Hétköznapi toxikológia, egy este Zacher Gáborral

Szerző Kovács Krisztián
Dátum 2018. május 15.

Rovat Tárlat

Hozzászólás Nincs

Címkék

Rengeteg neves, és szakmailag is nehezen kifogásolható előadóval dolgoztam már együtt. A legtöbbjük rigolyák nélküli, simulékony természetű, jókedvű férfi és nő, akik mindegyikére ilyen-olyan, szakmaiságból táplálkozó oknál fogva fel tudok nézni. Persze, akadtak köztük olyanok, akikkel olykor meggyűlik az ember baja, egy utolsó pillanatos lemondás, vagy szerződésmódosítás, egy nem várt megjegyzés, vagy akár csak egy átmeneti rosszkedvből fakadó mogorva pillantás, ám a legtöbbjükkel mindezek ellenére is igazi élmény együtt dolgozni. De talán senkivel sem olyan felhőtlen, mint dr. Zacher Gáborral.

Szervezőként, és nézőként más és más részt venni egy előadáson, azt hiszem, ezt az is elhiszi nekem, aki csak egyik, vagy másik oldalt képviseli. Szeretem azt a kényelmet, amit nézőként átélhetek, mikor csak leülök a székbe, ráhangolódom az előadás tematikájára, hangulatára, és az előadóra, és csak hallgatnom kell, figyelni, és raktározni az elhangzottakat. Szervezőként egész más irányú a történet, rengeteg apróságra kell figyelni, hogy a végén a teremben helyet foglaló több száz ember, és a pulpituson szónokló előadó is jól érezze magát. Ha a saját rendezvényemről van szó, az egyébként viszonylag higgadt személyiségem hirtelen rendkívül aggódó természetté tud válni. Kivéve általában Zacher Gábor előadásán.

Zacher Gábor 48 óra ébrenlét után érkezett a Lurdy Házba

Zacher Gábor 48 óra ébrenlét után érkezett a Lurdy Házba Fotó: Odrobina Tamara

Gáborral immáron nyolcadik éve dolgozunk együtt, évről-évre lehetőségem van szervezni neki 1-2 előadást, és bár nem tudom, hogy vajon más rendezvényszervezők is ezt érzik-e vele kapcsolatban, de ilyenkor pontosan tudom, hogy túlságosan sok aggódnivalóm nem lesz, és, hogy a nézők az előadás három órás időtartama után ugyan fáradtan, de mosolyogva és elégedetten lépnek majd ki a terem ajtaján.

A mindennapi függőségeink rendkívül hálás téma. Hálás, mert mondhatni kivétel nélkül érinti a társadalom minden rétegét, és annak minden tagját, korra, nemre, etnikumra való tekintet nélkül, így, aki hallgatja az előadást, akarva-akaratlanul is önmagára ismerhet a szavak mögött. Ahogy Zacher Gábor is hangoztatja: „A tízmillió függő országa vagyunk.” Ráadásul milyen érdekes, hogy a függőség szót szinte kizárólag negatív előjellel használjuk, holott bőven utalhat olyan jelenségekre is, melyek – nyilván ideig-óráig ugyan – de pozitív irányban is befolyásolhatják mindennapjainkat. Gondoljunk csak a munkaalkoholizmusra, a sport, vagy csokoládéfüggőségre.

Hogy miért hiteles előadó Zacher Gábor? Mert érezhetően és szemmel láthatóan a saját maga által választott terület feltétlen rajongója, az a típusú ember, aki két másik előadás, 24 órás ügyelet, és 48 óra folyamatos ébrenlét után is képes 3 teljes órán át előadást tartani a legkülönfélébb addikciókról. Ez viszont még önmagában nem lenne elég. A stílus az, ami a hitelességet egyfelől képes alátámasztani. Zacher azon kevés szaktekintély közé tartozik, aki a legtöbb korosztály hangján képes megszólalni, aki nem puffogtat üres frázisokat, nem ismételget szakkifejezésekkel teletűzdelt mondatokat, aki bátran anekdotázik a Rolling Stones-ról, vagy a legutóbbi Ivan And The Parazol koncertről, és aki felszólítja a nézősereget, nehogy valaki elspoilerezze a Fear The Walking Dead legutóbbi epizódját, mert miután ügyeletes volt, nem volt ideje megnézni. Emlékeszem, egyszer egy HírTv-s interjúban megkérdezték tőle, mikor eszmélt rá, hogy az emberek odafigyelnek arra, mit mond. Azt felelte: „Akkor, amikor mémmé váltam.” Komikus mondat, de mögüle egy meglehetős tudatosság kacsint ki ránk. Zacher pontosan megtanulta használni a médiát arra, hogy meglehetősen szűk keretek közé kényszerített szakmájából minél több információval láthassa el a nézőket. Hogy ez az attitűd valamiféle alapbeállítás nála, vagy az évek során megtervezett tudatos tanulás eredménye, a végeredmény szempontjából abszolúte mindegy. Mégis, ezek az apróságok azok a tényezők, melyeknek hála nézőként könnyedén azonosulunk vele, emiatt mondandója is könnyebben ragad a fülünkbe. Az ember, aki ezen az estén a színpadon áll már nem „csak” egy toxikológus, vagy egy főorvos, hanem egy, az odalent helyet foglaló átlagemberek közül, vagyis közülünk.

