- Koczó Olivér
- 2021. szeptember 1. | Becsült olvasási idő: 8,5 perc
Hajlamosak vagyunk innen Kelet-Európából úgy képzelni, hogy a történelem viharai csakis minket tépáztak. Holott, ha körbenézünk akár szűkebb földrészünkön belül is jó néhány példát találunk a mienkhez hasonló történelmi traumákra. A szabadság és az önállóság, a független állami önrendelkezés ugyanis sokáig számos mára már erős ország számára is nehezen kivívott jog volt. Ilyen függetlenedési törekvések voltak: a belga szabadságharc (1830-1831), a finn függetlenségi harcok (1917-1918), az észt függetlenségi háború (1918-1920). És persze léteznek a mai napig megoldatlan, sikertelen próbálkozások, ilyenek például a katalán és a skót autonómia törekvések vagy éppenséggel a minket, magyarokat is érintő erdélyi revíziós elképzelések. Valahol a két kategória metszetén helyezkedik el az Ír–Északír (brit) konfliktus, ami mára szinte teljesen elcsendesedett ugyan, de talán a XX.–XXI. század legvéresebb függetlenedési törekvése volt, aminek gyökerei évszázadokra nyúlnak vissza, és amiről számos kiváló film is készült.
A továbbiakban az idén száz éves független katolikus Ír állam, és a protestáns Észak-Írország közötti, számtalanszor véres utcai harcokig fajuló konfliktust bemutató filmes munkákból szemezgetek. Ám még mielőtt a filmekre rátérnék, röviden felvázolom hogyan és miért eszkalálódott a politikai helyzet az ír szigeten brutális terrortámadásokig, véres utcai harcokig és kegyetlen fegyveres bosszúkig
Filmek az Ír Köztársasági Hadsereg történetéből
Leegyszerűsítve, az ír és a brit felek közötti évszázadokon átívelő konfliktus alapja az eltérő vallás, valamint az ír (kelta) népek örökletes hajlama a lázadásra. Az ír szigeten az első keresztény misszionáriusok – Palladius és Szent Patrik – már a IV. században megjelentek, s az új vallás gyorsan terjedt a szigeten. Ám ennek ellenére a szigetlakók kezdettől elutasították a pápai állam fennhatóságát, amit IV. Adorján – az egyetlen angol származású pápa – olyannyira nem tűrhetett, hogy 1155-ben kiadott bullájában engedélyezte az angol uralkodónak a sziget elfoglalását, azzal a nem titkolt céllal, hogy a független kelta egyházakat megregulázza.
Tulajdonképpen ekkor alakult ki a szigetet a mai napig megosztó vallási ellentét, s az ebből fakadó örökös politikai nézeteltérés. Az angol uralkodót az írek csak felszínesen fogadták el. Az 1641-ben kitört angol polgárháborúval párhuzamosan a katolikus írek is fellázadtak az ír szigetre érkezett protestáns telepesekkel szemben, de ezt a lázadást Oliver Cromwell vérbe fojtotta, ez volt az un. „droghedai mészárlás”.
A XVIII. század végére a szigeten megerősödött a protestáns nemesség, amely elfogadta az Egyesülési Törvényt (Act of Union), amivel 1801-ben létrejött Nagy-Britannia és Írország Egyesült Királysága. Az ír függetlenedési ambíciók az 1900-as évek hajnalán merültek fel ismét komolyabban, ekkor alapította meg Arthur Griffith a Sinn Féin pártot, melynek deklarált célja volt – s tulajdonképpen még ma is az, szerencsére jóval békésebb eszközökkel – az egységes, független Ír állam kivívása. Érdekesség, hogy Griffith eredetileg csupán az Egyesült Királyság keretein beül szeretett volna egy önálló ír parlamentet felállítani, és strukturális elképzeléseihez leggyakrabban a dualizmus kori Osztrák-Magyar Monarchiát hozta fel, mint követendő példát.
1916-ban a Nagy Háborút kihasználva a katolikus ír milíciák Dublinban felkelést robbantottak ki, és felállítottak egy illegális Ír parlamentet (Dáil Éireann). Sajnos a kérészéletű felkelést az angolok hamar vérbe fojtották, erre a napra azóta, mint „véres vasárnap” emlékeznek a szigeten. Mégis az egészen 1921-ig elhúzódó gerillaharcok következményeként megszületett egy megállapodás – angol-ír egyezmény – aminek folytán Írország két részre szakadt. A protestáns többség lakta hat ulsteri megye Észak-Írország néven angol fennhatóság alatt maradt, a sziget többi huszonhat megyéje pedig Ír Szabadállam néven függetlenséget nyert, ám a brit Nemzetközösség tagja maradt.
