2019. szeptember 15., vasárnap

6 acélkemény lemez, mely megrengette a zenei világot

Kovács Krisztián
Kovács Krisztián
2019. június 19.

Becsült olvasási idő: 6,5 perc

Mindig is mondtam, hogy rock- és metalrajongónak lenni jó: nem biztos, hogy tudnék említeni még egy könnyűzenei műfajt, mely ennyi különböző zsánert termelt ki, és melyek mindegyike mára szilárd rajongótáborral rendelkezik. Ugyan manapság már csak a dinoszaurusznak számító nagy bandák, a Metallica, az AC/DC, vagy az Iron Maiden képes stadionokat megtölteni, a zsánerformálódások gyakorlatilag máig tartanak, és úgy gondoltuk, itt az ideje előcitálni néhány lemezt, melyek megjelenésük pillanatában valami újat képviseltek, és szabályosan végighorzsolták a hallójáratokat.

Dimebag Darrel, a Pantera egykori gitárosa

Dimebag Darrel, a Pantera egykori gitárosa Forrás: rollingstone.com

Venom: Black Metal (1982)

Amennyiben keményzenékről esik szó, nem maradhat ki a később black metal bölcsőjének számító, és a zsánernek mintegy nevet kölcsönző brit banda, a Venom második nagylemeze. A Venom az a banda, akiken zenei kvalitásokat tekintve később követőik messze túlnőttek, és akikről hajdanán az a pletyka terjedt, hogy valójában nem is tudnak rendesen játszani hangszereiken. Nos, elhiszem, hogy az 1982-es korong, borítóján a sátánnal ezt az érzést keltette. Abban az időben, amikor a durvaságot, és gyorsaságot a Motörhead lemezei jelentették, egészen sűrű és brutális, mégis a klasszikus heavy metalban gyökerező dalaival hamar kultkedvenccé váltak. A zenehallgató közönség, és a pályatársak részéről nem is csupán maga a zene volt az, ami kezdetben rosszalló, vagy inkább értetlen pillantásokat okozott, sokkal inkább a sátán- és okkultizmusban tobzódó szövegeket, melyet ennyire direkt módon még nem lehetett hallani.

Cannibal Corpse: Tomb of the Mutilated (1992)

Ugyan nem a Cannibal Corpse találta fel a death metalt (azt megtette korábban a Possessed, vagy épp Chuck Shuldiner, nehéz eldönteni), ám talán senki sem játszotta a 90-es évek elején annyira brutálisan, mint Alex Webster csapata. Ennek a durvaságnak a csúcspontja az 1992-es album, mely egészen új értelmet ad az extrém, és a fémzene fogalmának. Már a borító is beszédes, amint egy élőhalott szájjal elégít ki egy csupavér nőt, és a zene illeszkedik is ehhez. Gyomorforgató dalszövegek, öblös, szinte érthetetlenül mély hörgés, és elképesztően gyors és sűrű hangszeres játék, amiben azért akadnak ám mesteri fordulatok és virtuozitás bőven. Ugyanakkor a töménysége, brutalitása miatt sokáig úgy gondoltam, ha van hivatalos filmzenéje a pokolnak, akkor alighanem ez a lemez lehet az. Manapság éppen emiatt szinte hihetetlen, hogy a Cannibal Corpse (ami amúgy itthon is sűrűn látott vendég) pályafutása során világszerte egymillió lemezt adott el, ami példátlan a death metal, de úgy alapvetően ilyen típusú zenék esetében is.

Pantera: Vulgar Display of Power (1992)

A Pantera mindig is az egyik kedvenc bandám volt, négy mesteri és vérprofi muzsikus tökéletes kombinációja, amely sikerek és csillogás után egy rettenetes tragédiában ért véget. Ők voltak azok, akik a metal szempontjából lagymatag 90-es években is tudtak újat húzni, mondhatni lemezeikkel új zsáner, a groove metal fogalmát vezették be a könnyűzene történetébe, úgy, hogy közben egészen képtelen sztáralkatok voltak. Négy texasi srác, akik amikor csak tudtak buliztak, ittak, ugyanakkor áradt belőlük a zene szeretete, és létrehoztak egy új irányvonalat, mely rendkívül technikás és komplex zenei világot teremtett. Ma már szinte elképzelhetetlen, de ahogy írtam, egy metal szempontból döglődő 90-es években az 1994-es Far Beyond Driven albumuk vezette a Billboard-listát. Én most mégis a második lemezt, a Vulgar Display of Powert választottam, egyszerűen azért, mert itt állt össze a tökéletes Pantera-recept, a precíz szólók, elképesztő ritmusok, és a Phil Anselmo csontrepesztő üvöltéseivel tarkított ének. A Pantera olyasmi, ami vélhetően örökre hiányozni fog annak, aki hallgatott már életében keményzenét.

