Képregények képregénye – A Watchmen-sztori

Szerző Kovács Krisztián
Dátum 2018. június 19.

Rovat Tárlat

Hozzászólás Nincs

Címkék

Mielőtt tovább olvasnánk a cikket, hamar lépjünk is túl a képregényeket érintő gyerekes előítéleteinken, bár reménykedem benne, ha már idekattintottál, akkor ezen régen túl vagy. A képregény, mint műfaj és mint forma a képzőművészet és az irodalom olyan közös halmaza, mely már rég túl nőtt a Füles magazinon, a Dörmögő Dömötörön, meg a vasárnapi napilapok hátsó oldalain, csak ahogy mindenbe, úgy Magyarország a felnőtt képregények méltó gondozásába is későn kapcsolódott be, pedig a tengerentúlon már idestova 32 év telt el a világ legjobb képregényének megjelenése óta.

Manapság, amikor minden a Marvel és DC filmes képregényadaptációk versenyeztetéséről szól, mely versenyben egyértelműen a Marvel kerekedik felül, köszönhetően a felszabadultabb hangulatnak, és a milliószor megfelelőbb szereplőválasztásnak, szemben az elrontott castingoktól hangos, komor hangulatú, és saját bárgyú történetébe belefulladó DC-filmekkel, nehéz elhinni, hogy a világ talán legjobb képregényét mégis ez utóbbi cég szállította le a világnak.

A magyar gyűjteményes kiadás a Cartaphilus Könyvkiadó jóvoltából

Az első magyar kiadás, melyet aztán a Fumax Kiadó egy szemet gyönyörködtető keménytáblás, omnibus kiadással überelt

Hogyan kezdődött?

1985-ben esett meg, hogy a DC visszaszerezte a Charlton Comics szereplőinek tulajdonjogát. Az akkori szerkesztő, Dick Giordano rögtön eltervezte, hogy azonnal felhasználja a karaktereket, így megbízta Alan Moore írót, hogy formáljon köréjük történetet. A meglehetősen öntörvényű Moore-nak persze megvoltak a maga elképzelései, egy grandiózus, komor, és egyedi történetben gondolkodott, melynek végkimenetele egészen konkrétan leszámolt volna az eredeti Charlton Comics szereplőkkel, melyek így a későbbiekben felhasználhatatlanná váltak volna. Ezt a DC nyilván nem akarta, igazi pazarlásnak is tűnt a részükről, így aztán úgy döntöttek, ha már Moore ötlete amúgy is kiváló és a Who Killed the Peacemaker munkacímen futó sztori meg is állná a helyét, akkor már érdemes önálló karaktereket is kidolgozni hozzá.

Alan Moore kiváló segítőtársat kapott magam mellé, a képregényrajzoló Dave Gibbons személyében. Ők ketten már korábban is dolgoztak együtt, Gibbons kedvelte Moore-t, tudta, milyen egyéni látásmóddal és munkamódszerrel bír, és azt is, mennyire önfejű, ha saját ötletei megvalósításáról van szó, ám Gibbons tisztában volt azzal is, hogyan kezelje az azóta már legendastátusszal bíró írót. Moore és Gibbons végül egy teljes napot szenteltek annak, hogy kidolgozzák a hátteret, a karaktereket, és a sztori hangulatát. Moore a rajzolásra vonatkozóan meglehetősen szigorú utasításokat adott, leginkább az egyes szövegpanelekbe szánt szövegekkel kapcsolatban, ám mindig hozzátette, hogy Gibbons eljárhat saját szája íze szerint is, ha úgy ítéli meg, hogy az hasznára válik a történetnek. Gibbons nem élt a lehetőséggel, ragaszkodott Moore útmutatásaihoz, miután a rajzolásra vonatkozóan a kiadótól teljes szabadkezet kapott, ez elég volt neki, hogy megfelelően megjelenítse Moore-látomását.

Alan Moore (balra) és Dave Gibbons ünneplik a Watchmen sikerét egy Watchmen-es tortával

Alan Moore (balra) és Dave Gibbons ünneplik a Watchmen sikerét egy Watchmen-es tortával Forrás: www.comicartfans.com

Bár a munka a negyedik füzet környékén döcögni kezdett, végül a két alkotó megoldotta a helyzetet, és az első szám végül 1986 szeptemberében jelent meg, melyet további 11 követett 1987 októberéig. Moore és Gibbons elmondásai szerint a DC végig támogatta őket, végül kitörő lelkesedéssel fogadták az elkészült füzeteket, talán érezték, hogy itt most valami igazán nagy dolog van a kezükben. A pozitív reakciók elsöprőnek bizonyultak, mind a szakma, mind a közönség részéről, nem beszélve az egyértelmű pénzügyi sikerről, melynek köszönhetően a DC, ha rövid időre is, de megelőzte a nagy rivális Marvelt, majd a Watchmen 1989-ben „egyéb” kategóriában elhozta a Hugo-díjat is, azóta pedig számtalan újrakiadást, gyűjteményes kötetet, egy filmadaptációt, és a tervek szerint egy hamarosan elkészülő sorozatot is megélt, vagy megél.

