• Kövess minket a Facebookon!
  • Kövess minket az Instagramon!
  • Kövess minket a YouTube-on!
Harcosok klubja, és a modern fogyasztói társadalom

Film

  • 2020. július 15. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc

A Harcosok klubja és a modern fogyasztói társadalom

  • Megosztás Facebookon
  • Megosztás Twitteren
  • Megosztás e-mailben

20 éves voltam, amikor először láttam a Harcosok Klubját, és azonnal tudtam, hogy valami olyasmibe tenyereltem, amely nem fog egykönnyen elengedni.  Még ma is emlékszem arra a pillanatra, amikor a Narrátorral együtt felnyílt a szemem, és Tyler Durden dühödt gondolatai nyomán kicsit másképpen kezdtem el szemlélni a világot. Visszagondolva, szinte missziómnak éreztem, hogy másokat is rábírjak, nézzék csak meg, hogy tudják, amit én tudok; érezzék, amit én érzek, hiszen a Harcosok klubja az a film, amiről lehet és kell is beszélni.

Az 1990-es évek kultfilmje elképesztő viták sorát váltotta ki, brutalitása és lázadása miatt szinte rettegett a kritika a film társadalombomlasztó hatásától, és lássuk be, nem is véletlenül. Bár a közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem lett nagy kasszasiker – legalábbis a mozikban biztosan nem –, erkölcsi alapon mégis olyan nagy visszhangot váltott ki, amelyre nem sokszor akadt példa.

Harcosok klubja, és a modern fogyasztói társadalom

Harcosok klubja, és a modern fogyasztói társadalom

Egy egész elkúrt nemzedék

Az egész elkúrt nemzedék benzint csapol, kaját tálal, vagy nyakkendős rabszolgának állt.”

– így kezdi szájmenését Tyler Durden, akinek világképe már-már túlságosan is explicit, így nem csoda, hogy sokaknál kivágta a biztosítékot. Annak pedig, aki nem ismerné Tylert – már ha akad egyáltalán ilyen –, röviden (ám erősen spoileresen) felvázolnám, miről is van szó. A David Fincher rendezte film Chuck Palahniuk 1996-ban ugyanezzel a címmel megjelent könyvét dolgozza fel, gyakorlatilag egy az egyben átvéve a regény ikonikus monológjait. A történet 2 emberről szól: igen kettőről, nem háromról, egészen pontosan Tyler Durdenről és Marla Singerről. Természetesen az már csak a végén derül ki, hogy a három ember helyett kettő létezik, főszereplőnk tragédiája ugyanis az, hogy elméje két részre szakadt.

A Fincher rendezte produkció rendesen kiakasztotta a huhogó és házsártos kritikusokat, ám akadtak bőven olyanok is, akik gondolatébresztő, ironikus remekműnek tartották. Akármelyik oldal mellett tesszük le a voksunkat, abban talán nincs vita, hogy a Harcosok klubja kétségkívül elkapott valamit a korszellemből, ráadásul olyan valamit, amely mellett nem lehet/kellene nyugodt szívvel elsétálnunk. De mégis mi volt az?

Jópofa főszereplőnk – akit a zseniális Edward Norton alakít és narrátorként jelenik meg a filmben – dögunalmas irodai életét éli, névtelen Akárkiként robotol egy nagyvállalatnál. Egyetlen öröme, amikor az Ikeás magazinokat bújja, és fészekrakó ösztönét kielégítve mániákusan igyekszik megteremteni a haszontalan, ám kényelmes élet lehetőségét. Már maga a Narrátor karaktere is irdatlan kritikája a 90-es évek (és napjaink) átlagemberének, akinek egyetlen hitét a banki egyenleg előtti feltétlen tisztelete adja. Főszereplőnk azért csak-csak felismeri silány életének mivoltát, ezért rettentő boldogtalan és frusztrált, ráadásul mentálisan beteg is.

Nem kellett ahhoz az ezredfordulós szorongás, hogy a XX-XXI. század embere totál elidegenedve érezze magát a munkától, amivel a kenyerét keresi. A számítógépek püfölésével járó, megfoghatatlan és az esetek nagy többségében teljes érdektelenséggel járó munka mentálhigiénés hatásait pedig nem is kell ecsetelnem. Főszereplőnk – aki tehát a nagyvállalatok két lábon járó élőholtja -, amellett hogy mentálisan beteg, még inszomniában is szenved. Annak érdekében, hogy kigyógyuljon kóros álmatlanságából, ellátogat különböző anonim, önsegítő klubokba – többek között a hererákosokhoz, a gümőkórosokhoz és a parazitásokhoz -, hogy lássa, másoknak még sokkal rosszabb, mint neki, és ebből erőt merítsen. Durva, ugye?

Különös, de a módszer mégis működik, és a Narrátor hamarosan függővé válik az empátiára szomjazó, haldokló emberek társaságától, akiknek köszönhetően végre valahára képes egy jót aludni.

Egészen addig megy ez, míg megjelenik Marla Singer (Helena Bonham Carter), aki névtelen főhősünkhöz hasonlóan turistaként járja a csoportterápiákat. Tyler Durden (Brad Pitt) felbukkanása – aki valójában a Narrátor elszabadult, állatiasabb énje – pedig már csak hab a tortán.

Harcosok klubja, és a modern fogyasztói társadalom

Harcosok klubja, és a modern fogyasztói társadalom

Vásárolj, fogyassz, költs!

