A szürrealisták komisz királya – Salvador Dali művészete

Szerző Kovács Krisztián
Dátum 2018. november 23.

Becsült olvasási idő 5 perc

Nem sok művészről mondhatjuk el, hogy önmagában megtestesít egy korszakot, és még inkább egy önálló stílust. Hogy a saját maga által kitalált, és felvirágoztatott szürrealizmus alfa és omega pontja is egyben, hogy a popkultúra egyik legtöbbet emlegetett festőművésze, és művésze, és hogy olyasvalaki, aki még közel húsz évvel a halála után is úgy fricskázza a társadalmat műveivel, ahogy tette az élete teljében. Ő a zseniális spanyol-katalán festő, Salvador Dalí.

Első találkozásom Dalí művészetével még az általános iskolára tehető. A korabeli Marvel-képregények rajongójaként imádtam mindent, ami tobzódott a színekben, így amikor meglehetősen egyedi látásmódjáról és hozzáállásáról híres rajztanárunk mutatott nekünk néhány képet, világosan emlékszem a jóleső meglepettségre, amit éreztem, mikor a szemem elő került egy festmény, rajta napon olvadó tükörtojás látszatát keltő órákkal. Ez volt Dalí talán leghíresebb műve, az 1931-es Az emlékezet állandósága, melyből rögtön tudtam, hogy itt valami érdekesre akadtam. Azt még nem sejtettem, hogy az az érdekes sokkal inkább furcsán, már-már bizarr módon érdekes.

Dalí és az önarckép

Dalí és az önarckép Forrás: www.tumblr.com

Miért olyan jelentőségteljes Dalí, az ember?

Korábban megvizsgáltuk már Ernest Hemingway mítoszát, és azt a mechanizmust, mely közel 60 évvel a halála után is a popkultúra napirendjé tartja alakját, és ha azt mítosznak neveztük, akkor a Salvador Dalí alakja körül kialakult rajongást nyugodtan nevezhetjük egyfajta kultusznak. Amíg azonban Hemingway-nél jobbára az utókor, addig Dalínál saját maga járult hozzá e kultusz kialakulásához.

Dalí rendkívül sokrétű személyiség volt, bár jobbára festőművészként emlegetjük, még legalább féltucat művészeti ágat felsorolhatnánk, melyben kipróbálta magát, és melyre befolyást tettek elképzelései, és egyéni látásmódja. Dalí szerencséjére a művészetben rendkívül gazdag és sokszínű XX. század közepén élte fénykorát, így aztán olyan legendás alakokkal ismerkedett össze, vagy kötött barátságot, mint az egyik legjobb spanyol költőnek tartott Federico Garcia Lorca, Pablo Picasso, Luis Bunuel, Alfred Hitchcock, vagy épp Walt Disney.

Fontos leszögeznünk, hogy míg sok művészt hidegen hagy, hogy mit gondolnak róla, Dalí mindvégig hitt saját zsenialitásában, és abban, hogy ezt a kortársaknak fel kell ismerniük, és el kell fogadniuk. És ha már így alakult, nem volt rest könyörtelenül pénzre váltani saját meggyőződését, így eshetett meg az is, hogy ő maga tervezte meg a Chupa Chups nyalóka logóját, vagy épp az 1969-es Eurovíziós Dalfesztivál emblémáját is, John Lennon feleségétől, Yoko Onotól pedig egyszer 10.000 dollárt akart kérni bajuszának egyetlen szőrszáláért.

New Yorkban a 30-as években

New Yorkban a 30-as években Forrás: www.wikipedia.com

A hivatásos provokátor, és a művész

Ezek a némileg ellentmondást keltő tettek eltörpülnek amellett, hányféleképpen igyekezett provokálni a társadalmi konvenciókba megfásult nézőközönségét. Nem esett nehezére a dolog, noha provokációi sosem nélkülözték a logikát, nem céltalanul igyekezett bizarr ingereket kelteni, azok minden esetben szürrealista beállítottságából fakadó tudatos döntésből születtek.

Dalí egész életében arra törekedett, hogy álmait, és drog vagy alkohol okozta hallucinációit megfelelően formába tudja önteni. Más művész esetében azt mondhatnánk, hogy ez tudatos menekvés volt a valóság és önnön problémái elől, Dalínál azonban sokkal inkább eszköz, egyfajta vászon, melyre vízióit rávetíthette, és míg más szabadult volna ezektől a gondolatoktól, ő direkt módon lubickolt bennük, és mintha várta is volna őket.

A nagy provokátor ráadásul érzékeny témát választott, egy zárkózottabb korban ábrázolásai az erotika és a szex, a halál és a rothadás témaköreit járták körbe, mely alaposan elütött mindentől, melyet az akkori képzőművészet kedvelő ismert és szeretett, ugyanakkor nem járt úgy, mint pl. Németországban Otto Dix, akinek nyilvánvaló üzenetet hordozó képeit csak zárt tárlatokon volt mersze mutogatni a művészetpártoló múzeumoknak. Dalí szürrealizmusa azonban megengedett egy olyan összetett és rejtett szimbolikát, melybe minden érdeklődő azt láthatott bele, amit akart, egyértelmű műmagyarázat nélkül.

