A visszatérő műsor Csernus Imrével és Hajós Andrással

Kovács Krisztián
2018. július 17. | Becsült olvasási idő: 8 perc

5 értékes, mégis megszűnt műsor a magyar televíziózás történetéből

Hogy mennyire átalakult a televíziózás a rendszerváltást követő évtizedekben, de még inkább a kereskedelmi csatornák megjelenése után, alighanem senki számára sem igényel külön bemutatást. Ahogy a televízió egy időben háttérbe szorította az olvasást, úgy a mobiltelefon, majd még inkább a különböző okoseszközök ugyanígy szorították háttérbe a televíziót, így aztán a színfalak mögött öldöklő harc folyik a nézők kegyeiért.

Mint minden harc, ez is áldozatokat követel. Már-már szinte törvényszerű, hogy egy-egy műsor áldozatul esik neki. Manapság a nézők jobbára a könnyen és gyorsan fogyasztható mirelitműsorokra vannak beállítva, ezek nem igényelnek gondolkodást, és sajnos eljutottunk arra a pontra, hogy egy igényes, jól felépített kulturális, vagy tudományos műsor erősen rétegműsornak számít, megcáfolva ezzel a televíziózás létrejöttének eredeti célkitűzését.

Előfordult persze, hogy nem kizárólag a nézők elmaradozása állt egy műsor megszűntének hátterében, hanem kreatív nézetkülönbségek, személyi konfliktusok, vagy épp politikai együtthatók. Összeszedtem 5 műsort az elmúlt harminc évből, melyek alighanem mindig is többet jelentettek, és többet adtak aktuális kortársaiknál, és amelyek egyaránt eredeti formájukban mára megszűntek létezni.

Kepes András: Desszert

Kepes Andrást mindig is lenyűgöző tehetségű riporternek tartottam, bámulatos módon volt képes egyszerű, de lényegi kérdéseket feltenni, és a legérzékenyebb témákról is úgy kérdezett, hogy sosem tűnt tolakodónak, vagy szakmaiatlannak, ráadásul viszontagságos interjúkat is lazán koordinált, és a kezében tartott. Bár nem a Desszertet tartom a valaha készült legjobb műsorának, azt a címet számomra a Világfalu bitorolja, mégis ez illik ide leginkább, legfőképpen azért, mert már 1994-ben elindult, tehát mindössze pár évvel követte a rendszerváltást, így még a kereskedelmi televíziók térhódítása előtti kor gyermeke, akárcsak Friderikusz Az én mozim című szériája.

Kepes arra vállalkozott, hogy olyanokat ültet egy asztalhoz egy kötetlen beszélgetés erejéig, akik normál körülmények közt nem tennék meg ugyanezt, vagy azért, mert eltérő világnézetük, vagy társadalmi pozíciójuk erre determinálta volna őket, vagy mert nem állt érdekükben, teljesen mindegy, a végeredmény önmagáért beszélt. Rögtön egyébként az 1994-es első rész beszélgetőpartnerei közt volt egy kukás, valamint Soma, és az akkori belügyminiszter, mely névsor addig nem igazán látott érdekességeket előlegezett meg, és ehhez tartotta is magát. A széria 4 évet élt meg, aztán lényegében hasonló tematika szerint Kepes címen folytatódott, majd eredeti formájában 2005-ben tért vissza egy egyébként addigra már javarészt átalakult médiaközegben, de néhány rész után leginkább a műsorvezető egyéb elfoglaltságai miatt végleg abbamaradt, és azóta sem indult újra. (Kepes Andrással találkozhatsz nálunk szeptember 26-án a Lurdy Moziban. További részletekért kattints IDE!)

