10 remek film, főszerepben a politika

Szerző Kovács Krisztián
Dátum 2018. augusztus 9.

Rovat Tárlat

Hozzászólás Nincs

Címkék

A politika áthatja mindennapjainkat, és nem helyi, sokkal inkább globális jelenség. Szerencse, hogy akadnak filmek, és bátor rendezők, akik a fikciót (vagy épp a némileg eltorzított a valóságot) segítségül hívva képesek ábrázolni számunkra a különböző politikai rendszerek, a hierarchia és autoritás mibenlétét, és talán nem is sejtik, hogy ezáltal nem csak bemutatnak, de tudatalatt tanítanak is minket ezek átláthatóságára és felismerésére.

A legutóbbi Steven Spielberg film, A Pentagon titkai kapcsán jutott eszünkbe, hogy érdemes lenne körülnézni a legjobb politikai machinációkat bemutató filmek közt, úgyhogy íme, a nekünk leginkább tetsző tíz film, melyek esetében megkíséreljük elmondani, miért ajánljuk őket megtekintésre, és melyek azok a tényezők, vagy apró változtatások, melyek által még jobbak, még hitelesebbek lehettek volna.

JFK – A nyitott dosszié

Miért jó? Oliver Stone az amerikai társadalmi és politikai közélet egyik legnagyobb kritikusa, művei általában messze állnak az objektivitástól, sokkal inkább saját meggyőződéseit hangsúlyozzák, mindazonáltal képes rá, hogy követ hajítson a nyugodt tó vizébe, felkavarva a hullámokat. Így tette ezt véleményem szerint legjobban sikerült munkájával, a Kevin Costner főszereplésével készült JFK-vel, melyben hihetetlenül következetesen mutatja be a Kennedy-elnök elleni merénylet mögött megbúvó lehetséges összeesküvés megfejtését, és az elnökgyilkosság társtetteseit.

Miben lehetett volna még jobb? Legnagyobb erénye egyben a hibája is. Bár a Kennedy-gyilkosságról készült hivatalos Warren-jelentés valóban ezer sebből vérzik, Stone nem tesz kísérletet arra, hogy ezeket a hibákat objektíven vizsgálja. Érezhetően megvolt a maga teóriája a gyilkosságról (mely egybeesett Jim Garrison, a film alapját képező könyv írójának elméletével), és ezt egy az egyben, kész tényként tálalva tárta elénk.

Kevin Costner, és Mr. X szerepében Donald Sutherland

Kevin Costner, és Mr. X szerepében Donald Sutherland Forrás: www.indiewire.com

A dolgok állása

Miért jó? Mert hatékonyan mutatja be egy politikus és egy újságíró közel kivitelezhetetlen és fenntarthatatlan barátságát Ben Affleck és Russel Crowe alakján át, és hűen ábrázolja azokat a döntési kényszereket, és áldozatvállalásokat, melyeket mind a két pályán meg kell hozni, hogy az ember sikeres lehessen, és mindezt egy tökéletesen fiktív, ám mozgalmas és fordulatokban gazdag történetbe ágyazza.

Miben lehetett volna még jobb? Politikus és újságíró barátsága, legalábbis a filmben ábrázolt formában véleményem szerint közel lehetetlen, amennyiben nem regnáló politikusról és kormánypárti újságíróról van szó. Furcsa ráadásul Ben Affleck karaktere, mintha kissé szerepidegen lenne a színész számára a képviselő megformálása, és filmbéli karakteréről sem igazán hisszük el, hogy képes szenvtelenül, és keményen végiglépdelni a hatalomhoz vezető úton. Russel Crowe jól hozza a kissé elhízott újságíró alakját, de érezhető, hogy túlságosan nagy megerőltetést nem jelentett számára a szerep.

A főszerkesztőt alakító Helen Mirren, és Russel Crowe

A főszerkesztőt alakító Helen Mirren, és Russel Crowe Forrás: www.fanpop.com

Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája

Miért jó? Mert Costa-Gavras 1969-es filmje afféle prototípusa a politikai thrillereknek, minden, amit pl. Oliver Stone, vagy Steven Spielberg filmjeiben látunk innen eredeztethető. Gavras szatírája ráadásul kiváló szimbolikával dolgozik, kezdve azzal, hogy nem ad nevet a szereplőknek, épp úgy személyteleníti karaktereit, ahogy arra a politika gépezete is képes.

