Fantáziarajzokon Tarantino eddigi filmjei

Kovács Krisztián
2022. június 2. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc

A Tarantinoverzum nem az összefüggéseket jelenti, amit, vagy nem úgy

Quentin Tarantino a popkultúra egyik legkülönösebb alakja. Egyesek zseninek tartják, mások egyszerű bohócnak, előbbiek felemlegetik a Ponyvaregény filmtörténeti jelentőségét, utóbbiak azon csúfolódnak, hogyan képes valaki egy interjúban a kedvenc gabonapelyhéről is huszonöt percet beszélni. Akadnak, akik az Oscar-díjaival dobálóznak, mások éppen az Akadémia hanyatlását vélik felfedezni a rendező és forgatókönyvíró többszöri díjazásában. Egy biztos, Tarantino senkit sem hagy hidegen, de vajon miért épp az ő alakja az, ami körül ennyi vita csoportosul?

Hiszen szerzői filmek léteztek már korábban is a filmtörténelemben, az egyik legegyértelműbb példa Orson Welles Aranypolgára képében már 1941-ben elkészült, mégis, úgy tűnik, senki sem nyúlt még olyan konkrét és populáris témákhoz, és nem mesélte el olyan nyilvánvaló hatások mentén, mégis rendkívüli szellemességgel, és játékossággal őket, mint az immáron kilencedik filmjénél tartó rendezőzseni. Mégis, sem David Lynch, Wes Anderson, vagy Darren Arronofsky kapcsán nem vitáznak annyit a filmrajongók.

A Tarantinoverzum összefüggései

Honnan hova?

Ahhoz, hogy Tarantino univerzumáról beszélhessünk, fontos körbejárni a honnan-hova kérdéskörét, hiszen ha valaki, hát ő az a rendező, aki egész művészetével nagyban támaszkodik az elődei, valamint televíziós, filmes és olvasmányélményei hatásaira, talán minden más szerzői filmesnél is jellegzetesebben. Ez a jellegzetesség éppen abban áll, és alighanem ezért is nevezik sokan egyszerűen másolónak, mert valóban olyan jellemző elemeket vesz magára, és alakít át a saját formanyelvére, melyek túlságosan populárisak, hogy ne tűnjenek fel mindannyiunk számára. Tarantino esetében az eredetiség nem a soha nem látott, vagy ábrázolt helyzetek újdonságát jelentette, sokkal inkább azok karaktereken, és párbeszédeken át való megjelenítését, aminek hála a sablonok sem váltak elhasznált toposzokká, hanem úgy tudtak frissek maradni, hogy a mester gyakorlatilag lassan harminc éve ismételgeti őket.

A hatások persze ettől még nyilvánvalók, ahogy megtaláljuk a hard boiled képviselőit, mint Raymond Chandlert, vagy Elmore Leonardot, úgy megtaláljuk a beat nemzedék, pl. Hunter S. Thompson hatását, és akkor még nem is beszéltünk a western műfaj befolyásáról, mint a Rio Bravo, vagy A jó, a rossz, és a csúf, a Django, de ott van A Keresztapa mintegy ellentétpárjaként feltűnő gengszterfilm, a Nagymenők, vagy épp a Stephen King regényéből készült Carrie című film.

Tarantinot persze lehet másolással vádolni, de ha lecsupaszítjuk a művészetét, már ahhoz is óriási tehetség szükséges, hogy valaki ennyi szerteágazó hatást egyetlen működőképes alkotásban olvasszon össze úgy, hogy a nyersanyag ne veszítse el a kohézióját, amennyiben pedig ehhez még egy utánozhatatlan mellékízt is képes hozzáadni, azt már kétségtelenül tehetségnek nevezhetjük.

A Tarantinoverzum összefüggései

A Tarantinoverzum nem az összefüggéseket jelenti, vagy nem úgy

Összeszámlálhatatlanul sok cikk foglalkozott már azzal, milyen áthallásokat, és visszatérő motívumokat tartalmaznak a Tarantino-filmek – hozzáteszem, ezek egy részét a rendező csak különböző interjúkban erősítette meg, de ez már elég – ugyanakkor kétlem, hogy a filmjei és azok összefüggései kapcsán a fő gócpontok csupán akörül csoportosulnának, hogy vajon Mr. Blonde és Vincent Vega testvérek-e, hogy a filmekben Red Apple cigarettát szívnak-e, vagy hogy feltűnik-e a Big Kahuna Burger gyorsétteremlánc. Ráadásul, ha csak ezeket a vélt, vagy valós összefüggéseket vesszük alapul, akkor az egyik legjobb Tarantino-film, a Jackie Brown bizonyos szempontból ki is marad a sorból, hiszen az egy egyedi hangú Elmore Leonard-adaptáció.

