Facebook logó Instagram logó YouTube logó

2019. október 21., hétfő

Zene

A poptenor, aki dobosként kezdte és az Oscar-díjig vitte – Phil Collins sokrétűsége

2019. március 27. Becsült olvasási idő: 5,5 perc

Tavaly végre magyarul is megjelent Phil Collins hosszúra nyúlt pályafutásának összefoglalója ráadásul a kilencszeres Grammy-, valamint Oscar- és Golden Globe-díjas előadó tollából a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából, és miután végre eljutottam odáig, hogy beszerezzem – noha az olvasást még nem kezdtem meg – ráhangolódásképp most is éppen a 2002-es Testify című albuma szól a háttérben, és eszembe jutott, hogy bizony bőven megérne ez a díjhalmozó pályafutás egy rövidke írást, ahol kicsit felelevenítjük azt a sokrétűséget, amiért megszerettük, és máig szeretjük a kiváló angol zenészt.

Collins hihetetlenül érdekes pályát járt be, eleve dobosként került a már akkor széles körben ismert Genesisbe, Peter Gabriel kiválásával átvette az énekesi teendőket, és elkezdte a maga poposabb szája íze szerint alakítani a banda muzsikáját, közben belefogott elképesztő sikerű szólópályafutásába is, belekósolt a filmzeneszerzésbe, játszott barátaival jazz-koncerteket, megvoltak a Genesis újjáalakuló koncertjei, aztán saját maga búcsúturnéja, megírta önéletrajzát, mostanság pedig bár nehézkesen, de újra színpadon áll, vagy ül, hogy a lehető legtöbben hallhassák azt a különleges orgánumot.

Kilenc Grammy-díj, Oscar-díj, Golden Globe-díj tulajdonosa

Kilenc Grammy-díj, Oscar-díj, Golden Globe-díj tulajdonosa Forrás: nytimes.com

Dobosként a Genesis tagjaként

Collins 1967-ben egy újsághirdetés hatására jelentkezett a Genesisbe dobosnak, de végül csak a harmadik lemezen, az 1971-es Nursery Crime-on ült be a tamok mögé, és bár sehol sem jelölték, de a For Absent Friends című dalban már vokalistaként segítette Peter Gabrielt. Összesen négy sorlemezen szerepelt kizárólag dobosként, miután azonban Gabriel a szólókarrierje miatt az 1974-es The Lamb Lies Down on Broadway album után kilépett a bandából, egyértelmű választásnak tűnt a kellemes tenorhangú Collins, aki innentől megkapta azt a szabadságot, hogy már nem csak a dobhangzással, de a banda dallamvilágával is bátran kísérletezhetett. Rutherford és Banks vevő is volt Collins ötleteire, a gitáros, Steve Hackettnek azonban nem tetszett az új irányvonal, kiválása után pedig Collins gyakorlatilag a zenekarvezető szerepét is magához vette. A háromtagúra fogyatkozott banda elképesztő diadalmenete azonban csak ekkor kezdődött. A magam részéről Collins Genesis-dobos korszakából egyértelműen az első lemez, a Nursery Crime viszi a prímet, ahol már megmutatkozik az az erőteljes, és nem túl tolakodó stílus, amivel a dobverőket kezeli, de már érezhető az is, hogy a dob nem pusztán a ritmusért, de a zene színezéséért is felel.

Énekesként a Genesis tagjaként

A legtöbben nyilván az Invisible Touch, vagy a We Can’t Dance albumokat emelnék ki, és bár ezek mind kiválóak, telis-tele jobbnál jobb dalokkal, én mégis inkább az 1981-es Abacab albumot említem most, mely az azt megelőző Duke-hoz képest már egészen új oldalról mutatta a bandát, itt már nem egyszerűen a 70-es évek szimfonikus progresszív rockjának és az elkövetkező poptrendek fúziójáról beszélünk, a hangsúly egyértelműen eltolódott utóbbi irányába, ám Collins, túl egy váláson, és ezáltal egy komoly magánéleti válságon, ezen a két albumon dalszerzőként egészen új oldaláról mutatkozik be. Kevésbé kísérleti jellegű zene, mint elődjén, sokkal direktebb, dallamosabb, gyakorlatilag tökéletesen ágyaz meg a később következő, elképesztő sikert hozó albumoknak, de mégis a nyilvánvaló és fülbemászó popdallamokon és megoldásokon túl olykor egészen finom és zeneileg is kimagasló megoldásokat tartalmaz. Bár a Duke-hoz képest logikus továbblépés volt, a kritikusok egy részét mégis megosztotta, egyesek szerint túlságosan éles váltás a banda történetében, ugyanakkor a közel kétmillió eladott példány mégis Collins-t és társait igazolta.

