Rejtélyes írók a XX. századból // Ecto:[Polis]

Rejtélyes írók a XX. századból

// Szerző Kovács Krisztián
// Dátum 2018. augusztus 10.

// Kategória Satöbbi

// Hozzászólás Nincs

// Címkék

Írónak lenni magányos mesterség, és ezt nem én mondom, hanem épp e szakma legkiválóbb művelői. Akad, aki egyenesen azt mondja, az író elveszíti törekvései motivációját, amint nagyobb népszerűségre tesz szert, hiszen a rengeteg impulzus elvonja figyelmét az alkotásról, és torzítja a saját maga által önmagáról alkotott képet. Hogy ez igaz-e, nem tudni, az viszont biztos, hogy ennek megfelelően akadtak és akadnak írók, akik a nyilvánosságtól tökéletesen visszavonulva élik életüket.

De nem csak az önként választott magány, vagy egy-egy rejtélyes álnév miatt válhat egy író élete rejtélyessé. Akadnak, akik maguk is tevékeny résztvevői, sőt alakítói voltak a XX. század egyetemes történelmének, és bizony megesett, hogy a szerző élete és az utókor a szerző életét érintő kérdései izgalmasabbak voltak, mint egy-egy mű, mely az író boszorkánykonyhájából kikerült. Most hétt kiváló szerzőt gyűjtöttem össze, akik élete nem csak műveikről szól, még akkor sem, ha egyik legnagyobb törekvésük épp ez lett volna, és ezt a törekvést épp ők maguk szabotálták.

J. D. Salinger

Mit mondhatnánk egy olyan íróról, aki megírta a XX. század egyik legfontosabb regényét, a Zabhegyezőt (vagy pontos fordításba a Rozsban a fogót), aki utoljára 1980-ban a Boston Globe-nak adott interjút, és akiről az utolsó fénykép a kilencvenes évek közepén készült. Az életének utolsó ötven évét teljes visszavonultságban töltő író a II. világháborúban Európában harcolt, részt vett a normandiai partraszállásban, és állítólag ekkor találkozott Ernest Hemingway-jel is, aki páratlan tehetségnek nevezte a későbbiekben. Salinger már ekkor is dolgozott a Zabhegyező kéziratán, mely végül 1951-ben jelent meg, és elképesztő sikert aratott frusztrált, agresszív tinédzser főszereplőjének elképesztően egyéni hangja miatt. A regény kultikus státuszát jól jelzi, hogy mind John Lennon gyilkosánál, mind Ronald Reagan merénylőjénél találtak egy példányt belőle. Utolsó könyve 1963-ban jelent meg, ezt követően az író teljesen bezárkózott, egy New Hampshire-i kisvárosba költözött, a házát két méteres fallal vette körül. Erre az életmódra számtalan fiatal nővel való kapcsolata, és szinte mindegyik házassága is ráment. Lánya, és harmadik felesége is vallott memoárjában Salinger jelleméről, állításuk szerint hagyatékában több befejezett regényt is találni, de még beszédesebbek az író életmódjáról mesélő részek. Ezek szerint felvette a buddhista vallást, érdeklődött a hinduizmus és a szcientológia iránt, hitt a homeopátiában, kedvelte az akupunktúrát, művelt különböző alternatív gyógymódokat, és egy időben vegetáriánus is volt. Salinger 91 évesen, 2010-ben hunyt el.

Az utolsó ismert paparazzi fotó Salingerről, a kilencvenes évek közepéről

Az utolsó ismert paparazzi fotó Salingerről, a kilencvenes évek közepéről Forrás: elpais.com

Thomas Pynchon

Még egy nagyformátumú író, ezúttal a XX. századi kortárs amerikai irodalom kultikus alakja, aki Salingernél is magasabb fokon műveli saját inkognitója fenntartását. Pynchon elképesztő rétegzettségű, hihetetlenül összetett, ezáltal nem könnyen olvasható regényeiről ismert, melyek csúcsa kétségtelenül az eredetileg 1973-ban megjelent Súlyszivárvány. Posztmodern regényeinek köszönhetően átvehette már a Nemzeti Könyvdíjat, és folyamatosan az irodalmi Nobel-díj várományosai közt emlegetik. Kérdés, hogy annak átvételén esetleg megjelenne-e a nyilvánosság előtt, ugyanis Pynchonról alig-alig lelhető fel ismert fotó, azok is inkább még iskolás, vagy katonakorában készültek, az pedig nem ma volt, lévén az egyik legjobbnak tartott amerikai író immáron 81 éves. Pynchon következetesen nem reagál a személyét érintő legendáriumra, pedig sokan még azzal is előhozakodtak, hogy J. D. Salingerről van szó, csupán álnéven. A remete jelzőt azonban kikéri magának, hiszen úgy van vele, attól, hogy nem akar beszélni a sajtóval, még nem lesz automatikusan remete. Ez igaz is, ugyanis Pynchon úgy rejtőzködik, hogy igazából mégsem teszi. Vacsorázott együtt Salman Rushdie-val, bandázott együtt a The Beach Boys tagjaival, hangját adta saját figurájának a Simpson családban, és megszólalt a Beépített hiba című könyvének előzetesében, tehát itt azért egészen más típusú inkognitóról van szó, mint a Zabhegyező írójának esetében. Amit viszont lefogadnánk, hogy ha már eddig nem készült róla publikus fotó, haláláig egész biztosan nem is fog már.