A két országrész újraegyesítéséért évtizedeken át küzdött fegyverrel az IRA és a Sinn Féin, utóbbi az IRA politikai szárnyaként működött. Velük szemben a brit-párti terrorszervezetek, az UVF (Unionista Önkéntes Erők) és az UDA (Ulsteri Védelmi Szövetség) harcoltak. A történelemkönyvekben azt olvashatjuk, hogy az 1998-ban megkötött Nagypénteki Egyezménnyel sikerült elásni a csatabárdot. A Garry Adams vezette Sinn Féin letért a fegyveres nacionalizmus útjáról, megkezdte az IRA leszerelését, ugyanígy tettek a protestánsok is. A Sinn Féin továbbra is a két Írország egyesítéséért küzd, de ma már békés eszközökkel teszi mindezt.
Az első film Carol Reed brit rendező BAFTA-díjas alkotása, melynek főszereplője, a később Hollywoodban is befutó, fiatal James Mason. A történet egy börtönből megszökött IRA-parancsnokról szól, aki társaival egy belfasti gyárat akar kirabolni, hogy a zsákmányból fedezzék a szervezet működését. Ám a börtönévek, s a bujkálás alatt megkopott Johnny McQueen rablás közben dulakodásba keveredik, lelő egy embert, s ő maga is megsérül. Ekkor kezdődik el hősünk végeláthatatlan Odüsszeiája, melynek végén nem várja semmiféle feloldozás, halála által sem nyer sorsa semmiféle értelmet. Reed filmje hangulatát, s fényképezését tekintve noiros, ugyanakkor a drámai feszültség és a sebesült IRA-parancsnok szenvedése egzisztencialista példázatként is értelmezhető akár, Johnny kálváriája során számtalan emberrel találkozik, de ha akad is aki segítene a sebesült férfinak, az is pusztán önös érdekből teszi.
Egy ember lemarad
A Bernard MacLaverty regényéből készült film harminc évvel később, de szintén Észak-Írországban játszódik, ahol akkoriban mindennaposak voltak az összetűzések az IRA és az UVF között. A film főszereplője Cal (John Lych) egy tizenkilenc éves katolikus srác, aki családjával sokat szenved a zömmel protestáns lakosság és a hatóságok túlkapásaitól, ebből eredő elkeseredettségében, egy nap az IRA kötelékeibe lép. Első megbízása egy rendőrök elleni merénylet, melyet Cal sikerrel visz véghez. A sors véletlen fintora, hogy az akció után nem sokkal Cal megismerkedik Marcellával (Helen Mirren), a meggyilkolt rendőr özvegyével. Vonzalom alakul ki a katolikus fiú, és a protestáns asszony között. A rendező visszafogott és finom eszközökkel járja körbe azt a problémát, miszerint áttörhető-e az a fal, amely két ilyen eltérő vallási, politikai és társadalmi mentalitású szerelmest elválaszt egymástól.
Cal
Martin Fallon (Mickey Rourke), mint sok megtévesztett idealista fiatal ír, azzal a reménnyel csatlakozott az IRA-hoz, hogy népe szabadságáért harcoljon. Ám egy félresikerült művelet során, angol katonai szerelvény helyett véletlenül egy iskolabuszt robbant fel, s lelki válságba esik. Megcsömörlik múltjától, és hogy minél könnyebben szabaduljon a múlt gyötrő emlékeitől elhagyja harcostársait és Londonba menekül. Ahol egy helyi gengszter, Meehan (Alan Bates) útlevelet ígér neki, ám cserébe azt kéri, ölje meg Kraskót, a rivális gengszterbanda főnökét. Fallon érzi, hogy ez a gyilkosság minőségileg más, mint amiket eddig az általa igaznak tartott ügy érdekében elkövetett, így lelkiismeretét meggyőzve vállalja a munkát. A Mickey Rourke alakította karakter lelki válsága, a gyilkolás erkölcsi és morális dilemmáját boncolgatja, amiben a véletlen szemtanú Da Costa atya (Bob Hoskins) hasonló tapasztalatai is segítségére vannak. Mike Hodges rendező, ha kissé didaktikusan is, de a megbánás, és az erkölcsi fejlődés lehetőségét vizsgálja, egy tipikusan nem fekete-fehér helyzetben.
