- Kovács Krisztián
- 2020. május 21. | Becsült olvasási idő: 6,5 perc
Kirk Douglas februári eleji halálhíre óhatatlanul is eszünkbe juttatta az aranykor még életben lévő legendáit. Hollywood korelnökei jelenleg Norman Lloyd, Eva Marie Saint; az Elfújta a szél sztárja, Olivia de Havilland, vagy épp Sidney Poitier, de egyaránt idén ünnepli immáron 90. születésnapját Gene Hackman, és Sean Connery, valamint korának egyik legnagyobb rendezőegyénisége, Piszkos Harry megformálója, és Sergio Leone kedvenc színésze, Clint Eastwood is.
Clint Eastwood elképesztő pályát futott be, hihetetlenül sokrétű egyéniség, a B-kategóriás filmek karakterszínészéből a spagettiwestern pisztolyhősévé vált, majd keménykezű zsaruként láttuk viszont, hogy aztán idős korára kiderüljön, ő korának egyik legjobb, legérdekesebb, és legszínesebb rendezőegyénisége. Clint Eastwood Hollywood élő legendája, egy megfoghatatlan zseni, aki mindig konzekvensen ragaszkodik saját elképzeléseihez, és 90. életévéhez közeledve is tele van energiával, tervekkel, és fáradhatatlanul alkot, legutóbbi mesterművét, a Richard Jewell balladáját mi is imádtuk.
Clint Eastwood manapság már a mély mondanivalóval, kiváló lélekábrázolással bíró megkapó filmek rendezője, társadalmi tablók felvázolója, kollektív vagy egyéni traumák krónikásaként ismert. Egészen valószerűtlen út, amit bejárt az álomgyárban, és fiatalon semmi sem utalt arra, hogy egykor korának legnagyobb egyéniségei közt emlegetjük majd. A hadseregből való leszerelése után kis híján azelőtt tört derékba filmes karrierje, hogy egyáltalán elindult volna, ugyanis a legenda szerint túlságosan kitüremkedő ádámcsutkája miatt el akarták tanácsolni a pályától, ám végül egészen kis szerepeket magára ölthetett a korszak divatját képező, hidegháborús paranoiától szagló B-kategóriás filmekben.
Az első komolyabb szerepe aztán a Marhabőr című westernsorozat volt. Az 1959 és 1965 között futó széria a westernfilmek korszakának kellős közepén született, nem hiába tett szert elképesztő nézettségre országszerte, és persze feltette a térképre Eastwood nevét, akit ennek ellenére mégsem John Ford, vagy John Sturgess szerződtetett egy komolyabb alkotásra, hanem egy Hollywoodban relatíve ismeretlen olasz rendező, aki épp amerikai debütálására készült, és meglátta a lehetőséget a morózus arcú fiatalemberben.
Leone a korszak divatos, némileg romantikus beütésű westernjeivel tökéletesen szembemenve még vadabbnak, még koszosabbnak, gátlástalanabbnak, és sivárabbnak ábrázolta a vadnyugatot, az újítás pedig valóban az újdonság varázsával hatott, az elkövetkező filmek alatt Eastwood egy ország kedvenc, szűkszavú pisztolyhősévé vált, melynek csúcsát egyértelműen minden idők egyik legjobb westernfilmje, A jó, a rossz és a csúf jelentette, ahol zseniális hármast alkotott partnereivel Eli Wallach-al, és Lee Van Cleeffel.
Így kerülhetett be többek közt a Kémek a sasfészekben, a Coogan blöffje, vagy épp a Kelly hősei című filmbe is, háborús film, dráma, vígjáték, alapvetően mind jól állt neki, ám az igazi kiugrás még hátravolt. Bár a nevét már mindenki jól ismerte, mégis az 1971-es Piszkos Harry volt az, ami valódi filmsztárt faragott belőle, holott, ha nagyon lecsupaszítjuk, a legendás Harry Callahan karaktere ugyanazon motívumokra épült, mint korábbi pisztolyhős szerepei, ám ahogy Eastwood megtöltötte élettel az elvetemült sorozatgyilkos után kajtató, és az igazságot és a törvényt sajátságos formában értelmező zsarut, az a filmet, és folytatásait is kiemelkedő krimikké tette. Használt persze hírnevének az is, hogy míg a hatóságok hiába üldözték a valóságban a Zodiákus néven elhíresült gyilkost, addig az ez alapján készült filmben Callahan nyomozó az ügy végére járt.
