Christensen jutalma a szerepért 3 Arany Málna-díj volt

Kovács Krisztián
2018. augusztus 21. | Becsült olvasási idő:

A Casting-átok, avagy 7+1 totálisan elrontott szereposztás

Alighanem kijelenthető, hogy egy-egy elrontott casting több dologból fakadhat. Egyrészt a karakter lehet szerepidegen az adott színésznek, lehetséges, hogy a forgatókönyvben árválkodó lyukak miatt nem képes megragadni a figura lényegét, talán nem kap megfelelő rendezői instrukciókat, vagy ami a legegyszerűbb, nincsenek meg a megfelelő kvalitásai, hogy megfelelően lehozza az adott szerepet.

Hollywood boszorkánykonyhájában bármennyire is profik dolgoznak, sok százmillió dollárt termelő franchise-ok esetében is előfordul, hogy bizonyos filmek egy-egy tökéletesen elrontott casting miatt válnak részben emlékezetessé. Az Egyesült Államokban nem hiába hoztak létre külön díjat, az Arany Málnát, ez is egy frontja annak, hogy jelezzék a stúdiók és filmkészítők felé, mi az, amit nem kellene a továbbiakban erőltetni. Hogy ez használ-e? Természetesen nem, ettől azért még mi is felemlegetünk néhány emlékezetes tévedést az elmúlt 25 év filmterméséből.

Hayden Christensen, mint Anakin Skywalker a Star Wars II. és III. epizódban

A fiatal, kanadai színész, mikor alig húsz évesen kiválasztották a később Darth Vaderré váló, és így a filmtörténelem egyik leghatalmasabb gonosztevőjévé emelkedő Anakin Skywalker szerepére George Lucas előzménytrilógiájába, talán azt gondolhatta, ezzel be is léphet az A-kategóriás sztárok világába (nem hiszem egyébként, egyetlen nyilatkozatából sem tűnt nagyképűnek, vagy arrogánsnak.) Döntése azonban tulajdonképpen egész későbbi karrierjére, és végül annak elhagyására is rányomta a bélyegét. Christensen eleve nem egy zsigeri tehetség, pedig próbálkozik becsülettel, de én a hibát nem feltétlenül nála látom, sokkal inkább George Lucas rendezői kvalitásaiban, mely az egész Star Wars-sagának adott egy pofont a kapkodó, széteső és erőltetett előzménytrilógiával (akkor még nem tudtuk, hogy ezt még lehet fokozni). Christensen tökéletesen elveszett a szerepben, láthatóan esetlenül lavírozott a legalább ennyire esetleges rendezői instrukciók közt, kifakadásai, drámai megmozdulásai inkább komikusnak hatnak, és ezen nem segített, hogy átalakulása is legalább annyira kapkodva lett felvezetve, mint az egész trilógia, ráadásul mellette olyanok láthatóak kisebb-nagyobb szerepekben, mint Ewan McGregor, Christopher Lee, Ian McDiarmid, vagy Samuel L. Jackson, akik egyértelműen tehetségesebbek, és leginkább karizmatikusabbak nála. Szerepéért összesen három Arany Málna-díjat ítéltek oda neki.

Christensen jutalma a szerepért 3 Arany Málna-díj volt Forrás: www.squareeyed.tv

Kevin Costner, mint Robin Hood, a Robin Hood, a tolvajok fejedelme című filmben

Costner Robin Hood filmjének megvan a maga rajongótábora, de ez igaz olyan filmjeire is, mint a Mad Maxutánérzés Waterworld, vagy a Jövő hírnöke. Volt idő Hollywoodban, amikor a színészként és rendezőként is kiváló Costnernek a Farkasokkal táncoló miatt hajlamosak voltak mindent megbocsátani. Costner jó érzékkel tapintott rá az amerikai történelem az őslakos indiánok ellen elkövetett bűnei miatti lelkiismeretére, így annak idején egy Arany Málna-díjon túl nem nagyon foglalkoztak rossz filmes döntésével. Erre rátett egy lapáttal az is, hogy Costner egy évben korábban épp az említett opuszért elhozta a rendezői Oscart is, így inkább csak az utókor fedezte fel, mennyire nem illett a hős angol szerepébe. Pedig a film még jól is elsülhetett volna, szerepelt benne Alan Rickman (ő egyébként kiváló), Morgan Freeman (aki szintén meglehetősen szerepidegenül mozgott), sőt egy nyúlfarknyi szerepben Sean Connery is, de Kevin Reynolds filmje meglehetősen erőltetettre sikerült, ennek pedig leginkább Cary Elwes adott hangot, akit eredetileg kiszemeltek Robin Hood szerepére, és aki végül épp emiatt a Robin Hood, a fuszeklik fejedelme című paródiában vállalt inkább főszerepet.

