Koczó Olivér
2021. április 21. | Becsült olvasási idő: 7 perc

A film nem arra való, hogy magamat mutogassam – Szomjas György emlékére

Szomjas György a második világháború alatt Budapesten született 1940-ben. Egyetemi tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karán kezdte, majd innen váltott a Színház és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakára, ahol ’68-ban olyan alkotókkal végzett együtt, mint Ember Judit, Böszörményi Géza vagy későbbi szerzőtársa Grunwalsky Ferenc. Vizsgafilmjét a Balázs Béla Stúdió (BBS) gondozásában készíthette el, aminek tanulmányai befejeztével ’69-74 között meghatározó alakja, vezetőségi tagja volt.

Az évtized fordulón a BBS adott teret a kritikusok által később megtisztelően Budapesti Iskola néven emlegetett új dokumentumfilmes irányzatnak, mely irányzathoz eszmeiségében Szomjas is részben köthető volt. Az új filmkészítési módszer a szociológia és a társadalomtudományok alkalmazásával felvetette a filmesekben a fikcióval szembeni hitelesség igényét. Így jött létre egy izgalmas, a fikciós elemeket és a dokumentarista módszereket ötvözni képes hibrid, ami nem csak a dokumentumfilmekben köszönt vissza, de a játékfilmek eszköztárára is hatással volt, ezekre szemléletes példák Szomjas művei.

Szomjas György (1940-2021)

A rendező jellegzetes védjegye – a periférián élők szürke hétköznapjainak egyfajta sajátos groteszk humorral való ábrázolása, – már első rövidfilmjeiben is megmutatkozott. Vizsgafilmje a Diákszerelem, vagy a Tündérszép lány és a Nászutak c. munkái is már súlyos témákat feszegetnek, a mélyszegénységtől a szexuális szabadságig. Mégis a már fentebb említett sajátos humorral – például a Tündérszép leányban a srácok egy fröccsért veszik meg a cigánylányt az apjától, – jól ellensúlyozza az önvizsgálatra késztetett szereplőkben játszódó belső drámát. Az 1970-es Nászutak c. filmjében, a nyugati és a keleti világrend értékei közti különbségek rajzolódnak ki. Szomjas itt az úgynevezett „digózás” jelenségét tárja fel.

Vagyis azt, hogyan használták ki a külföldi, jellemzően olasz férfiak, – esküvőt, fényes nyugati életet ígérve (a csalók legtöbbször persze csak blöfföltek) – a csinos, ámbár naiv kelet-európai lányokat. A rendező a beszélőfejes interjúkat a késő hatvanas évek Budapestjének életképeivel színesíti. Az egymásra reflektáló részletek és a riporter gunyoros kérdései, groteszknek mutatják be azt a valóságot, amiben ezek a lányok bíznak.

A nyugati világ mitizált képét erősítik, valamint az álmok és a valóság távolságát érzékeltetik a filmben felvillanó különféle nyugati reklámok és idealizált fotók.

Talpunk alatt fütyül a szél

Szomjas György 1976-ban készítette első nagyjátékfilmjét, a Talpunk alatt fütyül a szél-t amire, mint eastern szokás hivatkozni. Szomjas filmje a westernnel meggyező korban a XIX. század közepén játszódik, de az amerikai préri helyett nála a magyar puszta a helyszín, és cowboyok híján betyárokat láthatunk. A klasszikus vadnyugati mozik egyik alapvetése, hogy egy lokális konfliktussal ábrázoljon egy univerzális problémát, ezt a narratívát Szomjas György is nagyvonalakban átvette. Farkas Csapó Gyurka bosszúja és Mérges Balázs csendőr biztossal való ellentéte mögött az igazi szembenállás a régi és új világrend között feszül. A történet szerint Gyurka a börtönből szabadulva visszatér a pusztára, hogy bosszút álljon. Ám ahogy sorra veszi az árulókat, rádöbben, hogy az Alföld már nem az a soha véget nem érő pusztaság, ami egykor volt. Nagybirtokosok veszik centiről centire tulajdonukba, s ahogy az amerikai westernekben vasútépítéssel, úgy a Talpunk alatt fütyül a szélben csatornaásással szimbolizálják a modernizáció elkerülhetetlenségét.

A rendező életművének következő jelentős állomása az 1980-ban forgatott Kopaszkutya című mozi. A film egy fiktív zenekar viszontagságokkal teli működésén keresztül a hazai ellenkultúra miliőjét kívánja bemutatni. Azt az életérzést, amit akkoriban úgy is hívtak csöves. Maga a kifejezés azt próbálta érzékeltetni, hogy nálunk keleten minden kicsit később, minden kicsit ócskábban történt meg.

Ahogy ’68-ban nyugaton hippik, úgy a ’70-80-as évek fordulóján itthon szakadt farmernadrágos, hosszúhajú, flanelinges/bőrkabátos csövesek lepték el a városokat. Nyugaton Rolling Stones, Led Zeppelin és Pink Floyd, itthon LGT, Syrius és Piramis jutott a fiataloknak.

Kopaszkutya

A Kopaszkutyában már felfedezhető Szomjas későbbi filmjeire jellemző groteszk humor, ami mély szociális érzékenységgel vegyülve mutatja be azt a társadalmi réteget; a kisembereket, a munkásokat, akiket a rendszer bedarált. A folyamatos cselekményszálat érdekes idézetekkel szakítja meg, amik három nyelven angolul, magyarul és oroszul olvashatóak, ezzel is szimbolizálva a rendszerek közé szorultságunkat. Az a roncsoltság, ami Szomjas György filmes kézjegye, a Kopaszkutya után készült filmjeiben még módszeresebben jelenik meg, mind vizuális mind pedig narratív értelemben.

