- Kovács Krisztián
- 2021. augusztus 9. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc
Mára eljutottunk odáig, hogy a papíron legrangosabbnak számító filmes díj már nem számít fokmérőnek egy-egy film minőségét és értékét tekintve. Ez egy leginkább a Fekete Párduc legjobb film díjas jelölésével, vagy épp, A víz érintésének díjözönével betetőzött, és az Élősködők, vagy A nomádok földjén díjazásával némileg menteni igyekezett folyamat, pedig ha jobban belegondoltok, annak az aranyszobornak sosem szabadott volna többnek tűnnie, mint ami: végtelen szubjektivitásra épülő formális elismerés, ahogy minden díj a világban. A presztízs azonban nagy úr, és éppen ennek leküzdése végett most nem olyan filmekkel foglalkozunk majd, melyek elhozták a szobrot, sokkal inkább olyanokkal, akik ugyanúgy megérdemelték volna.
Stanley Kubrick, Christopher Nolan, Federico Fellini, Andrej Tarkovszkij, és a hozzájuk hasonlóan szerzői filmek mesterei sosem nyertek (Kubrick-ot csak a speciális effektekért díjazták, Nolan esetében azonban alighanem a „még” a helyes kifejezés) Oscart, de még a zseniális Akira Kuroszavának is csak a legjobb idegennyelvű film kategóriájában sikerült (no, meg azért összejött egy életmű-Oscar is), a fenti kijelentésemet pedig csak alátámasztja, hogy Martin Scorsese is évtizedekig várt az elismerésre. Hollywood nem tévedhetetlen, ezt mindannyian tudjuk, most azonban nem is feltételezzük róla, hogy tévedett volna, egyszerűen csak előveszünk néhány filmet, melyek esetében az adott évben, ha két szobrot osztanak ki a kategórián belül, akkor sem szólhatott volna senki egy szót sem.
Arthur C. Clarke és Stanley Kubrick immáron több mint fél évszázados együttműködése mára a mozgóképes sci-fi történelem egyik emblematikus darabja, akkor is, ha különös atmoszférája, és főleg a finálét érintő nehézkes értelmezhetősége miatt sokan értetlenül állnak kultikus státusza előtt. 1968-ban a legtöbben nem is igazán tudták hova tenni, Bár Oscar-díjat nyert a legjobb vizuális effektek versenyében, mély mondanivalója miatt, mely az ember eredete és rendeltetése körül koncentrálódik, semmiképpen sem nevezhető látványfilmnek, lassú cselekményvezetése azonban a maga csendességében elképesztő távlatokat nyit meg, az pedig, hogy a film első és utolsó 20 percében nincs emberi beszéd, bármilyen furcsán is hangzik, forgatókönyvírói és rendezői bravúr, mely egyaránt dicséri Clarke zsenialitását, és Kubrick rendezői nézőpontját. Nincsenek pergő párbeszédek, az emberiségre tett hangzatos kinyilatkoztatások a képsorokban, és azok között rejtőznek, nem hiába ad okot számtalan filozófiai vitára a mai napig.
Aki az Oscart nyerte: Producerek Mel Brooks tollából.
2001 Űrodüsszeia Forrás: imdb.com
Peter Fonda és Dennis Hopper közös magánprojektjéről talán ők maguk sem hitték volna, hogy ilyen szerves részét képei majd a popkultúrának még évtizedekkel később is, nem hiába jelölték őket a legjobb eredeti forgatókönyv Oscar-díjára. A különös hangulatú road trip nem csupán egy két-háromszemélyes utazás története, sokkal inkább egyfajta allegória egy kirándulásra, vagy inkább tanulmányútra az amerikai társadalom problémái és felszín alatt megbúvó feszültségei feltárására és megértésére. Olyan korszakot meghatározó jelenségek vizsgálatát láthatjuk a vásznon, mint a hippimozgalom, a Vietnámi-háborús légkör, az intenzív és egyre elszaporodó drogfogyasztás, és annak hatásai, valamint az amerikai álom hajszolása, és annak története, miként zúzódik darabokra az ember kezében. Rendkívül fontos film, amit bár dicsértek a kritikusok, igazi elismerését mégis a megjelenése utáni évtizedekben kapta csak meg, arról nem beszélve, hogy nem csupán kritikailag, de kereskedelmileg is hangos sikert aratott, a mindössze 400 ezer dollárból készült film 60 milliót hozott össze a mozipénztáraknál.
Aki az Oscart nyerte: Butch Cassidy és a Sundance kölyök William Goldman tollából.
