7 Oscar-díjas film, 7 tévedés 1990-től napjainkig

Korábbi cikkünkben már idecitáltunk öt alkalmat, mikor véleményünk szerint rossz helyre került a legjobb színészeknek kiosztandó aranyszobrocska, ezúttal ennél is tovább merészkedünk, és a legjobb filmeket vizsgáljuk meg, melyek elnyerték az Oscar-díjat, és melyeknél az adott évben szerintünk akadt jobb film is a termésben, ezúttal ráadásul megkísérlünk válaszolni a kérdésre, miért érdemelte volna meg jobban az általunk javasolt mozi.

Összességében az mindenképpen elmondható, hogy vannak bizonyos típusú filmek, melyeket szeret a döntőbizottság, ám ezek nem feltétlenül jelentik, hogy ezek lennének a legjobbak. Sok helyütt a történelmi múlt lelkiismerete szól közbe, olykor-olykor egy hangosabb és mesterkéltebb téma ordítja a bírák szemébe a győztest, máskor a tragikus közegbe csomagolt romantika a nyerő. A visszafogottabb, és ennél fogva kevésbé szájbarágósan, és még nagyobb érzékenységgel mesélő filmek általában hoppon maradnak, ahogy a túlzottan újítónak számító, vagy a kánonba nem tökéletesen illeszkedő alkotások is üres kézzel távoznak. Nézzük is, kikre gondolunk!

1990

Aki kapta: Farkasokkal táncoló

Akinek kapnia kellett volna: Nagymenők

Miért? Coppola Keresztapa filmjei felállították látszólag a maffiafilmek prototípusát, ám talán saját tudtukon kívül, és persze Mario Puzo regényéből táplálkozva romantizálta is a gengszterek életét, és életformáját. Ez a romantika 1990-ig tartotta magát, akkor Martin Scorsese egyik legjobb filmje szerencsére romba döntötte. A Nagymenők úgy mutatja be a maffiát, amilyen valójában lehet, és lehetett. Végtelenül korruptnak, és lelkiismeret nélkülinek, tökéletesen eltalált karakterek szemén át, és végig feszültséggel telve. Ezzel szemben a Farkasokkal táncoló bár kétségtelenül szép film, nem ad hozzá sok újat a filmtörténethez, melyet ne láthattunk volna már korábban is, ráadásul bő egy órával hosszabb, mint amilyen formában igazán működőképes lenne.

Nagymenők Forrás: www.hollywoodreporter.com

1991

Aki kapta: A bárányok hallgatnak

Akinek kapnia kellett volna: JFK – A nyitott dosszié

Miért? Oliver Stone az Egyesült Államok hatalmi autoritásának egyik legnagyobb kritikusa, ezt bizonyította már A szakasz és a Született július 4-én rendezői székében is, de legnagyobb vállalása még ezután jött a JFK személyében. Filmje kendőzetlenül gyanúsít meg egy magasabb intézményi hatalmat Kennedy elnök meggyilkolásával kapcsolatban, ráadásul következetesen végigviszi a teljes nyomozást a film közel három óráján, bemutatva lehetséges összeesküvőket, és nyomozókat, és teszi mindezt úgy, hogy közben a film nem válik történelmi tények és adatok átláthatatlan katyvaszává. A JFK magával ragadó krónikája egy olyan nyomozásnak, melyről már az elején tudjuk, hogy a végén egy áthatolhatatlan falba ütközik majd, mégis arra buzdít, hogy a főügyésszel együtt izguljunk a megoldásért. A bárányok hallgatnak kiváló film, ami viszont leginkább egy jól megírt regény tesz azzá, és a két főszereplő játéka és a kettejük közti dinamika, ami nélkül csak egy mezei thriller lenne, noha tudom, milyen kultstátusz övezi a mai napig. Az Akadémia dicsérete mindazonáltal, hogy talán első ízben jutalmaztak olyan filmet, mely nem a szokásos dráma vonalon mozgott.

JFK – A nyitott dosszié Forrás: www.vox.com

1993

Aki kapta: Schindler listája

Akinek kapnia kellett volna: Napok romjai

Miért? A Schindler listája, bár kétségtelenül kiváló film, érezhetően az Oscar-döntőbizottságnak is készült, ez minden ízében érződik is rajta, noha szerencsére nem csordul túl azokon a szentimentális szálakon, amely egyébként szokása a Spielberg-filmeknek, sőt, bizonyos epizódjaiban meglepően naturálisan mutatja be a holokausztot, ám a Napok romjai ezen is túltesz. Anthony Hopkins és Emma Thompson visszafogottságában zseniális alakítása viszi hátán a filmet, James Ivory lassan hömpölygő, részletgazdag rendezésében. Az is tény ugyanakkor, hogy a Napok romjai stílusát és hangulatát tekintve nem egy kimondott Oscarra készült film, és erről egyébként éppen az tehet, hogy amennyire csak lehet, hű Kazuo Ishiguro regényéhez, mely az alapanyagot szolgáltatta.