Három évvel későbbi filmje a Könnyű testi sértés (1983) még inkább társadalomtudományos alapokba kapaszkodik. Ez Szomjas első panel darabja, amiben először kalauzolja el a nézőt a létező szocializmus falanszter díszletei közé. Ebben a filmben megismerhetjük a társadalom azon részét, akikhez a Kopaszkutya filmben a zenészek szóltak, a lakótelepi fiatal felnőtteket, a gyári melósokat és a perifériákra szorult értelmiségieket. A film eredetileg egy újság cikk alapján készült volna, a valós szereplőkkel kívánta feldolgozni a történteket, ám miután az amatőr színészek mégsem vállalták a szereplést, maradt a játékfilmes változat.

Berlinben Arany Medvére jelölt alkotásában, egyrészről a létbizonytalanságban tengődő szereplők harcát láthatjuk a közös lakás fölötti rendelkezésért, másrészről pedig egy szerelmi háromszögbe való összezártság mindennapjait is megtapasztalhatjuk.

Roncsfilm

Szintén a szocialista összezártság és a politikai klausztrofóbia légköre lengi be a Falfúró (1985) című filmjét, ami akár a bomladozó szocializmus image filmje is lehetett volna. Annak az időszaknak a korrajza, amikor a pártállam engedélyezi a magánvállalkozások működését. Ekkor kezd bele Géza (Bán János) hiánypótló vállalkozásába, – a szimbolikus jelentéstartalommal is bíró falfúrásba – ami egyfelől értelmezhető úgy is, mint hírtelen felmerülő piaci rést betöltő szolgáltatás, de burkoltan így is; az egyformaságtól megcsömörlő társadalom az egyen lakások falát egyedi képekkel/polcokkal látná el, s ahogy a rendszer falát se volt könnyű át ütni úgy a rendszert legplasztikusabban ábrázoló panelok falába is nehéz volt lyukat fúrni.

A rendszerkritikus attitűdöt egy szociálisan mégolyan mély párhuzamos szál is körbe öleli, az erotikus szálból megtudhatjuk, hogy a férjek csalják a feleségeket, a gyesen lévő asszonyok pedig pénzért és az unalom elűzése végett olykor áruba bocsátják a testüket. Hogy aztán a könnyű pénzből, nyugati parfümöket, ruhákat vegyenek maguknak.

A rendszerváltás idején, egy kevésbé emlékezetes amerikai road movie után (Mr. Universe) a rendező vissza tér jól ismert közegébe a budapesti perifériára, ’90-ben bemutatott Könnyű vér filmjében két fiatal lány mindennapjait követi nyomon, akik a Képzőművészeti Főiskola aktmodelljei, s mellékesben pedig szabadúszó örömlányok – ezáltal betekintést nyújtva az átmeneti politikai korszakban felélénkülő üzletszerű prostitúció bonyolult és zárt világába.

Falfúró

Az auteur talán a legismertebb alkotása a Roncsfilm ’92-ből, aminek a forgatókönyvét Fábry Sándor jegyzi, s ami egy már-már menzeli szintű szatíra a rendszerváltás utáni első évekből. Az apró összefonódó történetekből álló film a társadalom minden szegmensét felvillantja, s a közös lecsúszásukat követi végig. A rendszerváltás kétarcúságát ábrázolja maga a helyszínválasztás is, a nyolcadik kerületi romos bérházaktól – ’89 veszteseitől – csupán a nagykörűt választotta el a lendületesen fejlődő világváros polgárait.

Bár Szomjas György az új évezredben is tevékeny alkotónak számított, szinte haláláig dolgozott, munkásságáról elmondható, hogy az 1999-ben készített Gengszterfilm volt talán az utolsó művészileg egyedi és értékelhető filmje. Ez volt az a film, ami a Mucsi – Scherer duót útnak indította, s amely a rendszerváltás utáni idők egyik legkeresettebb bűnözőinek történetét mesélte el. Bemutatta hogyan is váltak a film szereplői az ország leghírhedtebb rablógyilkosaivá a közvéleményt abban az időben leginkább foglalkoztató rendőrgyilkosság, a Skálás-gyilkosság elkövetőivé. Habár a film témája cseppet sem humoros, a rendező ismét szatirikus hangot választott a történetmeséléshez. A film továbbá korrekt kordokumentum, hiszen remekül mutatja be, hogy mennyire nem is tudtak mit kezdeni az emberek ’89-ben a hírtelen kapott szabadsággal. Míg Scherer karaktere a piti rablásokból kíván megélni, kihasználva a kapitalizmus teremtette lehetőségeket. Addig a Mucsi Zoltán által megformált karakterről szépen lassan megtudjuk, hogy egy komoly szociopatával van dolgunk.

Az eddigiekben szellősen ismertetett majd ötven éves alkotói pályát nehezen lehetne egy rövid mondatban összefoglalni, ezért nem is próbálkozom ezzel, de talán Reményi József Tamás a Falfúróról a Filmvilágban megjelent gondolatát volna érdemes Szomjas György munkásságára kiterjeszteni. „A Falfúró tovább gyarapította azoknak az – egyelőre (?) kis számú – filmeknek a sorát, amelyek mesélni képesek a jelenről.” Tette mindezt húsba maró öniróniával és jellegzetes flaszter humorral.