- Kovács Krisztián
- 2021. február 23. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc
Az élet a legjobb forgatókönyvíró, ezt talán mondanunk sem kell; olyan történetek kanyarintására képes, melyeket egyetlen kreatív alkotói fantázia sem lenne képes eredetibb formában életre kelteni. Persze megesik, hogy az életben nem kerül pont egy-egy történet végére, és éppen ezért üdvözítő a művészet létezése, és bátorsága, amikor hozzányúl e történetekhez, hogy a fikció eszközével magyarázza meg őket. Néhány hasonló alkotás persze nem mutat túl saját műfajának leginkább elkoptatott kliséin, némelyiket látva azonban azt is mondhatnánk: igen, akár így is történhetett volna.
Rejtélyes jelenségek, UFO-észlelések, tudományos kísérletek, és bűnesetek maradtak feltáratlanul az elmúlt évszázadban, várható volt, hogy a tudomány szakemberei után Hollywood is megpróbáljon a maga módján magyarázatot találni rájuk, mi pedig most összeválogattunk hét jelenséget, vagy épp bűnügyet, és hét megoldást, melyet az álomgyár írói ötöltek ki.
Richard Gere keveset emlegetett 2002-es filmje meglehetősen hangulatos lélektani darab, a molyember legendájára építve, mely a Loch Ness-i szörnyhöz, vagy Bigfoothoz hasonlóan mitikus helyi legenda a nyugat-virginiai Point Pleasant környékén. A történet egyébként meglehetősen hátborzongató. 1967. december 15-én, az ún. Silver-híd, mely Nyugat-Virginia és Ohio határán állt, mintegy összekötve a két államot, egyik pillanatról a másikra egyszerűen leomlott, és megölt 46 embert. A híd, melyet rendszeresen ellenőriztek, nem mutatta elhasználódás jeleit, és valóban minden előzetes jel nélkül omlott össze. A mérnökök, a katasztrófavédelem, és a mentésben dolgozó szakemberek egyhangúlag állították, hogy a híd kora, és az építése közben elkövetett hibák vezettek a tragédiához, ám többen nyilatkozták, hogy a katasztrófa előtti, és utáni napon egy furcsa, emberméretű, sötét, szárnyas lényt láttak a katasztrófa helyszínén. Érdekes egyébként, hogy a molyember észleléséről szóló tömeges beszámolók időről-időre felbukkannak, 2018-ban pl. 55 ember állította, hogy látta Chicagóban.
Travis Walton 1975. november 5-én favágóként dolgozott egy csapattal az arizonai Snowflake közeli erdőben. Hazafelé tartva furcsa égi jelenségeket tapasztaltak, Walton kiszállt a kocsiból, hogy megnézze, mire eltűnt, és csak öt nappal később jelent meg újra, sebzetten és legyengülve. Állítása szerint idegenek rabolták el, némelyik sérülésére nem igazán lehetett magyarázatot találni, és a hivatalos dokumentációk is tele vannak lyukakkal, ám ettől még a közvélemény őrültnek titulálta. Walton 1978-ban könyvalakban is kiadta saját történetét. A The Walton Experience megfilmesítési jogai természetesen hamar elkeltek a 80-as években, de aztán csak 1993-ban készült el az adaptáció, mely ugyan nagyrészt Walton történetére épít, de különösen a finálét némi fikcióval egészíti ki. Walton esete egyébként azért is csigázta fel annyira a közvéleményt, mert a felépülése közben a hatóságok a meglehetősen meredek története miatt poligráfos vizsgálatnak vetették alá, a gépen kapott eredmények pedig minden egyes állítását igazolni tudták, noha később ennek jogosultságát is számtalan szakember vonta kétségbe.
Ugyan Brian De Palma 2005-ös filmje Zsigmond Vilmos kiváló operatőri munkájával James Ellroy 1987-es Fekete Dália című, a valóságot és a fikciót keverő zsaruregényén alapszik, alapvetően mégis igaz történetre épít. A Fekete Dália-gyilkossággal mi is foglalkoztunk korábban részletesen, a film pedig ezúttal egy fiktív megoldást kínál az egyébként mai napig megoldatlan, 1947. január 15-én megtalált és brutálisan megcsonkított Elizabeth Short esetére. A film két ökölvívóból lett nyomozó, és a velük komplikált szeretői viszonyba bonyolódó fiatal nő meglehetősen ellentmondásos szerelmi háromszögén át mutatja be azt a megszállottságot, mely nem engedi az ügyön dolgozóknak, hogy elengedjék a rendkívül nyomszegény esetet, ami olykor kifejezetten végzetes döntésekbe hajszolja némelyiküket. A Fekete Dália-ügyről a mai napig kerülnek elő újabb és újabb részletek, de ahogy ennyi év távlatából lenni szokott, vélhetően Elizabeth Short tragikus esete már végérvényesen a megoldatlan ügyek listáját gyarapítja majd.