A sztori

A Watchmen egy alternatív idősíkon játszódik, nagyobbrészt a 80-as évek közepének esőáztatta New Yorkjában. Ebben a világban az Egyesült Államok megnyerte a Vietnámi-háborút, amivel csak kiéleződött a konfliktus közte, és a Szovjetunió közt, Nixon elnök megváltoztatta a választási törvényt, és már ötödik ciklusát tölti a Fehér Házban, az 1969-es atomsorompó-egyezmény nem köttetett meg, a hidegháborús paranoia csúcsokat dönget, az emberek pedig atomfegyverek, és a nukleáris háború rémével kelnek és fekszenek. Ebben a világban történik egy furcsa gyilkosság, egy visszavonult, kiöregedett egykori szuperhőst valaki kihajít egy toronyház felső emeleteinek egyikéről. Az esetnek látszólag semmi köze a világ forrongó helyzetéhez, mindössze egyetlen ember van, aki azonban többet lát, mint egy egyszerű halálesetet, amiből száz meg száz esik meg a városban minden egyes nap. Ő Rorshach, aki a Keene-törvény, és így a szuperhős tevékenység betiltása után sem adta fel törekvéseit, és eldönti, hogy az ügy végére jár, felkeresve egykori bűnüldöző társait.

John Higgins színező és Gibbons folyamatosan egyeztettek a színekről

John Higgins színező és Gibbons folyamatosan egyeztettek a színekről

Miért is egyedi a Watchmen felütése?

Egyértelműen kijelenthető, hogy Moore egyéni látásmódja, és Gibbons kimagasló technikája, John Higgins szokatlan színezés technikájával, és a DC kitartó támogatásával karöltve konkrétan tökéletes eredményre vezetett, a felnőtteknek szóló képregények prototípusává avatva a Watchment. Tulajdonképpen már a történet kiindulópontja sem szokványos. A képregények aranykorában a hasábokon ábrázolt hősök kimondva-kimondatlanul kortalanok, és halhatatlanok voltak, a legyőzhetetlenség megtestesítői, Moore felütése azonban rögtön azzal indul, hogy végignézeti az olvasóval, ahogy egy kiöregedett szuperhőst egy rejtélyes merénylő kis híján halálra ver, aztán kihajítja egy New yorki toronyház felső emeleteinek egyikéből. Hősünk halálra zúzza magát a ház előtti padkára zuhanva, a vére pedig a betont áztatja. Sötét, és baljós kezdés, szokatlan a képregények univerzumán belül, és rögtön előrevetíti azt a baljós világvége hangulatot, mely aztán ráül az sztorira.

A nyugalmazott szuperhős rejtélyes halála körül bonyolódó nyomozás egyértelműen lehívja a hősöket az égből, és beilleszti őket a mindennapi átlagemberek sorába, ezáltal az ábrázolásmód jóval realisztikusabbá válik, kevéssé meseszerű, mint azt a közönség addig megszokhatta, mintegy kifacsarva azokat a kliséket, melyek korábban meghatározták a képregényvilágot.

Gibbons minden oldalra 9 panellel tervezte meg a Watchmen szerkezetét

Gibbons minden oldalra 9 panellel tervezte meg a Watchmen szerkezetét

No, és a karakterek?

Moore sosem az egydimenziós hőseiről volt híres, gondoljunk csak a The League of Extraordinary Gentleman és a V for Vendetta képregényekre. A hős ezúttal nem eredendően jó, hanem egyszerű átlagember, akit ugyanúgy meghatároznak életének jó és rossz döntései, ahogy bármelyikünket; akinek a törekvései alapvetően jók, mégis ennek érdekében olykor hajlamos feláldozni az igazságot, vagy saját erkölcsi meggyőződését, hogy elérje célját. Moore mindegyik hőse kiválóan és aprólékosan felépített jellem, az öntörvényű és beilleszkedésre képtelen, végletekig korrupt és kegyetlen Komédiástól kedve az anyja árnyékában loholó fiatal Selyem Kísérteten át, a gyerekkori traumáit cipelő és az igazságot mindenek fölé helyező Rorschasch-ig, és a messiástudattal élő zseni Ozymandiasig. Mindenki erős karakter, félelmekkel, motivációkkal, törekvésekkel, hiába hősök, mégis megfogható és hús-vér lények. A csapaton belüli konfliktusok szikrái is megkapóan emberiek, és logikusak, olyannyira, hogy a Bosszúállók brigádja, bármennyiszer is menti meg a Földet, sosem ad majd ennyire hiteles képet egy valódi csapat működési mechanizmusairól.

Moore tökéletesen elmosta jó és rossz közti határvonalakat, és ehhez a megfelelő eszköznek épp az bizonyult, hogy olyan mélyre ásott a karakterekben, hogy a végén bármennyire nem szimpatizáltunk egyikkel vagy másikkal, mégis értettük és megértettük, mit és miért tesz, és titokban talán meg is bocsátottunk neki.