Szelíd motorosok Forrás: imdb.com
Michael Cimino filmjét manapság nem sűrűn emlegetjük, pedig legalább olyan elementáris erővel mutatja be a „poszt-vietnám” szindrómát, ahogy teszi azt az Apokalipszis most, vagy a Született július 4-én, itt azonban az egész kap még egy plusz sötét színezetet, aminek hatására minden pozitív töltés és az újrakezdés háború utáni lehetősége is távolinak tűnik, az egész filmet rendkívül baljós atmoszféra tölti be, ahogy robogunk a kiszámíthatóan tragikus végkifejlet felé. Cimino filmje hiába vitt haza további öt aranyszobrot, a kritikusokat rendkívül megosztotta, többek közt rasszistának bélyegezték, aminek még Jane Fonda is hangot adott, miközben egy másik Vietnámi-háborúval foglalkozó film, a Hazatérés főszerepe kapcsán átvette az Oscart. Cimino meg is csömörlött némileg a visszajelzésektől, pedig a filmet már csak Christopher Walken, vagy Robert de Niro zsigeri alakítása is elvitte volna a hátán, és ahogy a Szelíd motorosok esetében, itt is évek kellettek, hogy megkapja a neki kijáró elismerést.
Aki az Oscart nyerte: Hazatérés Robert Jones és Waldo Salt tollából.
A szarvasvadász Forrás: imdb.com
James Bridges filmjének egyik különlegessége, hogy oly módon járja körbe egy atomerőmű meghibásodását, és az azzal járó kockázatokat, hogy az tökéletesen összecseng a film bemutatása után két héttel történt Three Mile Island-is atomerőmű balesettel, ami az egyébként is kitűnő színészeket felvonultató (Jane Fonda, Jack Lemmon, Michael Douglas) film marketingjéhez még inkább hozzájárult. Erre egyébként nem is volt feltétlenül szükség, James Bridges, Mike Gray és T.S. Cook forgatókönyve így is izgalmas módon jár körbe egy egyébként lerágott csontnak számító problémát, az ember pénzéhségét, a nagyvállalatok kizsákmányoló voltát és az eltussolás és a médiamanipuláció gyakorlatát. Mindössze néhány évvel a Watergate-botrány, valamint az abból készült legendás politikai film, Az elnök emberei sikerét követően gombamód szaporodtak el a társadalmi és politikai visszaélésekkel foglalkozó alkotások, melyek közül egyértelműen kiemelkedett a Kína-szindróma a maga hiteles, már-már dokumentarista megközelítésével.
Aki az Oscart nyerte: Start két keréken Steve Tesich tollából.
Kína-szindróma Forrás: imdb.com
Eleve nagyon szeretem Terry Gilliam munkásságát, bár bőven akadnak benne lyukak, sosem alkotott fércműveket, az 1991-es A halálkirály legendája pedig egy különösen jól sikerült (az egyik legjobban) alkotása, egészen felemelő történet két, különbözőképpen meghasonlott lélek egészen lehetetlennek tűnő barátságáról, Jeff Bridges kiváló, Robin Williams elementáris, és Mercedes Ruehl Oscar-díjas alakításával, telis-tele a maga egyszerűségében is kiváló eszmefuttatásokkal. Egy megosztott társadalom tűéles kritikája, önmagában mégis kedves, szívhez szóló történet, ami különös kettősségnek tűnik, mégis hihetetlenül működőképes elegy, mindenféle giccs és sallang nélkül. Finom eszközök, finom párbeszédek, ősi emberi igazságok, és bár ha Gilliam neve felmerül, általában nem ezt a filmjét hozzuk fel elsőre, talán ez mind közül a legemberibb alkotása, mely mentes mindenféle tőle megszokott szürrealista eszköztől, és még is végtelenül hatásos tud lenni, nem hiába a számtalan nagy díj jelölés sem.
Aki az Oscart nyerte: Thelma és Louise Callie Khouri tollából.
A halászkirály legendája Forrás: imdb.com
Politikai filmeket tömörítő listánkon már elővettük az Egyesült Államok politikai és társadalmi lelkiismeretének szerepében fellépő, ám általában kissé elfogult és egyoldalú Oliver Stone filmjét, de ide is ideillik. Rendkívüli intelligens, a politikai és az életrajzi film határán mozgó alkotás, mely részleteiben igyekszik feltárni az USA legnagyobb belpolitikai botrányát kiváltó elnök viselkedésének gyökereit, viszonyát választóihoz, stábjához, családtagjaihoz, és persze a regnáló jogi rendszerhez. Hibátlanul rajzolja fel a hidegháború közepén álló ország lelkivilágát a legmagasabb vezető nézőpontján át, teszi mindezt egy a címszereplőt megkapó átéléssel alakító Anthony Hopkins, és számtalan kiváló mellékszereplő közreműködésével. Érzékeny és ellentmondásos témája miatt szinte borítékolható volt, hogy megbukik a mozipénztáraknál, ami meg is történt, ennek ellenére sokan Oliver Stone egyik legkiforrottabb, és arányait leginkább megtartó filmjei közé sorolják.
