Koczó Olivér
2022. április 14. | Becsült olvasási idő: 8 perc

A szocialista (kényszer)alku diszkrét bája – A ’68-as új gazdasági mechanizmus filmes interpretációi

1968. Sok szempontból a dimenziók éve volt, s azóta is a politika- és társadalomtörténet sokat hivatkozott pillanata. Szimbólum az egész nyugati világban, akár csak 1789, vagy 1989. A változás szelének, a szabadságnak, a szociális érzékenységnek, a szexuális korlátok fellazulásának, a demokratikus deficitek kiküszöbölésének a szimbóluma. De búskomor emlék is egyben, a márciusban dél-Vietnámban, My Laiban történt tömegmészárlás, Martin Luther King áprilisi merénylete, valamint Robert Kennedy június 5-i meggyilkolása, és a ’68. augusztus 22-i prágai bevonulás okán. Ezért nem véletlen, hogy az eltelt ötven év során meglehetősen ambivalens kép alakult ki ennek a bűvös évnek a megítélése kapcsán.

1968

Épp úgy igaz ez a’68-as év magyarországi vonatkozásában. Egyrészről ebben az évben a változás reményének szele járta át az országot, az „Új Gazdasági Mechanizmus” január 1-i bevezetése folytán, – amivel a magyar gazdaság a központi tervezés és a piaci automatizmus elemeit próbálta egyesíteni, – másrészről, mint utóbb már tudjuk, a magyar társadalom ezen sikertelen modernizációs kísérletért hatalmas árat fizetett.

A kádári-alku következménye a társadalom atomizálódása, a szolidaritás és a szociális érzékenység gyengülése, a tényleges politikai/közéleti párbeszéd hiánya, valamint a kulturális élet felpezsdülése, természetesen a „három T” szabta képlékeny keretek között. És habár az új gazdasági mechanizmus csődjében a ’68-as prágai események is szerepet játszottak, ma már kellő történelmi távlatból azt is tudjuk, hogy reális esélye a szocializmus keretein belül kibontakozó reform mozgalomnak nem lehetett.

Ahogy azt már a bevezetőben is említettem, 1968 történelmileg igen jelentős év volt. Más-más aspektusból ugyan, de a keleti és a nyugati világ a II. világháború után fokozatosan gravitált ezen bűvös év felé, hogy aztán onnan elrugaszkodva, radikális változások irányába haladjon tovább. Sok esetben olyan dolgokra kell gondolni, amiket ma már jószerivel természetesnek veszünk, mégis akkor nemzedékek harca kellett a változások katalizálásához. Kovács András a nyugati ’68 ezen modernizációs funkcióit, Volt-e magyar ’68 c. előadásában röviden öt pontban foglalta össze.

Dimenziók

„A nyugati diáklázadások egy modernizációs deficitet szüntettek meg, megteremtve az új középosztály létrejöttének lehetőségét, ami jelentős strukturális változásokat hozott ezekben a társadalmakban.” Vagyis a hatvanas évek végére a felduzzadt egyetemi diáklétszám és a növekvő jólét kivívta a társadalmi mozgástér szélesedését.
„A ’68-as mozgalmak funkciója tulajdonképpen olyan demokratikus deficitek kiküszöbölése volt, amelyek a liberális parlamenti demokrácia intézményrendszerének normális működéséből fakadnak, de ezek kiküszöbölésére ez az intézményrendszer önmagában nem alkalmas.” Ezért ekkor kezdenek megerősödni a problémákat helyi szinten kezelni képes önkormányzatok, a civil társadalmi szervezetek.
„A hagyományos családdal kapcsolatos nézetek és elvárások megváltoztatása, új együttélési formák kialakítása és elfogadtatása.” Ami kvázi a szexuális forradalom szállóigévé egyszerűsödött fogalma.
„Gyakran hivatkozott értelmezés szerint ’68-nak köszönhető az etnikai és kulturális sokféleség iránti tolerancia kialakítása, a kisebbségi kultúrák megértésére és teljes jogú elismerésére irányuló politikai törekvések és módszerek kidolgozása.”
„’68 nem volt más, mint egy súlyos generációs konfliktus kihordása…” S ez a megállapítás gyakorlatilag illeszkedik is abba a folyamatba, amit a francia filmes újhullám indított el az ötvenes évek végén.