Miben lehetett volna még jobb? Gavras tudatosan törekedett rá, hogy a filmnek afféle dokumentarista jelleget adjon, erre az operatőri munka és a fényképezés is rájátszik, és talán éppen emiatt mai szemmel kicsit nehezebben ránt be, de ha valaki időt ad neki, akkor a politikai filmek egyik alfájával szembesül majd.

Oliver Stone hivatkozási alapnak használta a Z-t, mikor a JFK-t forgatta

Oliver Stone hivatkozási alapnak használta a Z-t, mikor a JFK-t forgatta Forrás: pinterest.com

Amikor a farok csóválja

Miért jó? Mert szatíra lévén könnyít kicsit a politikai tétek elképesztő súlyán, kiforgatva azt minden kliséjéből. Az Albániával álháborúba keveredő, egy szexbotrányt maga mögött tudó elnök tanácsadójának szerepében Robert de Niro szenzációs, párosuk Dustin Hoffmannal a filmtörténet kevésbé emlegetett parádés duettje, pedig ők ketten viszik el hátukon a filmet.

Miben lehetett volna még jobb? Alighanem egyetlen egy dologban hibázott, hiába jelent meg a Monica Lewinsky-botrány évében, mégis rosszkor érkezett, talán ezért sincs akkora elismertsége a politikai filmek palettáján. Ha manapság jelenne meg, amikor a hatékony tömegtájékoztatásnak hála az emberek szeme bizonyos tekintetben jobban kinyílt, mint húsz évvel ezelőtt, talán nagyobb hatást ért volna el.

Robert de Niro és Dustin Hoffman kettőse viszi hátán a filmet

Robert de Niro és Dustin Hoffman kettőse viszi hátán a filmet Forrás: g.cz

Az elnök emberei

Miért jó? Ha Costa-Gavras filmjére fentebb azt írtam, hogy prototípus, akkor ugyanez elmondható Alan J. Pakula 1976-os filmjéről. A Carl Bernstein és Bob Woodward újságírók által feltárt Watergate-botrány után mindössze 4 évvel jelent meg a Nixon elnök lemondásához vezető krízis krónikája, ezáltal talán a leghitelesebb és a mai napig friss filmes forrása az amerikai történelem ezen epizódjának.

Miben lehetett volna még jobb? Pakula filmje olyannyira törekedett a szakmai hűségre, és az újságírók olykor nem túl izgalmas mindennapi munkájának bemutatására, hogy manapság ez a tempó sokak számára kevés lenne, a film pedig túlságosan lassú, bármennyire is törekvés volt Pakula részéről, hogy éppen ezzel tegye átélhetővé az újságírói munkát.

Az idén nyugdíjba vonuló Robert Redford egyik legemlékezetesebb szerepe

Az idén nyugdíjba vonuló Robert Redford egyik legemlékezetesebb szerepe Forrás: imdb.com

Nixon

Miért jó? Mert Oliver Stone rendezte, és mert Anthony Hopkins az egyik legjobb alakítását nyújtja, pedig volt neki belőle bőven. Ugyan fizikailag nem hasonlít túlságosan Nixonra, de ahogy megragadja a karakter saját drámáját, és amit kikerekít belőle, az felülírja a csekély külső hasonlóságot. Ahogy a JFK esetében, Stone itt is adott időt a történet kibontásának, hála pedig Nixon viszontagságos életének, és ellentmondásos kormányzásának, a film a több mint három órás időtartam alatt sem válik unalmassá.

Miben lehetett volna még jobb? Stone foglalkozik Nixon gyermekkorával, házasságával, tinédzseréveivel is, hogy egyensúlyt teremtsen a politikai és az életrajzi vonal közt, de Nixon esetében szerintem érdemes lett volna nagyobb hangsúlyt fektetni az előbbire, mert így is elég terjedelmes anyagról van szó, és megért volna Brezsnyev, vagy Mao Ce Tung, esetleg a vietnámi kivonulás többet néhány képsornál.

Az elnök és tanácsadói, James Woods, Anthony Hopkins, és J.T. Walsh

Az elnök és tanácsadói, James Woods, Anthony Hopkins, és J.T. Walsh Forrás: imdb.com

Tizenhárom nap – Az idegháború

Miért jó? Mert az amerikai történelem egy sokat emlegetett, mégis kevésszer feldolgozott időszakáról szól, mely egyébként az egész világra hatással lehetett volna, amennyiben a Kubai rakétaválság nem úgy alakul, ahogy alakult, ráadásul Roger Donaldson rendező kifejezetten jól találta el a castingot. Kevin Costner fiktív tanácsadói alakja is jó döntés, mert karaktere úgy hat, mintha az elnöki stáb afféle lelkiismerete lenne.

