• Kövess minket a Facebookon!
  • Kövess minket az Instagramon!
  • Kövess minket a YouTube-on!
Animációs szériák, melyek mintha csak a jövőbe láttak volna

Film

Rajzolt jóslatok – 5 animációs sorozat, mely látszólag a jövőbe látott

  • Megosztás Facebookon
  • Megosztás Twitteren
  • Megosztás e-mailben

A popkultúra olykor egészen meglepő jóslatokba bocsátkozik, az alkotók ezáltal vagy a puszta vakszerencséről, vagy valamiféle ördögi előrelátásról tesznek tanúbizonyságot, de annyi bizonyos, hogy olykor már-már vészjósló módon hibáznak rá jelenkorunk fontos társadalmi, politikai, vagy épp kulturális érdekességeire. Persze nem érdemes mindezt túldimenzionálni, hiszen kétlem, hogy egy-egy animációs széria epizódjának megírása közben az alkotók azt találgatták volna, vajon helyesen kalkulálnak-e a jövővel, mindezek inkább csak végtelenül szórakoztató egybeeséseknek tűnnek.

Az elmúlt 20-30 évben az animációs szériák világa és megítélése is alaposan megváltozott, mely leginkább a célközönség összetételében, és a szériák hangvételében mutatkozik meg. Egy-egy újabb darab már konzekvensen igyekszik jóval globálisabb közönséghez szólni, ráadásul olyan, a jelenkorunkat érintő problémák, és kérdések beemelését részesíti előnyben, mely nézői oldalról is megkönnyíti a látottak átélését. Amikor pedig egy-egy akár hosszú évekkel korábbi epizódból jelen mindennapjaink momentumai kacsintanak vissza ránk, az érzés csak erősödik. Íme most 5 animációs széria, melyek több alkalommal ráhibáztak a jövőre.

South Park

Trey Parker és Matt Stone immáron 23 éve töretlen sikerrel futó, 5 Emmy-díjjal kitüntetett szériája, a South Park az évek során több jövőbeli jelenséget talált el meglepő éleslátással, ezek egyike egy 2008-as epizódban jelent meg. Az akkor épp második, Breakout című albumával végérvényesen befutó Miley Cyrus kapcsán a sorozat elképesztő sikereket vetített előre, ami be is jött, hiszen Miley-t 2008 végén a Forbes magazin már a legbefolyásosabb hírességek listáján is az élbolyba tette, ráadásul a Volt című film betétdaláért Golden Globe-díjra is jelölték. A South Park ugyanakkor gyors emelkedést, és még gyorsabb zuhanást jósolt a még manapság is csupán 27 esztendős énekesnőnek, aki bár az elkövetkező években is több sikerlemezt adott ki, már inkább csak botrányaival és extravagáns viselkedésével hívja fel magára a figyelmet. Pucér villantások, ellentmondásos válás; panszexuális lázadó, és drogos tinédzser vált az egykori Hannah Montanából.

Persze nem ez az egyetlen, amire a South Park alkotói ráhibáztak. Egy 2010 októberében bemutatott epizódban egy speciális taktikai egység végzett a szeptember 11-i merényletért felelős Oszama Bin Ladennel. Nyolc hónappal később Barack Obama egy késői híradásban jelentette be, hogy egy speciális SEAL-egység megölte a terroristavezért. 2014-ben ebolagyanús eseteket találtak az Egyesült Államok területén, helyileg Dallas környékén, a Nyugat-Afrikából behurcolt, és ott akkor már kilenc hónapja megállíthatatlannak tűnő járvány USA-beli megjelenéséről jó pár hónappal annak bekövetkezése előtt szintén külön epizód mesélt Parker és Stone szériájában.

Oszama Bin Laden a South Parkban

Oszama Bin Laden a South Parkban

A Simpson-család

A Simpson-család az a széria, melyről regényeket lehetne írni, miként hibázott rá a jelenkorunk legfontosabb eseményeire. Matt Groening többek közt megjósolta Donald Trump elnökké választását, egy 1998-as epizódban a végül 2012-ben fizikusok által felfedezett Isteni részecske jelenlétét, a Springfield szennyezett vizeiben felbukkanó háromszemű halat, melyet aztán a valóságban egy argentin atomerőmű közelében halásztak ki, de még a Trónok harca egyik dráma fordulatát is előre látta 8 év távlatából. És ez még messze nem minden, hiszen már 1995-ben jóslatokba bocsátkozott az okosórák megjelenése kapcsán, holott az Apple csak közel húsz év múlva jött ki az első modellekkel.