Az imént felsoroltakhoz képest a vasfüggönyön innen, ’68 merőben más vetületet kapott. A korszak nyugati és keleti társadalmi forradalmaira jellemző egy teoretikus vs. empirikus különbség, míg nyugaton a kultúrát a politika szolgálatába akarták állítani – Mao és Trockij, Che Guevara eszméit dicsőítették –, addig keleten épp ellenkezőleg, a kultúrát a politika zsarnoksága alól akarták kiszabadítani. A varsói diáktüntetések, a Prágai Tavasz, az új gazdasági mechanizmus szabad önkifejezést, szabad versenyt, a szabadságjogok helyreállítását, piacosítást jelentett, a meglévő rendszeren belül.

Csakhogy ez az un. harmadik utas politika, mint majd ’89-ben végleg kiderül, nem működhetett, mert a rendszer nem volt képes magából kitermelni a szocializmus humánus eszméiben hívő eliteket, akik ezt a változást véghezvihették volna.

Dimenziók

A továbbiakban négy magyar újhullámos, ha tetszik ’68-as filmet fogok ezen új gazdasági mechanizmus perspektívájából bemutatni. Ahogy a ’68-as változások sem spontán, előzmény nélkül jöttek létre, úgy a változások igénye, illetve a változásokról való diskurzus is messzebbre nyúlik vissza. Politikailag a háztáji legalizálását, a kolhozosított mezőgazdaság lebontását és az ’56-os elítéltek amnesztiáját értjük ezalatt, míg filmes szempontból Makk Károly Megszállottak c. munkáját.

A Megszállottak (1962) ugyanis az első film a konszolidálódó Kádár-rendszerben, ami kritikai hangon veti fel a szükségszerű reformok problematikáját. A történet Pusztáson egy fiktív alföldi településen játszódik, ahová Bene László (Pálos György) vízmérnök nyomasztó emlékei és válása okán helyezteti át magát. A szakmájából is kiábrándult férfit a helyi gazdaság vezetője, az agilis Kecskés igazgató (Szirtes Ádám) megkéri, hogy segítsen kutat fúrni engedély nélkül. Bene eleinte nem hajlandó kötélnek állni, de Kecskés lelkesedése és egy nagy szakmai felfedezés lehetősége magával ragadja. Ténykedésüket a főnökeik rossz szemmel nézik, előbb fenyegetéssel, majd erővel próbálják megregulázni őket.

Megszállottak

Makk Károly filmje annak ellenére, hogy még bővelkedik sematikus motívumokban, a hamarosan berobbanó modernista korszaknak ágyaz meg.

A záró jelenetsort leszámítva a történet már realistább igényű, a fő karakterek kidolgozottabbak, a konfliktusaik hihetőbbek. A film abban az időszakban készült (1961-1963), amikor megfogalmazódtak az első korlátozott reformtervek, melyek az újonnan szervezett mezőgazdasági termelőszövetkezetekre vonatkoztak. Makk filmjének két lázadó alakja, Bene és Kecskés, egyrészt a túlzott bürokratikus rendszer felfoghatatlan rugalmatlansága, másrészt a gyakorlati munkát hátráltató politikai hierarchia miatt lehetetlenülnek el. Ezzel a problémafelvetéssel, valamint a két férfi által a vásznon bemutatott lehetséges új működési mechanizmussal – ami kvázi, egy önálló, vállalatszerű gazdálkodást, közvetlen anyagi érdekeltséget, a tagságnak a tsz ügyeibe való bizonyos fokú beleszólását tartalmazzák – a Megszállottak 1962-ben az új gazdasági mechanizmus elméleteinek az előfutára. Bár kétségkívül Makk mozija besorolható abba a társadalmi, gazdasági, reformok reményével foglalkozó filmek rövid sorába, amik a hazai ’68-as reformokat ábrázolják, de Kecskés igazgató közösségért dolgozó, lánglelkű kommunista figurája, és Bene vízmérnök vonakodó, kétségektől gyötört, de végül helyesen döntő értelmiségi karaktere is még a sematizmus jegyeit viselik.

