A dallamos rockfúzió 40 éve – A Toto legjobbjai

Szerző Kovács Krisztián
Dátum 2018. december 4.

Becsült olvasási idő 6 perc

Mindig is úgy gondoltam, hogy az 1978 óta datálódó történetével idén már 40. születésnapját ünneplő Toto az egyik legjobb banda a Földön, és erre igyekeztem a címben is utalni, hisz az ő világuk egy olyan végtelenül komplex zenei struktúra, melyben elfér egymás mellett a klasszikus progresszív rock, a játékos jazz, a funky, a soul, a blues, a világzenei hatások, és persze még a heavy metalos felhangok is. Az igazi tragédia a pályájukon, hogy bár sokan szeretik őket, hihetetlen zeneiségük alighanem így sem kapta meg méltó helyét a rockzene nagykönyvében.

A Toto-t számtalan tagcsere, halálesetek, feloszlások és újjáalakulások sújtották hosszú pályafutásuk alatt, és talán legnagyobb átkuk, hogy sokan csak felületesen legyintenek rájuk, mondván, igen, ők játszották az Africát. Ez az a pont, amikor a legnagyobb sláger egyben a legnagyobb átokká, és egyfajta fékké válik, úgyhogy ez a kis összeállítás, mondhatjuk, két apropóból született; egyrészt, aki egy-két slágerrel azonosítja a bandát, és ezért nem mélyült el jobban a zenéjükben, most láthatja, mit hagyott ki, másrészt hátha toborzunk még néhány nézőt, hiszen a banda egy különleges műsorral jövő nyáron végre újra Magyarországra jön.

Íme tehát a Toto korszakai, és a korszakok kiemelkedő darabjai, melynek végigtekintése után alighanem mindenki elismeri, mennyire egységes, és ragadós dallamokkal teli életműről beszélünk.

Steve Lukather zenekarvezető (balra), és Joseph Williams énekes

Steve Lukather zenekarvezető (balra), és Joseph Williams énekes Forrás: pinterest.com

Kezdetek és világslágerek

A Toto-t hihetetlen tehetséggel bíró, fiatal sessionzenészek hozták össze, negyven évvel ezelőtt, 1978. október 10-én megjelent, a banda nevét viselő debütáló lemeze pedig azon túl, hogy hozott néhány kimagasló dallamos rockszerzeményt a jazz rock, az R&B, és a progresszív rock hatásait egybegyúrva, máris meghozta a Toto történetének és a korszak rockdiszkóinak egyik legnagyobb slágerét, a Hold The Linet. Ekkor állt fel a Toto eredeti tagsága Steve Lukather gitáros vezetésével, David Paich billentyűssel, David Hungate basszusgitárossal, és Bobby Kimball énekessel.

A tagság egy ideig még együtt maradt, és egy év múlva jött a Hydra című folytatás, ami elmozdult némileg a nyitódarab populárisabb megközelítésétől, és ez a kritikusok fanyalgásán is meglátszott. A soron következő hármas számú lemez, a Turn Back, címéből is adódóan egyfajta visszakanyarodás akart lenni az első lemez megszabta útra, ám a slágerek dacára sem tudott akkor igazán sikeres lenni. Ami viszont kritikai és közönségsiker tekintetében kimaradt a kettes és hármas lemeznél, azt a zenekar kamatostul kapta vissza az egyszerűen csak IV című soralbum esetében. Máig a banda legsikeresebb albumáról beszélünk, 5 kislemezdalt, és két listavezetőt fialt, köztük a Rosanna, és az Africa a kor legnagyobb slágerei közé emelkedett, és a megjelenését követő évben hat Grammy-díjat söpört be.

A tagcserék korszaka

A soron következő Isolation című albumra megromlott a viszony Kimball és a hangszeresek közt, ami a lemez előkészületi fázisában szakításhoz vezetett, így bár Kimballnek akadtak már rögzített éneksávjai, ezeket végül Fergie Frederikson énekelte fel végleges formájában. David Hungate helyett itt már a dobos, Jeff Porcaro testvére, Mike Porcaro kezelte a basszusgitárt, az albumot pedig sokan tartották egyfajta Journey-klónnak, ám így is hozott pár felejthetetlen dalt, mint amilyen a Stranger in Town, vagy az Angel Don’t Cry.

A Toto-nak ezt követően nem sikerült igazi állandó énekest találni, ami egyfelől megerőltetőnek tűnt, ám ne feledjük, hogy a bandában szinte mindenki kiváló énekhanggal büszkélkedhet, és ezt kamatoztatták is a korábbi lemezeken, így téve sokszínűvé az egyre bővülő életművet. Az 1986-os Fahrenheit lemezre aztán megérkezett a Star Wars legendás zenéjét szerző John Williams fia, Joseph Williams, aki talán a Toto valaha volt legjobb hangú énekese lett, de ekkor együttműködésük még csak két lemezre korlátozódott. Ebből inkább az 1988-as The Seventh One emelkedik ki, melyen olyan mai napig koncert- és közönségkedvenc dalok sorakoznak, mint a Pamela, a Stop Loving You, a Straight for the Heart, vagy a mostanság állandó koncertzárónak kikiáltott, már-már epikus, Home Of The Brave.