A visszatérő műsor Csernus Imrével és Hajós Andrással Forrás: port.hu

Kadarkai Endre: Arckép

Kadarkai Endre két műsora az Arckép, és a Nemadomfel az utóbbi évek két talán legszínvonalasabb műsora volt. Nagyobb nyilvánosságot nyilván az Arckép kapott, de a műsor ott is csak az Ákos,- és Soma-féle beszélgetésekből kiragadott megbotránkoztató pillanatok miatt jutott nagyobb nyilvánossághoz, pedig Kadarkai a műsor indulása óta több mint kétszáz interjút készített különböző neves emberekkel, akik szinte mindegyike kézzelfogható teljesítményt tett le a magyar tudomány, vagy kultúra asztalára.

A beszélgetések, a témák mélyek voltak, az alanyok reflektáltak saját karrierjük egyes szakaszaira, személyiségjegyeikre, és világnézetükre egyaránt. Kadarkain kezdetben érződtek a nagy elődök hatásai, mint Friderikusz, vagy Vitray, de ez aztán a későbbiekben egybeolvadt személyiségével, mintegy saját stílust alkotva ezáltal. Az Arckép egyik legnagyobb előnye volt, hogy sosem próbált közelíteni a bulvárhoz, még azon interjúalanyait is mély és tartalmas kérdésekkel tisztelte meg, akiket egyébként nap mint nap láthatunk a televízió képernyőjén. Éppen emiatt, bár tartalmát tekintve magas minőséget képviselt, egy olyan piacon, melyet üres valóságshow-k és tehetségkutatók dömpingje jellemez, hosszú távon nem tudott sikeres lenni, így végül 2018 elején megszűnt. Kadarkai rendkívül intelligensen fogadta a csatorna döntését, és ígéretet tett rá, hogy valamilyen formában mindkét műsor folytatódni fog, amennyire pedig megismertük folyton kíváncsi és érdeklődő természetét a képernyőről, ebben egyáltalán nem is kételkedem.

Kadarkai Gyárfás Tamást tartja szakmai mentorának Forrás: youtube.com

Jakupcsek Gabriella: Ridikül

Kicsit talán kilóg a sorból, hiszen Dióssy Klári vezetésével a mai napig működik, én azonban a Jakupcsek Gabriella-féle 2013 és 2016 közt futó szériáról írok most. A formátum megint egyedi, három hölgyvendég beszélget egy-egy bizonyos témáról, majd nagyjából a műsor felénél betoppan egy férfivendég, így onnantól már lényegében két különböző aspektus találkozik, és a beszélgetés általában még intenzívebbé és izgalmasabbá válik. Jakupcsek végig magabiztosan tartotta kezében a gyeplőt, és kiválóan terelgette a beszélgetést, úgy, hogy egyaránt volt kívülálló, mint műsorvezető, és egyaránt beszélgetőpartner, mint nő, ezen a mezsgyén pedig kiválóan egyensúlyozott mind a közel 600 adás alatt, amíg ő ült a műsorvezetői székben.

Hogy eltávolítása valamiféle érdekellentét, vagy politikai befolyás eredménye, mindegy is, a műsor így épp egyik lényegi alkotóelemét veszítette el, mely alapjában alakította a nézői elvárásokat és hozzáállást is. Jakupcsek van annyira karizmatikus, hogy arca és személyisége egy ilyen jellegű műsort elvigyen a hátán, így bár követtem még néhány adást a távozása után is, végül engem közel sem tudott annyira bevonni, mint korábban, és ezzel, ahogy az internetes hozzászólásokat és a közösségi oldalak aktuális bejegyzéseit nézem, nem vagyok egyedül. A Ridikül bár működik, de elveszítette karakterét, így pedig részemről úgy vélem, hogy felelőtlenül hagy elpazarolni egy rendkívül ígéretes, és egyébként működőképes formátumot. (Jakupcsek Gabriellával készült interjúnkat IDE kattintva érheted el!)