Ezzel szemben Kovács András 1968-ban bemutatott Falak c. mozija már az új gazdasági mechanizmus bevezetése után, a reformok szükségszerűségével foglalkozik, s egyúttal azok működésképtelenségének problémáját tematizálja. Ambrus László (Latinovits Zoltán), a tehetséges fiatal mérnök keményen kritizálja a vállalat vezérigazgatóját, amiért akár fegyelmi úton el is bocsájthatják. Barátja és kollégája, Benkő Béla (Gábor Miklós) műszaki igazgató eközben Párizsban van üzleti úton, amikor értesítést kap Budapestről, hogy Ambrus beolvasott a vezérigazgatónak, és ezért komoly fegyelminek néz elébe. Benkő a rendszer elkötelezett híve, a háború utáni első, tanult, képzett vezető réteg elismert tagja, de még neki is kellemetlenségeket okozhat barátja meggondolatlansága. Ennek ellenére ő barátja megmentésének lehetőségein töpreng. A film ’68-ban játszódik, s mondanivalójában egyértelműen érződik a történelmi jelen szellemi pezsgése. Sőt technikai szempontból is, hiszen Kovács esszészerű rendezése, Illés György hosszú beállításai, az eredeti utcai helyszíneken való forgatás, mind az újhullámos mozik jellemzői.

A filmben a fejlődésbe vetett remény keveredik az őszinteség utáni vággyal, mely elsősorban az önkritikus hangok felerősödésében fogalmazódik meg. Ellentétben Makk filmjével, a Falakban Kovács nem a rendszer bürokratikus vízfejűségére hegyezi a figyelmet, hanem az értelmiség és a Kádár-féle moderált diktatúra kompromisszumainak határait kutatja.

Falak

Kovács András filmjének a sodrását a szereplők folyamatos vitái, eszmecseréi és belső vívódásai adják. S valahányszor egy társaságot látunk beszélgetni, szóba kerülnek a kor, a gazdasági reformok, az új gazdasági mechanizmus fő társadalmi és gazdasági kérdései. Ambrus személyes konfliktusával, annak a generációnak a szimbóluma, akik hisznek abban, hogy a gazdasági reformok segítségével új irányba terelhető az ország, de azt is érzik, hogy a saját hozzáállásukon is változtatniuk kell. Csakhogy, a történelem bebizonyította – amit már akkor többen felvetettek, többek között Lukács György, Márkus György, Hegedűs András, Donáth Ferenc –, hogy az adott szocialista keretek között komoly gazdasági változásokat nem lehetett bevezetni politikai reformok nélkül. A rendszer ilyen irányú bigottságát pedig elég jól alátámasztja, hogy a budapesti egyetemeken kibontakozó mozgalmak szétzilálására óriási erőket vetett be az állam.

Az új gazdasági mechanizmus közvetlen tapasztalatait követően készült el 1971-ben Bacsó Péter Kitörés c. filmje. Amiben Oszter Sándor alakította Laci, egy szorgalmas, intelligens gyári munkás, akit nem elégít ki a lehetőségként előtte álló lassú előre jutási pálya. Miután sikertelen disszidálási kísérlete után szabadul a börtönből, elfogadja a gyár egyik ambiciózus közgazdászának ajánlatát, aki számítógépesítéssel próbálja az üzem a szervezetlenségét orvosolni. Az átalakítások során Laci és Pray (Liska Tibor) a vállalat konzervatív vezetőivel kerülnek szembe, akik nem látják be a reformok szükségességét.

