A VHS-korszak 10 kultikus filmes csodája

// Szerző Kovács Krisztián
// Dátum 2018. szeptember 10.

// Kategória Tárlat

// Hozzászólás Nincs

// Címkék

(becsült olvasási idő: 5 perc)

A mai fiataloknak talán nehéz elképzelni, hogy volt idő, mikor a legújabb filmek nem egyetlen kattintásra voltak tőlünk. Aki velem együtt a 80-as, 90-es években volt gyerek, vagy tinédzser, nyilvánvalón pontosan emlékszik arra a felfokozott várakozásra, mikor a videótéka pultosa végre felelni tudott az unalomig koptatott kérdésekre, mikor jön végre ez, meg az, meg amaz a film. Akkor aztán megindult a harc az előjegyzésekért, és bizony előfordult, hogy mire rád került a sor, a sok lejátszás annyira elnyűtte már a kazetta szalagját, hogy a kép nézhetetlenné vált.

Emlékszem, a videótéka, ahova gyerekként jártam egy panelház egyik garázsában lett kialakítva, ahol a két falon, illetve a középen lévő polcokon sok tudatszámra sorakoztak a kazettatokok. Egy napra egy film 200 Ft-ba került, és akkor még nem figyeltek arra, hogy elmúltál-e 18 éves, ahhoz, hogy kikölcsönözhesd a legújabb thriller, vagy horror remekeket. Emlékszem, mely filmeket vártuk nyálcsorgatva a haverokkal, köztük volt a Ház a Kísértet-hegyen, a Háborgó mélység, a Jurassic Park 3, vagy épp a Star Wars előzménytrilógia első része, a Baljós árnyak.

Alighanem sokunk otthonában nézett ki így a TV alatti polc

Alighanem sokunk otthonában nézett ki így a TV alatti polc Forrás: redbubble.com

Ami nálunk a 90-es évek, az az Egyesült Államokban az 1980-as éveket jelentette, mely évtized hivatalosan is megkapta a VHS-korszak elnevezést, és ennek a korszaknak bizony megvoltak a maguk legendás és sokat keresett, hihetetlen népszerűségre szert tett filmjei, melyek kultikus státuszukat nem a mozivásznon, sokkal inkább a kazetták szalagjain érték el. Arra gondoltam, jó móka lenne végignézni egy listát, melyek is ezek az olykor kétes minőségű, de kétségkívül nosztalgikus remekek, úgyhogy íme.

Az utolsó csillagharcos

Aktuálisak vagyunk, hiszen az eredetileg 1984-ben Nick Castle által rendezett mozinak hamarosan elkészül a rebootja. Alex Rogan története, egy életét kitaszítottként élő fiú felemelkedése is egyben, amint egyik pillanatról a másikra kedvenc videójátékának főszereplőjévé válik. A film egyenes reakciója volt a 80-as években aranykorát élő árkádjátékok divatjának, mint amilyeneket az Atari dobott piacra annak idején, és a film hatására egyébként a játékkedv általános fokozódását is meg lehetett figyelni. Nem véletlen egyébként a párhuzam, a Ready Player One írója, Ernest Cline második regénye kiindulási pontjához hasonló alapszituációt választott többek közt ennek a filmnek a hatására.

Az utolsó csillagharcos

Az utolsó csillagharcos Forrás: cineblog.it

Szörnyecskék

Gyerekszemmel számomra kifejezetten rémisztően hatott az apró, tündéri plüssfigurák vérengző szörnyekké alakulása, szabályosan drukkoltam, és izgultam, hogy ne etessék meg őket, mert már nyolcévesen is tudtam, hogy akkor itt bizony csúnyán elszabadul a pokol. Gizmo és a többiek horror-vígjátékba hajló kalandjának újkori feldolgozása egyébként ismét napirenden van, az eredeti minőségéről pedig sokat elmond, hogy a forgatókönyvet az a Chris Columbus írta, akinek ezt követően az első két Reszkessetek, betörők epizódot, a Mrs. Doutbtfire-t, vagy az első két Harry Potter filmet köszönhetjük.

Szörnyecskék

Szörnyecskék Forrás: screenrant.com

Kedves ellenségem

Egy vérbeli sci-fi rajongónak ez igazi kultfilm, az ismeretlen bolygóra lezuhanó, két szembenálló fajt képviselő lény, az ember, és a drakóni története, akik a zord körülmények közt kénytelenek összefogni. Dennis Quaid, és a felismerhetetlenné maszkírozott Louis Gossett Jr. kiváló párost alkotnak, a film pedig a felszín alatt a társas együttélés, és elfogadás számtalan problémáját boncolgatja, manapság sajnos méltatlanul elfeledett darab. A film alapját állítólag egyébként egy soha el nem készült Alkonyzóna epizód ötlete adta, ez a legenda pedig alighanem megáll a lábán, mert stílusában is mutat hasonlóságot Rod Serling legendás sorozatával.

Kedves ellenségem

Kedves ellenségem Forrás: sciencefiction.com

Poltergeist – Kopogó szellem

A Steven Spielberg forgatókönyvéből az egyik legnépszerűbb horrorrendező, Tobe Hooper által dirigált film a 80-as évek egyik legfélelmetesebb mozija volt, legalább olyan kaliberű alkotás, mint manapság a Démonok közt széria, de jóval zsigeribb, köszönhetően annak is, hogy itt nem kizárólag a rémisztgetésen van a hangsúly, hanem azon, vajon ilyen hátborzongató jelenségek közt miként tud együtt maradni és összetartani a család. Kritikusok szerint egyébként a film kohézióját éppen az alkotók kiválóan működő párosa adja, Spielberg hozta a család hátterének ábrázolását, Hooper pedig a klasszikus horrorelemeket.

