikáival írta be nevét az irodalom halhatatlanjai közé. Miután mindketten az Oxfordi Egyetem oktatói gárdájának tagjai voltak, és hasonló érdeklődést mutattak a középkori mitológia iránt is, a kölcsönös rokonszenv szinte borítékolható volt, amiből aztán egy közel negyven évig tartó barátság sarjadt. Egymás írásainak kritikusaiként közös erővel eltervezték, hogy a fantasy műfajt eljuttatják a világirodalom fősodrásába, ezáltal eloszlatva a sztereotípiákat, miszerint ezek a történetek nem többek gyermekded meséknél. Ez az elhatározásuk állítólag a Hobbit (vagy A babó) 1936-os megjelenése utáni egyik beszélgetésben vált határozott célkitűzéssé. Tolkien nem igazán bízott a történet folytatásának szánt Gyűrűk Ura eposzban, és kis híján félbe is hagyta. Lewis volt az, aki folyamatosan biztatta barátját, és nem hagyta, hogy az letegye a tollat, a többi pedig, ahogy mondani szokás, mára már történelem.

Vélemény, hozzászólás?

Legutóbbi cikkeink a témában