Énekesként szólóban

Collins ekkoriban duzzadt a kreatív energiáktól, és számtalan ötlete akadt, amely még a markáns irányváltás ellenére sem fért volna bele a Genesis diszkográfiájába, így anélkül, hogy ezeket vitára bocsátotta volna Rutherford és Banks között, inkább felhasználta saját szólókarrierjében, mely hamar legalább olyan népszerűségre tett szert, mint az anyabanda. Bár e téren legnagyobb kereskedelmi sikerét az 1985-ös No Jacket Required című, közel 17 millió példányban fogyott albumával szerezte, a magam részéről az 1989-es … But Seriously-t részesítem előnyben. Valódi nagybetűs slágergyűjtemény, minden pillanata aranyat ér, kétlem, hogy akad bárki, aki ha meghallja Collins valaha írt egyik legjobb szólódalát, a Something Happened On The Way To Heaven-t, nem kezdi rögtön dobolni a lábával a ritmust, de akad itt minden, érzékeny, lírai dal, melyhez annyira passzol Collins hangja, de akad ezerszínű, 9 perces progresszív ízű szerzemény is, Colours címmel, és persze gigantikus világ- és rádiósláger is, az Another Day in the Paradise képében. A magam részéről az egyik legjobb poplemez, amit valaha írtak, mind hangzásában, hangszerelésében, zenei világában, megoldásaiban és dallamaiban is bivalyerős remekmű.

Jazz zenészként a Brand X-ben

A Brand X egy olyan, eredetileg 1974-ben pusztán kedvtelésből Collins által éltre hívott társulás, melyben a legkiválóbb session jazz zenészek alakítottak instrumentális formációt, és játszottak az akkoriban feltörekvőben lévő fúziós jazz szellemében rendkívül virtuóz dallamokat, nagyjából hasonlóképpen, mint a Weather Report, a Tribal Tech, vagy a Mahavisnu Orhestra. A tagság persze folyamatosan változott, zenészek jöttek-mentek, maga Collins is többször kivált, mikor a Genesis, vagy a 80-as években a szólóprojektek elvitték a kreatív energiáit, de a Brand X folyamatosan készített lemezeket, és turnézott is, ezek a típusú körutak pedig valóban a felszabadultságról, és az örömzenélésről, semmint a bevételszerzésről szóltak. Részemről az 1977-es Moroccan Roll-t szeretem tőlük a legjobban, itt kicsit kilépve a fúziós jazz hagyományos keretei közül Collins a hangját is adja a Sun in the Night című dalban, sőt, zongorázik is, újabb tanúbizonyságát adva, hogy dallamvilága megfelelően illeszthető egymással szöges ellentétben álló műfajok keretei közé is, és bizonyítja saját zenei képzettségét, és széles látókörét.

Session muzsikusként

Collins sokoldalúságát jó értelemben véve sokan kihasználták a 80-as években, ő dobolta fel teljes egészében a „Lassúkezű”, vagyis Eric Clapton teljes 1986-os albumát, August címmel, de az ő játéka hallható több dalban is Brian Eno 1975-ös Another Green World című lemezén. Ezen túl énekelt David Crosby-val duettet a Hero című dalban, mely az énekes harmadik stúdialbumán, a Thousand Roads-on jelent meg 1993-ban. Kétségtelenül a leghíresebb közös munkája mégis 1985-ből származik, amikor megírta Philip Bailey, az Earth, Wind & Fire frontembere számára az Easy Lover című dalt, melyet a korogra is együtt énekeltek fel. A kislemezből csak az Egyesült Államokban több mint egymillió kópia került értékesítésre, a Billboard listán pedig a második helyig jutott. Maga Collins is nagyon szereti a dalt, gyakorlatilag saját koncertjeinek is állandó része, melyben egyedülálló módon ötvöződik Bailey és Collins zenei világának és gyökereinek lényege, hihetetlen jól megkomponált, pörgős popdal, az a típus, amitől egy borongós reggelen még a nap is kisüt.

