A királynő nyakékei – A 9 legjobb Queen-lemez

// Szerző Kovács Krisztián
// Dátum 2018. augusztus 28.

// Kategória Tárlat

// Hozzászólás Nincs

// Címkék

(becsült olvasási idő: 6 perc)

Tekintve, hogy már csak valamivel több, mint 2 hónap van hátra a Freddie Mercury életének egy szakaszáról, illetve a Queen együttes pályafutásáról szóló, az előzetesek alapján remekbe szabottnak tűnő film premierjéig, úgy gondoltuk, nekünk is érdemes elővenni az egyik legnagyobb brit rocklegenda történetét, és végignézni, melyek szerintünk a végtelenül szerteágazó, de minden ízében egyedi karriertörténet csúcsalkotásai.

Abban egyetérthetünk, hogy Freddie Mercury, Brian May, John Deacon és Roger Taylor valami elképesztően egyedit alkotott a 70-es évek elejétől Mercury haláláig eltelt években, olyasmit, mely több generáció számára jelentette a belépőt a keményzenék kedvelőinek világába, és mely egyben utat mutatott zenészek és bandák számára a zenei kiteljesedés ösvényein. Ezúttal elővettük az életmű (számunkra) legjobb darabjait, és igyekszünk megválaszolni azt is, vajon melyek az adott lemezek legjobb dalai, így aki nem ismerné a legendát, reméljük, most közelebb csalogatjuk hozzá, aki pedig igen, abban kellemes nosztalgiát ébresztünk.

A Kind Of Magic (1986)

A lemez, melytől a Queen pályafutása új erőre kapott, és melyet lényegében az egy évvel korábbi, minden idők legjobb fellépésének minősített Live Aid szereplés hívott életre. A nyitó One Vision dal tulajdonképpen a Bob Geldof rendezte esemény himnusza is lehetne összefogásra és elfogadásra ösztönző szövegével, de ezen kívül is ikonikus dalok egész armadája hallható rajta. Emellett ez az utolsó lemez a csapat diszkográfiájában, melyet bemutató turné követett, és ennek kapcsán adta utolsó élő fellépését is a Queen a Kneebworth Parkban. Arról se feledkezzünk meg, hogy ez a körút juttatta el Freddie Mercury-t és társait a Vasfüggönyön túlra, melynek keretében csordultig megtöltötték a Népstadiont 1986 nyarán, és felcsendült a legendás Tavaszi szél vizet áraszt is.

Legjobb dalok: One Vision, Who Wants to Live Forever, Princes Of The Universe

A Day At The Races (1976)

Hihetetlenül eklektikus lemez, a kemény heavy metal daltól, a progresszív rockon át, egészen a gospelig rengeteg stílust magába olvaszt, mégis egységes egészet alkot. Érdekesség, hogy a maga korában a kritikusok meglehetősen mesterkéltnek, túlgondoltnak tartották, a különböző zenei ösvények felé tett kalandozásokat, és kísérleteket sem értékelték, melyben vélhetően nagy szerepe volt az egy évvel korábban megjelent A Night At The Operának, mely minden elvárást megváltoztatott, és magasabb szintre emelt a csapat körül. Az album úttörő egyébként a Queen-hangzás kialakításában is, ez a hangzáskép a korai albumok közül kétségkívül itt a leginkább letisztultabb.

Legjobb dalok: Tie Your Mother Down, Somebody to Love, White Man

News Of The World (1977)

Az együttes tagjai által másodikként hangszerelt album a diszkográfia két emblematikus slágerével nyit, a We Will Rock You egyszerű dallamaival, eget rengető alapjával, és gyilkos gitárszólójával, a We Are The Champions pedig sokat mondó szövegével egy egész nemzedék himnuszaivá váltak, és mind a mai napig a zenei popkultúra szerves részét képezik. A lemez egyébként az épp csúcsára érő punkmozgalom közepén jött ki, ennek apropóján a Sheer Heart Attack című dallal rögtön ki is gúnyolták a punk zene egyszerűségét. Többek közt az ehhez hasonló húzások miatt is elég vegyesen fogadták a kritikusok, de persze ahogy elődje esetében, úgy itt is az utókor kezdte igazán kiemelni az érdemeit.

Legjobb dalok: We Are The Champions, It’s Late, My Melancholy Blues

The Miracle (1989)

A már Freddie Mercury titkolt betegsége alatt készült lemez igazi csapatmunka, minden egyes dalban minden zenész közreműködik, éppen ezért nincsenek is külön dalszerzők feltüntetve a bookleten. Újabb eklektikus lemez a jóval egységesebb és rockosabb A Kind Of Magic után, néhány meglehetősen szürkére sikerült dallal körítve. Ami mégis kiemeli, az a többi szerzemény, melyek viszont olyan méregerősek, hogy nehéz is eldönteni, vajon ez, vagy az Innuendo az erősebb lemez-e a még Freddie életében megjelentek közül. Európában kimagasló fogadtatásra lelt a korong, bár a kritikák vegyesek voltak róla, és a legtöbben inkább Mercury feltételezett betegségéről beszéltek.

Legjobb dalok: I Want It All, Scandal, Breakthru

The Game (1980)

Az 1980-as album némelyest eltávolodást jelentett a korábbi albumoktól, mely leginkább a dalok keletkezésének munkamódszerében mutatkozott meg. A zenekar tagjai mindig is szerettek elbíbelődni a témákkal, hosszadalmasan, részletekbe menően kidolgozni a dallamokat, a hangzást, a szövegeket, ám ezúttal Reinhold Mack producernek hála minden sokkal gyorsabban ment, mint korábban valaha, így pedig egy korábban elképzelhetetlenül visszafogott album született a boszorkánykonyhában. A lemez sokszínűségébe belefért a funky és az R&B hangzás is, közeledve az épp aktuális trendekhez, aminek hála igen jelentős kereskedelmi sikert tudhatott a magáénak.