A Simpson-család ráhibázott a Dávid-szobor 2016-os cenzúrájára is 26 évvel korábban, sőt öt évre előre kísértetiesen hasonló módon jósolta meg Lady Gaga híres levegőben-lógó Super Bowl fellépését is, illetve 17 év távlatából a később Dallasban megjelent ebola-járvány felbukkanását is, valamint 2012-ben egy képernyő alján átfutó feliratban megjelent, hogy Görögország felkerült az eBay-re. Három évvel később Görögország lett az első európai ország, mely csődöt jelentett. És ez még mindig csupán töredéke annak, amire Matt Groening ráérzett az elmúlt harminc évben, a neten pedig a legkülönbözőbb listákban gyűjtik össze a rajongók kedvenc szériájuk meglepő jóslatait.

A Simpson-család jóslatairól regényt lehetne írni

A Simpson-család jóslatairól regényt lehetne írni

Family Guy

Seth McFarlane kultikus szériája is meglepő éleslátással érzett rá bizonyos társadalmi folyamatokra. Egy 2009-es epizódban Stewie és Brian beszélget egymással, ahol előbbi kijelenti a korábban férfiideálnak számító Bruce Jennerről, hogy ő valójában nő. Az 1976-os olimpia aranyérmes dekatlonistája visszatérő geggé vált a sorozatban, 2011-ben már nőként jelenítették meg az alkotók, holott ő maga csak 2015 táján kezdett nyíltan beszélni a nemváltoztató műtétekről, valamint saját transzneműségéről, és a beavatkozásokat végül 2017-ben végeztél el rajta. 2005-ben is találunk egy érdekes jelenetet a sorozatban, akkor Stewie ordítja el magát egy plázában pucéran, mondván: „megszöktem Kevin Spacey pincéjéből.”

Bőven a Me Too-mozgalmak előtt tehát az alkotók már érezhettek valamit, akárcsak pletykaszinten is abból, hogy Spacey miként közelít saját környezetéhez. Egy 2013-as epizódban Peter áttér az iszlám vallásra, és véletlenül csatlakozik egy terrorista szervezethez is, ráadásul szintén merő véletlenségből két bomba robbanását is okozza, miközben kocsijával futókat halálra gázolva megnyeri a Boston Maratont. Mindössze egyetlen hónappal az epizód vetítése után történt a robbantás a maraton befutójánál, melyben hárman meghaltak, 144-en pedig súlyos sérüléseket szenvedtek el.

A Family Guy is ráhibázik időnként a jövőre

A Family Guy is ráhibázik időnként a jövőre

Futurama

A Simpson-család alkotója, Matt Groening, valamint David X. Cohen által írt és alkotott széria 1999-ben mutatkozott be a közönség előtt, és bár nem lett akkoriban egyöntetű siker, mára kultikus státuszt vívott ki magának, és ahogy társai, már csak tematikájánál fogva is számos jövőbeli érdekességet látott előre. Az egyik epizódban például a jövő szórakozásának egyik legfontosabb eszközeként a virtuális valóságot képzeli el, mi pedig most már jól látjuk, hogy az elmúlt néhány évben a VR már az átlagemberek számára is elérhető szórakozási formává vált. Szintén a hétköznapokat érintő jóslat a sorozat részéről a tényközlő média hangnemének folyamatos változása is.

A Futurama rávilágít arra, hogy az emberek ingerküszöbének egyre alacsonyabb szintje a hírközlő média általános stílusát is befolyásolja majd, és a korábbi, pusztán a tényközlésre vonatkozó, némileg vontatottabb előadásmódot egy sokkal szórakoztatóbb, némileg a bulvárhoz konvergáló hangnem váltja majd fel. Ezen túl a Futurama a szállításra vonatkozóan is tesz megjegyzést, hiszen már itt megjelenik egy olyan szerkezet, melyen állítólag jelenleg Elon Musk is dolgozik, és ami a Hyperloop nevet viseli, forradalmasítva a vasúti tömegközlekedést, ahol az áru és később az utasok földalatti pneumatikus csövekben mozgó kapszulákban utazhatnak majd, nagyjából 30 perc alatt megtéve a Los Angeles-San Francisco távot.