Miben lehetett volna még jobb? Számomra kicsit hiányzik a szovjet oldal bemutatása, ráadásul a Kennedy testvérek, különösen az elnök enyhén idealizálva vannak, holott kordokumentumokból tudjuk, hogy nekik is volt vaj a fülük mögött, itt mégis az igazság bajnokaként tűnnek fel.

Bruce Greenwood (középen) az egyik legjobb Kennedy-alakítást nyújtja

Bruce Greenwood (középen) az egyik legjobb Kennedy-alakítást nyújtja Forrás: netflixmovies.com

Frost/Nixon

Miért jó? Mert ezúttal a médiatörténet Európában relatíve ismeretlen epizódjával foglalkozik, egy lesajnált tévés és egy bukott elnök vitájával, előbbi a végleges és visszavonhatatlan befutást tűzve ki maga elé, míg másik politikai karrierjének újbóli beindítását. A film tehát egy kimondott párbaj, ahol a fegyvert a szavak jelentik, és ettől hihetetlenül izgalmas, ráadásul Frank Langella Nixon szerepében kiváló.

Miben lehetett volna még jobb? A forgatókönyv a dokumentarista jelleget keverte a játékfilmmével, de az arányok meglehetősen eltolódtak útközben, és egy idő után többet kapunk David Frost magánéletéből, mint az interjúból, mely megváltoztathat két teljes pályafutást. Az arányok következetes megtartása és végigvitele véleményem szerint javított volna a filmen.

Frank Langella-t Oscar-díjra jelölték alakításáért

Frank Langella-t Oscar-díjra jelölték alakításáért Forrás: aceshowbiz.com

Salvador

Miért jó? Mert a Narcos című sorozatig Közép- és Dél-Amerika ingatag politikai rendszereit, és az imperialista kormányok iránti határtalan gyűlöletét ez a film mutatta be az egyik legjobban. Oliver Stone egyik korai mozija James Woods alakításának, és a fojtogató polgárháborús légkör ábrázolásának köszönheti sikerét, ráadásul itt még a mellékszerelő, James Belushi is egészen kiváló.

Miben lehetett volna még jobb? Értem Stone törekvését, aki a filmmel egyidőben készítette legnagyobb sikert aratott moziját, A szakaszt is, és érezhetően az a fajta dokumentarista, és részletgazdag jelleg, mely a JFK-t és később a Nixont jellemezte, itt még csak csírájában van meg. Ha a Salvador 10 évvel később készül, ma vélhetően Stone egyik legtöbbet emlegetett filmje lehetne, így olykor még kicsit kapkodónak és kiforratlannak tűnik.

James Woods, Robert Boyle szerepében, aki a forgatókönyvért is felelős volt

James Woods, Robert Boyle szerepében, aki a forgatókönyvért is felelős volt Forrás: bluray.highdefdigest.com

Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni

Miért jó? Mert a kubai rakétaválságot követően két évvel, tehát a hidegháború legkeményebb éveiben volt képes hihetetlenül érzékeny, mégis hisztérikus tablót festeni a hidegháborús paranoia mibenlétéről, nem hiába szükségeltetett rögtön a film elején egy nyilatkozatban közzétenni, hogy a filmben ábrázolt események a valóságban nem történhetnének meg. Az élményt kétségkívül emelte Peter Sellers és George C. Scott alakítása, no és Stanley Kubrickot sem véletlenül jelölték érte Oscar-díjra.

Miben lehetett volna még jobb? Klasszikusról lévén szó nem mondanám, hogy lehetne bármiben is jobb, ami viszont tény, hogy Kubrick filmje előszőr képtelenül vicces, aztán szép lassan, jó szatíra módjára átlök minket némi nem várt feszültségbe, és szinte elhisszük azt, hogy amit látunk, az a logikátlan vezetői hozzáállás valóban megtörténhetne a valóságban. Ennél és témájánál fogva nem egy könnyen emészthető darab, és a mai generációk gyomrát vélhetően megfeküdné.

Peter Sellers mint mindig, most emlékezetes, ezúttal három különböző szerepben

Peter Sellers mint mindig, most emlékezetes, ezúttal három különböző szerepben Forrás: scrapsfromtheloft.com

Vélemény, hozzászólás?

Legutóbbi cikkeink a témában