Hömpölygő bánatmetal Brooklynból – A Type O Negative zenéje

Szerző Kovács Krisztián
Dátum 2018. október 8.

(becsült olvasási idő: 6 perc)

A fémzenék lassan hat évtizedes történelmének akadnak időtlen történetei, ilyen a The Rolling Stones, vagy a Judas Priest. Akadnak szupersztárjai, akik iránt látszólag sosem lankad az érdeklődés, mint a Metallica, vagy az Iron Maiden. Léteznek bandák, és irányzatok, akik feltűnnek, ragyognak, majd eltűnnek, mint a glam metal-éra legtöbb zenekara. És létezik még egy kategória, melyben feltűnik egy banda, saját stílust formál, egy minden ízében egyedi és csak rájuk jellemző hangzást, aztán egyszer csak eltűnik, és tudod, hogy sosem tér már vissza.

Jelen cikk tárgya utóbbi kategóriába tartozik. A gothic metal úttörőinek, a Type O Negative-nak a története rendkívüli epizódja a fémzenék történelmének, olyasmi, aminek pontosan ismerjük a kezdetét, és sajnos a végét is. A banda örökre véget ért 2010. április 14-én, frontemberének, fő dalszerzőjének, és a banda imázsát meghatározó énekes, Peter Steele halálakor. A Type O Negative ugyan közel húsz évig működött, ennek maximum a felét, de talán még annyit sem töltöttek a csúcson, életművük mégis vitathatatlanul a műfaj halhatatlan nagyjai közé emeli őket. Sokszor töprengtem rajta, mi ennek az oka, és arra jutottam, hogy a kulcsszó, az önazonosság. Steele és bandája nem törődött a zenepiaci elvárásokkal, végtelen zeneiségük, mondanivalójuk és finom fekete humoruk kiemelte őket a tömegből, és elérte azt, hogy bár zenéjük erősen underground beütésű, mégis akadt olyan időszak, hogy a mainstream zenék kedvelői éppúgy hallgatták őket, mint a tőzsgyökeres rockerek.

Amikor a Type O Negative a csúcson volt

Amikor a Type O Negative a csúcson volt Forrás: ninecircles.co

Zaklatott energiák

Ki kell mondanunk, hogy a 90-es évek egyik legegyedibb hangzás és szövegvilágát produkáló Type O Negative a kiváló zenészek ellenére is a frontember, Peter Steele bandája volt. A lengyel és orosz felmenőkkel rendelkező New yorki születésű zenész a város közterület-felügyeleténél dolgozott leginkább kukásként, szabadidejében pedig zenélt. Kollégái mindig is rendkívül jószándékú és barátságos embernek ismerték, aki még akkor is visszajárt hozzájuk barátkozni, mikor a banda lemezei félmilliós nagyságrendben fogytak, zenéjükkel pedig arénákat töltöttek meg. Furcsa kétoldaliság, hogy ugyanez az ember, aki a kortársak szerint mindenkinek igyekezett szeretetet adni, egész kisgyermekkora óta súlyos lelki problémákkal küzdött.

Peter a mániás depresszió betegségét viselte magán, erős nyugtatókkal tömte magát, az életet mindig is pocséknak érezte, és kokainnal igyekezett feldobni, mert az legalább időről-időre nem láttatta vele olyan sötétben a történéseket. A zenébe oltott kreatív energiákat valahol ez a végtelenül szomorú, és csillapíthatatlan érzés adta, és ez határozta meg a Type O Negative hangzásképét és mondanivalóját is, mely olyan végtelenül egyedi kombinációt adott, amin ugyan az ember érezte a Black Sabbath vagy a The Beatles zenéjének hatását, de ebben a formában egészen biztosan nem találkozott még vele korábban.

1997. Eindhoven

1997. Eindhoven Forrás: revolvermag.com

De milyen is az a zene?

A Type O Negative talán azért tudott akkora sikerre szert tenni, mert szerteágazó és komplex, egészen érzékeny és személyes dalszövegeket írt, és mert az olykor rendkívül fülbemászó és popos dallamok mellett mégis kohéziót teremtett súlyos, lassú, erotikus töltetű és nehézkesen hömpölygő zenéjével. Ez ebben a formában korábban nevetséges kombinációnak tűnhetett, mégis az 1993-ban kiadott, Peter által első hivatalos TON-lemeznek titulált Bloody Kisses hihetetlen eladásokat produkált, és bizonyította a zene létjogosultságát, és a feltétlen hallgatói igényt az új irányvonalak felé.

