A milicista magyar fotográfusa – Robert Capa művészete

Szerző Kovács Krisztián
Dátum 2018. október 19.

(becsült olvasási idő: 7 perc)

Október 22-én lesz a 105. évfordulója annak, hogy Budapesten, Friedman Endre néven megszületett a XX. század egyik legtöbbet emlegetett, leghíresebb, már-már legendás fotósa és haditudósítója, akinek fotóiból álló tárlatok a mai napig ezreket vonzanak a világ különböző gelériáiba, és akit a szakma is egyetértően dicsér és magasztal, bár halála óta is több, mint hatvan év telt már el. A XX. század viszontagságos első évtizedeiben kevesen mondhatták el magukról, hogy olyan lényegbevágóan és naturálisan voltak képesek elkapni a pillanatot, mint ő. Természetesen Robert Capa-ról van szó.

Nem hinném, hogy akad kultúrát szerető magyar ember, aki ne hallotta volna a nevét, de kérdés, vajon mégis, mely tényezők szükségeltettek hozzá, hogy Capa olyan kultikus alakjává váljon a XX. századi művészettörténetnek és fotósok egész generációja tekintse fő inspirációs forrásának. Talán hedonista életvitele, kalandor magatartása, művészi egyszerűsége és zsenialitása, korai halála, világhírű barátai, vagy egyszerűen csak az ars poeticájaként emlegetett elhíresült mondat vezetett népszerűségéhez? Egy biztos, Capa úgy élt, ahogy beszélt róla, vagyis: „Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel.”

Capa a patraszállás napján

Capa a patraszállás napján Forrás: vanityfair.com

Élete

Friedmann viszonylag korán megsejtette, hogy zsidó származása miatt nem igazán lesz maradása Magyarországon. Miután elvégezte a Madách Imre Gimnáziumot, rövid ideig élt Bécsben, Prágában és Berlinben is, újságírást tanult a Német Politikai Főiskolán, de származása akadályozta a folytatásban, így fel kellett függesztenie tanulmányait, és rövid időre visszatért ugyan Magyarországra, ám szinte rögtön utána Párizsba emigrált.

Már a berlini iskolai időszak alatt megkedvelte a fotózást, de csak a francia fővárosban érezte úgy, hogy ebből akár meg is élhetne, miután pedig akadt néhány visszamaradt szakmai kapcsolata, így 1934-ben a VU magazintól meg is kapta első megbízatását. Miután a kezdet nehéznek bizonyult, és Friedmann csak épphogy meg tudott élni vadonatúj hivatásából, eltöprengett, mi szükségeltetne ahhoz, hogy felfigyeljenek rá. Egyszerű döntést hozott, felvett egy jó hangzó, könnyen kiejthető, kellően angolszásznak tűnő nevet, így lett belőle Robert Capa, akihez a folyamatosan kimagasló munka hatására özönleni kezdtek a megbízások.

Az elkövetkező évek a háborús tudósításokról, barátságokról és szerelmekből szóltak. A tragikusan fiatalon, mindössze 26 évesen elhunyt német származású Gerda Taróval egy párt alkottak, mikor a nő a spanyol polgárháborúban egy balszerencsés balesetben életét vesztette. A harcokról történt tudósítások közepette ismerkedett össze a már életében legendává váló Ernest Hemingway-jel, majd párizsi tartózkodása alatt a XX. század egyik legnagyobb festőjével Pablo Picasso-val, később, immáron az Egyesült Államokba emigrálva pedig Hollywood aranykorának egyik csúcsrendezőjét, John Hustont, az akkoriban már Pulitzer-díjas írót, John Steinbecket, vagy Billy Wildert is barátjának mondhatta.

Élete nagy szerelmével, Ingrid Bergmannal is ekkor ismerkedett meg, nagyjából két évig alkottak egy párt.

Párizs felszabadításakor

Párizs felszabadításakor Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu

Mindeközben Capa a háborús hadszínterek leghíresebb fotósává vált. Spanyolországon kívül megjárta a japán-kínai és az arab-izraeli háborút, tudósított Párizs felszabadításáról, és az azt megelőző Omaha Beachen történt partraszállásról, ahol ő volt az egyetlen jelenlévő fotográfus a véráztatta harcmezőn. 1954-ben Indokínában tartózkodott a Life magazin megbízásából, és a francia gyarmati harcokról tudósított. Capa, ha folyton engedelmeskedik a parancsoknak és betart minden szabályt, talán ma is élne, és az is biztos, hogy nem emlékeznénk meg róla minden idők egyik legvakmerőbb fotósaként, de ő nem ebbe a típusba tartozott. Halála napján sem hallgatott az alakulata parancsnokára, aki tiltotta tőle, hogy jobb pozíciót keressen fotói elkészítéséhez.

Capa pár perccel később, dokumentáltan 1954. május 25-én, délután 3 óra előtt 5 perccel taposóaknára lépett, mely azonnal megölte. Talán az élet és a sors törvényszerűsége, hogy Capa úgy halt meg, ahogy élt. Vakmerően, dacolva a veszéllyel.

Művészete

Ha valaki tudatosan beleássa magát Capa közel 70 ezer kópiát kitevő, fennmaradt életművébe, melynek gondozása öccse, a szintén fotósnak állt Cornell Capa által létrehozott New York-i International Center of Photography alapítvány munkája, hamar rájön, hogy a katonák, akik az objektíve előtt álltak, ültek, feküdtek, akár sebesülten, akár fájdalmak közepette sokszor néztek helyzetükhöz képest egészen groteszk módon barátságosan, olykor mosolyogva a kamerába.

