Kovács Krisztián
2021. február 17. | Becsült olvasási idő: 7,5 perc

A varázsló, aki kreativitásból és adósságokból emelt birodalmat – 120 éve született Walt Disney

Sokak számára a Walt Disney név ma már nem cseng oly fényesen, hiszen a csillogó logó egy olyan gigászi vállalatbirodalmat takar, mely korlátlan hatalmat gyakorol a Marvel képregényadaptációk, vagy épp a LucasArts felett, és ma már sokkal inkább érvényesülnek a gazdasági érdekeik, semmint a művészi célkitűzések. Ezt persze kár is számon kérni rajtuk, a Disney mára egy sok-sok ezer embernek munkát adó szórakoztatóipari óriás, és éppen emiatt talán el is felejtik sokan, hogy a név maga egykor valóban a haladást és a technikai, vagy narratív fejlődés takarta, és melyet egy törtető, ám hihetetlenül kreatív elme dollármilliós adósságokra épített fel.

Walt Disney idén decemberben már 55 éve lesz, hogy nincs köztünk, ám hatását a mai napig érzi a szórakoztatóipar, és bár sokan törtető, pénzhajhász üzletemberként emlékeznek rá inkább, mint a rajzfilmipart forradalmasító animátorként, lassan-lassan legendáját már maga alá gyűrik az antiszemitizmusáról és az Adolf Hitlerhez való állítólagos ideológiai hűségéről szóló legendák, ami nagy kár, és sajnos úgy fest, alapjaiban írja felül mindazt, amit a popkultúra fejlődéséért – sőt, kialakulásáért – vagy épp a szórakoztatóipar felvirágoztatásáért tett.

Walt Disney (1901-1966)

A lyukas cipők

Walter Elias Disney életrajza érthetővé teszi vonzalmát a rajzok, és a mese birodalma iránt. A fiatal fiú alig volt nyolcéves, mikor szigorú és a nevelést előszeretettel fizikai eszközökkel végző apja először vitte magával a napi kétszer esedékes újságkihordásra, ahol a kisfiú olykor a derékig érő hóban gázolt egyetlen lyukas cipőjében, ha pedig nem bírta az iramot, apja kemény feddésben részesítette. Disney szerette az apját, ezt később számtalanszor kijelentette, sőt, hitte, hogy viselkedése sok mindenre megtanította, leginkább az önállóságra, és a túlélésre, melynek óriási hasznát vette betörve Hollywood pénzéhes cápái közé. Talán azonban éppen a mindennapos szigor volt az, ami miatt a fiatal kölyök a rajzolásba menekült, hogy így kelthesse életre fantáziája teremtményeit. E világban ugyanis az igazság mindig győzedelmeskedett, a rossz megbűnhődött, a jó pedig elnyerte méltó jutalmát.

Az első világháború után az ambiciózus fiú a Kansas City Starnál próbált szerencsét riporterként – ugyanabban az irodában, ahol két évvel korábban Ernest Hemingway kezdte a pályáját – miközben rengeteget járt színházba, és tovább rajzolt. A film széleskörű elterjedésével kapcsolódott össze e két terület a fejében, ezért aztán úgy döntött, hogy megpróbálkozik a reklámgrafikusi pályával, ami azzal járt, hogy vissza kellett utasítania az állást, amit apja szerzett neki egy konzervgyárban heti 25 dolláros bérért, hogy aztán az elkövetkező éveket a nélkülözés, az alkotás, és az apja által egész életében került hitelek határozzák meg.

A Disney cég történetének kezdetei tehát semmiképpen sem jelentik a modern értelemben vett sikertörténet alapjait, egy valami azonban megkérdőjelezhetetlen: Walt Disney megdolgozott azért, hogy terveit valóra válthassa.

Disney fiatalon

A hitelezők rémálma

Disney 1920-ban kapta első reklámgrafikusi állását, ahol az első héten ingyen dolgozott, csakhogy még többet tanulhasson a szakmáról, és jó viszonyt alakított ki kollégájával, Ub Iwerksszel, aki felhívta a figyelmét a kor leginnovatívabbnak számító filmkészítési technikáira. Iwerks és a Kansas City-beli filmpropaganda vállalatnál eltöltött ideje kulcsfontosságú momentum volt az életében, itt ugyanis kapott egy ingyenes rajzasztalt, sőt, a lapba készült illusztrációk darabjáért 10 dollárt, mellette pedig maradt ideje kísérletezni a rajzfilmtechnikákkal, miután a főnökétől kölcsönkért egy felvevőgépet.

Az itt készült rövidfilmeket a közeli Newman mozinak adta, hogy tesztelje a visszhangjukat, az ottani igazgató pedig a nagyobb vetítések elé szúrta be őket. A közönség élvezte a kezdetleges produkciót, Disney pedig úgy vélte, itt az ideje továbblépni.

Bár Disney története kívülről a szegény fiú csodálatos felemelkedése, valójában nem csupán kreativitásra, és ötletekre volt szüksége, ugyanis kis túlzással még akkor is nyögte az ekkoriban stúdióalapításra felvett kölcsönöket, amikor már az Akadémia Oscar-díj halmozói közé tartozott. Többek szerint Kansas City-t is jobbára azért kellett elhagynia, mert az első stúdió felállítására felvett 15 000 dolláros kölcsön miatt további hiteleket már nem kaphatott, de a valóság ennél prózaibb: Hollywood már akkor a film fővárosának számított, ha valaki ilyen jellegű ambíciókkal bírt, ez volt az egyetlen hely, ahol nagy valószínűséggel segítő kezekre találhatott. Így állt fel végül testvérével, Roy-jal kiegészülve a Disney Brothers Stúdió, mely bár hiába gyártotta le minden idők leghíresebb rajzfilmfiguráját – a Mortimerből Disney felesége javaslatára Mickey-re keresztelt egeret – még így is csupán egy fellendülőben lévő piac hátsó fertályán kullogott.