Filmzeneszerzőként

Collins hosszú ideig ódzkodott tőle, hogy filmzenét írjon, és valóban rendkívül későn, gyakorlatilag szólókarrierjének vége felé mondott igent 1998-ban egy ilyen jellegű felkérésre, mikor a Walt Disney stúdió megkereste, hogy nem írna-e néhány dalt az épp készülőfélben lévő Tarzan című rajzfilmhez. A zenei album elképesztő sikert aratott, közel három millió példányban talált gazdára, mind a négy Collins által írt és énekelt dal megjelent kislemezen, és egyenként is sikeres lett, olyanok is pontosan ismerik őket, akik sosem láttak egyetlen képkockát sem a filmből. Collins egy évvel később őszinte meghatottsággal vette át az Oscar-díjat a legjobb eredeti betétdalért, egészen pontosan a rendkívül jól elkapott You’ll be in my Heart című szerzeményért, melyet elő is adott az Oscar-ceremónia keretében. Ezzel betetőzött egy olyan karriert, melyben gyakorlatilag minden arannyá változott, amihez csak hozzáért, és a sors fintora, hogy 2006-ban, alig hét évvel később búcsúturnéra kényszerült rendkívül erős hátfájdalmai miatt. Idén azonban, hosszú rehabilitáció után ismét színpadon van – igaz, jobbára ülve – de a hang, mely sok tízmillió lemezt adott el világszerte, érezhetően semmit sem kopott. Phil Collins továbbra is a popzene kimagasló zsenije, egy alkatát tekintve képtelenül körülrajongott világsztár, akinek zeneiségéhez alighanem semmiféle kétség sem fér.

 

Tetszett a cikk? Akkor olvasd el ezeket is, és nyomj egy LIKE-ot, hogy ne maradj le a legújabb írásokról!

Vérbeli blues-rock talpig szakállban – A ZZ Top fél évszázada a pályán

A hard rock új generációs iskolája – 7 zseniális Van Halen-album

Hömpölygő bánatmetal Brooklynból – A Type O Negative zenéje

Kapcsolódó cikkek

David Fincher és Gary Oldman együtt dolgozik

2019. október 18.

Hírek

Gary Oldman lesz a főszereplője David Fincher új, életrajzi filmjének

A Hetedik és a Zodiákus rendezője több mint 5 év után készít mozifilmet újra.

A 2020-as jelöltek egy része

2019. október 17.

Hírek

A Judas Priest és a Motörhead is bekerülhet jövőre a Rock & Roll Hall Of Fame-be

Pop-, rock- és rappsztárok is akadnak a jövő évig beiktatásra jelöltek névsorában.

Depeche Mode: Spirits in the Forest

2019. október 15.

Hírek

A Depeche Mode új koncertfilmje mindössze egyetlen napig látható a mozik műsorán

Igazán különleges helyszínen különleges koncertfilm készült Dave Gahanék műhelyében.

The Professor and the Madman

2019. október 13.

Hírek

Mel Gibson megpróbálta betiltatni saját filmjét

Simon Winchester könyvének adaptációja idestova 4 éve pihen dobozban.

Legutóbbi cikkek

Guns N' Roses

2019. július 1.

Zene

7 Guns N’ Roses dal, ha fel akarod pörgetni a napod

A test öltött hedonizmus a punk és a hard rock határán.

Dimebag Darrel, a Pantera egykori gitárosa

2019. június 19.

Zene

6 acélkemény lemez, mely megrengette a zenei világot

Fémzenei durvulatok, melyek mindegyike klasszikussá érett.

50 éve a pályán

2019. február 28.

Zene

Vérbeli blues-rock talpig szakállban – A ZZ Top fél évszázada a pályán

A könnyűzene dinoszauruszai, immáron 50 éve gitárral és szakállban.

2019. január 11.

Zene

A hard rock új generációs iskolája – 7 zseniális Van Halen-album

Meghatározó új irányvonal a 80-as évek gitárzenéjében

Facebook közösség