Kevin Costner szerepét eredetileg Cary Elwesnek szánták Forrás: www.hollywoodreporter.com

Keanu Reeves, mint Jonathan Harker a Dracula című filmben

Adott egy szinte tökéletes névsor, Francis Ford Coppola a rendezői székben, nagyot játszik Anthony Hopkins, Gary Oldman, de még a maga módján Winona Ryder is, ráadásul a forgatókönyvért az eredeti Stoker-történethez nyúltak, nem módosítottak rajta, így Coppola filmje a téma legjobb modernkori feldolgozásává vált. Egyetlen dolog hibádzott, a Jonathan Harker bőrébe bújó Keanu Reeves. Az 1992-ben készült film születésének idején Reeves (hiába a Holtpont) még inkább vígjáték színésznek számított, egy évvel korábban még a rémesen bugyuta Bill és Ted haláli túrájában címszerepelt, a Harker figuárájában megbúvó feszültségek megjelenítése érezhetően túlságosan komplex feladatnak bizonyultak a még mindig pályája elején járó színésznek. Reeves egyébként kétségtelenül Hollywood egyik legszerényebb és legszimpatikusabb alakja lett mára, de tegyük hozzá, hogy alapvetően azon filmjei lettek sikeresek, melyekben valamilyen csendes, szótlan és sótlan figurát kellett játszania, mint Az utca királyai kiégett korrupt zsaruja, a Féktelenül higgadt nyomozója, a John Wick gyászoló bérgyilkosa, vagy épp a Mátrix Neója.

Reeves, és a teljesen átmaszkírozott Gary Oldman Forrás: keanu-reeves.org

Brad Pitt, mint Achilleusz a Trója című filmben

Wolfgang Petersen filmje történelmi szempontból abszolút hiteltelen, egyszerű akció és látványmozi, mely egyedülálló módon képes elérni azt, hogy ne Hector és Achilleusz, a két nagy és legendás harcos legyen a néző számára a legérdekesebb karakter, hanem pl. Agamemnón, vagy Priamosz király, no és persze Odüsszeusz. Ennek egyik oka, hogy előbbieket két legenda, Brian Cox, és Peter O’Toole, utóbbit pedig Sean Bean kelti életre, míg Erin Bana kákabélű Hectorja, és Brad Pitt örökké morcos Achilleusza, kiegészülve a mindig csodálkozva a semmibe bámuló Orlando Bloommal Párisz herceg szerepében egyértelműen a csoportosan elrontott casting mintapéldája. Közülük leginkább a főszereplőnek előrelépő Brad Pitt hiányosságai szembetűnőek. Hiába a kigyúrt test, és a díszes páncél, úgy fest, Pitt egyetlen instrukciója az volt, hogy nézz mogorván, ráadásul arcvonásaiból nehezen is hisszük el, hogy valóban hellén lenne, de igazából mindezt felróni egy filmnek, mely tulajdonképpen csak inspirációhoz használja Homérosz történetét, felesleges is lenne. Látva azonban a Tróját, nehezen hittem el, hogy ugyanaz az ember rendezte, aki a rendkívül hiteles és gyomorbavágóan életszagú A tengeralattjáró-t a 80-as évek elején.

Brad Pitt esetében már a film bemutatója előtt fanyalogtak a kritikusok Forrás: telefilm-central.org

Eddie Redmayne, mint Balem Abrasax a Jupiter felemelkedése című filmben

Redmayne korunk egyik legígéretesebb férfi színésze, ezt bizonyította A mindenség elméletében, Stephen Hawking fantasztikus megformálásával, mely rögtön meghozta neki az aranyszobrot, aztán az egy évre rá bemutatásra kerülő A dán lánnyal szintén megmutatta mire képes. Éppen ezért szinte biztos vagyok benne, hogy kizárólag a pénz ígérete miatt vállalta el a Wachowski-testvérek rendkívül bugyuta filmjében a főgonosz szerepét. Balem Abrasax figurája tipikus filmes gonosztevő, az a típus, aki kézzelfogható motiváció nélkül hosszan monologizál, de egyébként alakja tökéletesen jellegtelen ahhoz, hogy katalizátorként működjön főhőseink harcához. Hozzáteszem, a főhősök legalább ennyire gyatrára sikerültek, mint Mila Kunis, mind Channing Tatum olykor mintha egyenesen unnák saját szerepeiket. Nem hiába hivatkozott a legtöbb amerikai lap úgy a mozira, mint a Wachowski-testvérek karrierjének mélypontjára, volt pedig, aki egyenesen odáig merészkedett, hogy megkérdőjelezze, valóban ugyanazok hozták-e létre a Mátrixot, mint ezt a borzalmat. A tesók sajnos olyannyira elvesztek a külsőségekben, hogy elfelejtették, mi szükségeltetik azon felül egy működőképes filmhez, Redmayne pedig, nem is tudom, talán új házat akart venni.

