Kovács Krisztián
2021. október 6. | Becsült olvasási idő: 7,5 perc

10 világhírű klasszikus Hollywood aranykorából, mely valójában remake

Manapság azt mondjuk, Hollywood kifogyott az ötletekből, ezért kizárólag világsikerek folytatásába, képregények adaptálásába, vagy klasszikus filmek remake-jébe hajlandó csupán invesztálni. Nem tévedünk nagyot, a teljesség igénye nélkül az utóbbi években (és az előttünk állókban) olyan filmek kaptak modern feldolgozást, mint A hét mesterlövész, a Psycho, a Ghost in the Shell, A majmok bolygója, a Conan, a barbár, a Csillag születik, A dzsungel könyve, és még előttünk van A piszkos tizenkettő, a West Side Story, a Több mint testőr, vagy épp a Hegylakó.

Érdemes ugyanakkor megemlékeznünk arról is, hogy a nagy remake-láz nem újkeletű jelenség az álomgyárban. Sőt. Már Hollywood aranykorában sem volt idegen egy – akár csak néhány évvel korábban született – film újrázásra. Ahogy ma a CGI-technológia, akkoriban leginkább a színes formátumban – főképp a Technicolorban, vagy a CinemaScope-ban – rejlő lehetőségek indokolták a feldolgozások elkészültét, úgyhogy most íme 10 aranykori klasszikus, melyről talán nem is sejtetted, hogy valójában remake.

Mogambo

A western műfaj legendája, a pályafutása során 4 rendezői Oscar-díjat begyűjtő John Ford kirándulása a romantikus kalandfilmek területére. Történet egy Clark Gable által alakított afrikai állatbefogóról, aki kényes szerelmi háromszögbe keveredik Ava Gardner és Grace Kelly karakterével. A Wilson Collison színműve alapján készült műnek azonban nem ez az eredeti változata; az 1932-ben készült el még fekete-fehérben Victor Fleming rendezésében, pontosan ugyanabból a John Lee Mahin által írt forgatókönyvből, melyből aztán a Ford-féle változat forgott, az egyetlen különbség a helyszínt illetően akad: az eredeti film ugyanis Francia Indokínában, a mai Vietnám területén játszódott. További kapocs a két film közt a főszereplő személye, ugyanis már 1932-ben is Clark Gable alakította a főhőst, éppen ezért is ódzkodott elfogadni a remake szerepajánlatát, no meg, mivel túlkorosnak gondolta magát a csábító szerepére. (A filmről ITT írtunk részletesen.)

Mogambo/Red Dust

Quo, Vadis?

A lengyel születésű Henryk Sienkiewicz történelmi regényei idehaza is nagy népszerűségnek örvendtek, de főműve – melyért lényegében az irodalmi Nobel-díjat is kiérdemelte – kétségtelenül az 1896-os Quo, Vadis? volt. A filmnek létezik egy 1951-es Mervyn LeRoy rendezte változata Robert Taylorral, Deborah Kerrel, és az őrült Nero szerepében brillírozó Peter Ustinovval, mely lényegében nagyszabású díszleteivel útjára indította a monumentális, szandálos történelmi filmek divatját, mely aztán a Ben-Hurral nyolc évvel később ért a csúcsra. Az MGM filmje ugyanakkor szintén remake, az eredeti alkotás 1913-ban, a némafilmek felfutásának időszakában készült Enrico Guazzoni jóvoltából Olaszországban, és a filmtörténelem egyik első jegyzett kasszasikere volt, még az Egyesült Államokban is hatalmas sikerrel futott, a Broadway színházaiban és a Royal Albert Hall-ban is vetítették közel 9 hónapon át. Persze létezik már 1901-es verzió is a történetből, de az 1951-es film Guazzoni verzióját vette alapul (ráadásul Mervyn LeRoy filmje volt Sophia Loren és Bud Spencer első amerikai szerepe is, igaz, nem kerültek feltüntetésre a stáblistán.)

Quo Vadis/Quo Vadis

Kleopátra

Joseph L. Mankiewicz vérrel-verejtékkel, közel két év alatt leforgatott nagyszabású alkotása minden idők legdrágább filmje, köszönhetően a monumentális díszleteknek, kosztümöknek (összesen 26 ezer különböző ruha készült a filmhez) és a rengeteg csúszásnak. A forgatás kis híján Elizabeth Taylor életébe került, Rex Harrisonnál viszont azóta sem volt jobb Julius Ceasar. Bár a film nagyrészt Charles Marie Franzero, olasz származású, de élete javarészében Angliában alkotó író és újságíró 1957-es Kleopátra élete és kora című könyvét vette alapul, történetvezetésében nagyrészt támaszkodott a legendás Cecile B. DeMille 1934-es azonos című filmjére, melyben Claudette Colbert keltette életre a bátor egyiptomi hercegnőt. A film a Paramount addigi legsikeresebb produkciója volt, és 1934 legjövedelmezőbb filmje, összesen 5 Oscar-jelölésig jutott, Victor Milner pedig haza is vitte a legjobb operatőrnek járó aranyszobrot. (A filmről ITT írtunk részletesen.)