Reklámok parancsára kocsikra gyűjtünk, melózunk, hogy legyen pénzünk a sok felesleges cuccra.”- Tyler Durden szavainak nehezen lehetne ellent mondani, és sajnos mit sem változott ez a kilencvenes évek óta, bár talán annyiban azért mégis, hogy a vagyoni differenciáltság növekedése miatt egyre kevesebbek életébe fér bele a féktelen fogyasztás. A ’90-es évek nyugati világában – amikor még jóval szélesebb volt a középréteg – tombolt a vásárlási kedv, Amerika pedig valóságos fellegvára volt a fogyasztási hullámnak. A folyamat természetesen nem sokat változott napjainkban, az igények, ha lehetséges csak még tovább nőttek, ám valóban kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy lépést tarthassanak a reklámok sugallta álomvilággal.

Nem kell túlzott filozofálgatásokba belemennünk ahhoz, hogy lássuk a film mondandóját és meghalljuk felemelt hangját a reklámok által agymosott vásárlási attitűd ellen. A Harcosok klubja legnagyobb pallosát a fogyasztói társadalom felett töri, ahol

az emberek eszeveszettek módjára halmozzák a holmikat, és az életszínvonal megszállottságának frusztrált melléktermékeiként végzik.

Harcosok klubja, és a modern fogyasztói társadalom

Harcosok klubja, és a modern fogyasztói társadalom

Az a baj, hogy nincs baj

Az ezredforduló Amerikájában – miután a jenkik megnyerték a hidegháborút, talpra állt a gazdaság és a közbiztonság – túlzás nélkül állíthatjuk, hogy egy viszonylagos jólét uralkodott a tengerentúlon és úgy általánosan a nyugati világban, így szép lassan felnőtt egy nemzedék, amely csak hírből ismerte a háborút.

A történelem zabigyerekei vagyunk, nincs se célunk, se helyünk. Nincs világháborúnk, se válságunk. A mi háborúnk szellemi háború. A mi válságunk az életünk.”

– szólnak Tyler Durden szavai, és milyen igaz, hiszen nem kell a frontra menni, és úgy általában sem kell különösebb erőfeszítés a mindennapi életben maradáshoz.

Ami jól is hangzik, meg valahogy mégsem. Nincs meg a közös nagy cél, a hovatartozás élménye, csupán az számít, hogy mindenki reggeltől estig melózzon, azért hogy fussa az all inclusive nyaralásra és arra, hogy olyan kacatokkal villoghassunk, amikre valójában nincs is szükségünk. Fincher alkotását elnézve azonban, az ember sokkal szívesebben menne le, és döngölné pofán unalmas nyakkendős főnökét, majd azzal a lendülettel kapna is be két maflást, csak hogy érezze, valóban él. Tyler követői az emberit, a valódit, a kézzelfoghatót keresik, ahol nem a reklámok puszta téveszméinek engedve süllyedünk bele kényelmes életünk posványába.

A boldog békeidők már jó ideje tartanak, ha a nyugati világról beszélünk – persze a film óta akadt válság is bőségesen -, az elkényelmesedés és a fogyasztási-mánia azonban mai napig velünk maradt. A Harcosok klubja a kapitalizmus keretei közé szorult ember segélykiáltása, egy letűnt nemzedék tökéletes lenyomata, s bár a körítés azóta megváltozott, a mondandója sajnos még ugyanúgy releváns, hiszen ezek vagyunk mi:

„bábok a multik sakktábláján, a média áldozatai, elveszett lelkek a legitimitás feneketlen medrében”.

Kapcsolódó cikkek

Sorozat készül Marlon Brando botrányfilmjének forgatásáról

Az utolsó tangó Párizsban manapság már igazi kultfilmnek számít.

Hollywoodi filmekről készít dokumentumsorozatot David Fincher

A Hetedik rendezője negyedszer dolgozik együtt a Netflix gárdájával.

David Fincher sokadszor mesél sorozatgyilkosokról

David Fincher képregényadaptációt készít a Hetedik írójával

David Fincher a Hetedik, a Zodiákus, és a Mindhunter után ismét egy gyilkosról forgat.

Chuck Palahniuk-portré

A dolgok sötét oldalától a nihil romantikájáig – Chuck Palahniuk-portré

Gyártósori szerelőből lett a posztmodern próza egyik legnagyobb királya.

    Hírlevél feliratkozás

    Itt akarsz Te is lépdelni Ectopolis utcáin?
    Tartsd velünk a lépést, és iratkozz fel a város hírlevelére!

    Az Adatkezelési tájékoztatóban leírt feltételeket elfogadom.

    Kiemelt téma

    Legutóbbi cikkek

    • 2021. november 30.

    Az egyensúly – 7 film, mely felnőtt az alapjául szolgáló regény nagyszerűségéhez

    Avagy amikor a ritka kivételek erősítik a szabályt.

    • 2021. november 24.

    5 hírhedt film, mely a pornográfia határát súrolta, vagy át is lépte

    Bertolucci-tól Lars von Trier-ig, rendezők, talán túlságosan merész koncepciókkal.

    • 2021. november 23.

    Az acélember halála – George Reeves Supermanjének rejtélyes esete

    Látszólag karrierje csúcsán járt, mégis eldobta volna az életét?

    • 2021. november 22.

    Hollywood-i akták 53. – Kapcsolat (1997)

    A 90-es évek egyik legjobb sci-fije, mely talán több is annál.

    • 2021. november 16.

    Megreformálta volna a filmkészítést, de Hollywood csak hátráltatta – Orson Welles-portré

    A filmművészet polihisztora, aki új alapokra helyezte Hollywoodot.