Ima egy haldoklóért
Valószínűleg egyetlen filmrajongónak sem kell különösebben az alábbi filmet ismertetnem, Jim Sheridan hét Oscar-díjra jelölt alkotását, a felülmúlhatatlan Daniel Day-Lewis alakítása mára a nagybetűs klasszikusok közé emelte. A történet megtörtént esetet dolgoz fel – Gerry Conlon regénye alapján –, egy londoni IRA-robbantás gyanúsítottjairól szól, akik ártatlanul elítélve hosszú éveket ültek börtönben. A két órás film nem csupán, s nem is elsősorban egy IRA-sztori, sokkal inkább egy pszichológiai dráma, egy fiú apakeresésének története, valamint egy politikai thriller, mely bemutatja a végtelenül előítéletes ’70-es évek észak-ír igazságszolgáltatásának működését, és azt a szenvedést, amit a harcoló felek tudtak okozni az ártatlan civileknek, akik ha rosszkor voltak rossz helyen könnyen veszteséglistára kerültek.
Apám nevében
„Nem létezik ír film” jelentette ki Neil Jordan egy interjúban. Holott a Roses Point-ban született rendező számos ír vonatkozású filmet forgatott, – Angyal (1982), Síró játék (1992), A kis véreskezű (1997), Reggeli a Plútón (2005) – mégis markáns véleményét arra alapozza, hogy a témáktól eltekintve, az ír filmek nagy része brit-amerikai pénzből, angol nyelven, a hollywoodi filmnyelvet alkalmazva készülnek. S ezen állítását, még az olyan vérgőzös patrióta filmeknél is tartja, mint az 1996-os Michael Collins. A rendező Arany Oroszlán-díjas filmje Michael Collins-ról (Liam Nesoon), az Ír Szabad állam egyik kiharcolójának tragikus sorsú életről szól. Collins ugyanis, nemcsak katonaként, hanem politikusként is eredményes volt: az angol kormánnyal folytatott londoni tárgyalásai után olyan szerződést sikerült kiharcolnia, mely kimondta az Ír Szabadállam megalapítását. A megállapodást elfogadta az ír parlament, de a döntés mégis megosztotta az országot. Újra kitört a háborúskodás, ezúttal a szerződés hívei és ellenzői között, Collins pedig sokak szemében a legnagyobb hazafiból gyűlölt ellenséggé vált.
Michael Collins
Danny Flynn (Daniel Day-Lewis) élete közel felét börtönben töltötte. Az egykori IRA aktivista 14 év raboskodás után tér haza belfasti külvárosi otthonába, hogy életét most már békésen, robbantásoktól mentesen, ott folytassa, ahol abba hagyta. Danny, aki korábban komolyan bokszolt, szeretne újra visszakapaszkodni a csúcsra, szeretne újra értelmet találni a sportban. S szeretné fiatalkori szerelmét Maggiet is felkeresni, csakhogy amíg ő börtönben ült a lány összeházasodott Danny legjobb barátjával, a szintén börtönben raboskodó IRA harcossal, így a lány tabunak számít bárkinek is. Ráadásul bármennyire is szeretne egy sokkal nyugodtabb és elfogadóbb életet élni Danny, a kinti világ az elmúlt évek alatt mit sem változott. Az IRA továbbra is harcol, – bár a rendező többször is nyomatékosan utal rá, hogy már közel a béke – és íratlan szabályai érvényesek a közösség minden tagjára. A bunyós azoknak az IRA filmeknek a táborát erősíti, melyek némi betekintést engednek nyújtani a harcosok és a civilek közötti morális dilemmákba, mint például, hogy szabad-e Danny-nek protestáns fiúkat is edzenie a boksztermében avagy sem.