Thomas Pynchon iskolás korában

Thomas Pynchon iskolás korában Forrás: pinterest.com

Ernest Hemingway

Az öreg halász és a tenger, az Akiért a harang szól, vagy a Búcsú a fegyverektől Nobel-díjas íróját alighanem senkinek sem kell külön bemutatni. Hemingway kalandos élete annak prototípusa, ahogy én elképzeltem gimnazistaként egy legendás író életét. Hemingway négy feleséget és ki tudja hány szeretőt fogyasztott el, miközben beutazta a bolygót, harcolt két világháborúban, bikaviadalokra járt Spanyolországba, afrikai saffarikon vett részt Kenyában, élt Idahoban, a floridai Key Westen, és az épp csak Castro uralma alá kerülő Kubában is saját birtokán, a Finca Vígián. Az 1920-as években az ún. Elveszett nemzedék képviselőjeként Párizsban töltött néhány évet, ahol jó viszont ápolt pl. F. Scott Fitzeralddal, Salvador Dalíval, Luis Bunuellel, vagy Ford Maddox Forddal. Még ennél is impozánsabb felsorolás annak összegzése, élete során milyen bajokkal és sérülésekkel kellett szembenéznie. Hemingway megbirkózott a lépfenével, a vérhassal, a magas vérnyomással, a cukorbetegséggel, megsérült mindkét lába az I. világháborúban egy mozsártűznél, egyszer elütötte egy autó, majd egy afrikai kirándulás alkalmával (épp a Nobel-díj átvétele előtt nem sokkal, ezért sem jelenthetett meg személyesen), két különböző repülőgép is lezuhant vele pár nap alatt, melynek következtében megsérült a mája, a veséje, betört a koponyája, és számtalan égési sérülést szenvedett. Az író, aki életében a férfias kitartás szószólója és művelője is volt, kubai tartózkodása alatt saját hajójával náci tengeralattjárók után kutatott, egy saját maga által verbuvált osztag élén, tapasztalatait pedig a posztumusz megjelent Szigetek az Áramlatban című kötetben írta meg. Mindezek után végül önkezével vetett véget életének 1961-ben, súlyos depresszióval küzdve.

Hemingway munka közben az egyik afrikai vadászaton

Hemingway munka közben az egyik afrikai vadászaton Forrás: pbs.org

Ian Fleming

James Bond kitalálója, a ponyaregények egyik legkiválóbb művelője volt, amihez sokat hozzátett, hogy lényegében saját tapasztalatból dolgozott, és tulajdonképpen a világ és a popkultúra leghíresebb titkosügynökét is – legalábbis részben – önmagáról mintázta. Az általa írt 14 kötetből világszerte 50 millió példány fogyott. Fleming először a Reuters hírügynökségnél kezdett dolgozni, aztán 1939-ben, nem sokkal a világháború kitörése előtt beszervezte a titkosszolgálat 17F fedőnéven, majd hamarosan a haditengerészeti kémfőnök személyes asszisztense lehetett. A háborúban számtalan titkos akciót vezetett, és még többen vett részt, állítólag minden, amit itt látott és tapasztalt, megjelent később valamelyik általa írt Bond-történetben. Érdekes az is, hogy legendás főhősének bizonyos szokásai kommandóstársaiból fakadnak. A martini rázva, nem keverve John Godfrey admirális, Fleming főnökének kedvence volt, ő egyébként M karakterének ihletője is, míg a 007-es gátlástalan életmódját és humorát hírszerzőtársától Patrick Dalzel-Jobtól vette. A karakter nők iránti elképesztő vonzalma és étvágya már inkább saját tulajdonság, erre jó példa, hogy Fleming gyermeke is egy rövid viszonyból származott, valamint még az etoni elitiskolából is azért vágták ki, mert nemi betegséget szedett össze egy prostituálttól. Fleming nem igazán szeretett a szabályok szerint élni, és végül végzetét is ez okozta. Az egykori kiváló hírszerzőtiszt, újságíró és világszerte ismert író naponta 70 szál cigarettát szívott el, szenvedett munkája és tönkrement házassági miatti stressztől, ami végül együttesen 1964-ben, alig 56 évesen végzett vele.