Poltergeist - A kopogó szellem

Poltergeist – A kopogó szellem Forrás: thatwasabitmental.com

A menekülő ember

Az Arnold Schwarzenegger főszereplésével készült film lényegében a címén kívül semmi egyebet nem tartott meg az alapanyagként szolgáló Stephen King regényből, elfelejtette annak minden tanulságát, és a túlélőtörténetet egyetlen akcióorgiává változtatta, amelyben az ekkorra már a Conan, a barbár, és a Terminátor főszerepét abszolváló egykori osztrák testépítő a trashfilmek legszebb hagyományihoz méltó mészárlást vitt véghez. Bár az alapanyagtól messze eltávolodott az adaptáció, abban egyeznek, hogy jól bemutatják egy totalitárius állam szenvtelenségét.

A menekülő ember

A menekülő ember Forrás: letterboxd.com

Rémálom az Elm utcában

Bevallom, bár gyerekként is loptam az alkalmakat, hogy horrorfilmeket nézzek, ez volt az egyik, melytől leginkább rettegtem. Az álmainkból előbújó könyörtelen mészáros, Freddy Krueger, az összeégett arcával mindent megtestesített, amit csak szeretni lehet a horrorműfajban. Nem hiába, a Robert Englund által legelőször alakított figura a popkultúra kultikus részévé vált, rendezőjét, Wes Cravent pedig a műfaj királyai közé emelte. Azt se felejtsük el, hogy a Rémálom az Elm utcában volt az első igazi tinihorror, melyekből aztán komplett zsáner sarjadt, aminek népszerűsége aztán a mai napig töretlen.

Rémálom az Elm utcában

Rémálom az Elm utcában Forrás: www.tasteofcinema.com

Gonosz halott

Az ehhez hasonló trashfilmek reneszánszukat élik, a lovecrafti Necronomicon körül bonyolódó cselekmény inkább bestiális, mint félelmetes, és nem nélkülözi a vígjátéki elemeket sem. Sam Raimi, a később a Pókember-trilógiát összehozó rendező korai zsengéje, melyre a manapság is hihetetlen népszerűségnek örvendő, és már harmadik évadánál tartó Ash vs. Evil Dead című sorozat is épül. A Gonosz halott vonzerejét az adja, hogy bár bizonyos jeleneteiben gyomorforgató, tudatosan figurázza ki a trashhorror kliséket, és így saját magának is görbe tükröt mutat.

Gonosz halott

Gonosz halott Forrás: www.denofgeek.com

A dolog

John Carpentert nem hiába tartják a horror műfaj egyik legjobb rendezőjének, ezt a titulust nagyjából az Antarktiszon játszódó, A dolog című filmjével érdemelte ki végleg. Kurt Russelnek és csapatának egy bárkit leutánzó idegen lénnyel kell felvennie a harcot, teljesen elvágva a külvilágtól, miközben egymásban sem bízhatnak, meg fogalmuk sincs, éppen kibe fészkelhetett a mindent elpusztítani igyekvő parazita. A film egyébként a speciális trükkök és maszkok miatt is emlékezetes, klausztrofób hangulatát pedig megtámogatva Ennio Morricone minimalista zenéjével sokan próbálták utánozni az évek során.

A dolog

A dolog Forrás: pinterest.com

Videodrome

A horror műfaj újabb zsenije, David Cronenberg egyik korai filmje, melyben James Woods egy kábeltévé tulaját játssza, aki a nézők kegyeiért verseng, és nem rest bármilyen módszert bevetni a cél elérése érdekében. Cronenberg filmje a média és televízió kritikája is egyben egy olykor-olykor már igen gyomorforgató horrorba ágyazva, melynek végén Woods lényegében eggyé válik azzal a borzalmas műsorral, melyet a nézettségért próbál megszerezni. A film hamisítatlan Cronenberg, egyenesen következik az Agyfürkészők című mozijából, és pontos előzménye A légy és a Meztelen ebéd című filmeknek.

Videodrome

Videodrome Forrás: www.the80smovieclub.co.uk

Gyilkos bolygó

A Sean Conneryvel készült film inkább egy űrben játszódó western, semmint igazi sci-fi, ennek ellenére a 80-as évek elejének egyik meghatározó filmje a Jupiter holdján elszabaduló különös események nyomában járó békebíró kalandjairól. A film kettősségét éppen az adja, hogy bár a kiindulás meglehetősen horrorisztikusnak tűnik, a végkifejlet viszonylag logikus magyarázatot akar adni, anélkül, hogy valamiféle természetfeletti témát érintene. A filmet az a Peter Hyams rendezte, akinek egyébként is szerelme az űr, neki köszönhetjük a Földi űrutazást, a 2010 – A kapcsolat évét, és az Időzsarut is.

Gyilkos bolygó

Gyilkos bolygó Forrás: wordpress.com

 

Tetszett a cikk? Akkor olvasd el ezeket is, és nyomj egy LIKE-ot, hogy ne maradj le a legújabb írásokról!

A legjobb Stephen King-sztorik, melyekből sosem készült film

Az M. Night Shyamalan-féle filmes evolúció

Hidegháborús paranoia a mozivásznon – Szörnyek, ufók, vörösök

Vélemény, hozzászólás?

Legutóbbi cikkeink a témában