Kleopátra/Kleopátra

A hét mesterlövész

Talán az egyik leghíresebb, és véleményem szerint legjobban sikerült remake a filmtörténelemben. John Sturges 1960-as filmje úgy volt képest adaptálni Akira Kurosawa 1954-es A hét szamuráját, hogy tökéletesen olvasztotta eggyé a szamurájkódexet a cowboyok törvényeivel, és így új színt, új ízeket csempészett az alapanyagba. Eli Wallach tökéletes bandita a szerepében, a forgatáson egymással a hangot nehezen megtaláló Yul Brynner és Steve McQueen végül nagyszerű párost alkotott, kiegészülve James Coburn, Robert Voughn és Charles Bronson karaktereivel, és akkor még nem is beszéltünk Elmer Bernstein lenyűgöző zenéjéről, és a minden sorával szállóigévé vált forgatókönyv szófordulataitól. Bár a kritika meglehetősen hűvösen fogadta a filmet, mára a western műfaj nagy klasszikusai közt emlegetik A jó, a rossz és a csúf, és persze a Volt egyszer egy vadnyugat mellett. (A filmről ITT írtunk részletesen.)

A hét szamuráj/A hét mesterlövész

Az ember, aki túl sokat tudott

Ma már legendás James Stewart és Alfred Hitchcock többfilmes együttműködése, mely végül a Szédülés csúfos pénzügyi és kritika bukása után szakadt meg végleg. A páros 1956-ban készítette el Az ember, aki túl sokat tudott című filmjét, mely mesterien ötvözte a krimi, a thriller, a film noir és a politikai dráma zsánereit, és mely egyébként Hitchcock saját filmjének remake-je volt. A feszültségkeltés nagymestere ugyanis 1934-ben készítette el az eredetit Leslie Banks és a magyar származású Peter Lorre főszereplésével. A cselekményben nem teljes az átfedés a két alkotás közt, és az 1956-os verzió egyértelműen kiérleltebb és koncentráltabb darab, ahogy Hitchcock fogalmazott egyszer Francois Truffaut-nak: „mondjuk azt, hogy az eredeti egy lelkes amatőr, a második film pedig egy profi munkája.” Érdekesség, hogy ez volt Peter Lorre mindössze második angol nyelvű munkája Fritz Lang M – Egy város keresi a gyilkost című klasszikusa után, és még nem beszélt folyékonyan angolul, így végül szó szerint bemagolta a szövegeit, és úgy adta elő a felvételen.

Az ember, aki túl sokat tudott/Az ember, aki túl sokat tudott

A máltai sólyom

Dashiell Hammett A máltai sólyom című regénye új lendületet adott a krimi műfajának, és megteremtette a hard boiled irányzatát, mely aztán Raymond Chandler kezében teljesedett ki végleg, a később már életében rendezőlegendává érett John Huston pedig e regényből készítette első filmjét 1941-ben, mely világhírt hozott a főszereplőt alakító Humphrey Bogartnak, aki innentől kezdve a puhakalap és a ballonkabát kombináció definitív karaktere lett. Huston később maga mondta, hogy mikor már befutott forgatókönyvíróként belefogott a regény adaptálásába, csak akkor döbbent rá, hogy annak már létezik két korábbi filmes feldolgozása is (noha mindkettő hatalmas bukás volt) de ő végül az 1931-est vette alapul saját filmjéhez, szisztematikusan kiiktatva a hibáit, és még inkább közelítve a történetet Hammett regényéhez. Az 1931-es változatot a némafilmes korszak egyik legkitűnőbb iparosa, Roy Del Ruth készítette, Sam Spade szerepébe pedig a Wall Street-i futárból filmszínésszé váló, manapság jórészt ismeretlen Ricardo Cortez került.