Bajtársak közt, bal szélen Robert Capa, jobb oldalt Ernest Hemingway

Bajtársak közt, bal szélen Robert Capa, jobb oldalt Ernest Hemingway Forrás: pinterest.com

Egy anekdota szerint Capa mindig hordott magánál néhány bankjegyet, cukorkát, cigarettát, bármit, amivel meg tudta kínálni fotója alanyát, mintegy köszönetképpen a modellállásért, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy Capa ezt abszolút tudatosan, de nem kizárólag ezért csinálta. Abban a pillanatban, amikor a katonák a háború borzalmai közt elmosolyodtak, mosolyukon keresztül Capa elkaphatott valami végtelenül emberi vonást a múltjukból, egy pillanatnyi őszinte önfeledtséget.

Számtalan korabeli számoló szól arról is, hogy Capát a többi, harcoló katona nem fotósnak, hanem bajtársnak, és ugyanúgy katonának tekintette, ez pedig ismét csak saját ars poeticájából fakad. Capa ott volt az első vonalban, az ő feje mellett ugyanúgy elsüvítettek a lövedékek, szerencsétlen halála is bizonyítja, hogy a veszély folyamatosan leselkedett rá, akárcsak a többiekre. Capa nem „a” fotós volt, hanem „egy” a harcoló, olykor arctalan tömegből.

És képei éppen ezért ennyire élők és lélegzők, és éppen ezért nem érzünk rajtuk mesterkéltséget, erőltetettséget, mert Capa nem törekedett rá, hogy a fotói túlmutassanak rajta, egyszerűen csak el akarta kapni az adott pillanatot, és éppen ettől vált időtállóvá. Mert a pillanat mindig többet adott, mint bármely erőltetett törekvés. A képek reálisak, nem túlzók, a maga végtelen és keserű valójában mutatják be a háborúban részt vevők mindennapjait, és ez itt a fontos. Capa sosem a háborút fotózta, hanem azokat, akik részt vettek a háborúban.

Pablo Picasso-val a tengerparton

Pablo Picasso-val a tengerparton Forrás: exploregram.com

Öröksége

Capa hatalmas fotótárlata mára javarészt feldolgozottnak számít, persze ilyen-olyan balesetek miatt bizonyos képei már életében elvesztek, ebből legfájóbb egyértelműen az előhívás során történt problémák miatt szinte teljes egészében megsemmisült Omaha Beachen fotózott, több mint 100 képkockát tartalmazó 6 tekercs film, melyből alig pár darab maradt csak fent, de életműve akkora, hogy így is pontosan tudjuk, merre járt, és mit látott rövid élete során.

Hagyatékát ma is 2008-ban elhunyt öccse által életre hívott alapítvány gondozza New Yorkban, és a mai napig igény mutatkozik fotóinak vándorkiállításaira, így általában néhány évente Magyarországon is megfordulnak leghíresebb képei, én pedig csak tanácsolni tudom, hogyha még nem tettétek meg, járjátok végig ezeket a tárlatokat. Akit egy kicsit is érdekel a fotóművészet, neki egyenesen kötelező, aki a történelem iránt érdeklődik, neki szintén, mindenki másnak, aki látni akarja egy viszontagságos kor vonásait, erősen ajánlott.

Életéről számtalan mű született, fotókönyvek, dokumentarista művek, alakját regények említik, és szinte minden korabeli, híres barátja megemlékezett róla emlékirataiban akár csak néhány szó erejéig is. Nem hiába, hiszen Capa tudott valamit, amit csak kevesen, és amit leginkább az ő hatására kezdtek alkalmazni a XX. századi fotográfiákban. Capát mindig az ember érdekelte, fotói olyan általános, globális és emberi kérdéseket mutatnak be, melyek hatásait szerencsés esetben soha életünkben nem kell a saját bőrünkön megtapasztalnunk.

Mert Capa valóban elég közel volt, nem kellett aggódnia, hogy a képei életlenek lesznek.

Robert Capa válogatott fotóiból

Robert Capa válogatott fotóiból www.magnumphotos.com

Robert Capa válogatott fotóiból

Robert Capa válogatott fotóiból www.magnumphotos.com

Robert Capa válogatott fotóiból

Robert Capa válogatott fotóiból www.magnumphotos.com

Robert Capa válogatott fotóiból

Robert Capa válogatott fotóiból www.magnumphotos.com

Robert Capa válogatott fotóiból

Robert Capa válogatott fotóiból www.magnumphotos.com

Robert Capa válogatott fotóiból

Robert Capa válogatott fotóiból www.magnumphotos.com

Robert Capa válogatott fotóiból

Robert Capa válogatott fotóiból www.magnumphotos.com

Robert Capa válogatott fotóiból

Robert Capa válogatott fotóiból www.magnumphotos.com

Robert Capa válogatott fotóiból

Robert Capa válogatott fotóiból www.magnumphotos.com

Robert Capa válogatott fotóiból

Robert Capa válogatott fotóiból www.magnumphotos.com

Robert Capa válogatott fotóiból

Robert Capa válogatott fotóiból www.magnumphotos.com

 

Tetszett a cikk? Akkor olvasd el ezeket is, és nyomj egy LIKE-ot, hogy ne maradj le a legújabb írásokról!

Világháború indukálta groteszk expresszionizmus – Otto Dix művészete

Háborúk emlékművei – Látogatás a USS Intrepid repülőgép-hordozón

A noir, mint festészeti stílus – Edward Hopper művészete

Címkék

Legutóbbi cikkeink a témában