Fleming, a 17F-es ügynök

Fleming, a 17F-es ügynök Forrás: bio.com

Agatha Christie

Christie-vel foglalkoztunk már részletesebben egy korábbi cikkünkben, de mindenképpen idekívánkozik. „A krimi koronázatlan királynője” 1926-ban, egyik legnagyobb sikert aratott műve, Az Ackroyd-gyilkosság megjelenésének évében rejtélyes módon eltűnt, majd 11 nappal később előkerült egy szállodában, ahová állítólag férje szeretőjének nevén jelentkezett be, ám az eltelt időszakból semmire sem emlékezett. Az orvosok hiába állapítottak meg amnéziát nála, a történtek sok találgatásra adtak okot, és egyesek egyenesen azt feltételezték, hogy maga Christie rendezte meg az egész eltűnést. A világ egyik legnépszerűbb krimi szerzőjének életében azonban nem csak ez az egy érdekesség akad. Az I. világháború idején a torquayi kórházban dolgozott ápolónőként, majd innen tovább lépve egy gyógyszerlaboratóriumban kezdett munkába, és az ott látott mérgek adták az ötletet az első Hercule Poirot regényhez. A II. világháború idején Christie, akit akkor már nemzeti kincsnek tartottak, és az ország egyik legjómódúbb írója volt, mindennek ellenére ismét beállt a betegágyak közé, és akárcsak korábban, apolónőként igyekezett a sebesült katonák szolgálatára lenni. Ezt követően folyamatosan elkísérte második férjét, Max Mallowan régészt különböző ásatásokra szerte a világban, mely utak végül rengeteg inspirációt jelentettek számára az elkövetkező regényekhez, hisz így született a Gyilkosság Mezopotámiában, és a Halál a Níluson is.

Agatha Christie, akinek író létére sosem volt íróasztala

Agatha Christie, akinek író létére sosem volt íróasztala www.thedailybeast.com

B. Traven

Nálunk talán kevéssé ismert név, ugyanakkor egybehangzóan a világirodalom egyik legködösebb alakja. Amit biztosan tudunk róla, hogy német nyelven alkotott, és 1990-re kiderítették, hogy igazi neve Fred Maruth lehetett, ám alakjához ez sem vitte közelebb az irodalmárokat. Pontos születési idejére, és halálának dátumára sincs elsöprő bizonyíték. Elsősorban Mexikóban játszódó regényei erősen kapitalizmus ellenesek, ennek ellenére korának igazi bestseller írója volt, művei számtalan nyelven, köztük magyarul is megjelentek. A legismertebb regénye A Sierra Madre kincse, melyből John Huston forgatott filmet Humphrey Bogart főszereplésével 1948-ban, és mely alkotás minden idők legfontosabb filmjeinek listáján is szerepel. A legendák arról szólnak, hogy a film forgatásán dolgozott egy Hal Croves nevű tanácsadó is, aki maga lehetett az író. Másik jelentős és kultikus regény a Halálhajó, melyből szintén készült filmadaptáció, 1959-ben, főszerepben az egy évvel később a Hét mesterlövésszel befutott Horst Buchholz-cal. Rendkívül logikus, és fordulatos cselekménybonyolító technikáját, és egyszerű stílusát manapság már tanítják íróiskolákban, és számtalan kiváló író jelölte meg hatásaként az ismeretlen B. Travent.

Az állítólag B. Traven, de persze ez sem bizonyított

Az állítólag B. Traven, de persze ez sem bizonyított Forrás: www.lifetrendy.com.mx

+1: Kondor Vilmos

Ugyan már XXI. század, és egyben az élő példa, hogy nem kell a tengerentúlra utaznunk, hogy az inkognitóját szigorúan őrző íróba botoljunk. 2008-ban jelent meg idehaza a Budapest Noir, melyre kritikusok előszeretettel hivatkoztak úgy, mint a regény, mely megújította a magyar krimit. A főszereplő Gordon Zsigmond alakja köré további öt teljes regény (4 folytatás, és 1 előzmény), valamint számos novella született, az első kötetből készült filmadaptációt pedig Gárdos Éva rendezésében tavaly mutatták be a hazai mozik. A regénynek egyébként elsöprő kritikai és közönségsikere volt, megjelent Csehországban, Franciaországban, és az Egyesült Államokban is. Mondhatnánk, micsoda elismerés ez a szerzőnek, és bizonyára így is van, de a vállát senki sem veregethette meg emiatt. Kondor Vilmos ugyanis nem jelenik meg a nyilvánosság előtt, sem közönségtalálkozón, sem dedikáláson, interjút csak e-mailben ad, és a róla fellelhető fotók is évtizedekkel ezelőtt készültek. Kondor egyáltalán nem zárkózik el az olvasótábortól, rendszeresen posztol Facebookon, és szívesen ad interjút, mindössze ahhoz ragaszkodik, hogy inkognitóját megtarthassa. Ha mindenképpen párhuzamot akarunk vonni törekvéseivel, akkor talán a fentebb említett Thomas Pynchon lenne a megfelelő választás. Egyikőjük sem remete a szó klasszikus értelmében, ahogy volt pl. Salinger, mindössze tudják azt, amit egyébként sűrűn hangoztatnak is, hogy a mű fontosabb és érdekesebb az embernél, aki megírta. (A szerzővel korábban igen tanulságos, és érdekes interjút készítettünk, melyet IDE kattintva olvashattok el.)

Az egyik publikus fotó Kondor Vilmosról gyermeke társaságában

Az egyik publikus fotó Kondor Vilmosról gyermeke társaságában Forrás: gittegylet.com

Vélemény, hozzászólás?

Legutóbbi cikkeink a témában