- Kovács Krisztián
- 2020. szeptember 21. | Becsült olvasási idő: 6 perc
Írtunk már korábban a hidegháború titkos projektjeiről, bizonyítván, hogy akkoriban nem volt az a mennyiségű pénz, amit a két szuperhatalom ne tudott volna elkölteni azért, hogy előrébb kerüljön a hírszerzési és fegyverkezési versenyben, és bizony ez a feszült helyzet hihetetlen módon megihlette akkoriban a forgatókönyvírók és rendezők egy egész generációját. Ezekbe az amerikai alkotásokba nehéz nem belehallani, belelátni a kommunista rendszer kritikáját, a nukleáris háború rémétől való félelmet, vagy épp a vörösök legkülönfélébb allegóriáit, de ettől még akad köztük néhány emlékezetes, pár megmosolyogtató, és néhány egészen komoly alkotás is.
Hogy pontosan mennyire erős propagandatevékenység áll az egyes filmek elkészülte mögött, azt csupán hollywoodi mende-mondákból tudjuk, ami viszont tény, hogy a kor legkiválóbb amerikai rendezői adták nevüket és munkájukat hozzá, úgy mint Robert Wise, Sidney Lumet, John Frankenheimer, vagy épp Stanley Kramer. Ha végignézünk az alábbi listán, azt láthatjuk, hogy az amerikai filmgyártás történetében külön korszakot jelölhetünk ki a hidegháborús paranoiában tobzódó alkotásoknak, a legérdekesebb azonban a végtelenül szerteágazó tematika, hiszen látunk itt agymosást, idegen inváziót, nukleáris mutációkat, vagy épp egy katonai számítógép meghibásodását, mely kis híján a harmadik világháború kirobbanásához vezet.
Mivel is kezdhetnénk, ha nem a szörnyfilmek alfájával, mely ráadásul nem is az Egyesült Államokból, hanem Japánból indult világhódító útjára. Mélyebben belegondolva, ez egyáltalán nem meglepő, Japán az egyetlen ország a világon, amely saját bőrén tapasztalta meg a nukleáris hadviselés borzalmát, és lényegében Godzilla alakja is ennek allegóriája, hiszen a rettenetes órásgyíkot is a sugárzás teszi azzá, ami, hogy aztán porig rombolhassa Tokiót. Honda Ishiró filmje kultuszt teremtett a kaiju-mitológiában, és bár kissé esetlen szörnyfilmnek tűnik mai szemmel, valójában tele van rejtett szimbólumokkal, Godzilla bőre például azért olyan egyenetlen és durva, mert ezzel utal a bombatámadás túlélőinek sugárzás okozta elváltozásaira. Ilyen szemmel is érdemes egyszer végignézni.
A hatalmas jelmezt egy kezdő színész, Nakadzsima Haruo viselte Forrás: amazon.com
Az 50-es, 60-es évek kétségtelenül a különböző gigászira nőtt állatok támadásairól szólt, óriásgyík, óráspolip, óriáspók, és persze óriáshangya. A filmet a szerteágazó pályafutásáról is ismert George Douglas rendezte, aki dirigálta pályafutása során Elvis Presley-t, vagy Frank Sinatrát is. Ezúttal radioaktív sugárzásnak kitett hangyák a főszereplők, akik megszöknek egy kísérleti telepről, hogy új fészküknek helyet keressenek. A Them! a korszak egyik emblematikus filmje, a popkultúra része, melyre számtalan későbbi mozifilm tesz kisebb-nagyobb utalást, és kétségtelen, hogy a kor technikájához képest a hangyák kimondottan félelmetesre sikerültek, és az is elvitathatatlan, hogy az új hidegháborús szubzsánert az Egyesült Államokban ez a film nyitotta meg.
A sugárzás okozta mutáció az egyik legtöbbször felhasznált panel Hollywoodban Forrás: monsterspedia.wikia.com
A fenyegetés ezúttal nem az óceán, vagy egy sivatagi üreg mélyéről jön, hanem a világűrből. Ki ne ismerné John Carpenter 1982-es A dolog című félelmetes, klausztrofób, és olykor gyomorforgató remekét. Nos, az 1951-ben a legendás Howard Hawks műhelyéből kikerült előd, a The Thing from Another World már filmre adaptálta ugyanezt a sztorit. Itt persze még a kor adottságai miatt sincs meg az a gyomorpróbáló faktor, ami a későbbi feldolgozásban, de a sztori megközelítőleg ugyanaz, és egyenes utalásokat tartalmaz a szovjet rendszertől való félelemre is. Egyrészt a szörny, aki valójában nem szörny, egy hatalmas emberi alak (amilyennek annak idején röplapokon ábrázolták az oroszokat), ráadásul az egyik szereplő meg is említi, hogy figyelni kell az eget, mert mindig onnan jön a támadás, utalva nyilván a szovjet fegyverarzenálra.
A jégbe fagyott lény, mielőtt elszabadul a káosz Forrás: io9.gizmodo.com
Az 1955-ös remek tökéletesen illeszkedik a Them! által megkezdett sorba, és lényegében semmivel sem ad többet annál, azt viszont kiválóan. Ezúttal a hidrogénbomba-kísérletek hatására mutálódik egy óriáspolip, mely aztán San Francisco városára támad. Manapság ehhez hasonló sztorikat az Asylum stúdió szállít évről-évre egy-egy blockbuster árnyékában, annak idején viszont ez volt a szörnyfilmek egyik csúcsa, különösen emblematikus jelenetekkel, mint például, amikor a gigantikus polip rácsimpaszkodik a Golden Gate-híd pilléreire, és csápjaival zúzza össze a rendőrautókat. A sztori persze a tudományos hátteret szokásos módon mellőzi, így mai szemmel azért látni benne jó néhány bugyuta logikátlanságot, de ez inkább csak a pikantáriáját adja annak, vajon miként állt a filmkészítés hatvan évvel ezelőtt.