A progresszió felé

Williams távozásával a négy főre apadó banda a gitárost, Steve Lukathert tette meg énekesének, időközben pedig megtörtént az első tragédia, dobosuk, Jeff Porcaro egy hihetetlenül buta háztartási baleset áldozata lett. Ez a szomorú eset hozta magával a banda két leginkább szerteágazó, legmélyebb és legszebb lemezét, az 1992-es Kingdom of Desire-t, valamint az 1995-ös, már az új dobossal, Simon Philips-szel készült Tambut.

Előbbi ízig-vérig rocklemez, némi blues felütéssel, az egészen lágytól a kimondottan szilaj dallamokig, míg utóbbi végig egy hihetetlenül érzékeny, és furcsamód szomorkásan felemelő album. Utóbbiról koncertkedvenccé vált a nyitó Gift of Faith, valamint a Drag Him to the Roof, a The Road Goes On pedig Steve Lukather szólókoncertjein is rendre előkerül, arról nem beszélve, hogy a banda valaha írt legszebb balladája is itt található, I Will Remember címmel.

Újraegyesülés

Bobby Kimball a 90-es évek végén kibékült egykori zenésztársaival, és az 1999-es Mindfields című albumot már ismét vele a mikrofonnál készítették el. A Mindfields megintcsak egyedi állomása a banda pályafutásának, szerteágazó zenei kísérlet, ám talán valamelyest klasszikusabb hard rock megközelítésű lemez, mint elődei. Kimball-el ezt követően még két album készült, egy egészen egyedi cover-lemez, olyan világhírű dalok eredeti átdolgozásaival, mint a Living For The City, vagy a Could You Be Loved, ez volt a Through the Looking Glass 2002-ben.

2006-ben pedig az akkor már közel harminc éve létező banda, egy világkörüli turné, és egy átmeneti feloszlás előtt kiadta pályafutása egyik legjobb lemezét, a rendkívül érett és komplex zenét tartalmazó Falling in Betweent, mely egyöntetű kritikai- és közönségsikert aratott. A címadó dal keménysége, a Bottom of Your Soul törzsi dallamai és világzenei hatásai, a King Of The World jóleső slágeressége, a Simple Life, vagy a Spiritual Man kellemes lágysága, a No End in Sight progresszivitása, vagy a Taint Your World szilajsága olyan egyedi mixet hozott létre, mely akkor vélhetően Steve Lukather zenekarvezető számára is megfelelő búcsút jelenthetett volna a Toto névtől.

Vissza-visszatérés

A Toto-t mindössze néhány év tetszhalotti állapot után egy szomorú esemény hívta életre, a basszusgutáros Mark Porcaro-nál ALS-t diagnosztizáltak, emiatt Lukather vezetésevel összejöttek a zenésztársak, és a koncertek bevételét Porcaro javulására, és a hozzá hasonló betegségben szenvedők megsegítésére fordították. Szerencsére öröm az ürömben, hogy a kreatív energiák ismét parázslani kezdtek, így 2012-ben már egy újfent Magyarországra is elérő klasszikus Best of-műsorral járták a világot, egy évvel később pedig speciális programmal ünnepelték a banda 35. évét.

És ez még nem minden, hiszen 2015-ben megjelent a következő sorlemez, amire szinte már senki sem számított, utalva a klasszikus 1982-es slágergyűjteményre, egyszerűen csak XIV címre keresztelve. Visszatért John Williams, és a banda eredeti basszusgitárosa, David Hungate is, az olyan dalok pedig, mint a Burn, a Holy War, vagy a Running Out of Time méltóak tudtak lenni a banda hosszúra nyúlt életművéhez. A Toto 2015-ben Magyarországra is eljutott egy parádés koncerttel bemutatva az új lemezt, 2019-ben nyarán pedig immáron a 40. évfordulót ünnepelve köszönhetjük őket ismét a Papp László Sportarénában.

2019. június 27-én ismét Budapesten

2019. június 27-én ismét Budapesten Forrás: hammerworld.hu

 

Tetszett a cikk? Akkor olvasd el ezeket is, és nyomj egy LIKE-ot, hogy ne maradj le a legújabb írásokról!

40 év a tökéletesség földjén – A Rush-opuszok

A Tupírozott haj a Sunset Stripen – 10 meghatározó glam metal album

A királynő nyakékei – A 9 legjobb Queen-lemez

Címkék

Legutóbbi cikkeink a témában

Amikor a Type O Negative a csúcson volt

Tárlat Zene

2018. október 8.

Hömpölygő bánatmetal Brooklynból – A Type O Negative zenéje

A keményzenék világának borongós, de zseniális epizódja.

Tárlat Zene

2018. szeptember 4.

40 év a tökéletesség földjén – A Rush-opuszok

Szerteágazó, mégis egységes kanadai életmű a progresszív rock műfajában.

Tárlat Zene

2018. augusztus 28.

A királynő nyakékei – A 9 legjobb Queen-lemez

A brit legenda csúcsai, készülve a Bohém Rapszódia című filmre.

Facebook