A sokat látott és hallott stúdió, bal szélen a műsorvezetővel Forrás: nepszava.hu

Friderikusz Sándor: Az én mozim

Tisztában vagyok vele, mennyire nem egyértelmű Friderikusz Sándor alakjának és munkásságának megítélése manapság. A rendszerváltás után pályázatra készült műsorai, mint a Friderikusz Show, vagy az Én mozim azonban elhoztak egy olyan műsorstruktúrát az országba, mely bár nem volt új, de a demagóg szocializmusból éppen kikecmergő magyar médiában igenis az újdonság erejével hatott. Friderikuszt sokszor érte a kritika, hogy nem tett semmi mást, csak külföldön már jól menő, és bejáratott műsorformákat emelt át a hazai képernyőkre, de semmiképpen sem találta fel a spanyolviaszt. Ebben még kétségkívül van is igazság, hiszen pl. a tengerentúlon az egyik legnézettebb talk-show, a The Tonight Show, már 1954-ben elindult, és épp a Friderikusz Show indulása táján ért véget legsikeresebb, Jimmy Carson nevével fémjelzett korszaka, sőt, Vitray Tamás Ötszemközt című szériáját idehaza már a hetvenes évek közepén leadta a tévé, de ott még akadt, amiről nem lehetett beszélni.

Azt se felejtsük el, hogy világhírű, nyugati sztárok beszélgetős műsorban nem fordultak meg korábban nálunk, a Friderikusz Show-nak köszönhető, hogy láttuk itt Alain Delont, Antonio Banderast, Jean-Claude van Damme-ot, vagy épp Bud Spencert, és ennél még inkább újító szellemiséget képviselt az Én mozim, hiszen ott sokszor átlagemberek beszéltek az életükről és sorsukról, többször olyanok, akik a társadalom perifériáján éltek, de legalábbis megfordultak ott korábban. A szocializmusban elképzelhetetlen volt, hogy valaki a televízió képernyőjén élő egyenesben beszéljen arról, miként nyomorítja meg őt a regnáló politikai rendszer. A műsor évekig adásban futott, Friderikusz miatta kapta meg a Pulitzer-emlékdíjat, aztán megszűnése után még többször visszatért a képernyőre.

A Friderikusz Show felvételén Forrás: www.infogyor.hu

Frei Tamás: Frei Dosszié

Akárcsak Friderikusz, úgy Frei Tamás megítélése is meglehetősen kettős, ami a magyar médiatörténelmet illeti, és erről, ahogy előbbinél, ezúttal is tehet maga a főszereplő is. Freinek kétségtelenül akadtak vitatható, nehezményezhető, sőt, egy interjú alkalmával egészen felháborító, és az újságírói etikára is látszólag fittyet hányó döntései, a Frei Dosszié mégis fontos részlete a kereskedelmi televíziózás világának. A műsor hat évig futott 2002 és 2008 közt, lényegében az 1999-ben megszűnt Dosszié nyomvonalán haladva. A műsor legnagyobb ígéretét, és legpozitívabb kritikáját már saját szlogenjében is megfogalmazta: „a széles látőkör mindenkinek jár.” Valóban, Frei Tamás hosszú évekig jelentkezett a világ különböző részeiről, vallásokat, közösségeket, szubkultúrákat, távoli országokat mutatott be az ott élő emberek szemén át, egy kicsit zsugorítva a bolygót, és közelebb hozva az élményeket a mindennapi emberhez.

Az, hogy Frei végül belefáradt, belefásult kicsit a műsorba, érthető, mindenhol járt, ahova élő embernek érdemes eljutnia, ami saját magánéletét tekintve nem kis áldozatot követelt tőle is, így végül kényszernyugdíjazta magát, és azóta jobbára az írásnak, és a kávénak él. Bizonyos szempontból a XXI. század című műsor megpróbált átvenni valamit a Frei Dosszié-féle törekvésekből, egyébként sikerrel, és aztán mindezt végül ügyesen építette be egy más típusú műsorstruktúrába, nem a különböző kultúrák, hanem a történelem epizódjai közt manőverezve. Frei viszont vélhetően már nem tér vissza többet a televízióhoz, így a Dosszié is lezártnak tekinthető.