Walt Disney (1901-1966)

A Technicolor útján

Mickey egér persze óriási siker lett, de már egy meglehetősen erős piacra érkezett, ekkoriban már ugyanis a Warner és az MGM is kísérletezett az első rövidebb rajzfilmsorozataival. A helyzetet nehezítette, hogy Disney és testvére többször nem kapták meg az őket illető jogdíjakat és jutalékokat, így aztán hiába bővítették rajzfilmbirodalmukat többek közt Plútó kutyával, vagy Goofy-val, az élet sokszor továbbra is a rengeteg munkáról, és a kényszerű nélkülözésről szólt. Disney végül megunta a dolgot, szerződést bontott az RCA-vel, és aláírt a Columbiához, ám a forgalmazó túlságosan szűk kereteket szabott Mickey egér történetei kapcsán. Disney szerencséje volt, hogy az időközben bevezetett Technicolor színezés lehetővé tette a számára, hogy három színt használjon, mellyel egy csapásra megelőzte a kortársakat, akik csupán két színnel dolgoztak, ami új tárgyalási alapot adott a kezébe.

Disney ezt követően az United Artist-szal ült asztalhoz, és a filmjei után járó bevételek 60%-át követelte, a stúdió pedig úgy vélte – különösen mikor Disney előhozakodott az egész estés rajzfilmek ötletével – hogy van annyi potenciál a megállapodásban, hogy számára még így is megérje kockáztatni.

Az eredmény az öt év alatt elkészült Hófehérke és a hét törpe lett, az első – Disney által kifejlesztett – multiplán kamerával felvett rajzfilm, mely így a korábbiaktól eltérően sosem látott térhatással keltette életre a figurákat, kevésbé sematikus jelleget adva a filmnek.

Ebben az időben a stúdió létszáma 150 főről 750 főre nőtt, Disney részekre bontotta a munkafolyamatokat, teljesen egyedi munkastruktúrát vezetve be, és először kezdett kísérletezni a zenével is, melyet a vágáshoz, a karakterek mozgásához igazított, és melyet gyakorlatilag – példáját látva – azonnal alkalmazni kezdett saját produkcióiban az MGM és a Warner is.

Salvador Dalí-val

A világháború

A Hófehérke és a hét törpe 1937 karácsonyán debütált a mozikban és óriási sikert aratott, fél év alatt 2 millió dollárt gyűjtött, és Disney gyakorlatilag ebből a bevételből kezdett a Bambi és a Pinokkió fejlesztésébe, azonban az igazi krízis még hátra volt. A folyamatosan hitelből épített stúdió nyelte a pénzt, és képtelenségnek tűnt, hogy Disney valaha is utoléri önmagát. Ráadásul kitört a világháború, a bankok pedig mindennemű hitelt befagyasztottak, ami miatt a vállalat lassan-lassan gyakorlatilag fizetésképtelenné vált, a dolgozók pedig sztrájkba léptek. Disney rosszul kezelte a helyzetet, erőltette a munkavégzést, fenyegetőzött, holott a sorsa attól függött, hogy a beosztottjai folytatják-e a munkát. Hiába készült el a Dumbo és a Bambi időközben, Pearl Harbor után már a mozik sem termeltek jelentős összegeket, így a filmek nem térítették meg a rájuk fordított brutális költségeket. Disney ekkor mentőövért a kormányhoz fordult, felajánlotta, hogy náciellenes rövidfilmeket készít, melyek közül több el is készült, ám a kormány végül nem fizette ki őket.

A tönk széléről végül egy bravúros üzleti döntés rángatta vissza a céget. Disney megszabta az erőforrások átcsoportosítását, és priorizálta a produkciókat. Képes volt, és háttérbe tolta az általa rajongott rajzfilmeket, melyek készítési ütemét 3-4 évre állította be. Helyüket az élőszereplős filmek vették át, melyek jóval több bevételt termeltek a mozikban, mert szélesebb közönséget szólítottak meg. Emellett Disney a háború végén bekapcsolódott az új életre kapó televíziózásba is, és végül e két döntés vezetett oda, hogy tulajdonképpen kivezette cégét a csőd fenyegető közelségéből, és optimalizálta a kiadásokat. Disneyland megnyitása már csak hab volt a tortán, a park hamar igen népszerű lett, 1960-ra közel 60 millió dollár bevételt termelt, a cég pedig virágzott.

Disney a szórakoztatóipar harcosaként kereste és találta meg a megoldást minden egyes helyzetben. Nem volt tökéletes, de mindig és minden esetben a szórakoztatást állította a középpontba, és ritkán kötött kompromisszumot, ha valamit el akart érni. Stresszes életvitele, és persze az egész életében szívott füstszűrő nélküli cigaretta aztán megtette a hatását, és 1966-ban tüdőrákot diagnosztizáltak nála. A sors furcsa fintora, hogy bár haláláig dolgozott – akkor épp Rudyard Kipling nagy sikerű művének rajzfilmes adaptációján – a Disney cég akkori legnagyobb sikerét, A dzsungel könyve megjelenését már nem érhette meg. 1966. december 15-én hunyt el, tíz nappal a 65. születésnapja után. Disney-ről manapság is számos legenda kering, a holttestéről, vagy a halála előtti utolsó szavairól, de egy biztos: Disney még elsősorban nem dollármilliókért küzdött, ahogy cége manapság is teszi, ő még elsősorban azon volt, hogy valódi birodalmat kovácsoljon a gyerekeknek.