A máltai sólyom/A máltai sólyom

Óz, a csodák csodája

Victor Fleming, Richard Thorpe és King Vidor meglehetősen nehézkes rendezésének eredménye L. Frank Baum regényének leghíresebb adaptációja 1939-ből Judy Garlanddal a főszerepben. Valójában messze nem ez volt a világhírű ifjúsági mű első filmes adaptációja, az ugyanis már 14 évvel korábban, 1925-ben megjelent, azonban Larry Semon némafilmes kaland-fantasy-ja csúfos pénzügyi kudarc volt, és gyakorlatilag mindenkit hidegen hagyott, pedig a bádogember jelmezébe az az Oliver Hardy bújt, aki később a világhírű Stan és Pan duó egyik felét adta, a film vágását pedig az a Sam Zimbalist végezte, aki aztán Hollywood aranykorának egyik legbefolyásosabb producerévé vált. A főszerepet a rendező, Semon felesége, Dorothy Dwan kapta, aki az 1920-as évek egyik legfoglalkoztatottabb női sztárja volt, közel negyven filmet készített akkor, de a nagyrészük mára ugyanúgy elsikkadt a köztudatból, ahogy L. Frank Baum regényének 1925-ös adaptációja is.

Óz, a csodák csodája/Óz a csodák csodája

Tízparancsolat

Cecile B. DeMille utolsó filmje korának legnagyszabásúbb alkotása volt, mely pazarul kihasználta a Technicolor színezés nyújtotta kereteket, és igazi szupersztárt csinált Charlton Heston-ból. DeMille ezúttal saját korábbi filmjét dolgozta át és forgatta le újra, hiszen 33 évvel korábban, 1923-ban ugyanezzel a címmel már filmre álmodta egyszer Mózes történetét. Annak a filmnek ráadásul meglehetősen érdekes a története, DeMille ugyanis közvéleménykutatást tartott a filmrajongók körében, arra kérve őket, adjanak be pályázatot, hogy mi legyen a következő filmje. A két alkotás egyébként nincs átfedésben egymással, a régebbi változat ugyanis két részre tagolódik, és csak az egyik foglalkozik Mózes és a kőtáblák történetével, míg a második modern környezetben játszódik, és négy szereplő egymás közti szituációin át mutatja be a parancsolatok megszegésének tanulságait. Utóbbi szálból az új filmre már semmi sem maradt, igaz, nem is volt rá szükség, a film ugyanis már akkor 122 millió dolláros rekordbevétellel zárt, miután pedig DeMille három évvel később elhunyt, és már nem készített több filmet, pályafutása legsikeresebb alkotása lett a hattyúdala.

Tízparancsolat/Tízparancsolat

Ben-Hur

A filmkészítés valaha volt egyik legnagyobb klasszikusa William Wyler 11 Oscar-díjjal jutalmazott alkotása 1959-ből, mely magával ragadó történetét, érzelmi töltetét, grandiózus látványvilágát tekintve is évtizedekig etalonnak számított Hollywoodban. És bizony Judah Ben-Hur története sem először került akkor mozivászonra. Az eredeti verziót 1925 decemberében mutatták be Fred Niblo és B. Reeves Easton rendezésében főszerepben a mexikói származású Ramon Novarro-val, aki kora „latin-szeretőjének” prototípusa volt, és már az 1920-as évek elején Hollywood szexszimbólumának számított. A történet nagyrészt ugyanaz, mint az 1959-es verzióban, ám az 1925-ös némafilm megkímélte Messala életét. Már ez a változat is az MGM addigi legnagyobb bevételt produkáló filmje lett, de kópiáját sokáig aztán elveszettnek hitték, és végül 1980-ban bukkantak csak rá egy csehszlovák filmarchívumban, hogy aztán helyreállítsák. (A filmről ITT írtunk részletesen.)

Ben-Hur/Ben-Hur

Dr. Jeckyll és Mr. Hyde

Spencer Tracy, mint az egyik első realista színész maradt meg a filmrajongók emlékezetében, akinek számos emlékezetes alakítást köszönhetünk. Sokoldalúságáról tett tanúbizonyságot, mikor 1941-ben Victor Fleming filmjében eljátszotta a saját magából szörnyet kreáló kiváló tudós, dr. Henry Jeckyll és a barbár Mr. Edward Hyde szerepét Robert Louis Stevenson világhírű kisregényének adaptációjában Ingrid Bergman és Lana Turner partnereként. Ahelyett azonban, hogy Fleming visszanyúlt volna az eredeti irodalmi műhöz, lényegében jelentről-jelenetre újraforgatta a film 1931-es változatát, melyben Fredric March keltette életre az önmagából kifordult zsenit. Furcsamód ez esetben a korábbi változat tekinthető a nagyobb sikernek, mind kritikai, mind kereskedelmi téren, Rouben Mamoulian rendezését ugyanis három Oscar-díjra jelölték, a legjobb férfi főszereplő díját pedig Fredric March haza is vihette.