Eastwood az 1970-es évek elején kóstolt bele a filmrendezés világába, ám onnantól – bár jobbára még mindig színészként jegyezték emblematikus karakterei miatt – a kedvenc helye már nem a kamera előtt, hanem mögött helyezkedett el. Az olyan filmek, mint az 1976-os A törvényenkívüli Josey Wales már egyértelműen előrevetítették azt a sikert, amit végül az 1992-es Nincs bocsánat című westernje tetőzött be az Oscar-díjjal, a westernt, mely komoly morális dilemmákat feszeget, és a karakterek lélektanának mélyére hatol, felelevenítve a Sergio Leone filmjeiből tanultakat, a vadnyugatot annak a sötét helynek ábrázolva, amilyen a valóságban is lehetett.
A Hilary Swank, Morgan Freeman, és Eastwood főszereplésével készült alkotás egy valószínűtlen felemelkedés, és szívszorító bukás története, melyet a szakma és a nézők is imádtak, és ami a 2005-ös Oscar-gálán négy aranyszobrot vitt haza.
Eastwood esetében mindig párhuzamot érzek Bruce Springsteennel, ahogy a Főnököt az emberek a kisember kedvencének tartják, mert ellenállhatatlan módon mesél az átlagpolgárok mindennapi nehézségeiről, örömökről, és bánatról, úgy Eastwood ugyanezt teszi a filmművészet nyelvén. Mindegy, hogy egy átvert anya (Elcserélt életek), egy amerikai katona (Amerikai mesterlövész), egy magába forduló veterán (Gran Torino), egy hőssé váló pilóta (Sully – Csoda a Hudson-folyón), vagy meg meghurcolt biztonsági őr (Richard Jewell balladája) áll is a középpontban, a lényeg minden esetben a kisember szembenézése a nála gigászibb eseményekkel, vagy a felettes hatalommal, legyen az egy politikai rendszer, a közvélemény, vagy épp maga Isten.
A gyerekkorától jazzrajongó Eastwood ráadásul ennél is tovább ment, és több mint egy tucat filmjének zenéjét is saját maga szerezte. Akárcsak a filmek, úgy a zenék esetében is kiválóan találja el a megfelelő hangulatot, mindig ott és akkor, és olyan mennyiségű taktust épít a cselekmény alá, amennyit az feltétlenül indokol. Nem lehet szó nélkül elmenni munkamódszere mellett sem:
Eastwoodot a szakma is nagyra tartja, amit a karrierjét övező elképesztő díjözön is alátámaszt. A két Oscar-díjon kívül három Golden Globe-díj tulajdonosa, de elnyerte a Cecile B. DeMille-életműdíjat, a Cézár-és az Arany Oroszlán-díjat, valamint a francia Becsületrendet és az Amerikai Filmintézet életműdíját is. A leginkább lenyűgöző mégsem ez az ellenállhatatlan felsorolás, sokkal inkább a tény, hogy Eastwood 90 évesen is aktív, esze ágában sincs pihenni, és bár többször nyilatkozta (legutóbbi a Gran Torino című filmje után), hogy színészként már nem számít saját magára, szerencsére ezt is felülírják újabb és újabb filmtervei, mi pedig őszintén kívánjuk, hogy ez a lendület tartson ki még sokáig, mert amit ez az ember képvisel, az maga a minden lebíró akarat, és céltudatosság, melynek üzenete így is megkopóban van a világban.
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.
5 érdekesség A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi kapcsán
A csendes kitartás szobra megküzdött minden sikeréért.
Akikről ritkán emlékszünk meg, pedig a filmek lelkét hozzák létre.
Okos mozik, melyek kidomborítják a sci-fi tudományos oldalát is.
Mennyire hiteles, és vajon miért rajongunk úgy a szériáért?