Kovács Krisztián
2019. január 21. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc

5 sci-fi mű, mely elképzelte 2019-et, és tévedett

Elöljáróban leszögezném, hogy a sci-fi írók egyáltalán nem próbálják megjósolni a jövőt, ez Nostradamus, meg a kereskedelmi tévék kora délutáni műsorsávjában tevékenykedő kuruzslók sajátja. A sci-fi írók mindössze elképzelik, hogy annak tükrében, amit jelenleg tudunk a tudomány állásáról, mindez merre fejlődhet tovább, milyen változásokat hozhat az életünkbe, és egyáltalán miben változtathatja meg mindennapjainkat, vagy akár saját személyiségünket.

A sci-fi törtélmében bőven akadtak kiugró és kimagasló írások, melyek egy-egy találmánya aztán mégis megvalósult, azonban furcsamód sok olyan – akár kultikus státuszra szert tett – mű létezik, melyek cselekményüket konkrétan 2019-be helyezték. A különös együttállást persze nem csak mi szúrtuk ki, de most mi is közlünk egy listát ezekből, és megkíséreljük megvizsgálni, mit találtak el, és miben tévedtek kedvenc szórakoztatómestereink.

Szárnyas fejvadász (1982)

Nehéz lehagyni a listáról, és nincs is értelme minden idők egyik legjobb sci-fi moziját, Harrison Ford újabb emlékezetes és emblematikus szerepét, melyben Ridley Scott Philip K. Dick filozofikus regényét vitte vászonra. A Szárnyas fejvadász a cyberpunk filmes prototípusa, sötét, szmogbűzős, túlzsúfolt, neonfénnyel izzó jövőt képzelt el számunkra, ahol emberszerű gépeket, replikánsokat dolgoztatunk a Föld hatalmas gyarmatbirodalmának bolygóin. Nos, 2019-re még mindig a Hold az egyetlen égitest, melyet meglátogattunk, és bár gőzerővel zajlik az intelligens és kényelmet szolgáló robotok, valamint a mesterséges intelligenciák fejlesztése, a filmben ábrázolt, tökéletesen emberszerű, és olykor az embernél is emberibb tulajdonságokkal felruházott Nexusok még igencsak a távoli jövő ígéretei. Los Angeles ugyan kétségtelenül nem a Föld legtisztább városa, az a sötét és átható szmogfelhő mégsem kebelezte be, ami a filmben, és nem virítanak a gigászi felhőkarcolókon hatalmas neonreklámok sem, sőt. Tulajdonképpen Los Angeles feltűnő külsőségeiben meglehetősen keveset változott a film elkészülte óta. Ami a túlnépesedésre vonatkozó becslést illet, itt csak a léptékekben tévedett Scott mozija, az ugyanis tény, hogy 1982-ben nagyjából 4,5 milliárd ember élt a bolygón, ez a szám mára 7,53 milliárdra nőtt.

Szárnyas fejvadász Forrás: www.vox.com

A menekülő ember (1987)

A film alapjául szolgáló regényt Stephen King írta, az akkor még ismeretlennek számító Richard Bachman álnéven, és eredetileg 1982-ben jelent meg. A regénynek és a filmnek a címén, és a főszereplő nevén, valamint a központi túlélőshow motívumán kívül kevés köze van egymáshoz, és lényegében két kiemelendő dolgot vetít előre. Az egyik, hogy a bolygót hatalmas médiabirodalom irányítja, ezzel a film mintegy előrevetíti a tudatos propaganda szerepét, valamint elképzeli egy klasszikus valóságshow dinamikáját egy olyan korban, amikor az emberek ingerküszöbe olyan hihetetlenül magasan, empatikus érzékenysége pedig olyan alacsonyan van, hogy már csak az élő egyenes adásban közvetített, legális gyilkosság képes igazán szórakoztató lenni. Sötét és vészjósló disztópia, ám az ingerküszöb ilyetén változását (még ha nem ekkora mértékben, bár….) kitűnően előre látta, és a gyakorlatilag folyamatosan létező valóságshow-k létjogosultságát is megjósolta. Ha belegondoltok, gyakorlatilag nincs az évnek olyan napja, amikor valamely csatornán ne futna legalább az egyik, akár korábban gyártott, mindenféle minőséget nélkülöző reality, mely eleve a magánszféra korlát nélküliségét hirdeti, és így nyíltan és kendőzetlenül mutat be magánéleti válságokat, pszichológiai problémákat, és természetesen a szexualitást is.