Alan Moore Eddie Campbell rajzolóval kiegészülve készítette 1989 és 1998 között A pokolból című képregényt. Az összességében 5 Eisner-díjjal kitüntetett, közel 600 oldalas monstrum egy fiktív és szövevényes megoldást kínál a kriminalisztika egyik legnagyobb rejtélyére, Hasfelmetsző Jack ténykedésére. Mint ismeretes, a londoni sorozatgyilkos 1888-ban pár hét leforgása alatt öt korosodó prostituálttal végzett bestiális módon, belső szerveiket egy orvos precizitásával és hatékonyságával metszve ki a testükből. Az egyik áldozat fél veséjét a „Pokolból” című levéllel együtt aztán elküldte a Scotland Yard nyomozóinak is. A gyilkos kilétét az azóta eltelt 130 évben rengetegen igyekeztek kideríteni, és számos teória született az ügyben, köztük Moore is megtalálta a maga megoldását. A képregényes alapanyagot aztán a Hughes testvérek 2001-ben adaptálták filmre Johnny Deppel a főszerepben. Akárcsak a képregény, úgy a film sem csupán egy történelmi bűnügy felderítése, de az egész nyomorúságos századforduló társadalmi viszonyairól, hiedelemvilágáról, politikai és hatósági intrikáiról állít ki bizonyítványt.
Egy csupa egyetemistából álló turistacsoport, Igor Dyatlov vezetésével az Urál északi részén táborozott 1959-ben. Február 1-én éjszaka valamiért mindannyian kirohantak a sátorból, volt, aki mezítláb, a -18 fokos hidegbe, ahol aztán mindannyian szörnyethaltak, azóta sem tudni, hogy miért, vagy, hogy mi ijesztette meg őket annyira. Ami biztos, hogy a testeket vizsgálva egészen rémisztő tényekkel kellett a nyomozóknak szembenéznie. A sátrat belülről késsel felhasították, két áldozaton nem volt cipő, hárman csak alsóneműben voltak. Találtak vérnyomokat a helyszínen, ami viszont egyik áldozat vércsoportjával sem egyezett. Minden áldozat bőre narancssárgára színeződött, az egyik testnek hiányzott az orra, a másiknak a nyelve, hat testen pedig radioaktivitás nyomait fedezték fel, ráadásul a csoport fényképészének gépéből hiányzott a filmtekercs. A szovjetek nem találtak magyarázatot az esetre, ezért lezárták az azóta Dyatlov-hágónak nevezett szakaszt. Renny Harlin végül 2012-ben készített kézikamerás filmet az esetről, ahol egy csapat amerikai egyetemista igyekszik lekövetni Igor Dyatlovék útvonalát, ám közben ők maguk is részeivé válnak a rejtélynek.
A Philadelphia kísérlet az Egyesült Államok XX. századi történelmének egyik legnépszerűbb összeesküvés-elmélete, melyet 1984-ben John Carpenter produceri felügyelete mellett Az idő pallosa címen filmesítettek meg. A film alapvetően nem túl erős alkotás, tipikusan a 80-as évek másodvonalbeli terméke, de elég jól összefoglalja a történteket. Az USS Eldridge rombolóhoz kötődő katonai kísérletre állítólag 1943. október 28-án került sor Philadelphia kikötőjében, ahol egy különleges eljárással a haditengerészet néhány pillanatra állítólag láthatatlanná tette a hajót. A haditechnológiai célú kísérlet nyilván az elharapódzó háborús hadviselésnek szólt, és állítólag pár nappal később megismételték, ezúttal a nyílt óceánon. A hajó ekkor azonban már nem csupán eltűnt, de egy pillanatra 400 kilométerre onnan feltűnt a norfolki radaron is, ami természetesen ellentmond a fizika törvényeinek. Mindenesetre a USS Eldridge esete – mely hajót 1951-ben az USA eladott Görögországnak – az egyik legfontosabb UFO-konteók közé is bekerült.
Az egyik leghíresebb UFO-észlelésről szóló történet. A pontos dátum ugyan nem ismert, de valamikor 1947. június 14-e környékén egy – a hivatalos beszámolók szerint – meteorológiai ballon zuhant le Új-Mexikóban, Roswell határában William Brazel, egykori művezető, most földműves, és állattenyésztő farmján. A hadsereg azonnal lezárta a területet, és a roncsot biztonságos helyre szállította. Vélhetően éppen ez az óvatosság, és a teljes hírzárlat eredménye, hogy sokan egy idegen űrhajó lezuhanására gyanakodtak. Több beszámoló is érkezett egy korong alakú tárgyról, és többtagú halott személyzetéről, akiket a hadsereg szintén elrejtett a kíváncsi szemek elől. Mások azt állítják, hogy a hadsereg kísérleti repülőgépe zuhant le szerencsétlenül, a nagy kapkodás pedig a fejlett technika esetleges szovjet kémek előli elrejtése miatt volt indokolt. Akárhogy is, Roswell lett minden ufóészleléssel foglalkozó későbbi történet kiindulópontja, az 1994-es Roswell című film, Kyle McLachlan főszereplésével pedig erre igyekezett egy viszonylag logikus, ám kétségtelenül sci-fibe hajló magyarázatot nyújtani.
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.
5 érdekesség A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi kapcsán
A csendes kitartás szobra megküzdött minden sikeréért.
Akikről ritkán emlékszünk meg, pedig a filmek lelkét hozzák létre.
Okos mozik, melyek kidomborítják a sci-fi tudományos oldalát is.
Mennyire hiteles, és vajon miért rajongunk úgy a szériáért?