A Futurama csekély sikerről indult, ma kultsorozatnak számít

A Futurama csekély sikerről indult, ma kultsorozatnak számít

Johnny Bravo

A végtelenül nárcisztikus, és igencsak butácska Johnny Bravo alakja a későbbi Family Guy író, Seth McFarlane fejéből pattant ki, aki 1997-től írta a széria epizódjait, melyeket a Hanna-Barbera produkció készített. A négy évadot megért sorozat népszerűségét jól jelzi, hogy még manapság is ismétlik a Cartoon Networkön, és bár ez a darab kétségtelenül inkább a fiatalabb generációt szólította meg, itt is akadt olyan esemény, melyre a McFarlane vezette íróstáb apró gegekben hibázott rá. A csajozógép, Johnny egyik 2001 első félévében leadott kalandjában, mikor épp szokásához híven igyekszik megmutatni valakinek, mennyire ő az úr, a háttérben megjelenik egy plakát, melyen látszólag az ikertornyok lángolnak.

Mint azt mind jól tudjuk, nem egészen fél évvel az epizód után két utasszállító csapódott a World Trade Center tornyaiba, melyek alig néhány óra alatt összedőltek a rendkívüli terheléstől. Az összehangolt terroristacselekményben egy harmadik gép a Pentagon épületébe zuhant, az utasok által visszafoglalt United 93-as járata pedig egy pennsylvaniai mezőn ért földet, a becsapódást senki sem élte túl. Azon a napon, és az elkövetkező napok mentőmunkálatai alatt közel 3000-en vesztették életüket. Nem ez volt egyébként az első tervezett merénylet az ikertornyok ellen, a kapitalizmus szimbólumának is tartott épületek elleni lehetséges támadás korábban több filmben is megjelent, nem csoda hát, hogy még egy alapvetően gyerekeknek szánt animációs szériában is feltűnt.

Még a Johnny Bravo-széria is kikacsintott a jövőbe

Még a Johnny Bravo-széria is kikacsintott a jövőbe

Kapcsolódó cikkek

Bezárt az Ectopolis Magazin!

4,5 év működés után az oldal nem frissül tovább.

Wednesday, a sorozat /Forrás: https://www.euronews.com/culture/2022/11/30/wednesday-beats-stranger-things-to-become-netflixs-biggest-english-language-show/

Haláli hullák szerdája – Wednesday – Sorozatkritika

A rémesen vicces Addams-feldolgozás

Legendás állatok. 3. /Forrás: https://www.digitalspy.com/movies/a675773/fantastic-beasts-3-4-5-release-date-cast-plot-news-trailer/

Lesz-e folytatása a Legendás állatok és megfigyelésük-sorozatnak?

A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.

    Hírlevél feliratkozás

    Itt akarsz Te is lépdelni Ectopolis utcáin?
    Tartsd velünk a lépést, és iratkozz fel a város hírlevelére!

    Az Adatkezelési tájékoztatóban leírt feltételeket elfogadom.

    Kiemelt téma

    Bezárt az Ectopolis Magazin!

    4,5 év működés után az oldal nem frissül tovább.

    Legutóbbi cikkek

    • 2022. szeptember 6.

    Középfölde kisokos – 5 érdekesség A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi kapcsán

    5 érdekesség A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi kapcsán

    • 2022. szeptember 1.

    Hollywood hercegnőjére egy igazi herceg is felfigyelt – 40 éve hunyt el Grace Kelly

    A csendes kitartás szobra megküzdött minden sikeréért.

    • 2022. augusztus 26.

    Betűkből filmet – Hollywood aranykorának 7 világhírű forgatókönyvírója

    Akikről ritkán emlékszünk meg, pedig a filmek lelkét hozzák létre.

    • 2022. július 19.

    Gondolatok a jövőből – 9 csavaros sci-fi, amit látnod kell

    Okos mozik, melyek kidomborítják a sci-fi tudományos oldalát is.

    • 2022. július 8.

    Öt órai tea és fényezett családi ezüst – A Downton Abbey világa

    Mennyire hiteles, és vajon miért rajongunk úgy a szériáért?