A menekülő ember Forrás: thecomeback.com

Akira (1988)

Katsuhiro Otomo legendás, és kultikus mesterművéről írtunk már korábban részletesen, de mindenképpen felkívánkozik a listára, hiszen Neo-Tokióban épp 2019-et írnak. Otomo víziója egy olyan Japánt mutat be, ahol megtörtént a harmadik világháború, és ahol ebben Tokió városa elpusztult, így most, harminc évvel a detonációt követően a régi romokon egy új, monumentális város sarjadt, amit utcai motoros bandák uralnak, és melynek gyomrában egy fékezhetetlen erő szunnyad. Neo-Tokió hajaz némileg a Szárnyas fejvadász Los Angelesére, hatalmas kiterjedésű, gigantikus metropolis, ám nyilván főleg a rajzfilmes ábrázolás miatt nem a szmogban, hanem a fényben fuldoklik. Tokió a valóságban is úszik a fényben, jelenleg csak a várost nagyjából 12 millió ember lakja, agglomerációs körzetével együtt ez nagyjából 33 millió lelket jelent, nagysága ellenére mégis a világ talán legbiztonságosabb városa. Nem hogy utcai motoros bandákról nincs szó, de a szigetországban még egy utcán elpöccintett cigarettacsikk is főbenjáró bűnnek számít, ha pedig a japánok bűnözésre adják a fejüket, tekintve, hogy az egyik legfejlettebb technológiai infrastruktúrával rendelkeznek, azt vélhetően sokkal inkább egy-egy hackertámadás formájában tennék meg.

Akira Forrás: coub.com

A sziget (2005)

Bár sokan utálják, szerintem Michael Bay kevés értékelhető filmjének egyike, noha tisztában vagyok a karakterábrázolás, meg a dramaturgia hibáival. A sziget sztorija szintén 2019-ben játszódik, egy világban, mely nagyobbrészt nem sokban különbözik a miénktől, ami a külsőségeket illeti, ám az ember úgy tűnik, megtalálta a túlélés tökéletes fegyverét, klónoztatja önmagát, afféle életbiztosításként, a klónokat pedig egy saját, működő és ellenőrzött társadalomban tartja, mint afféle tenyészállatokat, akik erről mit sem tudnak, így, ha tegyük fel, veseátültetésre lesz szükség, akkor a delikvens saját maga lehet a vesedonor. A koncepció ellentmondásaiba most nem mennék bele, lehetne róla vitázni, ami viszont rémisztő, hogyha belegondoltok, az első klónozott emlős, Dolly, immáron 23 éve született, ám hiába nőtt fel azóta egy teljes generáció, az ember klónozásának továbbra is megmaradtak ugyanazok az erkölcsi és etikai aggályai, mint korábban. Ugyanakkor a genetika ettől még folyamatosan fejlődik, új utakat keres, tavaly februárban pl. megszületett két makákókölyök, akik az első főemlősök, melyeket testi sejtekből, sejtmagátültetéssel klónozott két kínai tudós, és a stábja.

A sziget Forrás: imdb.com

Űrvihar (2017)

A Roland Emmerich-katasztrófaiskola növendéke, Dean Devlin első filmje egy minden eredetiséget nélkülöző mozi, középpontjában a számomra mindig is szimpatikus, de világmegmentő tudószseniként abszolút hiteltelen Gerald Butlerrel. A filmben az emberiség megtalálta a módszert az időjárás viszontagságainak kijátszására, egy az egész bolygót ellenőrzése és kontrollja alatt tartó egységes műholdhálózatot, amely közbelép a legcsekélyebb pusztító időjárási anomália felbukkanásakor. Tegyük félre, hogy az Űrvihar a gagyi címén túl egy végtelenül buta film, gyakorlatilag ötpercenként logikai bukfencbe botlunk, de itt most nem is ez a lényeg. Hogy az időjárás manipulálásából mi az igazság, az ma is kérdéses, ami viszont tény, hogy a General Electric már 1946-ban kísérletezett szárazjégen alapuló esőcsináló technológiákkal, de a szuverén kormányok nem igazán nyilatkoznak jelenleg ezekkel a kísérletekkel kapcsolatban. Kína 2017-ben elismerte ugyan a kísérletek tényét, sőt, az erre vonatkozó költségvetési tervezetet is bemutatták, ami meglepő és szokatlan nyílt magatartás tőlük, különösen, hogy velük szemben az Egyesült Államok még a kísérletek lehetőségét is tagadja a mai napig.