A klasszikus szörnyfilmek egyik legemblematikusabb jelenete Forrás: youtube.com
Ismét egy azóta többször is feldolgozott klasszikus, Robert Wise alkotása, mely egyértelműen újító szellemiségben jött létre. Ez a történet ugyanis az első filmek közt szerepel, mely az idegeneket nem egyszerűen pusztítóként ábrázolja, de rávilágít arra, hogy nem csak technikai fejlettségük, de érzelmi életük is magasabb rendű az emberénél. A film további fontos mondanivalókkal operál, többek közt az idegen látogató Klaatu üzenetével, mely szerint az univerzum népeinek akarata szerint az emberiség kezébe nem való fejlett fegyver, mert nem tud bánni vele. Nehéz nem kihallani belőle a nukleáris fegyverkezés egyértelmű kritikáját, mai szemmel talán kicsit furcsa is, hogy a kőkemény mccartizmus időszakában mozikba kerülhetett egy olyan alkotás, mely nem foglal egyértelműen állást az imperialista országok mellett.
A Michael Rennie által alakított Klaatu, háttérben a védelmező robot, Gort Forrás: moviemicah.blogspot.com
Szinte már törvényszerű, de Sidney Lumet kultikus klasszikusának is létezik modern feldolgozása George Clooney-val, de az egy másik kor műve, és így nem is képes átadni azt a feszült hidegháborús hangulatot, mint a Henry Fonda főszereplésével készült eredeti. Itt már nincs allegória, sokkal inkább egy gondolatkísérletet látunk arra vonatkozólag, mi történne, ha amerikai nukleáris rakéták indulnának Moszkva felé, vajon meggyőzhető lenne-e a világ vörösebbik fele, hogy pusztán tévedés történt. A film rávilágít arra, milyen apróságon, milyen nüansznyi butaságon tud múlni egy egész bolygó sorsa, és mennyire jóvátehetetlen hiba is ez a buzgó fegyverkezés, mintha az ember nem tudná, milyen is az a tűz, amivel éppen játszadozni kezdett.
A Bombabiztos Sidney Lumet egyik korai klasszikusa Forrás: youtube.com
A film, amely visszavonását a főszereplő, Frank Sinatra kérvényezte, mert nem tetszett neki, hogy karaktere túlságosan is hasonlított egyik jóbarátját, John F. Kennedy elnököt meggyilkoló Lee Harvey Oswaldra. Elérte célját, és John Frankenheimer filmjének sugárzása 24 éven át tilos volt. Richard Condon regényének első filmadaptációja már nem utalgat, hanem kimond. Az egyik főszereplőt a kommunista Kínában agymosásnak vetették alá, és politikai gyilkosságra programozták, ezáltal megjeleníti azt a félelmet, melynek helyességét immár történelemkönyvekből is tudjuk, hogy bizony a szovjetek sok száz alvó ügynököt juttattak az amerikai társadalmi körökbe, és sem a CIA, sem az NSA nem tudott mit tenni ellenük.
A film, melyet a főszereplő törekvése tüntettek el a vászonról Forrás: imdb.com
Listánkon az első alkotás, mely már konkrétan a bombák becsapódása utáni időszakkal foglalkozik. Az egészen fantasztikus szereposztással bíró mű (Gregory Peck, Anthony Perkins, Fred Astaire, Ava Gardner) meglepő érzékletességgel mutatja be egy tengeralattjáró legénységének törekvéseit arra vonatkozóan, hogy megmentsenek önmagukból és az emberiségből valamit a világégés előttről, hogy megpróbáljanak értelmet kovácsolni a mindennapjaiknak egy ilyen végtelenül kilátástalan helyzetben. Mai szemmel nézve kissé talán lassú film, de akkoriban, mikor még nem jelent meg minden hónapban egy posztapokaliptikus mozi, Az utolsó part igazán nyomasztó és keserű víziónak számított.
Anthony Perkins (jobbról a második) egy évvel később futott be igazán a Psycho főszerepével Forrás: pinterest.com
A szintén legendás Don Siegel filmjét talán leginkább a Mandzsúriai jelölttel lehetne párba állítani a fenti listából, ám míg az realistán közelít ugyanahhoz a problémához, addig az Invasion of the Body Snatchers egy sci-fi-horror történetbe ágyazza azt. A rejtélyes idegen növényi spóra képes rá, hogy bárkit leklónozzon, így véve át a szerepét, és épülve be a társadalomba. Egészen nyílt allegóriája a hidegháborús hírszerzési versenynek, valamint a két ország közt titokban folyó kémtevékenységnek, illetve azon amerikai, felforgató kommunista szimpatizánsoknak, akik rokonszenveznek a szovjet rendszerrel. Siegel filmje az egyik legérzékletesebb bemutatása annak, miként adaptálható mozivászonra a hidegháborús paranoia.
Emblematikus kép az 50-es évek szörnyfilmjeiből, Dana Wynter és Kevin McCarthy menekül a tömeg elől Forrás: amazon.com
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.
5 érdekesség A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi kapcsán
A csendes kitartás szobra megküzdött minden sikeréért.
Akikről ritkán emlékszünk meg, pedig a filmek lelkét hozzák létre.
Okos mozik, melyek kidomborítják a sci-fi tudományos oldalát is.
Mennyire hiteles, és vajon miért rajongunk úgy a szériáért?