Ahogy eddig, ezúttal sem akadtak üres helyek

Ahogy eddig, ezúttal sem akadtak üres helyek Fotó: Odrobina Tamara

A hitelesség alátámasztásának másik aspektusa, hogy az előadó pontosan tudja, és a legteljesebb mértékben elfogadja, hogy ő maga sem kívülállója a témának, nem felülről, kívülről tekint rá, hanem a részévé válik, és ebből táplálkozik. Zacher fesztelenül emlegette fel a dohányzáshoz kapcsolódó első emlékeit, egy mára már 43 éve tartó nikotinfüggőség szépségeit, vagy épp már-már komikus rajongását a csokoládé iránt, és azt a munkaalkoholizmust, és sportfüggőséget, melynek olykor már ő is kénytelen kereteket szabni.

Az előadás jelentős részét képezi természetesen a magyarországi droghelyzet, egy örök téma, melyet a média sok minden egyébhez hasonlóan képes a duplájára fújni, Zacher viszont ismét nem hazudtolja meg önmagát, és úgy döntögeti a drogfogyasztással kapcsolatos tabukat és káros sztereotípiákat, mintha csak ez lenne a hobbija. Ám mindeközben nem köti ki egyetlen szóval sem, hogy „a drog az rossz, mert megöl”. Nem mondja, hogy ne csináld, az előadás nem bűzlik a messiástudattól, a főorvos pusztán bemutatja, hogy mi történhet, ha kipróbáljuk, ha elszívjuk, belőjük, bekapjuk, vagy felszippantjuk, és mindössze egyetlen dologra hívja fel a figyelmünket, mely a három órás, gigászi előadás zárszavaként is szolgál: „…a drog egyetlen dolgot tesz: megváltoztat. És ez az egész történet kulcsa.”

Előadása kétségtelenül hosszúra nyúlt, a kezdés után több mint három órával köszönte csak meg a figyelmet a végig kitartó nézőseregnek, de kétlem, hogy az eltelt idő bárkinek is feltűnt, aki nem pillantott időről-időre az órájára, a figyelem folyamatos fenntartásában pedig nem csak a stílus, és az előadó, hanem a téma sokrétűsége is a segítségükre volt. Bár egy függőségekkel kapcsolatos előadásra érkezett a publikum, és bár a téma sajátosságánál fogva elkerülhetetlennek tűnt olykor száraz tények ismételgetése, mégis annyi mindennel találkozhattunk ezen az estén, amire nem feltétlenül számított az, akinek ez volt az első Zacher-estje. Szembesülhetett komplett gyermeknevelési technikákkal és taktikákkal, javaslatokkal és variációk tömkelegével, jópofa anekdotákkal az életről, vagy épp a popkultúra és a technikai fejlődés hátrányairól, a média életmódformáló erejéről, és még megannyi hétköznapi témáról, mindről egy kicsit más megvilágításból, mint amihez hozzászokott. A Zacher által felvázolt hétköznapi trükköket aztán valaki vagy testhezállónak érzi, vagy nem, vagy megfogadja, vagy nem, vagy kipróbálja, vagy nem, de egy biztos, elgondolkodik rajta, és ha ez így van, márpedig így van, akkor az este elérte a célját, szervező és előadó egyaránt elégedetten dőlhet hátra.

Gábor 2014-től vezeti a Honvéd Kórház sürgősségi osztályát

Gábor 2014-től vezeti a Honvéd Kórház sürgősségi osztályát Fotó: Odrobina Tamara

A magam részéről nem vagyok az ismétlés híve, általában ugyanazt az előadást nem szívesen hallgatom meg kétszer, kivéve, ha Zacher Gábor áll a pulpituson. Akárhányszor is szervezek neki előadást, én magam is bent ülök, valahol megbújva a hátsó sorokban, és bár 8-10 alkalom után szinte már törvényszerű, hogy olykor előre tudjam a fordulatokat, mégis olyan vagyok, mint mikor egy stand up comedy előadáson várod a poént, mert tudod, hogy ott lesz, tudod, hogy jönni fog, mert jönnie kell, és már előre hangosan röhögsz, pedig a szó még el sem hagyta az előadó száját.

Vélemény, hozzászólás?

Legutóbbi cikkeink a témában