- Kovács Krisztián
- 2021. június 4. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc
A horror eszköztáránál fogva meglehetősen szűken behatárolt műfajnak tűnik, mégis, egy megfelelően kreatív elme egészen új utakat képes találni benne korábbi ötletek újraértelmezéséből, némi egyéni íz és hangulati elemek hozzáadásával, mely által a született mű nemhogy újnak, de valósággal olyan újdonságnak tűnik, mely friss vért pumpál egy csendesen stagnáló színvonalú műfaj ereibe. Ennek a vonulatnak a jeles képviselője az idén már 73. életévét betöltött John Carpenter.
Carpentert a magam részéről sosem tartottam a horror olyan mértékű megújítójának, mint Alfred Hitchcockot, és nem alkotott meg önálló zsánert sem, mint George A. Romero, de kétségtelenül bebikázta a 80-as évek VHS korszakának dübörgő horrormotorját, melybe aztán olyan kiválóságok kapcsolódtak be, mint Wes Craven, Sam Raimi, Frank Darabont, vagy éppen később James Wan, vagy a tavalyi Oscar-díjas Guillermo del Toro. Carpenter stílusa leginkább filmjei hangulati és képi világában alkot egyedit és maradandót, és alighanem, aki egy filmet is látott a horrorpápától, később már bármelyiket puszta atmoszférája alapján felismeri, ez pedig kétségtelenül a legnagyobbak sajátja. Nézzünk is akkor mi mely 7 alkotást szeretjük tőle a legjobban.
John Carpenter Forrás: imdb.com
Kezdjük is mindjárt a mestert mesterré tévő 1978-as alkotással. A mészáros legendává érett Michael Myers első vérgőzös ámokfutása, melyet sok kritikus egyszerűen Hitchcock Psychojának egyenes folytatásaként jelölt meg, és ami csekély költségvetéséhez képest egyöntetű sikert aratott, és független filmként 70 millió dollárt kalapozott össze világszerte. A Halloween mára héttagú franchise-á érett, ám legfőbb erénye, hogy inspirációt adott egy sor hasonló tematikára épülő slasher mozinak, ami új divatot teremtett a Rémálom az Elm utcában, a Péntek 13, vagy a Texasi láncfűrészes sorozatokkal. A mindössze 10 nap alatt összeállt, és megírt forgatókönyv nem igazán bír ordas fordulatokkal, sem elgondolkodtató párbeszédekkel, ám kiválóan játszik a nézők idegrendszerével, pompásan épít váratlan snittekre, és korát meghazudtoló módon építi és fokozza a hangulatot a játékidő előrehaladtával. Hiába rótta fel többek közt a New Yorker magazin Carpenternek, hogy nem tesz mást, mint a nagy elődöket másolja, a Halloween szép lassan a popkultúra részévé vált.
Halloween Forrás: imdb.com
Carpenter 1982-ben készítette el pályafutása magnum opusát, mely vélemény nem pusztán az enyém, rajongóinak zöme osztja a nézetemet, miszerint az alakváltó idegenről készült testhorror egyfajta összegzője a horror Carpenter által képviselt vonulatának. Ehhez pedig minden a helyén van, egy kellően misztikus, könyörtelen szörnyeteg, havas táj az Antarktiszon, ehhez illő klausztrofób hangulat, felebaráti paranoia az állomáson egymásra gyanakvó kollégák közt, vér és belsőségek ábrázolása a kor csúcstechnikájával, mind a vizuális effektek, mind a maszkok és smink terén, a háttérben pedig Ennio Morricone rendkívül minimalista, és mégis elképesztően hangsúlyos zenéjével. A dolog nem aratott osztatlan sikert a maga évében, köszönhetően leginkább annak, hogy párhuzamosan debütált Steven Spielberg E. T. – A földönkívüli című mozijával, mely hozzá képest egészen más oldalról közelített egy földönkívüli entitással való találkozáshoz, de ahogy a Halloween, úgy A dolog is szerves részét képei a popkultúra leghíresebb filmjeinek, és nem utolsó szempont, hogy még manapság is elképesztően hatásos.
A dolog Forrás: imdb.com
Carpenter Apokalipszis-trilógiájának középső darabja egészen egyedi oldalról közelít egy már 1987-ben is csontig koptatott témához, a Sátán ábrázolásához, teszi mindezt úgy, hogy a kvantumfizika és az okkultizmus tanításait próbálja kombinálni a tökéletes hatás eléréséhez. Carpenter itt jutott el odáig, hogy végre megemelt költségvetéssel (mai szemmel nézve szinte nevetséges 3 millió dollárral), és tökéletesen szabad kézzel dolgozhatott az alapanyagon saját, igen hirtelen jött tudományos érdeklődésének mentén, melyet az atomenergia felé táplált. Bár a kritikusok elmarasztalták a filmet, leginkább a nevetségesnek tűnő alapötlet miatt, a film megnégyszerezte a gyártási költségeit úgy, hogy kevés kivételtől eltekintve Carpenter gyakorlatilag ismeretlen, vagy alig ismert színészekkel zsúfolta tele azt, és a rendező korábbi filmjeihez hasonlóan, ez is lassan, de megtalálta a maga közönségét. Carpenterhez képest is meglehetősen sötét, komor és főleg pesszimista film, egy tökéletesen nyitva hagyott és ennél fogva a végsőkig nyugtalanító végkimenetellel.