A későbbi lemezek, mint a kissé billetyűorientáltabbra vett October Rust, a rendkívül mély és sötét World Coming Down, a kissé eklektikus Life is Killing Me, és a gyökerekhez visszakanyarodó Dead Again bár sosem meséltek felemelő dolgokról, egy olyan ember mindennapi problémáit tárták fel, melyekkel időről-időre saját életünkben is találkozhatunk, és alighanem ez volt az egyik oka, hogy az emberek miért is szerették Peter Steele zenéjét.

A legendássá vált zöld lemezborítók, köztük az 1999-es World Coming Down

A legendássá vált zöld lemezborítók, köztük az 1999-es World Coming Down Forrás: ninecircles.co

Zeneterápia

Le merném fogadni, hogy a drogok mocskába merülő Petert egy idő után már kizárólag a zene iránti feltétlen rajongás, és a dalszerzés öröme tartotta életben, annál is inkább, hiszen még a banda legelső megjelenő lemeze előtt már túl volt első öngyilkossági kísérletén. A Type O Negative kétségkívül menekülést jelentett a mindennapi problémák, az életét elárasztó lelki démonok elől, és furcsa kettősség, hogy emellett egy végtelenül vitriolos humorú, szimpatikus embernek tűnt, aki zokszó nélkül mesélte el, mi fáj neki, és gyanítom, hogy egy ponton saját zenéjét mások számára is gyógyító hatásúnak gondolta.

Ha szereted a fémzenék világát, egy esős, lusta októberi délutánon tedd fel a Bloody Kisses-t, vagy a World Coming Down-t és rögtön megérted, mire gondolok. Peter és a banda hihetetlenül értett az atmoszférateremtéshez, dalaikból korábban ritkán érezhető túlfűtött hangulat áradt, mely ennek ellenére mégsem húzta le az embert a mélybe, inkább kiemelte onnan. Éppen ezért irdatlan veszteség a zeneiparnak Peter halála, és hiába említik kevesebbszer, ő, a maga robosztus két méteres alakjával, és mély, bársonyos hangjával legalább olyan fontos szereplője volt a 90-es években új lendületet kapó metal hullámnak, mint Dimebag Darrell, Layne Staley, vagy Chuck Shuldiner.

A 2007-es visszatérés után, mikor úgy tűnt, Peter leszámolt a démonjaival

A 2007-es visszatérés után, mikor úgy tűnt, Peter leszámolt a démonjaival Forrás: diewelt.de

Örökség

A négy zenészben van egy rendkívül fontos közös vonás. Egyikőjük sem a pénzért, a csajokért, vagy a hírnévért zenélt. Mindannyian vérükben hordozták a zene szeretetét, megszállottan keresték az elveszett hangokat, az új zenei ösvényeket, és mindannyian hitték, hogy a zene, amit alkotnak, jóval túlmutat rajtuk. És igazuk volt, mert mind a Pantera, mind az Alice in Chains, mind pedig a Death, és jelen cikk tárgya, a Type O Negative is örökre beírta magát a műfaj halhatatlanjai közé, dallamaik, megoldásaik ma is frissek, ötletesek, virtuózok, szellemiségük pedig olyasmi, ami nagyon hiányzik a mai pénzorientált zenevilágból.

Peter Steele, ez a jóságos óriás 2010-ben elment, szomorú kimondani, hogy ma még mindig csak 56 éves lenne, de alighanem számára tényleg szenvedés volt az élet, amit pedig az embereknek adni tudott, az ott van a Type O Negative zöld lemezein, úgyhogy ha igazi, ragadós és mély hangulatra vágysz, itt az ideje feltenni valamelyik albumot, ha pedig nem ismernéd ezt a rendkívül atmoszférikus muzsikát, illendő megismerkedni vele, mert Kenny Hickey, Joshua Silver, Johnny Kelly és Peter Steele bandája olyan egyedi epizódja a metal zenének, mely abban a bizonyos formában már biztos nem tér vissza soha többé.

 

Tetszett a cikk? Akkor olvasd el ezeket is, és nyomj egy LIKE-ot, hogy ne maradj le a legújabb írásokról!

40 év a tökéletesség földjén – A Rush-opuszok

Progresszor professzorok – A Pink Floyd legjava

Pink Floyd heavy metal-kötésben – 30 éves az Operation: Mindcrime

Címkék

Legutóbbi cikkeink a témában

Amikor a Type O Negative a csúcson volt

Tárlat Zene

2018. október 8.

Hömpölygő bánatmetal Brooklynból – A Type O Negative zenéje

A keményzenék világának borongós, de zseniális epizódja.

Tárlat Zene

2018. szeptember 4.

40 év a tökéletesség földjén – A Rush-opuszok

Szerteágazó, mégis egységes kanadai életmű a progresszív rock műfajában.

Tárlat Zene

2018. augusztus 28.

A királynő nyakékei – A 9 legjobb Queen-lemez

A brit legenda csúcsai, készülve a Bohém Rapszódia című filmre.

Facebook