Aki az Oscart nyerte: A Közönséges bűnözők Christopher McQuarrie tollából.
Nixon Forrás: imdb.com
Foglalkoztunk már korábban Jim Carrey-vel, és többek közt azzal, mennyiben járult hozzá ez a film, hogy végre a drámai színészek sorában is komolyan vegyék a gumiarcú nevettetőt. Többek közt az ő kiváló alakítása, a koncepció eredetisége és volumene, valamint a kiváló forgatókönyv tehettek arról, hogy a Truman Show körül meglehetősen erős rajongótábor alakult ki a bemutatása óta eltelt időben. És valóban, az Andrew Niccol által írt szkript a mesterséges világban élő, és lassan öntudatra ébredő ember kálváriájával igen megkapó történet, jelentőségét sok kritikus egyenesen a Forrest Gumphoz hasonlította, mindazonáltal pedig tett egy nagyon erőteljes és végül valóra váló kijelentést is a valóságshow-k lehetséges jövőbeli térnyerésével kapcsolatban. Jelentőségét jól mutatja, hogy mindössze néhány évvel később azon személyiségzavarok típusa, melynek áldozatai saját életüket egy valóságshow részének képzelik, megkapta a Truman-szindróma nevet is.
Aki az Oscart nyerte: Szerelmes Shakespeare Marc Norman, Tom Stoppard tollából.
Truman-show Forrás: imdb.com
A ma már Hollywood-szerte körberajongott Christopher Nolan egyik korai, és máig egyik legjobban kedvelt filmje igazi ajándék volt a főszereplőt alakító Guy Pearce-nek, aki kiválóan hozza a felesége gyilkosát mániákus elkötelezettséggel megtalálni igyekvő, anterográd amnéziában szenvedő férfit, aki élete minden mozzanatát lefényképezi, mert a tudatos dokumentáció hiányában az emlék szertefoszlik. Az epizódokból összeálló cselekmény a Nolan-testvérektől megszokott olykor zajos fordulatokkal és meghökkentő eseményekkel nem hiába hozta meg számukra az Oscar-díj jelölést. Igen egyedi egyvelege ez a klasszikus krimiknek és a modern thrillereknek, a legnagyobb erénye ezúttal mégsem a hangulat, hanem valóban az egészen egyedi elbeszélői technika, noha talán pont ennek köszönhetően nem váltotta végül aranyszoborra az Oscar-jelölését, mint a filmtörténet egyik legszövevényesebb neo-noirja, ami önmagában egy kimagasló stílusbravúr.
Aki az Oscart nyerte: Gosford Park Julian Fellowes tollából.
Mementó Forrás: imdb.com
A mai napig óriási szívfájdalmam, hogy ez a film minden komolyabb alkotói és színészi díjról lecsúszott, olykor-olykor még magáról a jelölésről is, pedig bár gyakorlatilag ugyanazt a témát járja körbe, mint a fentebb említett Kína-szindróma, mindezt a mai kor igényei és körülményei közé helyezi, feszes cselekménnyel, jól megírt párbeszédekkel, és egy iszonytatóan zseniális és zsigeri alakítással Jake Gyllenhaal részéről. Dan Gilroy saját forgatókönyvéből rendezte meg ezt a mozit, melynek erejét jól jelzi, hogy a Rotten Tomatoes oldalán 95%-os értékelésen áll, és mindössze 8,5 millió dolláros gyártási költségét még úgy is meg tudta négyszerezni, hogy semmiképpen sem tekinthető kommersz darabnak, és érezhető fojtott hangulatán, hogy nem szól túlságosan széles közönségnek. Legnagyobb erénye kétségtelenül a főszereplő alakítása, valamint az ő rendkívül rétegzett pszichopata karaktere, mely középpontja ennek az abszolút sallangmentes sötét társadalmi szatírának.
Aki az Oscart nyerte: Birdman (avagy a mellőzés meglepő ereje) Alejandro González Iñárritu, Nicolás Giacobone, Alexander Dinelaris, Jr. és Armando Bo tollából.
Éjjeli féreg Forrás: imdb.com
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.
5 érdekesség A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi kapcsán
A csendes kitartás szobra megküzdött minden sikeréért.
Akikről ritkán emlékszünk meg, pedig a filmek lelkét hozzák létre.
Okos mozik, melyek kidomborítják a sci-fi tudományos oldalát is.
Mennyire hiteles, és vajon miért rajongunk úgy a szériáért?