Észak-Írország 1972-ben nem számított egy kifejezetten békés helynek. Az IRA és a brit hadsereg háborúja között egy Gandhi-mintára szerveződő emberi jogi mozgalom alakult Ivan Cooper (James Nesbitt) vezetésével, aki békés úton szerette volna a katolikus kisebbség jogait érvényesíteni. Ebben a hitben szervezett tüntetést a britek tiltása ellenére egy vasárnapon, – ami az események után „véres vasárnapként” vonult be a történelembe – azonban néhány provokátornak, valamint a hadsereg szándékosan durva beavatkozásának köszönhetően a felvonulás igen hamar mészárlássá alakult. A hadsereg és a tüntetők közötti összecsapásban 13 fegyvertelen civil meghalt és további 15 ember megsebesült, Londonderry katolikus részén a tűzfalakat még ma is annak a tizennégy embernek az idealizált arcképei díszítik, akiket a brit ejtőernyős ezred első zászlóalja lőtt le az utcákon. Paul Greengrass filmje a lehető legnaturalistább, már-már dokumentumfilmes realisztikussággal meséli el az ír-brit szembenállás egyik legvéresebb modernkori eseményét. A rendező ugyanis nem művészi öncélúságból, sokkal inkább a tragikum átérezhetősége miatt, világítás nélkül, kézi kamerával, valódi strukturált forgatókönyvet mellőzve készítette el filmjét.
Véres vasárnap
Ahogy már több film is a listán, a Felkavar a szél is az 1920 körüli vérzivataros ír függetlenedési harcokat járja körül. Mindennaposak a szabadcsapatok és az angol különleges egységek összecsapásai. Teddy (Padraic Delaney) a harc mellett kötelezte el magát, ám orvostanhallgató testvére, Damien (Cillian Murphy) Londonba készül, medikusnak. Épp indulás előtti napon szemtanúja lesz az angolok kegyetlenségének, ennek következtében a maradás és a harc mellett dönt. Egy évvel később kettéosztják az ír szigetet: létrejön az Ír Szabadállam és Észak-Írország, de a békeszerződés ismét megosztja az íreket. Az addigi harcostársak, köztük a testvérek is, szembefordulnak egymással. Megalakul az IRA, és kezdetét veszi a polgárháború. Az ismerős történelmi dilemma, mely majd hetven évre meghatározza az ír sziget lakóinak mindennapjait, a küzdelem/érzelmi vagy a kompromisszum/reálpolitika között feszül.
Felkavar a szél
Steve McQueen filmje az 1981-es írországi éhségsztrájk résztvevőinek, értsd bebörtönzött IRA tagoknak állít elszomorítóan megrázó emléket. 1976-ban a brit kormányzat visszavonta a politikai fogoly-státuszt a republikánus ír paramilitarista őrzöttektől. Ezek a foglyok nem akarták elfogadni, hogy a „közönséges” bűnözők közé tartoznak, nem vették fel a börtönegyenruhát, a pokrócaikba öltöztek. Két év múlva a helyzet az ún. „mocskos tüntetésbe” torkollott, amelyben a foglyok nem hagyták el a celláikat, ürüléküket a falra kenték, vizeletüket pedig a folyosóra öntötték ki. Követeléseik be nem teljesítésére és az erőszakos mosdatásokra válaszul pedig végül Bobby Sands (Michael Fassbender) és társai az éhségsztrájkot választják – a film története Sands börtönbe vonulásától éhhaláláig tart.
Éhség
Be kell ismerni, hogy az írek romantikus nacionalizmusának, amely évtizedekig kéz a kézben járt sajnos az értelmetlen terrorista merényletekkel, van egy másik oldala is, egy keserű és sokszor gyásszal teli oldal is. A harcoknak ezt az oldalát is számos – akár egy másik 10-es listát is megérdemlő – mozgóképes alkotás örökítette meg az elmúlt években. Pete Travis 2004-es dokumentarista elemekkel vegyített filmje, ebből a szemszögből ábrázol egy megtörtént eseményt. 1998-ban az IRA 29 embert ölt meg egy bombamerénylet során az észak-írországi Omaghban. A huszonéves Gallagher-fiú, Aiden is ekkor vesztette életét. Autószerelő apja az élére áll annak a csoportnak, amely igazságot követel. Más áldozatok családjait összefogva küzd a felelősök leleplezéséért, hogy a robbantásban meghaltak békében nyugodhassanak. A film stílusa nem véletlenül emlékeztethet sokakat a Véres vasárnap naturalista hangvételére, ugyanis a forgatókönyvet ezúttal is Paul Greengrass jegyzi.
Omagh
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
5 érdekesség A gyűrűk ura: A hatalom gyűrűi kapcsán
A csendes kitartás szobra megküzdött minden sikeréért.
Akikről ritkán emlékszünk meg, pedig a filmek lelkét hozzák létre.
Okos mozik, melyek kidomborítják a sci-fi tudományos oldalát is.
Mennyire hiteles, és vajon miért rajongunk úgy a szériáért?
