
- Kovács Krisztián
- 2019. június 25. | Becsült olvasási idő: 5 perc
A 80-as éveket sokan titulálták a popkultúra egyik legüresebb időszakának. Ekkortájt minden rádióból a rágógumi ízű glam metal szólt, Stephen King és Dean R. Koontz horrorponyvái a csúcsra futottak, a mozivásznakon pedig nyálkás szörnyetegek keltek életre. Ez az időszak az én nagy kedvencem, imádom a glam metalt, Stephen King távolabb nem is állhatna a ponyvától, és imádom a VHS-korszak remekeit, vagy épp az évtized már-már ikonikus, tesztoszteronszagú macsó, akciófilmjeit, melyek egy része bárgyúsága ellenére is jóleső nosztalgiával tölt el.
Sok kritikus szerint az akcióműfaj tipikus, és ugyanazokat a kliséket ismétlő, már-már önmaga paródiájává váló stílusa tökéletes lenyomata a felületes 80-as éveknek. Tény, ami tény, ezek a filmek nem logikus fordulataik, kiemelkedő karaktereik, vagy lehengerlő mondanivalójuk miatt emlékezetesek a mai napig, egész egyszerűen azért, mert dagadó izmokon, laza kiszólásokon, és mindent elárasztó lőporfelhőn át mutatták meg a fiatalabb generációnak, hogy bizony a jó mindig győzedelmeskedik a gonosz felett. Íme most 10 példa, melyek a mi gyermekkorunkat is meghatározták.
„Az akciófilm zsánerét tehát alaposan dokumentálták, de a tablóról hiányzott a szamárfül, az egész műfaj idézőjelbe tétele. Ezt az űrt tölti be a Tango és Cash, a rendőrpajtás-mozik egyik legjobbja. Nem a szokásos öreg kopó-fiatal tacskó történettel van dolgunk, hanem egy annál meglepőbb és mulatságosabb alkotással.” (Tovább a teljes cikkre >>>)
Tango és Cash
„Walter Hill nem utolsó rendező (48 óra!), viszont nem is lehet csodákat várni tőle, de nagyon jól összerakta ezt a filmet, 80-as években nagyon is menő lett a végeredmény, csak mára már sajnos megkopott a fénye. Igazi időutazás ez gyermekkorunk világába, nosztalgiafilm ez bizony a köbön! Arnold fénykorában, egy jó kis akciófilm, felhőtlen szórakozás, mi kell még?” (Tovább a teljes cikkre >>>)
Vörös zsaru
„A 80-as évek top 10 akciófilmjei között előkelő helyet foglalt el az első rész, gyerekkorom egyik hatalmas kedvence volt, amely még ma is simán kenterbe veri a manapság a mozikban futó tucat akcióorgiákat. Ha esetleg van olyan, akinek kimaradt volna az életéből ez a kiváló film, azonnali hatállyal pótolja!” (Tovább a teljes cikkre >>>)
Halálos fegyver
„A színésznek nem nagyon jöttek össze akkoriban a dolgai, muszáj volt valami látványosat villantania, hogy ne kerüljön véglegesen lejmenetbe a karrierje, ezért biztosra ment, tehát fogta John Rambót, lekukázta a drámát és meghagyta a vegytiszta akciót. Brutál nagy siker volt az eredmény, cél elérve, karrier újratöltve, legenda megszületve.” (Tovább a teljes cikkre >>>)
Rambo 2.
„Semmi különös nincs a filmben, csak annyi, hogy egy dögös amerikai pasi látványosan megküzd nindzsa cuccban rohangáló statisztákkal, belezúg egy hisztis lányba, aztán leszámol a rosszfiúkkal. Mégis legenda lett a film a bemutatása után, vagyis volt benne egy bizonyos plusz, amiért megszerették a nézők.” (Tovább a teljes cikkre >>>)
Amerikai nindzsa
„A nyolcvanas évek végére az akciófilmek szerelmesei belefáradtak a fáradhatatlan félistenek látványába. Egészen addig elképzelhetetlen volt bármilyen mélységről beszélni velük kapcsolatban, a szűkös eszköztárral dolgozó testépítők néha ugyan tenyerükből etettek meg egy őzgidát, de csak hogy újult erővel vethessék bele magukat a vérgőzös csatározások sűrűjébe, és csípőből tüzelhessenek mindenre, ami mozog.” (Tovább a teljes cikkre >>>)
Drágán add az életed!
„Lapulás, de nagyon! Egy bizonyos életkor alatt nem mond semmit ez a mondat, de aki hozzám hasonlóan a 80-as években élte a gyorsan múló gyermekéveit, azt azonnal elönti a nosztalgia, ha meghallja. Merthogy ez még egy nagyon szalonképes idézet az akkori időszak egyik ikonikus filmjéből, a 48 órából.” (Tovább a teljes cikkre >>>)
48 óra
„A film első szakaszának érzelmi csúcspontján egy világbajnoki öv látványosan megsemmisül, jelezve, hogy a showbiznisszel kiglancolt Rocky kultusz heroizmusának szimbóluma csak egy darab szemét a Távol-Keleten. Bár a háttérben a Pepsi logója tündököl, thai írásjegyekkel szedve sokkal fanyarabb üzenetet közvetít az Enjoy felirat.” (Tovább a teljes cikkre >>>)
Kickboxer
„Ha karácsony és akciófilm, akkor a többségnek Die Hard, a maradéknak pedig Halálos fegyver, szegény Chuck Norrisról pedig mindenki elfeledkezik. Pedig az ember, aki elszámolt a végtelenig (kétszer!) karácsonykor sem pihen. 1985-ös akció eposza a Tomboló terror (avagy U.S.A. invázió) nem pusztán a karrierjének a legemblematikusabb darabja, de egyben az amerikai akciófilmek végletekig desztillált változata.” (Tovább a teljes cikkre >>>)
Tomboló terror
Indiana Jones különös kapcsolata Dagobert McCsippel és James Bonddal
A Macskafogó 6 értelmezési rétege
60 éves minden idők legrosszabb filmje – A 9-es terv a világűrből
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.
5 érdekesség A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi kapcsán
A csendes kitartás szobra megküzdött minden sikeréért.
Akikről ritkán emlékszünk meg, pedig a filmek lelkét hozzák létre.
Okos mozik, melyek kidomborítják a sci-fi tudományos oldalát is.
Mennyire hiteles, és vajon miért rajongunk úgy a szériáért?