Ugyanígy zátonyra futunk, ha az áthallásokat kizárólag a képi ábrázolásban, az erőszak, a kiontott vér, vagy az egyébként kifejezetten Tarantino ismérvének számító, nézőpontelemző és bizonyos szempontból teljesen hétköznapi párbeszédek mentén vizsgáljuk.

Szintén félresiklunk, hogyha pusztán a filmek és a popkultúra kapcsolatát vesszük górcső alá, hiszen a fenti sorok motívumai szintén nem funkciótlan kellékek csupán. Valódi összefüggések tekintetében azonban mélyebbre kell mennünk, a filmek, és így a teljes Tarantino-univerzum összetartó kapcsa ugyanis sokkal inkább a morális és társadalmi kérdések, valamint a karakterek ehhez való viszonyában rejlik.

A Tarantinoverzum összefüggései

Morális kérdések, és egyszerű szabályok

Mint minden filmuniverzumnak, Tarantino kreálmányának is megvan a belső logikája, és szabályszerűsége, ami ugyanakkor nem mindig találkozik a saját valóságunkkal. Hiába az olykor nem-lineáris történetvezetés, valójában a rendező filmjeinek sztorija kőegyszerű, Tarantino pontosan érzi az élet egyszerű szabályszerűségeit ebben a lezüllött, mocskos világban, és karakterein keresztül mutatja be, miként szolgáltat igazságot nekünk a nagy játékmester, hibáink pedig miként érnek utol minket.

Van, azonban két központi motívum a morális kérdések terén, ami úgy fest, egész életében foglalkoztatta magát Tarantinot is: ez pedig nem más, mint az ember viszonya a bosszúhoz, és a megbocsátáshoz. Olyan alaptermészetünkből táplálkozó érzelmek ezek, melyek megélésé a valóságban falakba ütközhet, a bosszúnak az etikai és erkölcsi normák, vagy a törvényi szabályozás szab gátat, a megbocsátáshoz pedig vélhetően nincs megfelelő lelki- vagy akaraterőnk, érzelmi intelligenciánk.

Ezek az érzelmek pedig nyilvánvalóan a karaktereken keresztül csapódnak le, akik közt szintén megtalálni a minden filmben jelenlévő, visszatérő motívumot. Ott van példának okáért a fekete hős, ami egy fricska a rendezőtől az USA bizonyos részein máig fennálló faji szegregációnak, de ott vannak például a saját szubkulturális, belső törvényszerűségeikhez, valamint a klasszikus bűnözői érzelmekhez (betyárbecsület) foggal-körömmel ragaszkodó banditák is, akik ezeket akkor sem engedik el, ha a biztos pusztulással néznek farkasszemet. És akkor még nem beszéltünk a női karakterekről, akik alighanem valahol a fiát egyedül felnevelő Tarantino édesanyjának jellemén nyugodnak. Már Alfred Hitchcock is nagy jelentőséget tulajdonított a női karaktereknek, ő azonban még sok helyütt támogatóként, vagy még inkább eszközként szerepeltette őket, Tarantino ezzel szemben egészen új dimenzióba helyezi a női karaktereit.

A Tarantinoverzum összefüggései

Az öntudatos nők filmjei

Érdemes külön szegmenst szánni erre, hiszen Jackie Brown, Mia Wallace, Beatrix Kiddo, vagy épp Daisy Domergue mindannyian erős, karakteres nők, férfiakat meghazudtoló bátorsággal, kitartással, és intelligencával, ezt pedig fontos kiemelni, hiszen Tarantino már jóval a Me Too-mozgalmak előtt kezdte szerepeltetni őket a filmjeiben olyan karizmatikus hősnők alakjában, akik nem szenvedői, hanem alakítói voltak a történetnek, és nyilván szintén a saját életében is látott példából fakadóan mindannyian a saját démonaikkal küzdöttek, amivel a rendező mintegy arra is utal, mit tesz egy nővel az, amikor egy férfiak által uralt világban kell boldogulnia. Tarantino ráadásul mindezt olyan észrevétlenül vitte véghez, hogy senki sem vádolhatta túlzott feminista propagandával.

El kell mondjuk azt is a filmjeiről, és ez megint összefüggő jelleget ad nekik, hogy hihetetlenül karikatúraszerűek, és erre a rendező számtalan hatással erősít rá. Maga a mindenhol jelen lévő popkulturális utalások, a visszatérő helyszínek, mint az éttermek, autók és kávézók, vagy maga a teljes mértékben szándékosan túltolt véres brutalitás már maga egy karikatúra, azon túl azonban egyértelműen a fogyasztói társadalom kritikája, amit Tarantino egyfelől imád, másfelől gyűlöl, legalábbis, ami a filmes motívumokat illeti.