A sötétség fejedelme Forrás: imdb.com
Egy rendkívül különös film a horrorpápa tarsolyából, valahol a sci-fi és a horror határán, egy egészen furcsa hangulatvilágú, kezdetben látszólag sehová sem tartó mozi, ami aztán egészen új értelmezését adja majd a Testrablók támadása című klasszikusnak. Az Elpusztíthatatlanok egyértelműen a kisember látszólag reménytelen harcának krónikája a fogyasztói társadalom kizsákmányolásával szemben. Vérbeli kapitalizmus kritika, melyben a mágikus napszemüveg is csupán egy allegória. Carpenter újat húzott abban is, hogy ezúttal nem egy színészt, hanem egy visszavonult pankrátort, Roddy Pipert kérte fel a főszerepre, aki maga is az hajléktalanként élt sokáig Los Angeles utcáin, így gyakorlatilag tökéletesen hozta a hobó szerepét. Persze a kritika itt sem volt kíméletes, ráadásul a film rétegzettségét mindenki úgy értelmezte, ahogy éppen saját ideológiája engedte, egyes neonáci csoportosulások pl. úgy vélték, a filmben ábrázolt idegenek a zsidók világuralmi törekvéseit jelenítik meg, megint mások úgy gondolták, az egész mozi a marxizmus jól körülhatárolható metaforája.
Elpusztíthatatlanok Forrás: imdb.com
Ha megkérdezed a legtöbb Carpenter-rajongót, azt fogják felelni, hogy a mester 1995 után gyakorlatilag semmi érdemlegesek sem csinált. Én kivétel vagyok, mert az egyik legnagyobb kedvencem tőle éppen 1998-ban született. James Woods és Daniel Baldwin főszereplésével, az egyik legvéresebb vámpírtörténet egy rabló-pandúr hajszába foglalva, finoman felépítve, utánozhatatlan vadnyugati hangulatban, és igazi poros, szutykos westernbe való zenei aláfestéssel. A Carpenter-filmográfia kapcsán meglehetősen ritkán előkerülő darab, pedig ez végre a legcsekélyebb mértékben sem akarja romantizálni a vámpírok alakját, itt ők valóban a legmélyebb gonosz megtestesülései, de ami különösen előnyére válik a filmnek, az a pimasz humora, és az, hogy még maguk a vámpírvadászok sem valamiféle eszményi alakok, koszosak, elhízottak, vedelnek és prostikhoz járnak, mégis ők az egyetlenek, akik képesek fenntartani sötétség és fény kényes egyensúlyát. A Vámpírok irtózatos mozis bukta volt a maga idejében, különösen lassú és egyszerű történetvezetésének hála, én azonban a mai napig nagy rajongója vagyok, különös délies hangulatának hála.
Vámpírok Forrás: imdb.com
A rendező Apokalipszis-trilógiájának záródarabja Sam Neill-el a főszerepben, és ez a film igazi példája a horrorklisék azon felmelegítésének és újraértelmezésének, melyről Carpenter művészete kapcsán az első bekezdésben írtam. A feszültségteremtés vagy féltucat sablonja kel táncra ebben a filmben, ahol egy szkeptikus nyomozó egy eltűnt horroríró után kutat, és lassan alámerül annak életre kapó fantáziáján, mígnem már elmosódnak a határvonalak a realitás és a képzelet közt. Az őrület torkában mesteri hangulattal operál, kellően megkapó és félelmetes képekkel, melyek ugyan nincsenek A dolog gore-színvonalán, de iszonyúan hatásosak, a lovecrafti novellákból merítő fojtott és komor hangulat pedig talán az egyik legerősebb atmoszférájú Carpenter-filmmé teszi, a sejtelmes és jól passzoló zenei aláfestésért pedig ezúttal is maga a rendező felelt. Bár az Apokalipszis-trilógia esetében többet emlegetik A dolog és A sötétség fejedelme című műveket, ez is bátran odahelyezhető melléjük, számtalan, elsőre fel sem tűnő utalással, melyek miatt erőteljesen több újranézést érdemel.
Az őrület torkában Forrás: imdb.com
Plusz egy, mert nem egészen illeszkedik a horror vonulatába, de tekintve, hogy korszakalkotó mozi, és Carpenter egyik legjobbja, lehagyhatatlan az ehhez hasonló, munkásságot összegző listákról. A Menekülés New Yorkból briliánsan ötvözi a börtönfilmek és a Mad Max utánérzésű apokaliptikus mozik világát, egy hihetetlenül karizmatikus Kurt Russellel a főszerepben, feszes sztorival, és kiváló hangulattal fűszerezve, nem hiába próbálták annyian és annyiszor lemásolni, de alighanem senkinek sem sikerült. Mindezen túl a Menekülés New Yorkból rendkívül ügyes stíluskavalkád is egyben, a western, a disztópikus sci-fi, a horror, és az akciófilmek sablonjai egyesülnek itt, és jelennek meg egy-egy karakteren, vagy ábrázolt közösségen keresztül, ráadásul a film számtalan aktuálpolitikai kikacsintással is bír Ronald Reagan Amerikája felé, a börtönszigetté váló egykori metropolisz-központ, Manhattan pedig szintén nehezen vonatkoztatható el a fogyasztói társadalom kritikájától.
Menekülés New Yorkból Forrás: imdb.com
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.
5 érdekesség A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi kapcsán
A csendes kitartás szobra megküzdött minden sikeréért.
Akikről ritkán emlékszünk meg, pedig a filmek lelkét hozzák létre.
Okos mozik, melyek kidomborítják a sci-fi tudományos oldalát is.
Mennyire hiteles, és vajon miért rajongunk úgy a szériáért?