Ahogy ebben a filmben is láthatjuk a reformok megrekedésének sokszor a nagypolitikai szinten túl az oka a gyávaság, a túlzott bürokrácia, valamint a reformerek és az ellenzők közötti folyamatos politikai aggódás. Ez vonható párhuzamként az új gazdasági mechanizmus MSZMP-n belüli vitájával kapcsolatban, párton belüli ellenzéke végig attól tartott, hogy a reformok következetes végig vitele megbuktatja a szocialista rendszert, a támogatói viszont abban hittek, hogy stabilizálni fogja azt.

Hogy melyik álláspontnak lett volna igaza, az sosem derülhetett ki, ugyanis Kádár 1974-ben szovjet nyomásra végleg visszavonta a reformokat. És ’56 történelmi felismerése okán – miszerint a rendszer társadalmi elfogadását csakis az életszínvonal folyamatos emelésével biztosíthatja –, köszönhetően a ’73-as olajválságnak is, megszületett a rendszer külső erőforrásokból való finanszírozásának gondolata.

Ezen rövid filmes listát talán Kovács András egy másik, 1971-es Staféta c. filmjével érdemes zárni. A rendező itt Zsuzsa (Bencze Ilona), egy fiatal tanárszakos egyetemista lány történetét, magánéleti és szakmai, társadalmi gondjait meséli el, az új gazdasági mechanizmus megtorpanását követő történelmi időszakban.

Staféta

A film cselekményének ritmusát a rendező riportszerű kibeszélésekkel akasztja meg, amelyekből kiderülnek Zsuzsa magánéleti tipródásai, és szakmai aggályai, és ezek a konfliktusok parallelek a ’68-as nemzedéki életérzésekkel. Zsuzsa a párkapcsolatában bizonytalan, s úgy érzi párja, Zoltán (Bálint András), nem tekinti egyenrangú társnak, lekezelő és atyáskodó vele. Tanári hivatását szakmailag elavultnak, az iskolarendszert feudálisnak érzi. Politikailag lázadónak tartják, ezért sok vitát meg kell vívnia. Egyszerre dühíti az ismerősei beletörődő ostoba közönyössége és a cinikus, szóbeli ellenzékieskedése. De leginkább a férfi csoporttársak karrierizmusa. Magának se meri bevallani, de végig az motoszkál benne, hogy csak nehogy a belefásulást válassza végül, mint annyi elődje és kortársa. Végül kiderül, miért pont most jutott el a nagy szembenézéshez. Gyermeket vár és úgy érzi, ez kikényszeríti ezeknek a kérdéseknek eddig halogatott megválaszolását.

Kovács 1971-es filmjében, követve a Falak mintáját, heves politikai, gazdasági és elméleti viták mentén próbálja a kor társadalmi viszonyait felvázolni. Feltűnnek benne az új gazdasági mechanizmust bíráló metaforikus és valós álláspontok, ezeket főleg az idősebb szereplők viszik, úgy mint a Zsuzsával szakmai konfliktusba kerülő Barabás adjunktus, és a rendszerrel morálisan kényes alkut megkötő karakterek, lásd Zoltán.

A mából nézve szomorú, hogy ’68-ról csupán ilyen kevés film készült, pontosabban, hogy a ’68-as reform és forradalmi eseményeket csak ebben a három filmben vitatták, vizsgálták. Ha pedig végső következtetést szeretnénk levonni ’68 magyarországi megítélésével kapcsolatban, azt kell, hogy mondjuk; Magyarországon a rendszer nyújtotta keretek között a nemzetközi reformokkal egy időben megindított új gazdasági mechanizmus nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket. A forradalom 1956 után megette gyermekeit, így ’68-ban Kádár számára nem maradt már más lehetőség, mint hogy a saját és bármilyen szocialista típusú reformot eláruljon.