Legjobb dalok: Another One Bites The Dust, Crazy Little Thing Called Love, Dragon Attack

Jazz (1978)

A Jazz a zenekar korai albumaihoz képest talán egységesebb, főleg hangzásvilágában, ám ennek ellenére igencsak változatos. Bár az együttes több emblematikus dala is felkerült a korongra, a kritikusok mégis ütötték-vágták, ahogy csak tudták, egy Rolling Stone-kritika egyenesen odáig ment, hogy fasisztának nevezte a bandát, a lemezt pedig hallgathatatlannak, manírosnak, és abszurdnak titulálta. Talán ez is közrejátszott abban, hogy az eladási mutatókban a várták gyengébben szerepelt, és az első egy évben „csak” 2 millió példányban kelt el világszerte, ugyanakkor jó útmutató a Queen munkásságának játékosságához, és önfeledtségéhez, rajta azzal a dallal, melyet egy zenei közvéleménykutatás a valaha volt legvidámabb dalnak szavazott meg.

Legjobb dalok: Fat Bottomed Girls, Don’t Stop Me Now, Bicycle Race

Innuendo (1991)

Az utolsó, még Mercury életében kiadott lemez, mely már jóval kedvezőbb kritikákat kapott, mint az eggyel korábbi The Miracle. A korong visszatérést jelentett a 70-es évekbeli, aprólékosan kidolgozott Queen-témák korszakához, jól jelzi ezt pl. a rendkívül baljós hangulatú nyitó és címadó dal is, mégis érezhető egyfajta fúzió a kezdőkorszak, illetve a 80-as évek szintetizátorral átfűtött lemezei közt. Az Innuendo szövegvilága talán az egyik legegységesebb a teljes diszkográfiát nézve, nagy részük önéletrajzi ihletésű, átszőve a nagyvilág éppen aktuális történéseivel, a kritika pedig, főleg Mercury halála után már úgy hivatkozott rá, mint egy sokrétű és nagyszerű pályafutás méltó lezárására.

Legjobb dalok: Innuendo, These Are the Days of Our Lives, The Show Must Go On

The Works (1984)

1982-ben a Queen kihozta talán leggyengébb soralbumát (mely annyira nem gyenge, mint amennyire leszedtek róla a keresztvizet), a Hot Space-t, és ezúttal a reakcióknak hála a következő lemez esetében újra rockosabb vizekre eveztek. Ennek eredménye a rendkívül egységes, és kimondottan gitárorientált, The Works lemez, mely koncertdalok egész armadáját hozta magával. Ezt a korabeli kritika is kiemelte, tovább hozzátette azt is, hogy mondanivalóban a Queen a 70-es évek eleje óta nem beszélt ennyire komoly dolgokról, és ez a keményebb zeneiséggel együtt mennyire kiváló összképet alkotott. A The Works lendülete egyenes utat mutatott a Live Aid sikerhez is.

Legjobb dalok: Hammer To Fall, Tear It Up, Is This The World We Created

A Night At The Opera (1975)

Az utókor szerint egyértelműen a zenekar csúcsalkotása, olyan, mint a Pink Floyd esetében a The Dark Side Of The Moon. Mind stílusában, mind hangszerelésében, mint szövegeiben hihetetlenül szerteágazó, komplex, már-már progresszív benyomást keltő lemez, hihetetlenül emlékezetes dallamokkal, no és az életmű legfontosabb és egyik legjobb dalával. A lemez szinte minden létező listán szerepel, mely akár tematikusan, akár globálisan a XX. századi könnyűzene legemlékezetesebb albumait gyűjti csokorba, és nem hiába kapta a hamarosan mozikba kerülő film is innen a címét. Ez a lemez minden egyes hangjával önmagában definiálja a Queen együttest és annak halhatatlan zenéjét.

Legjobb dalok: Bohemian Rhapsody, ’39, Love Of My Life

Összességében kijelenthető, hogy bár a korabeli kritika olykor elég mostohán bánt a Queen zenéjével, zenészek egész armadája üdvözli őket legfőbb hatásukként, legyen szó a zenei komplexitásról, a színpadi technikáról, a színpadi jelenlétről, a közönséggel való bánásmódról. Freddie Mercury is megfogalmazta egyszer, hogy ő nem olyan, mint John Lennon, aki minden egyes dalszövegével tanítani akart, elmondani valamit. Freddie és a Queen csak zenélni akart, semmi mást, és a zenéjével örömet szerezni. Két dolgot pedig bizton kijelenthetek velük kapcsolatban, és bárki is száll vitába velem, nem tud megingatni ebbéli hitemben. Egyrészt előtte és utána is kevés olyan banda akadt, mely olyan játékosan mert bánni a különböző zenei hatásokkal, mint a Queen, és zenéjük halhatatlanságát valahol ez is biztosítja, másrészt szentül hiszem, hogy Freddie Mercurynál nagyobb rockénekes nem született, és alighanem soha nem is fog.

 

Tetszett a cikk? Akkor olvasd el ezeket is, és nyomj egy LIKE-ot, hogy ne maradj le a legújabb írásokról!

Pink Floyd heavy metal-kötésben – 30 éves az Operation: Mindcrime

10 tökös rockalbum a 80-as évekből

Progresszor professzorok – A Pink Floyd legjava

Vélemény, hozzászólás?

Legutóbbi cikkeink a témában