Walt Disney-vel megbeszélésen

Walt Disney-vel megbeszélésen Forrás: portaldocurta.wordpress.com

A technikai virtuóz

Erre pedig nagyon egyszerűen azért volt lehetősége, mert művészet terén igazi technikai virtuóznak számított. A klasszikus és a reneszánsz művészetben gyökerező látásmódja társulva a hiperrealizmus és a szimbolizmus értékeivel egészen egyedi stílust alkotott, Dalínak pedig nem csak látásmódja, de tehetsége is megvolt hozzá, hogy mindennek működőképes formát adjon.

Provokatív, mindenhonnan kitűnni és kilógni vágyó személyisége, bizalma saját tehetségében a festményein is megjelent, és éppen az ábrázolások esetlegesnek tűnő volta miatt jóval nagyobb szabadságot adott a befogadó közeg fantáziájának, mint a korábbi művészek. Dalí, ahogy egyszer fogalmazott: „Én magam vagyok a szürrelizmus”, és nem tévedett, a stílus fellobbanása és betetőzése is az ő nevéhez fűződik.

Ugyanakkor Dalí életművének megértéséhez okvetlenül érdemes ismerni annak életútját, ha mégsem akarjuk saját fantáziánkra bízni az egyes alkotások miértjének kifürkészését. A festményeken ugyanis minden megjelenik, Dalí különös viszonya anyjához, vonzódása az androgün személyiségekhez, a haláltól való félelem, a halhatatlanság megteremtése, és az élet már-már hedonista örömei.

Afred Hitchcock és Dalí egyeztet

Afred Hitchcock és Dalí egyeztet Forrás: www.history.com

Dalí öröksége

Dalí egész életét exkluzív társaságban, csillogás és pompa közepette, a sajtó árgus szemeitől kísérve töltötte, így bár akkoriban még nem létezett ez az ellentmondásos fogalom, bátran nevezhetjük az első celebek egyikének. És hiába telt ez az élet lényegében a nyilvánosság előtt, provokatív egyénisége mégis egyfajta misztikus alakot csinált belőle, akinél senki sem tudhatta, mi jár éppen a fejében, vagy mi lesz a következő cselekedete.

Örökségét nagyjából 1500 festmény, vagy grafika, számos – többek közt Walt Disney számára – készített rajzfilm, közel három tucat könyv, és megannyi könyvillusztráció képezi, sőt, a chilei író, Alejandro Jodorowsky Dalít képzelte el soha meg nem valósult filmadaptációjához, Frank Herbert sci-fi író Dűne című kultikus regényének egyik főszerepében is.

Művészete olyan hírességeket inspirált, mint Jorge Luis Borges, Gabriel Garcia Marquez, vagy Mario Vargas Llosa, kimondva, vagy kimondatlanul a mágikus realizmus kialakulására is nagy hatást gyakorolt a művészete. Dalí egy jelenség volt, akit számtalanszor próbáltak utánozni, sikertelenül. Nem hiába. Az ő számára a siker és a csillogás nem eredmény volt, hanem eszköz, ahhoz hogy bizonyítsa saját maga és a világ számára, milyen hatalmas művész, és szolgálja élete egyik nagy törekvését: a halhatatlanná válást.

És akkor íme egy kis galéria Dalí legjobb festményeiből:

Elefántok

Elefántok Forrás: pinterest.com

A polgárháború előérzete

A polgárháború előérzete Forrás: pinterest.com

Amerika felfedezése

Amerika felfedezése Forrás: pinterest.com

Port Lligat-i Madonna

Port Lligat-i Madonna Forrás: pinterest.com

Az égő zsiráf

Az égő zsiráf Forrás: pinterest.com

A szférák Galateája

A szférák Galateája Forrás: pinterest.com

A nagy maszturbátor

A nagy maszturbátor Forrás: pinterest.com

Szent Antal megkísértése

Szent Antal megkísértése Forrás: pinterest.com

Narcissus átváltozása

Narcissus átváltozása Forrás: pinterest.com

Az emlékezet állandósága

Az emlékezet állandósága Forrás: pinterest.com

Geopoliticus Child Watching the Birth of the New Man

Geopoliticus Child Watching the Birth of the New Man Forrás: pinterest.com

Leda Atomica

Leda Atomica Forrás: pinterest.com

 

Tetszett a cikk? Akkor olvasd el ezeket is, és nyomj egy LIKE-ot, hogy ne maradj le a legújabb írásokról!

A milicista magyar fotográfusa – Robert Capa művészete

A noir, mint festészeti stílus – Edward Hopper művészete

Világvége makett – Lori Nix és az ő különleges diorámái

Címkék

Legutóbbi cikkeink a témában

Steve Lukather zenekarvezető (balra), és Joseph Williams énekes

Tárlat Zene

2018. december 4.

A dallamos rockfúzió 40 éve – A Toto legjobbjai

Egy fülbeszámóan ragadós világ a világslágereken túlról.

Ne várd a csodát!

Film, mozi Tárlat

2018. november 30.

Filléres fantasztikum – 7 zseniális kis költségvetésű sci-fi

Az Avatar filmes reciprokai, avagy kis pénzből kimagaslót.

Jean Henri Gaston Giraud (1938-2012)

Képregény Tárlat

2018. november 26.

A francia képregénybirodalom császára – 80 éve született Moebius

Sokoldalú zseni, aki kizárólag a legendás Hergé-vel említhető egy lapon.

Facebook