Rejtély, miért vállalta el Redmayne ezt a rendkívül buta szerepet? Forrás: syfy.com

Matthew McConaughey, mint Walter Padick a Setét torony című filmben

Az kizárt, hogy a 2010-es években nem várt színészi tehetségét valóban folyamatosan csillogtató, immáron Oscar-díjas Matthew McConaughey-t a pénz, vagy a kiforrott forgatókönyv győzte meg arról, hogy szerepelnie kell ebben a filmben. Előbbiből van neki elég, utóbbi meg egyszerűen nem készült. A Setét torony film egyébként is a porba alázza Stephen King, és a XX. századi fantasyirodalom egyik legnagyszabásúbb, legkomplexebb és legjobb sorozatát, és lebutítja egy rémesen bugyuta akciófilm szintjéig. Idris Elba a film egyetlen értékelhető pontja, és bár még ígéretesnek is tűnhetne McConaughey, a világokat elpusztítani igyekvő gonosz szerepében, karaktere egyszerű karikatúra, ő maga pedig nem is kap akkora teret, hogy bármit is ki tudjon hozni a fekete ruhás ember szerepéből, így amit színészkedés címszóval összehoz, ahhoz pont elég két-három arckifejezés. Hiába nincs rászorulva, ez mégiscsak a könnyen jött pénz esete lehetett, pedig papíron, és a trailerek alapján párosuk Elbával az egyik leginkább várt mozivá tették a filmet, amiből a végén csak McConaughey elrontott sérója (parókája?) maradt meg az emlékezetben.

Pedig ez a páros működhetett is volna Forrás: fanfest.com

Denise Richards, mint dr. Christmas Jones A világ nem elég című filmben

Igazi, nagybetűs vicc kategória. Tudom, hogy a mai napig sokak kedvencei a Pierce Brosnannal készült Bond-filmek, de tegyük hozzá, ekkor került hozzá legközelebb a széria, hogy önmaga paródiájává váljon. Ez a négy film ugyanis tökéletesen nélkülöz mindenféle logikát, mind történetvezetés, karakterek és tudományos háttér vonatkozásában, ráadásul olyan borzalmasan rosszul választ női segítőket a főszereplő mellé, hogy az kabaréba illő. Közülük az igazi mélypont, a Világ nem elég című filmben, Denise Richards alakja, aki egyben demonstrálja is azt, mennyire távol került a franchise Ian Fleming eredeti regényeitől. Richards Dr. Christmas Jones nukleáris fizikust alakítja, és ez a titulus Richards fizimiskájával alighanem kevés magyarázatot indokol. Ha volt tökéletesen hiteltelen alakítás, és karaktermegformálás, akkor ez volt az. Richards egyébként is inkább modell, semmint színész, utóbbiban látványosan tehetségtelen, jelenléte egyetlen dolgot igazol, hogy James Bond valóban megőrül a szép nőkért. A széria egyébként Brosnan távozása után megpróbált visszatalálni a helyes útra, de végül a Daniel Craiggel forgott négy filmből is csak az első sikerült igazán ütősre.

Richards karakterét a The New York Times is a legrosszabb castingok közé sorolta Forrás: imdb.com

+1 Dobó Kata, mint Falk Viktória a Szabadság, szerelem című filmben

Oké-oké, tegyük félre a szereposztás kapcsán azokat a befolyásoló tényezőket, melyeket mindannyian tudunk, és vizsgáljuk meg közelebbről Dobó Kata alakítását. Katát mindig is romantikus vígjátékokban erős színésznőnek gondoltam, az Ámbár Tanár úr, a Miniszter félrelép, vagy később a Csak szex és más semmi szerepeibe egészen jól beleillik, jól hozzá a kissé hisztérikus, pörgős nőt, akinek valahogy mindig köze van az alapkonfliktus kipattanásához, de láthatjuk, hogy amint kilép ebből a közegből, elvész a szerepben. Jó példa erre az Európa expressz, vagy épp a Szabadság, szerelem. Kezdjük azzal, hogy az 56-os évfordulóra mozikba kerülő filmben eleve túlkorosnak számított egy egyetemista forradalmár szerepére, sajnos a legtöbb párbeszédük Fenyő Ivánnal meglehetősen erőltetettre sikerült, és jól látszik, hogy Kata azokban a részekben tud jól működni, mikor a Fenyő Iván karakteréhez kötődő viszony kerül előtérbe, amikor viszont habzó szájjal kellene kitartásra bíztatnia a fegyvertársakat, egészen hiteltelené válik az alakítása, a kevés akciójelentből, melyben részt vesz, pedig tökéletesen kilóg. Az, hogy a két főszereplő párosa, akik egyáltalán indokolják a címben a „szerelem” szót, gyengére sikerült, teret ad Csányi Sándornak, és Gesztesi Károlynak, akik karaktere milliószor érdekesebbé válik már a film harmadától.