Moore fiktív könyvrészletekbe építette azokat a részeket, melyek nem fértek a szövegbuborékokba

Moore fiktív könyvrészletekbe építette azokat a részeket, melyek nem fértek a szövegbuborékokba

Szimbolika és válaszreakció

A Watchmen egészen tudatosan, és ügyesen reflektál más képregényekre, valamint az adott kor politikai viszonyaira is. 1986-ban járunk, Reagan elnök ül az Ovális iroda Resolute-asztala mögött, alig pár évvel járunk a Csillagháborús-terv meghirdetését követően, javában tart, bár már végéhez közeledik a hidegháború, a Szovjetunió pedig hadat visel Afganisztánban. Viszontagságos idők ezek még mindig, és a Watchmen kitűnően ragadja meg ezt a hangulatot, facsarja ki, fordítja le és építi be saját világába, ami hozzáad egy nagy adag fenyegető és zaklatott érzetet az amúgy is komor képsorokhoz. Mindemellett Moore szándékosan vesz át bizonyos jellemzőket más képregényfigurákból, vagy akár képregényuniverzumokból, saját bevallása szerint Komédiásban ott egy adag a Marveles Nick Furyból, és még a vak is kiszúrja a hasonlóságot Éji bagoly, vagyis Dan Dreiberg, és Superman földi alteregója Clark Kent közt, a történet egyetlen emberfeletti képességekkel rendelkező hőse, Doctor Manhattan pedig sivár és érzelemmentes karakterével a Star Trek Spockjára hajaz.

Gibbons maga is számtalan utalást rejtett el a rajzokon, melyek egy részét még maga Moore is csak ötödik-hatodik olvasásra fedezte fel, gondolva pl. a marsi Galle-kráterre hajazó mosolygó arcra, vagy épp a Komédiás bőrmaszkjára, mely a szado-mazo filmekben látható álarcokra emlékeztet, és mely a karakter saját beteges lelki világára is utal. Moore, hogy tovább színesítse, és tágítsa a Watchmen amúgy is komplex világát, nem hagyta veszni azokat az ötleteit sem, melyek terjedelmüknél fogva nem kerülhettek bele a szövegbuborékokba, ezért is láthatjuk minden fejezet végén azokat a bizonyos oldalakat fiktív könyvekből, vagy pszichiátriai jegyzőkönyvekből.

Az első amerikai gyűjteményes kötet legelső kiadása

Az első amerikai gyűjteményes kötet legelső kiadása Forrás: ebay.com

Utóélet

A DC persze felbuzdult az elképesztő sikert látva, és győzködte egy ideig Moore-t és Gibbonst, hogy fogjanak hozzá a folytatáshoz, az előzményhez, vagy kanyarítsanak bizonyos szereplőkhöz egy-egy manapság oly divatos spin-off történetet, melynek alapja például Rorschach naplója vagy A Komédiás vietnámi háborús naplója lehetett volna, de a viták végül oda vezettek, hogy Moore kijelentette, a Watchmen kerek, egész és megismételhetetlen – ami igaz is – így végül otthagyta a DC-t.

Zack Snyder végül 2009-ben elkészítette a régóta várt filmadaptációt, noha a történetet sokan kiáltották ki megfilmesíthetetlennek, Snyder alighanem mégis megoldotta, méghozzá kitűnően. Kétlem, hogy ennél többet ki lehetett volna hozni Moore és Gibbons képregényéből, és éppen ezért tartok egy kicsit a betervezett sorozat ötletétől, de persze ettől még kíváncsian várom.

Addig pedig évről-évre újra és újra elolvasom az immáron magyarul is megjelent három gyűjteményes kötetet, hiszen nem hiába választották be a Watchment minden idők 100 legjobb angol nyelvű regénye (!) közé. A két alkotó iskolapéldáját mutatta meg a logikus és részletes világ- és karakterépítésnek, mindezt egy igazán kortalan, fordulatos és egyedi történetbe ágyazva, melyet nem hiába neveznek sokan több mint harminc évvel megjelenése után is a világ egyik, ha nem a legjobb képregényének.

UPDATE 1: A Fumax Kiadó azóta piacra dobta a keménytáblás, omnibus kiadást, benne a teljes gyűjteménnyel. A Gaiman-féle Death után nem is vártam tőlük mást, mint ezt az egész egyszerűen gyönyörű kivitelt, de kézben tartva azt kell mondanom, minden elvárásomat felülmúlták. Ha még nem szerezted be, mielőbb tedd meg, amíg el nem kapkodják. Ha megvan az előző kiadás, akkor is, ezt nem érdemes kihagyni, olyan szép, hogy vitrinben a helye. Nem vicc.

UPDATE 2: Szintén a Fumax Kiadóhoz kapcsolódó hír, hogy ősszel kihozzák a magyarul korábban még meg nem jelent V for Vendetta című képregényt is, szintén a legendás Alan Moore tollából. Főhajtás, pacsi, és minden egyéb jár a kiadó munkatársainak, hogy belevágtak ebbe, és ismerve a munkájukat, a legcsekélyebb mértékben sem aggódom. Gyönyörű lesz, és kötelező vétel.

Vélemény, hozzászólás?

Legutóbbi cikkeink a témában