Slayer: Reign in Blood (1986)

A múlt héten hazánkban is vélhetően utolsó koncertjét adó Slayert nem véletlenül kísérték búcsúturnéján hatalmas tömegek a világ arénáiban. Ez az a banda, mely egész pályafutása alatt megalkuvás, és komolyabb, a mainstreambe való betörést célzó zenei iránymódosítások nélkül játszott, és még manapság is szabályosan leszaggatják az ember fejét, ha kiállnak a deszkákra. 1986-os remekművük, a Reign in Blood sokak szerint a thrash metal műfajdefiníciója, mindössze 28 perces hosszával az egyik legtömörebb, legtöményebb lemez, ami valaha a zsáneren belül született, és mára a keményzenék emblematikus klasszikusa, melyre sokan zenei Bibliaként tekintenek. A magam részéről hiába kedvelem jobban az ezt követő két lemezt, a South of Heaven-t, és a Season in the Abyss-t, meghajolok e példás zenei teljesítmény előtt. A Slayer gyakorlatilag 28 percbe sűrített mindent, amit választott műfajáról tudni lehet, olyan esszenciát adva, ami azóta is számtalan zenekar első inspirációs forrásaként működik.

Sepultura: Arise (1991)

Max Cavalera, és bandája igazi felemelkedéstörténet. A Sepultura volt az első harmadik világbeli országból származó banda, mely világszerte ismeretségre, és első 2-3 lemezével kultikus státuszra tett szert. A brazil négyes elképesztő kitartással, és mérhetetlen ambícióval gyakorlatilag Belo Horizonte gettójából kitörve jutott a csúcsra, és 1991-ben adta ki Arise című lemezét, mely rendkívül kreatívan ötvözte saját hazájuk zenei gyökereit a Slayer-féle thrash metal fordulataival, ráadásul iszonyúan jókor dobbantak be a színtérre, épp akkor, amikor a műfajalapítók nagy része zenei irányváltásaik közepette leledzett. A fiatal srácokból álló Sepultura lehengerlő energiával vette birtokba a színpadokat, az Arise pedig rövid idő alatt 300 ezer példányban kelt el, és a nemzetközi szaksajtó máris a jövő nagy reménységeit, és a thrash vérfrissítőit istenítette bennük, különösen mikor a lemezt promótáló turné során felléphettek a Rock in Rio II fesztiválon. Az Arise pedig közben a Roadrunner Records első kiadványa lett, melynek eladási mutatói átlépték az egymilliós példányszámot.

Judas Priest: Painkiller (1990)

Kihagyhatatlan a felsorolásból a Judas Priest „visszatérő” lemeze 1990-ből. Eleve a Judas maga a megtestesült metal, egy olyan zenei irányvonal alakítói, mely aztán a Metallicától a Morbid Angelen keresztül a Bon Joviig mindenkire hatással volt. A mérsékeltebb sikerekkel kibélelt, és kritikus rajongói véleményektől hangos 80-as évekbeli glam metalhoz való idomulási kísérletek, és kudarcok után a banda rövid pihenő után elképesztőt húzott. A dobok mögé a magánéleti problémákkal küzdő Dave Holland helyére Scott Travis ült be, akinek elképesztően feelinges, és húzós játéka új lendületet adott nem csak a csapatnak, de a készülő daloknak egyaránt. Az 1990-ben megjelent Painkiller már az első másodpercekben megmutatja igazi valóját, pőre, kompromisszummentes, és rettenetesen fogós, vérbeli heavy metal esszencia, attól a bandától, mely lényegében az egész műfaj megszületésénél bábáskodott. A Painkiller még az ekkor még glam metalban tobzódó Egyesült Államokban is alig három hónap alatt aranylemez lett, és úgy turnézták végig a világot, hogy minden este olyan bandák nyitottak nekik, mint a Testament, az Annihilator, vagy épp a Pantera.

Tetszett a cikk? Akkor olvasd el ezeket is, és nyomj egy LIKE-ot, hogy ne maradj le a legújabb írásokról!

Tupírozott haj a Sunset Stripen – 10 meghatározó glam metal album

Vérbeli blues-rock talpig szakállban – A ZZ Top fél évszázada a pályán

Hömpölygő bánatmetal Brooklynból – A Type O Negative zenéje

Címkék:

Kapcsolódó cikkek

Metallica: S&M2

2019. szeptember 6.

Hírek

20 évvel legendás koncertje után ismét szimfonikus zenekarral játszik a Metallica

Október 8-tól ráadásul egyes magyar mozik is műsorukra tűzik a 20 évvel ezelőtti est folytatását.

A végzetes rock&roll életérzés

2019. július 11.

Történelem

5 zseniális zenész, akinek a rock&roll életérzés az életébe került

Félresiklott sorsok a showbiznisz ölelő karmai közt.

Guns N' Roses

2019. július 1.

Zene

7 Guns N’ Roses dal, ha fel akarod pörgetni a napod

A test öltött hedonizmus a punk és a hard rock határán.

Legutóbbi cikkek

A TV és tévézés evolúciója

2019. szeptember 12.

Film

Streamszolgáltatók, avagy a sorozatok reneszánsza

A TV nézés evolúciójától a Netflix térhódításának okaiig és hatásaiig.

Ugyanaz a karakter, ezer színben, megunhatatlanul

2019. szeptember 11.

Film

A jóságos pofonosztó, és a szerencsés dilettáns – 90 éves lenne Bud Spencer

A magyarok 3 éve elhunyt barátjára és tisztelőjére emlékezünk.

Képregény, mint komoly irodalom

2019. szeptember 10.

Képregény

5 képregény, mely bizonyítja, hogy a képregény is lehet komoly irodalom

Avagy a kilencedik művészet, és a harc az előítéletek ellen.

Facebook