Napok romjai Forrás: www.bustle.com

1997

Aki kapta: Titanic

Akinek kapnia kellett volna: Szigorúan bizalmas

Miért? Ha már a Titanic elvitt 10-et aznap este, odaadták neki a 11-et is. Cameron filmje persze csodálatos vállalkozás még akkor is, ha a hajó története olykor eltörpül a film romantikájának súlya alatt. A rendező egyébként divatot is teremtett a katasztrófákba oltott romantika tematikájával, de amit Curtis Hanson tett a Szigorúan bizalmassal jóval fontosabb esemény volt, és ezt jól jelzi, hogy azóta sem tudták lemásolni. Hanson James Ellroy regényét adaptálta tökéletes egyensúllyal a vászonra, ezzel mintegy feltámasztva, megújítva, és a XX. század végére konvertálva egy már évtizedek óta halott, de minimum végstádiumú handokló műfajt, a film noirt. A Szigorúan bizalmas ráadásul nem játszik rá saját szerepeire, és nem ítélkezik az ábrázolt kor emberén, mindössze csak bemutat, és teszi mindezt úgy, hogy minden egyes szereplő a helyén van, és tökéletesen simul a történetben, sőt, hozzá tesz ahhoz, senki sem sok, vagy kevés. A Titanic csodálatos és tragikus mese, végtelenül túlcsorduló, földöntúli romantikával, de a grandiózus megjelenésén túl nem sokat tesz hozzá a filmtörténethez, díjeső ide, vagy oda.

Szigorúan bizalmas Forrás: www.nytimes.com

2005

Aki kapta: Ütközések

Akinek kapnia kellett volna: Brokeback Mountain – Túl a barátságon

Miért? Az Ütközések Oscar-díja az egyik legtöbb vitát generáló döntés a szakma és a közönség körében egyaránt. Paul Haggis filmje jóval több akart lenni, mint ami lett, és éppen ez okozta a vesztét. A különböző sorsok összefonódásáról készült filmek közül mindenképpen magasabb színvonalat képvisel a Bábel, vagy akár a David Mitchell regényéből készült Felhőatlasz is. A vetélytárs Brokeback Mountain pedig éppen érzékeny, és tabudöntögető témájánál fogva hoz egyedit. Ang Lee ledönti a cowboyok legendáját, a kőkemény férfiakról szóló történetek egy rendkívül érzékeny filmben törnek össze, ahogy a két főszereplő ráeszmél a másik iránti vonzalmára. A Brokeback Mountain alighanem túlságosan is korán érkezett, ha tíz évvel később, vagy akár napjainkban jelenik meg, garantáltan elvitte volna a díjat, de kétségtelen az is, hogy az Ütközések posztszeptembertizenegyediki témája is a lehető legjobbkor jött, sok szempontból alighanem ennek is köszönheti, hogy díjra váltotta jelölését, és ezen felül elvitte még a legjobb forgatókönyv díját is.

Brokeback Mountain – Túl a barátságon Forrás: agreatmovieblog.wordpress.com

2010

Aki kapta: A király beszéde

Akinek kapnia kellett volna: Fekete hattyú

Miért? Mert A király beszéde lehetett volna jó film is, de sajnos végtelenül unalmasra sikerült, és ezen még Geoffrey Rush és Colin Firth egyébként kiváló alakítása sem tud javítani, ezzel szemben a Fekete hattyút nem csak a kiváló szerepek teszik feledhetetlenné. Darren Aronofsky filmje, a rendezőtől már szinte megszokott módon meglehetősen hibrid formáció, ugyanúgy működik lélektani drámaként, mint pszichológiai thrillerként, a film fináléja pedig, ahogy Natalie Portman szerepe egyfajta metaforaként kel életre, többféle értelmezésre is okot ad. Merész film, talán túlságosan is merész, ezzel szemben A király beszéde abszolút biztonsági játék, nem kockáztat semmit, mégis nagyot nyer, hiszen elviszi a legjobb filmnek járó díjat. Ha nagyon szigorú akarok lenni, akkor azt mondom, hogy abban az évben a Social Network – A közösségi háló, a 127 óra, a Gyerekek jól vannak, vagy akár a Coen testvérek Félszeműje is inkább megérdemelte volna.

Fekete hattyú Forrás: etterboxd.com

2013

Aki kapta: 12 év rabszolgaság

Akinek kapnia kellett volna: Nebraska

Miért? Megint egy tökéletesen Oscar-kompatibilis film. A 12 év rabszolgaság érezhetően az Egyesült Államok lelkiismeretét szólítja meg a rabszolgakérdés kapcsán, és tökéletesen be is talál, ám hiába a rengeteg mellékszerepre odacitált nagy név, a film semmi, de semmi újat, vagy lényegest nem mond, azon kívül, amit amúgy is tudunk, hogy a rabszolgaság léte a történelem borzalmas epizódja. A Nebraska ellenben nem csak Alexander Payne visszafogott fekete-fehér képeitől, és Bruce Dern nagyszerű alakításától hangos. A film igazi depresszióűző, gazdag és sokrétű film, néha kifejezetten bájos a maga nemében, és hihetetlenül jó érzéseket hagy az emberben, úgy, hogy egyetlen percig sem érződik rajta izzadságszag. Talán épp visszafogottságának, csendes és hangulatos képeinek köszönheti, hogy csak jelölésig jutott, mert semmiféle sablonos konklúziót nem üvöltött bele a néző arcába.